A PRÓZAVERS
(Petres Katalin)
Tulajdonképpen a szabadverset csak egy lépés választja el a prózaverstől, az igazat szólva nem is egyértelmű e két fogalom használata. Talán a szabadvers annyiban vers inkább, hogy jobban igyekszik a „versszerű” tördelésre, míg a prózavers megjelenésében inkább a novellát idézi.
Tehát a prózavers olyan költői szöveg, amelyet egyfelől a költészethez köt intenzitása, képi-érzelmi gazdagsága, másfelől viszont a prózára jellemző nyomdai tördelés és nyelvi lezártság jellemzi. Nevezik prózakölteménynek is, de bárhogyan is címezzük mindenképpen ott az ellentmondás a szóösszetételben: hiszen vagy vers vagy próza….Ebből következik, hogy ez esetben is határterületről van szó.
Miért tekintik költészeti alkotásoknak a prózaverseket?
- nyelvük tömör
- a legváltozatosabb hangzásokat és alakzatokat lelhetjük fel bennük
- erős képiség jellemzi őket
- bár nincs kötött ritmusuk, rímeket sem alkalmaznak, mégis tagadhatatlan a zenei hatásuk
Pl. Blake: Menny és Pokol házassága, Novalis: Himnuszok az éjszakához, Baudelaire: Versek prózában, Rimbaud: Egy évad a pokolban, Színvázlatok, Lautréamont: Maldoror énekei, Nietzsche: Zarathustra
Végül, hogy ne csak az elmélet alapján ragozzam a különbségeket a szabadvers és a prózavers között, összehasonlításképpen pár sort idézek Füst Milántól és Rimbaud-tól.
Füst Milán: Egy bánatos kísértet panasza
(1911. Az őszi sötétség ciklus 4. verséből)
Épp egy rigó fütyült a téli fán
Gyönyörű volt a téli világ,s én eltöprengtem éppen:
Ki égeti vaj’ a havas útak sárga tüzét?
S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe
Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja:
S mint a rabló kullogott mögöttem boros nagy bánatom.-
S: „Barbárok ők a téli szenvedések,” – éppen gondolám,
S hogy: „Fagyosabb és kristályosabb a téli szerelem”….
Arthur Rimbaud: Egy évad a Pokolban (részlet, 1873. Határ Győző ford.)
Valaha, ha jól emlékszem, lakoma volta az életem, amelyben megnyílt minden szív,ömlött minden bor.
Egy este térdemre ültettem a Szépséget. És epésnek találtam. És kiszidtam.
Fegyvert fogtam az igazság ellen.
Elmenekültem. Ó boszorkányok, ó nyomorúság, ó gyűlölség: ti kikre kincsemet bíztam!
Sikerült kirekesztenem elmémből minden emberi reménységet, A vadállat sompolygásával vetettem magam minden örömre, hogy megfojtsam……….
Forrásom volt:
Fenyő D. György: Poétai iskola Krónika Nova, Budapest 1999.