Akrosztichon 20.

LEVÉLKERINGŐ

01. Klotz Mária: Levélkeringő

Levelek tánca, őszi szél lánca,
Elsuhan feléd, fájó menedék,
Valahol távol, egy diófáról,
Épp levélsereg, fénnyel tekereg.
Lebben a légben, táncol a térben,
Körözve egyet, mozog eleget,
Elröppen tova, nincs már mosolya,
Ringó mozgással, gyors távozással,
Indul a földre, sír megpihenve,
Nem érti miért, hal meg, semmiért?
Gondolatban nyár, virul a határ,
Őrzi a napfényt, álmodja a kéjt.

02. Klotz Mária: Levéltánc

Levéltánc perdül,
Ekloga zendül,
Vége a nyárnak,
Égiek várnak.
Lombhullás rezzen,
Kabátom lebben,
Elmúlás tódul,
Rézharang kondul.
Inkább keringő,
Násztánc pörgető,
Gesztenye golyó,
Őszi daloló.

03. Dobó Georgina: Levélkeringő

L eveled sorai cikáznak fejemben a nyár végi szellővel
E lhívtál egy andalító keringőre, én azonban nem mentem el
V ittél volna a fővárosok fővárosába, a szerelem szent aulájába, Párizsba
É pp beszökött az ősz, ahogy Ady is megírta
L áttam, a keltezés májusi, későn került a boríték postára
K eringenénk a falevelekkel Moszkvában, mégsem tesszük, hisz
E lkelt közben szívünk. Te házasodtál, én még nem
R emegő gyomorral nézem profilod az éteren, boldogság tölti el mindened
I ngujjad félhosszú, inkább rövidnek mondanám, gyűrött, nincs ki vasalja
N efelejcs nyílik a korhadt fák ölén, Párizs rejtekén
G őgösen hagytál ott a mediterrán városunk főterén. Miközben arról ábrándoztam, hogy Te és én.
Ő kellett, más. A remény vele elszállt, nyeli földanyánk a rothadt avart, s vele a múlt összes kételyét.

04. Dobó Georgina: Levélkeringő 2.

L engedezik az őszi szél, tovahordja a vérvörös avart
E lveszettnek érzem magam, mert két karod már mást ölel, mást tart.
V eled keringőznék hullámzón a Balaton jegén, ahol békénk fagyos csókkal pecsételénk
É vezredekre szólt az eskü, mégis egy pillanat söpörte el, egy félénken kimondott végleges igen, avagy nem.
L elkesen kereslek, hívlak….de minek?! Hisz már csak a gúnyos kacaj marad.
K őrisfák hullajtják lombjukat, játszom velük új kalapomban, melyet még tőled kaptam.
E lszálltak a boldog évek, kavarog a múlt a hulló falevéllel, melyet már röptében sem érek el.
R ingatózik a csónak, de én már nem ülök benne. Az evezős más lányt vett fel.
I nog a léc, a padon melyen révedezek, újítgatni kellene, hogy egymásra találjanak itt a boldog szerelmesek.
N incs meleg, hűvös van, mondhatnám, hideg. Mégis játszadoznak a tűlevelek.
G őgösen zöldellnek, életük véget nem ér, csak szent karácsony röpke éjjelén.
Ő k sem boldogok, én miért is lennék az?! Hisz kit szeretek, az engem soha nem akar!

05. Mukli Ágnes: Egyetlen vágy

Lepkéktől leste lenge táncát,
Eleven élete lombba zárt.
Védték, vigyázták nyírfák, nyárfák,
Éltetőt zengő csalogány.
Lebegett széllel, hajlongott ággal,
Karolva fénnyel tavaszban, nyárban.
Egyetlen vágya egy bál maradt:
Repülni párban hallgatag,
Igent mondani a felkérésre,
Nekibátorodva, mégis félve
Gallyról leválni, menni, menni,
Ősz ölelésben, elmúlást feledni…

06. Kalocsa Zsuzsa: Őszi avar

L elkem legmélyén vihar dúl,
E gyedül, napfény velem fut.
V igyázta léptem nyárutón,
É ji szélben, hűvös reggel
L ombját hullató fák alatt.
K aröltve lágyan elsuhan,
E gy kis öröm, ábránd marad.
R oppan ága, avarra száll,
I dő hűtlen, fogva tartja,
N ap is gyászos, nincsen árnya.
G alagonya vérző csókját,
Ő szi avar, bánja foltját!

