AZ IDÉZET, AMIRE ASSZOCIÁLUNK:
01. Dobó Georgina: Bocsáss meg nekem
“Reggel gyerek voltam”,
És az is maradok,
Míg Anyám karja véd,
Vádol, óv, s néha bánt.
Gyermek vagyok örökké
Szemében, szökkenő
Éveim tengerében.
Hiába nőttem fel,
Ameddig Ő él, rendelkezik
Fölöttem: tehetne értem sokat,
Mégis tesz többet ellenem.
Édesanyám, kérlek bocsáss
Meg nekem!
02. Szörényi Vanda: ha felnövök gyerek leszek
“Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?”
(Kosztolányi Dezső: Délutáni álom)
akár színes üveggolyók
mit a sors gurított messze
jajtalan gördülök tova
mégis feketére festve
csak futok világom után
űzöm libikókás énem
ki múlt sínére tévedett
toporzékol a sötétben
valami tudat egyre húz
mi kötelességről papol
s ahogy hátamra súlyt helyez
a testem mégis meghajol
kifullasztott térdrogyásig
állnom kell mindent mit lehet
miközben kérlelnek mesék
gyerek nélkül ők sincsenek
03. Petres Katalin: Illanó lét
Asszociáció Kosztolányi Dezső: Délutáni álom c. versére
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem,
kié e gyűrött, ráncolódó arc?
Hideg vizet zúdítottam rá,
a kép még mindig ugyanaz!
Lelkem mélyén a kislány
kíváncsian kandikál,
szemem sarkából
pajkos mosollyal
kikacsint ártatlanul.
61 év suhant el,
röpke pillanat:
„Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj, e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?”
04. Győri Nagy Attila: Jöjj vissza
Még látom apró lábaim
kergetőzni saját rétünk
gazos kis dombjain,
kacajunk száll önfeledt.
Még érzem a forró pogácsa
illatát, mélyeket szippantva
belőle kutatom az alkalmat,
vajon vehetek-e már.
Már oly sokszor fojtogat
a felelősség rabigája, az
élet megannyi kihívása
bitorolja elmém szabadságát.
Már óvatosak lépteim,
s meglátom az akadályt ott,
hol nem is lenne muszáj,
többször gondolva mindent át.
Jöjj vissza néhány pillanatra
szertelen ifjúság, hisz
nem oly rég még itt voltál,
újra szükségem van rád.
Jöjj, hogy úgy éljem át
a jelen valóságát, ahogy
akkor, nem érezve súlyát.
Csak egy kis időre, jöjj.
05. Buday Anikó: ASSZOCIÁCIÓ
/ Kosztolányi Dezső: Délutáni álom /
Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most ájult délutánban.
Az álom alagútján merre jöttem?
Sodorta álmomat a vágy, hogy
újra együtt örüljünk tavasznak,
sodorta vágyaimat az álom, nem
hagyott szabadnak, szívemet
marokra fogva szorította, s, űzött
feléd, de mind hiába, Te elillantál.
Szememben könnyeket csalt
reménytelen utam, álmom
tavasz helyett télbe sodort,
fázva futottam a havas úton
lépteid nyomában, zokogva,
tavasz után vágyva.
06. Kisznyér Ibolya: Kék kapszula
A Mátrixban, amit látsz,
az álom valósága,
amiben élsz káprázat,
alvó lényed varázslata,
programok írta látomása.
Az ember lázad sorsa ellen,
hiszi, átírja pálmalevele sorát,
öregen ébred rá, minden úgy
történt, ahogyan kellett, nem
tehetett semmit másként.
Mikor megszületik, oly
törékeny kisdednek, lényében
ott van, mi végig kíséri,
szemébe nézve látható már
későbbi összes én-ígérete.
Föld gyermekének ciklikus élte,
ébrenlét és álom szövedéke.
Örök titok, álmában alternatív
valóságot él át, tán tudata játéka,
talán agyának pihenő működése.
Álomban üzen saját szimbólum
rendszere, múltból, jövőből kap
képeket, értelmezni csak önmaga
képes, ha elég bátor ahhoz, hogy
szembenézzen igaz tenmagával.
Idős ember éberen, álomban,
visszatér, egyre fiatalabb korába,
vélt és valós régi világába,
megnyugvást, biztonságot keres,
gondoskodó szülei karjában.
Mikor mély az álom, megszűnő
idő, feledteti mai valóságot,
felriadva keresi önnön valóját,
rémület szorítja szívét, egyedül,
egymaga maradt a világban.
