Csillagok tánca – Előszóban – 2020

Csillagok tánca – Előszóban

Úgy hajnal felé, kezed melegében
Éreztem meg a csillagok táncát,
Százmilliárd csillagrendszer zokogott Érted,
Százmillió év ragyogta be lelked,
Az örökkévalóság tündökölt Arcodon.
Harcaidon pedig nevettek a csillagok.
Tüzes harsonák szóltak, s tehetős angyalok
Szálltak az éjben, hamis illúziókat hintve széjjel.
S te ott feküdtél karomba zárva, féltettelek,
Hogy az árva Sors és végzet az őrült rohanásban elvész.
Meteorgyermekek sikítása verte fel a hajnali eget.
„Nem engedek” – kiált az egyik, a Halak csillagképe.
„Én sem engedem” – szólt az ikerpártestvére, akinek
Nem hala volt. „Mi is táncolni akarunk, nem a földi
Porban, de fent, a csövek közt, a csillagokban.”
Nevén neveztük a fákat, megszólaltak a hárfák, zengett-bongott az egész Mindenség,
A vén Napok öregei is táncra perdültek és sírtak. Sírva
Táncolt a Nap, aranygyűrűd egyik foglalatába tűzve.
Holdpalotád sápadtan meredt a fehér párnákra, és a
Három megindul anyagcseréjű földi csillagra.
A látvány szörnyűnek tűnt, de tovább a gondolatokkal!
Kellett a beleveszés, mondod, és halottnak látod az élőt, és
Parazsas indulatok robbannak a Sors királyné érzelmeire.
Táncoltak a csillagok, Vénuszra ráült a szomorúság. Európé a holdján búslakodott,
S a Főisten pedig szeretetről papolt. A látvány lenyűgöző és fájó.
A Főbuszon és a Démoszon keresés folyt, mindenki örül, félt.
Nem értették e duhaj sírós-nevetős változást.
Közben patakokban folyt a nektár, istennők nélkül.
Vad táncban keveredtek az égitestek. Mit kerestek, jaj
mit kerestek?
S végül, mikor a fény az ablakon nagyot villant, tudtad, hogy megvan.
Végrendeleted ez a kavalkád kezdete előtti kőtábla-pár.
Aztán rend lett a csillagok közt, a Sors ujja megérintette az Eget,
Mire az elcsendesült.
Ilyennek láttam az elszunnyadt táncot, s ekkor felém fordultál s megkérdezted:
„Hol jártál, a Végzet székhelyén? Vagy álom volt csupán?”
S ekkor eredt meg a Lánggyerekek magja, magadba fogadva a Végtelent!
Nem volt ez álom, hanem valóság, Veled, kedvesem! Örökkévalóság!

(Bornemisza Attila)