07. Kisznyér Ibolya: A Fa emlékei

 Levelek hullanak alá, peregnek,
Eljött az ősz, koronája megkopott,
Vidám nyár volt, szépeket látott,
Égen, földön, napkeltét, napnyugtát,
Leányt csókolt a szerelem ágai alatt,
Kisgyermek kacagott virága szirmán,
Eső elől bújt el kismadár lombjában,
Rövid öleléssel köszöntötték néhányan,
Ígérte a szivárvány többször látogatja,
Nénike naponta, hosszan támasztotta,
Gondosan szemlélte levelei táncát avarrá,
Ő tudta, alszik egy nagyot, s a tavasz várja.

08. Kisznyér Ibolya: Őszi szél

Levelek peregnek, lassan, szépen,
Egy kis szellő támad fel, játékosan,
Veszi hátára, viszi őket vidáman,
Ég felé dobálja, majd ejti gyengéden,
Levelek táncolnak szél dallamán,
Keringenek az elmúlás táncán,
Egymásra figyelnek, sorsukra némán,
Rövid vég, tán avartűzben, füstben,
Ismét fontos létük, komposzt a kertben,
Nézi a fa merre jutnak el, álmosan,
Gondolatban búcsúzik tőlük el,
Ősz vigasza, télen is száll ágára madár.

09. Varga Katalin : Színkavalkád

L ehullott néhány levél , talán szédūlni vágyott .
E lképzelt lent a hūvõs fõldõn egy szebb világot .
V íg napsugár melegíti avartársaival .
Édes szõlõillatot kavar a szél virgoncan .
L ibbenve utazik már  csillogó õkõrnyál .
K isgyerek rozsdaszínū avarba így gázol már .
E lmélázva tôcsában nézi magát a napsugár .
R ezeg a lég , színkavalkádra ihlet sok  festõt .
i llan a nyár , varázsol koppanô , õszi esõt .
N appalok rõvidûlnek , pihen most a természet .
G õzõlgõ tea  kandalló lángjával melenget .
Õ  sz csodája ez , kõrbeforog a termeszet .

10. Czégény Nagy Erzsébet: Séta az erdőn

Lebbennek színes pompában a levelek,
Előkelő táncukat járják a szélben,
Végzetes útjukon meséket regélnek,
Érzéki dallamot hallatnak a térben.
Levetkőznek lassan pőrére a fák,
Kisomfordálnak lassacskán a nyárból.
Erdők csendjében rebbennek a lelkek,
Riadt szarvasbika fatörzset hántol.
Indulok lassan, arany-szőtt avarban,
Néhány levelet tenyerembe veszek,
Gondosan simítom, elteszem hangtalan,
Őrzöm, mint álmodozó kisgyerek.

11. Ordas Andrea: Búcsúkeringő

L   ibbenő szellő ringatja lágyan,
 lmúló, csöndes, indián nyár van,
 ibráló őszi színkavalkád,
É   bredő dér, szálló ökörnyál,
L   étét hang nélkül, némán siratja, 
K   i nemrég pompásan zöldelt a magasba’
E   zer színét napnak, forró, izzó nyárnak, 
R   eccsenő, odvas, mézet rejtő fáknak, 
I     hletett szintézis, sokszínű búcsúzás, 
N  emlétnek ízével ismerkedik s talál, 
G  öröngyöt a száraz szürke földeken, 
Ő  mégis színcsepp az avartengeren. 