Tudni akart mindent az életről,
küldetéséről, mi célból született,
még nincs meg mire vágyott.
Az elmúlás közeledik, senki sem
segíthet, fohászkodik rettegésben.
Megnyugszik lassan, lelke ereje tartja,
kapaszkodója békéje, méltósága.
A vég a test végessége, tudod, érzed,
érted már az egész mindenséget,
közeledik életed álmának vége.
07. Petres Katalin: Április 19
„Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj, e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?”
Kinyitom szemem, a tavaszi
felhős ég rám hunyorog.
Vasárnap? 2020. április 19.
1985-ben péntek volt.
Két éves fiammal
sétából jöttem haza.
Az asztalon papírcédula:
Édesanyád a kórházban
meghalt….
Álmomban a kályhánál álltam.
Imádtam nézni az éledő tüzet.
Anyu a kis széken ült,
fát rakott a cserépkályhába.
Kicsi voltam, mert felfelé néztem.
Nagynéném ott állt, beszélgettek.
Anyu rám mutatott:
„Ha ő nem lenne, már én sem…”
A kép sokáig mélyen ült,
elővillant élesen,
mikor kiderült,
az ötödik kísérlete volt.
„Nem bírom tovább….”
írta utoljára.
A pattogó tűz arcát
megvilágította…
Az ébredés útján
sírjához megyek….
08. Kutasi Horváth Katalin: Csak álmodtam?
Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?
(Kosztolányi Dezső: Délutáni álom)
Talán csak álmodtam,
hogy felnőttem egészen.
S ha azt álmodom,
hogy gyermek vagyok éppen,
az az igazi énem,
azt nem is álmodom,
csupán csak megélem.
Ki bizonyíthatná,
hogy nem így van egészen?
De hisz a reggelek
egyre csak ismétlődnek,
s mind öregebb leszek már,
persze, ha felébredek tán.
Ha nem ébrednék egyszer
felnőtt fejjel egy reggel,
de gyermekként mosolyognék,
s önfeledten szeretnék,
tudnám, hogy álmodtam mindig,
s hogy nem kell felnőttként
kelnem ezután sem,
ha nem álmodnám újra mindezt,
de ha nem ébredek
sem gyermekként, sem felnőttként
soha többet,
biztosan tudnám,
hogy meghaltam,
de akkor már késő lenne.
09. Klotz Mária: Édes álom
„Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?”
(Kosztolányi Dezső: Délutáni álom)
Hat órakor arra ébredtem, hogy a szomszéd férfi becsapta az autójának ajtaját. Ezt minden reggel megteszi, amikor útnak indul. Természetesen rendszeresen felébreszt.
– De jó lenne még szundikálni! – gondoltam és kissé dühösen kipattantam az ágyból. Bánatomat mérsékelte, hogy valami mennybéli álomban volt részem. Szerencsére még emlékeztem is rá. Arra gondoltam, hogy mély álomba merülve aludtam egész éjjel. Gyermekkoromat idézte fel éjszakai álomutazásom. Láttam, ahogy anyukám megjeleik előttem, hófehér csillogó hajával, virágmintás otthonkás lényével. Miközben a konyhában feltettem a kávét főni, felidéztem magamban a csodálatos éjszakai kalandomat.
Nyár volt, pipacsérlelő nyár. A nap úgy tűzött, hogy egyszál klottgatyában tündököltem. Álomban unokatestvéreimmel az udvaron játszottunk. Talán négyéves lehettem? Vagy öt? Inkább az utóbbi. Ugrálóiskola volt a játék neve. Rajzoltunk a homokba négyzeteket és azokon kellett ugrabugrálni egymás után. Hiába volt tikkasztó hőség, még mozogtunk is. Egyszer csak lágy muzsika volt fülemet anyukám hangja.
– Marika! Gyertek ebédelni! – kiáltotta.
– Jövünk! – válaszoltam és már suhantunk is be a nyári konyhába, ahonnan áramlott a palacsinta édes illata.
– Piri és Marika is velem tartottak. A fehér zománclavórban mosószappannal megmostuk a kezünket, arcunkat, majd felültünk a hosszú padra, az asztal mögé.
Anyukám merőkanállal mert a tányérokba a zsenge borsóból főzött levesből, majd kifejtette:
– Aki megeszi, palacsintát is kap!
– Hurrá! – lelkendeztünk mind a hárman.
