Akrosztichon 12.

KŐCSOBBANÁS

01. Szabó Eszter Helka: Diszkóhajón

Kívánságai faképnél hagyták.
Őrült dalok dobolnak fejében.
Csodamanók lapulnak ott is.
Olcsó kínai lámpa fénye riszál.
Berúgott már mindenki hajnalra.
Barátnője testén más matat tétován.
Alma sír fel pillepalackok közt.
Nincstelen Hold bukik a víz alá.
Álmosan tesz-vesz a személyzet.
Síkos lett a kötél a vértől.

02. Mayer Zsó: Kő

K ő, melyet messze hajítottál
Ő srégi hajó roncsain landolt,
Cs obbant a  romjai közt’megbúvó
O ly  ingoványos vizen.
B oldog időkre emlékeztetett a kő,
B ékebeli meghitt hangulatra,
A z aranyló  nap korongjára.
N em  férközött közénk más, csak a csend.
Á hitattal bámutuk távolról az érdes követ,
S emlékeztünk elmúlt éveinkre.  

03. Mukli Ágnes:Összjáték

Karómhoz kötlek nyugalmamnak,
Őszinteséged tiszta ruhám,
Csendem vagy vágyott hallgatásom,
Olykor lakat lelkem kapuján.
Birtoklod elveszett tegnapom,
Béklyóm vagy ha rohan az idő,
Ablakomra csordult napfényem,
Némaságom, fülsüketítő.
Ázott sziklák a köves parton,
Sodró hullámok összjátéka.

04. Kutasi Horváth Katalin: Parttalanul

Kavicsok közt hányódok, homokká enyészek,
Ősszel talán visszatérsz, vágyaim merészek.
Csendessé tesz magányom, nem háborogsz te se,
Ostoba volt eddig még minden tündérmese.
Bánhatod a bánatod, maradhattál volna,
Bizonyos, hogy két kezed most is átkarolna.
Amikor majd erre jársz, nézz körül lábadnál,
Nem lesz muszáj felvenned, miért is fáradnál?
Álmainkban összeér majd megint a kezünk,
Sietősen kővé válunk, s vízbe temetkezünk.

05. Petres Katalin: Felismerés

Kérészek cikáztak a víz fölött,
ősi rítusra táncukat járták,
csodáltuk csendben őket,
oly sziporkázó, vad röptük,
boldog,önfeledt odaadásuk
belénk égette a felismerést:
arasznyi létünk lényegét
nevetve,fennen fogadtuk el,
áldott virágszirmok hullását,
selymes szőnyegeit a Szépnek.

06. Petres Katalin: Biztató emlék

Kacsáztak a kavicsok
ősi folyó szent vizén,
csobbantak vidáman
ott fiaimmal Szentendrén,
boldog, szép emlék
biztat: igen, lehetek még
arany kacajos, élénk,
néhány unokával
áldott Duna fövenyén
sétáló nagymama én.

07. Győri Nagy Attila: Kőcsobbanás

K eresztül tereken, városokon
Ő rzött ajtókon, vaskapukon
Cs ábító álmokat űzve, hajtva
O da, hol beteljesülhetnek
B ékére lelhetnek
B oldogsággal dúsan kecsegtetnek
A kár így lesz, akár nem
N incs más választás, mint
Á ldani a lehetőséget, mégha csak
S ekély kőcsobbanás

08. Dobrosi Andrea: Kiszakadtam…

K  iszakadtam a város zajából,
ő  s álmaim kivittem a partra,
cs  orbult kés volt bent már a levegő,
o  rromat motorhang dugította.
B  ennnem bókolnak a földre fűzfák
b  oldogságom egy vízcsepben elfér,
a  sás felől vadkacsák érkeznek,
n ekem dúdolgat dalt a szende szél,
á  tjár felettem száz meg száz madár,
s  ík tavam töri egy kőcsobbanás.