12.Sági Klári: A mi levélkeringőnk

Leveleztünk mi még a múlt század hetvenes éveiben, tollal, ceruzával, levélpapírra írtunk.
Elballagtunk szépen a postára, felbélyegeztük és egy sóhajjal útjára engedtük leveleinket.
Vártuk izgatottan a postást, a választ kedvesünktől, rokonainktól, barátainktól.
Éltünk mobil, internet, Skype, Messenger nélkül, a PC-ről még nem is hallottunk.
Lángoló szerelmünknek a levelezésünk lett hű közvetítője, igaz tanúja.
Keringtek gondolataink városok, települések és a főiskoláink között.
El sem hiszi ma már senki, de mi a párommal naponta írtunk egymásnak.
Róla álmodtam én, ő miattam aggódott, papírra rótt gondolatokkal erősítettük egymást.
Irigykedve, csodálkozva mondják sokan, ők erre nem lettek volna képesek.
Nem értjük: miért? Ha írtunk, ha olvastunk, úgy éreztük, a másik ott van mellettünk.
Gondolná valaki is, hogy ezek az 50 éve fogalmazott üzenetek máig megmaradtak?
Ő és én kilencszázharminchat levelet írtunk, küldtünk egymásnak, ez a mi levélkeringőnk.

13.Klotz Mária: Esőcsók

Ledőlt őszi ágyára a Földanyás szeptember, kinyújtotta hosszú, kecses   lábait,
Elfáradt az érlelésben, betakarításban, elővette szomorú, melankolikus álmait.
Vergődik a bágyadt levélsereg, egy-egy darab már a szűz földön hempereg,
Élvezné a táncot, de az évszakkarmester nem akar beinteni a felhők felett.
Levetné nehézbatyus lombjait sok fa, epedve várja az áradó hűvösebb leheletet,
Kavarogna a ködös légben a levélkavalkád, már élvezné a lágyan suhogó szelet.
Elmélázna, miért lett sokféle alakú, színű, így barna, bordó, vörös vagy sárga,
Ruháját őszanyóka festette foltosra, pöttyösre, színpompásra, tarkára, rozsdásra.
Indul a nyüzsgés, mozgás, árad a háromnegyedes lüktetésű,  szenvedélyes tánc,
Nagyot szól a mennyei zenekar, csak úgy pördül-fordul a suhogó levélvihánc.
Gomolyagfelhőkből ömlik a hangáradat, a kertek is keringőtől zendülnek,
Ősszel meztelenkednek a fák, egy heves esőcsóktól a levelek táncra perdülnek.

14. Horváth-Tóth Éva: Zordul a zöld

Lombját ontja már a jegenyenyár,
elveszett gyöngéd suttogása,
valahol a darvak kecses szárnyán
édes szénaillatú köd száll,
leng a harmat pókhálók fonalán,
kerengnek a száraz levelek
erdőszélen és utcák talaján
rebben utánuk fák ág keze,
int a hűvös szellő, avarba hull
néma lombok törékeny tánca,
gallyak hegyén deres elmúlást sző
ősz kérges keze, a zöld nyár zordul.

15. Domokos Edit: Őszi akrosztichon

Levetett ruháját teríti az ősz már, 
Elsárgult avaron egy nagy csapat őz vár.
Vigyázva zizzent megfáradt lombot a szél –
Érződik, készül esni újabb falevél. 
Lazul a kapocs, az ág nem tartja meg őt, 
Keringve hull alá, hisz nem kap több időt. 
Elszáll a nyár, a színes őszt követi a tél,
Remél mind az, aki él, mindig csak remél:
Ismét jön tavasz és lesz még feltámadás, 
Nem maradt ugyan egy cseppnyi számadás. 
Gondold végig utad, tervezd meg a jövőt, 
Őrizd meg szívedben az őszi keringőt!

16. Kutasi Horváth Katalin: Őszi valcer

Lombkoronádban megkapaszkodhatnék?
Eltépett leveledre válaszolhatnék?
Vaktában is repülhetnék a szélben?
Értem jönnél talán dermesztő télben?
Lehajolnál akkor, ha földre esnék?
Keringő után még letérdepelnék!
Elszíneződnék tán rút zavaromban,
Rőt ruhám zizzenne bús avarodban.
Indák és borostyán begyűrűznének,
Nem lenne okuk, miért elűznének.
Gondomat temetném, ropnám a táncot,
Ősz színeiben látnám a világot.

