Fehérek közt egy európai – 2020

Fehérek közt egy európai
Száztizenöt éve született József Attila

Aki egyszer kapcsolatba került József Attila költészetével, az már nehezen szakad el tőle. (Fogja a kezét, szorítja, el nem engedi.) Állandóan olvasná verseit, mindig feltöltődne lelki kielégülést okozó soraival. Mondanivalójának szellemisége, kisugárzása, hatása, esztétikuma van. Jellemformáló- és nevelőereje. Költeményeinek képi és formai gazdagsága jobban segít a leírtak befogadásának élvezetében. Legalábbis én így vagyok a szegény gyerekből nevelkedett, hányatott sorsú szellemóriással, aki magáról azt írta a Curriculum vitae c. önéletrajzi írásában, hogy „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam.”

Biblia a verseskötete, ott áll az éjjeliszekrényemen. Ha lelki táplálékra van szükségem, előveszem a Nagyon fáj költőjét. Ami neki fáj, az nekem is, de vele együtt gyó-gyulok. Együtt vergődünk a fájdalom sós vizű tengerén, de azért kikötünk a selymes homokparton… Ott indul be a tánc, a tangó, a keringő, a szédülés, a katarzis…

Hányattatott életében boldog családi háttér, beteljesült szerelem, méltó elismerés, de még kiegyensúlyozott élet sem adatott meg neki. Szenvedett, éhezett, nyomorult volt, és nagyon vágyott arra, hogy szeressék. Ennek ellenére csodálatos anya témájú, szerelemről szóló és az emberek problémáit érintő verseket produkált: Mama, Tedd a kezed, Eszmélet, Kései sirató, Tiszta szívvel, Altató vagy A hetedik – csak néhány cím az óriási alkotások, világirodalmi remekművek közül.

És az Óda, igen az Óda, a mennyei sugárzás, amely ápol, érint, kijózanít. Képei szárnyalnak képzeletemben, egy-egy megélt szituációban fel-felderengenek: „Visz a vonat, megyek utánad, / talán ma még meg is talállak…”

Egy másik őrület: „A szerelembe – mondják – / belehal, aki él. / De úgy kell a boldogság, / mint egy falat kenyér.”

Édesanyját korán elvesztette, mert mint tőle tudjuk: „…a mosónők korán halnak”. A Mama iránti szeretetét kifejező sorai mennyire hozzátartoznak saját anya-gyermek kapcsolatunkhoz: „Szürke haja lebben az égen, / kékítőt old az ég vizében.”

Még betegségében is a Mama keserű hiányától szenvedett, őt marasztalta el: „Tőlem elvetted, kukacoknak adtad / édes emlőd s magad.” Tudta, nemsokára találkoznak, és akkor örökké együtt eszik kis lábaskából, de már nem a kegyelmeséktől hazahozott vacsorát.

Amikor a világ aljasságaira gondolok, akkor is költeményeinek aktualitása nyújt vigaszt: „Ős patkány terjeszt kórt miköztünk, / A meg nem gondolt gondolat…”

Mélyen ráérzett saját kora problémáira, melyeket nyugodtan kivetíthetünk a jelenlegi világ gondjaira is: „…fütyörésznek / És nem is tudják, hogy az égbolt fejünk fölül elvitorlázott a pénztárcákba.”

Hogy kommunista költő volt-e (ahogy tanultuk) József Attila? Ha az lett volna, nem mérte volna magát a mindenséggel. Akkor befogta volna „pörös száját”, és nem élt volna ilyen méltatlanul.

Hogy vallásos volt-e a számos istenről írt művek alkotója? Akinek nincs hite, az nem tesz ilyen vallomást: „Dolgaim elől rejtegetlek, / Istenem, én nagyon szeretlek.” Ugyanilyen áhítattal eleveníti fel hagyományainkat a Betlehemi királyokban.

Mit gondolt hazájáról, a hazaszeretetről? „S mégis, magyarnak számkivetve, / lelkem sikoltva megriad – / édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad!” Ezekből a gondolatokból ordít, hogy József Attilánál nemzet, haza és annak szeretete szerves egységet képeznek.
A „Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk” – sor egyértelmű vallomás.

Az „Elegendő / harc, hogy a multat be kell vallani” állítás azt üzeni, hogy történelmünket nem tagadhatjuk meg, mert azt „békévé oldja az emlékezés”.

A Külvárosi éj c. remekművében a szegények éjén keresztül ábrázolja a külváros elmaradottságát, nyomorát, az ott megbújni kényszerülő emberek számkivetettségét. Korrajzot fest.

A tájegység, az évszakok iránti vonzalma mindig valamilyen melegséggel, humánummal párosult: „Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, / Hogy melegednének az emberek.”

Legszomorúbb a vonat-motívum, mely akár vonatfütty, akár közlekedési eszköz formájában szintén sok versében fellelhető. Sajnos ezt az előre megérzett intuíciót a sors szánta neki. (Éppen a síneken érte a tragikus halál.)

Még számos témát feldolgozott József Attila, ami gyógyírként szolgál nyomorult világunkban. Minden alkotása egyben önvallomás, önmegvalósítás. Olyan igazgyöngyök ezek, mint a Mikor az uccán átment a kedves, vagy a Klárisok.

Minden sora igazi kitárulkozás, felkiáltás, de az Ars poetica c. alkotás méltó módon tárja fel vallomását költőről, költészetről, és ezeken keresztül saját magáról, József Attiláról: „A mindenséggel mérd magad! / Sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat.”

Száztizenöt éve született József Attila, „fehérek közt egy európai”, aki leült közénk és mesélt (ezt a szerepet Thomas Mann-nak szánta, de rá is illik).

Maradandó üzenetét átörökítjük az utókornak. Így megmarad művészete mindörökké.

Dicsőségben.

(Klotz Mária)