09. Győri Nagy Attila: Elemi fodrok

K álváriát járó vízcseppek
Ő si ritmust követve
Cs alóka életet hirdetnek
O ly elemi szabályra, mint
B éklyójából szabadult rab
B irtokolva az élet mély
A tomjaiban meglapuló titkát
N ormáik közt hullámoznak
Á mulatba ejtve a követ dobót
S odrásukkal a bámulót

10. Petres Katalin: Szemvillanás

Kegyetlenül röpke,
őrült pillanatban
csobbanó kőnek
origója lettünk,
bodrozódó gyűrűin
botladozott a fény,
arasznyi örömünk
némán csitult el,
ádáz valóság
sodrába merült…

11. Dobrosi Andrea: Mint kavics a vizen

K ék selyem ruhát öltött a folyó,
ő  rizte arcát rajta nyári nap,
cs  obogó fodrai, mint flitterek,
o  ntották rám a csodálatukat.
B  eszívtam a madárfüttyös eget,
b  enne a csend illatforgácsait,
a  homokszemekben csillám voltál,
n  evemen hívtak pillantásaid.
Á  tszinezted eddigi életem,
s   odorsz, suhansz, mint kavics a vizen.

12. Ságiné Szűcs Klára Mária: Szomorú hagyaték

Kegyetlenül kemény életet élt, próbált ellene tiltakozni, de képtelen volt a változtatásra.
Őseitől örökölte, ők is szenvedtek egész életükben, ráadásul nem is lázadoztak ellene.
Csodált mindenkit, aki lazán, könnyedén megbirkózott a nehézségekkel.
Olykor kitört belőle a düh, harag, méreg, aztán legyintve folytatott mindent.
Bolondnak, balgának érezte magát, mert gúzsba kötve tűrte szomorú hagyatékát.
Boldogtalannak kell lenni! Ez volt a családi jelszó, mert boldogság nincs, az csak önámítás.
Az élet nem más, mint egy kőcsobbbanás, gyorsan múló, ahogyan a kő tűnik el a vízben.
Nem érdemes ábrándozni, elég a pillanat, fogadj el mindent, úgy, ahogy van – tanították.
Álom nélkül boldogabb vagy, mert az álmok csalfák, ne kergess hát hiú reményeket.
S noha lelkében érezte, nem ez a helyes út, mégis, e rossz hitet gyermekeinek adta tovább.

13. Szabó Eszter Helka: Holtsúly

Karistolt szárnya a forró betonon
Őrzi még a repülés lendületét
Csíkokra tépte sirályálmát a nyár
Odvában felsírnak a tegnapok
Boldog rebbenései ahogy röpköd
Bíbor vizek fölött egyre bátrabban
Alkonyatkor kőre hullt fáradtság
Nád tövén vette észre a kisfiú
Ázott testét a parton bár nehéz volt
Sekély vízbe vetette a tetemet

14. Mitiner Mária: Kőcsobbanás

Kis kavics volt egykor,
őszi  kopár hegysor
csöppnyi kis gyermeke.
Onnan indult útnak,
bátor fények gyúltak
bazaltkő szemében.
Annyi mindent átélt,
nem viselt már páncélt,
ázott lelke boldog,
sekély tómederben.

15. Varga Katalin : Vízparti  nyaralás

K imentünk kedvesemmel a Balaton partjára.
Ő először nyaralt itt, én pedig sokadjára.
Cs illogott a víz, szétszórta a lágy nap sugarát.
O tt volt minden szépen, mint egy festő palettáján.
B londoztunk ketten, követ dobáltunk a tóba.
B odrozó vízfelszín ejtett minket ámulatba.
A pró halakként ugráltak a kövek, míly szép volt.
N agyokat nevettünk, ez szerelmünk kezdete volt.
Á téltük a régi gyermekkor örök emlékét…
S okáig játszottunk kövekkel, immár felnőttként.

16. Dittrich Panka: Egyedül a parton

Kezemben forgatok egy nagy követ.
Ősi létében él-e üzenet?
Csilingelő Dunában nincs szünet,
Oly’ fékeveszett a víz-csődület.
Belém ivódik mind a természet:
Bódult virágok, sárban enyészet.
Ahogy a követ Dunába dobtam,
Nagyot loccsant, és én zaklatottan,
Ásott mélyén vele belezúgtam,
Sötét helyén búmat mártóztattam.