Engedj magadhoz!
Istenem, hány meg hány merész álom
dobálta szívemet, mint a bősz vihar,
de átrágtam magam sodronyon, rácson,
ha éreztem, hogy ábrándom kihal.
És te? Nézted már, ahogy az álmod
felhőkre vetett árnyékába siet?
S megadatott-e könnyűid közt látnod
a szilánkokra szétesett hited?
Gyere! Fogd meg erősen a kezem,
s én megosztom veled álmaim felét,
szálanként kötve egy csokorba szedem,
s leteszem díszül lábaid elé.
Bízz bennem, kérlek, s egy percig se bánd,
ha ketten merülünk keservben mellig,
az ég dühén túl diadal vár reánk,
hisz győzelmünk az EGYÜTT-ben rejlik.
(Kovács Daniela)