17. Vitos Irén: Őszörvény

Levelek sorsát a természet megírta,
Elrendeltetett beléjük kódólt
Végzetük. Álomszép színkavalkád,
Élénk ünneplő ruhákban, mint
Lehulló kincsek, ékesek.
Kavargó sors szeszélyén lebegve
Elillan létük, mikor a szél karjában
Ringatja, féltőn óvva, mit az
Irigy hajnal kitép s csillámként szór szét.
Násztáncuk egyben a végső, haláltánc,
Gallyakra érkező, színpompás
Őszörvény.

18. Szörényi Vanda: Legyintett az ősz…

L egyintett az ősz: itt vagyok,
e lsurrant a rézarcú nyár,
v örös estékbe bújt a fény,
é ben madarak szállnak már.
L ankákon guggol a csöndem,
k erge levelek táncára
e melem szélvész-kalapom,
r ajtam időz a som ága.
I ngatok zörgő lombokat,
n esztelen illan a pára,
g émek tollait rezgetem,
ő re vagyok a határnak.

19. Holécziné Tóth Zsuzsa: Búcsú az őszi tájtól

Lassan hullanak a levelek
Elérkezett már az őszidő.
Varjak kárognak, keringenek, az
Ég borús, reggelente köd szitál.
Levéláradat rőt színű avarrá lesz,
Kikeletig rejti az új élet magvait.
Erdőben levélkeringőt  jár a lábunk.
Rigó röppen, szajkó rikkant, őz riad,
Integet a berkenye. Hazaindulok.
Nincs már gomba, nincsen virág.
Gally pattan lábam alatt. Eső szitál,
Őszi tájtól szomorúan búcsúzom . 

20. Holécziné Tóth Zsuzsa: Őszi magány

Levélkeringőt zúg az őszi szél,
Elmúló nyarunkat szüntelen siratja.
Vele sírok én is ködös hajnalon.
Érzed az elmúlás hűvös leheletét?
Láthatatlan szálak szakadnak.
Kedvem borús, elválás érzete nyomaszt.
Elmerülök az őszi avar színpompájában.
Riadt madárraj húz tova délre:
Indulnak új hazát, új nyarat remélve.
Nincs több élelem, rovar, bogár,
Gyors röptük vajon új otthont talál?
Őszi táj borúja magányom takarja.

21. Buday Anikó: Levél anyámnak

L evél anyámnak, ki messze jár,
El mondom neki, hogy mi az mi fáj.
V ártam, tán útjáról visszafordul,
É rtem jön és velem indul.
L erántja rólam a magány fátylát,s
K  ezem kezében tartva ölel át.
E lmondom neki, mennyire fáj a
R ám nehezedő örök magány.
I ndulnék felé, hisz tudom merre jár,
N em a földön, a csillagok közt már.
G öröngyös az út, míg utolérhetném, 
Ő a felhők fölött egy csillagnak öltözött.

22. Buday Anikó: Levelet hozott az őszi szél


L evelet hozott az őszi szél,
E lmondod benne, vége már a nyárnak,
V égleg búcsúzol, már más szelek járnak.
É n bennem a harag forrt, mint a láva, hisz
L elkemben még igaz forró nyár van.
K ezembe veszem , újra olvasom,
E lmélázva nézek ki az ablakon, valóban,
R ázza már a fákat az őszi szél,
I ntegetnek a levelek, ahogy táncra perdülnek.
N ézem, a szél, sárga ruhába öltözött leveleket, mily 
G álánsan keringőre kér,
Ő vele táncol minden lehulló levél,  csak az én szívembe költözik ősz helyett a tél.

23. Győri Nagy Attila: Itt az ősz

L ombok takarásában
E gy fiatal szellő
V íg táncra hív.
É lvezd az ősz
L ábnyomát, tarka
K épek forgását
E mlékként rögzítsd.
R áncos arcokon
I smerős mosoly
N éz most körbe,
G esztenyeillatú
Ő rült kavalkád.

