AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:
„…de mégis támasz, mégis társ az,
akit a sorsod melléd választ…”
(Kamarás Klára)
Szabóné H. Anna: Hamvadón
A
gyertya
csonkig
égett,
s
alig-alig
pislákol.
Délceg
teste
oda lett,
rég a
kanócba
karol,
mely néha
meg-meginog,
mégis büszkén
pislog…„
De mégis támasz. Mégis társ az,
Akit a sorsod melléd választ.”
Varga Katalin: Talán?
Csevegek, keresek, Skype címet adok. Aztán néhány beszélgetés után, lapátra kerüla „felhozatal”Hiába az elhatározás, megpróbálom. Jobb híján ez is egy lehetőség. Írni sok mindent lehet. Veszélyes a Neten ismerkedni. Még ha csak barátokat keres is az ember lánya.De szerencsére, egy két csevegés után már el tudtam eddig dönteni, hogy még találkozni sem akarok azzal, akivel megismerkedtem.Marad hát az írás, a festegetés, az éneklés. Na és a virtuális tevék, kutyák, csevegő oldalak és a chates szoba, sok baráttal.Nem fizetek elő. Csak azért sem. Spórolós lányka vagyok, elvégre. Telefonálás csak módjával, meg az sms is leredukálva.Kapom persze, naponta a lehetséges partnereket. De még a fotójukat sem nézhetem meg, előfizetés nélkül.Így jártam.Egyik éjjel verssorokról álmodtam Ezekről:
„…de mégis támasz,
Mégis társ az,Akit a sorsod
Melléd választ….”
Hinni kell az álmokban. Úgy érzetem, ez valamit jelenthet.Megkeresett Valaki. Napok óta írunk egymásnak.Két lélek együtt rezdülése?Várom a leveleit. Ő is ír, könyve jelenik meg. Nekem is.Érzékeny, tele akaraterővel. Én is.Hogy mi lesz ebből? Barátság az biztosan.A továbbiakról meg majd dönt a sors. Így legyen!
Viemann László: Kedvesem
Köszönök minden adományt, részesülést,
Mert őszinte meleg szív forrás eredet,
Sokszor nem vél tőlem akaratom érdemé,
Bár él bennem, ha mutat is hideg deret.
Ó mily kár így muszáj bevallani tettem,
Drágám hidd! Nélküled életem kopár tél,
De mégis támasz, mégis társad a létem
Akit engem a sorsod választott melléd.
Mivoltom talán érthetetlennek tünik,
Bár lelkem csak tiéd, szivem érted lüktet.
Nincs nálam kétség a külsőm néha bomlik,
Biztos látod belül a le’ny lángol érted,
Forró álmom is kerget s utánad izzik,
Mint bájos arc-mosoly reám gondoskodik.
Szabó Edit Irma: Életfogytig
Megfoghatatlanul távoli voltál,
most ellenállhatatlanul közel vagy.
Üstökösként csapódtunk egymás életébe,
keringj a pályámon, akár egy csillag.
Ne hunyjon ki a parázs-pislákolás,
az édes borzongás ne szűnjön meg.
Láthatatlan szálként feszüljön a vágyunk,
húrjainkat pengetve repüljünk az égbe.
A szunnyadó őserő felszínre tör,
mára egésszé olvadtak össze részeink.
Féktelen testünk átlényegül,
neked vagyok ítélve életfogytiglanig.