Tél a kertben
Nem mozdul a kert, az ágyás a télben,
álmodoznak szebb napokról a magok,
tetemmé váltak a kémény alatt lógó,
cseppenként elolvadó jégcsapok.
Kertben egyedül vagyok, alig létezem,
égalján már a pára és köd terem.
Kiáltok a Nap után, át az éteren:
Siess, tavaszom, mert a fényed éhezem!
(Kovács László (Kovycs))