24. Győri Nagy Attila: Tánc az időben

L  etisztult emlékképek
E ltörölt foltjain
V adul táncolva
É lvezem napjaim.
L esz még újabb,
K ívánságok közt
E lért célvonal
R emegve szakad.
I steni kegyből
N ézhetek előre, s
G alambként szállva
Ő rizem az eget

25. Dobó Georgina: Levélkeringő 3.

L egyezi az őszi szél az avart, nagyapám szava örökké szívembe mart
E lillant az Élete, nem maradt utána más, csak egy fénylő, fekete márványlap
V ésve arannyal bele neve, s pár évszám
É lhetett volna még, keringője hamar ért véget, csak úgy, mint sok má társáé
L egyezi az őszi szél az avart, papám szavát is söpörve magával
K islányom, Te vagy a mindenem, érted élek, szeretlek
E lhittem mindezt naívan, gyermekfejjel, de hazudott minden rezdülése
R ideggé vált minden, mikor felnőttként hazatértem
I ngjét akkor már mama vasalta, nem én
N éztük mindig a kéklő eget, s a zúgó repülőgépeket
G őgös élet, felnő mindenki, miközben a szépet elfeledi
Ő rjöngő vihar tépi az avart, s a falevelet, beborítván a sírkerteket

26. Kovács Ádám Máté: Színátmenet

Lehet-e kérni örök életet?
Eddig körforgásból állt a lét.
Voltam gyermek, kit élvezet
Éltetett, míg forgott a kerék.
Lehet-e kérni még egy kis időt?
Körülöttem minden elavult.
Egyenruhához illő cipő?
Ropni angolt, bécsit? Már a múlt.
Itthon vagyok, bús színátmenet,
Nem hinném, hogy álmodom:
Gondozni kell a növényeket,
Őszül már a táj halántékomon.

27. Kovács Ádám Máté: Méhkirálynő

Leállt ismét a mókuskerék,
Energiám végesnek érzem,
Vétek már az őszinteség,
Értéktelen bölcsességem.
Leheletnyi reménysugárban
Keresem a biztonságot,
Egy eretnek álomvilágba
Rejtem létem. Megtalálod?
Inkább maradnék a háttérben,
Nem szeretem a felhajtást.
Gondűző kreált anyaméhben
Őrzik életembe a bepillantást.

28. Kovács Ádám Máté: Léleklevél

Lényegtelen már az emberélet,
Egy dolog számít mindenekfelett,
Vásárolj, mert azonnal feléled
Életed, ne csodálkozz, megrekedt.
Lehull az utolsó léleklevél,
Kipergett minden homokszem már rég,
Egy dolgot kérek, hogy ember legyél,
Ragyogj fényeddel, legyek szélárnyék.
Időm véges, letettem lantomat,
Nem kérek Istentől egyebet,
Gazdátlanul ne hagyja hantomat,
Ő legyen első, mindenekfelett.

29. Gáthy Emőke: Kérdő „e”

Levélke sem volt talán
Egy eltévedt kérdő „ E ” csupán
Vöröslő őszi alkonytájt
Évszakváltó kedvében talált  rá az esti szél
Légy enyém susogta vágyva
Karjába kapta és  én láttam
„ E “ szédülten engedett
Repesve
Integetett
Nagyokat bukfencezett
Gomblyukamba akadt végül
Őrzöm ma is még emlékül

30. Kristófné Vidók Margit: Táncoló levelek

Lám porszemnyi létükben mennyi szépség,
Ezernyi színű borostyán-levelek,
Vágyukban fészkel nem múló reménység,
És lassú táncukba beleremegnek.
Lábam alatt zizzen az őszi arany,
Kék végtelenben halk dallam kél útra,
Egy keringőre csábít még a hangja,
Ragyogva lángol a rőt avar újra.
Időtlen hangok szállnak szilaj szélben,
Nincstelen fák alatt mélyvörös szőnyeg,
Gondosan rejti a megbúvó fészket,
Ősz hajol ágakra új jövőt szőve.

31. Kristófné Vidók Margit: Őszi tánc

Lassan hull alá csillan a fényben,
Eltévedt levél rezesen ragyog,
Vörös-selymét teríti a szélben,
Életre kelve szállnak a dalok.
Lombot hullatnak az erdő fái,
Keringenek aranyló ruhában,
Egy porszemnyi lét semmivé válik,
Reszketeg árnyak futnak utánam.
Itt hol a csendben ringat az álom,
Nesztelen táncuk új jövőt ígér,
Gomolygó köd ül a néma tájon,
Őszi avaron elmúlás kísért.