Nem tartott sokáig, üresen kandikáltak a tányérok és nagyon vártuk mindannyiunk kedvencét, a palacsintát. Egy hatalmas tálca tele volt a baracklekváros édességgel. Mind a három lány kettőt kapott. Azonnal nekiestünk az evésnek és pillanatok alatt betermeltünk fejenként kettőt.
– Kérhetünk még? – kérdezte Piri.
– Repetázhatunk? – folytatta Marika.
– Hármat eszem! – tettem hozzá én.
– Hát persze! – mosolygott anyukám és minden lány kapott még két palacsintát. Arcunk, kezünk lekváros lett, de nem törődtünk vele, mert az édes élvezet rabjaivá váltunk.
– Hú, de finom volt! – állapítottuk meg mindhárman.
Anyukám nagyon örült, hogy ízlett nekünk a lekváros finomság és megígérte, hogy máskor is készít majd.
Jól belakva visszamentünk az udvarra, de ott már nem ugrabugráltunk, hanem homokból palacsintát sütöttünk. Formákba öntöttük a selymes homokot, kis vízzel meglocsoltuk és a homokozó betonszélére rakosgattuk a már elkészült süteményeket. Mindezekkel a babáikat etettük. Csodálatos délután volt, édes élményekkel.
Kora délután hazaérkeztek a gyermekeim, persze nekik is elmeséltem élményszerű álmomat. Együtt örültünk az édes pillanatoknak. Még utána magamban azon merengtem, miért nincs már velünk az anyukám? Szíven ütött a fájdalom, mert fájóan hiányzik. Még mindig látom vidám mosolyát, hallom selymes hangját. Soha nem fogom elfelejteni, olyan mély nyomott hagyott bennem. Nagy boldogságomra már nagymama vagyok, de drága Kinga Ella kisunokámat most nem ölelhetem magamhoz, mert a koronavírus járvány miatt bezártságba, karanténba szorultam. De ha ennek a borzalomnak vége lesz, megígérem, én is sütök palacsintát egyéves cukikámnak. Sárgabarackkal töltve. Evés közben megnyaljuk mind a tíz ujjunkat és nem bánjuk, ha összekenjük pofikánkat.
Annyira jó napom lett ettől az álomtól, hogy szinte repdestem a boldogságtól! Néha kellenek ilyen édes álmok!
10. Klotz Mária: vágyvirágok
tanulj meg nem félni
titkos vágyaidat megélni
úgy leszel felhőtlenül boldog
ha lelkedben forró láng lobog
ne add fel
édes álom mindig kell
még akkor se hátrálj
ha helyzeted kilátástalanná vált
terveidet egyik reggel kigondolod
valamelyik délutánra biztos megvalósítod
egy folyamatos fényhídon haladva
tudatosan lépésről-lépésre bandukolva
felfüzöd egy hosszú álomlánccá
egy jövőbe nyíló vágyvirággá
minél több színes szálból fonod
annál szélesebb lesz mosolyod
11. Kovács Ádám Máté: Körforgás
„Reggel gyerek voltam, de elaludtam,”
Így egy valamit nagyon megtanultam:
Ha szól az ébresztő, egyből keljek fel,
Ne érjek késve iskolába reggel.
„És fölriadok most szíven-ütötten,”
Iskola kapujában eldöntöttem:
Mától minden reggel időben kelek,
Vállalom, ha emiatt fáradt leszek.
„Jaj, e halálos, ájult délutánban,”
Reggel miatt semmi másra nem vártam:
Iskola után egyet pihenhessek,
Álom alagútjába röppenhessek.
„Az álom alagútján merre jöttem?”
Kérdezem felébredve meggyötörten
Az éjszakai ébrenlét-börtönből,
Így holnap kezdődik minden elölről.
12. Kovács Ádám Máté : Jelzőtábla
Forgalom elől elzárt terület éltem,
A jelzőtábla nem borul fel a szélben,
Hó, fagy, napsütés… semmi nem árthat neki,
Áll rendületlenül, éltem védelmezi.
Miért van rá szükség? – kérdezik oly sokan.
Mert így élhetek lelkiségben boldogan,
Kizárva minden zajt, mit forgalom okoz,
A világ szeretetet úgysem viszonoz.
Ezért van ott éltemben a jelzőtábla:
Próbálkozhatsz világ! Tudd meg: mindhiába.
13. Kovács Ádám Máté: Felnőtt álom
Gyermekként álmodtam arról,
Milyen felnőttnek lenni.
A nagykorú pillanatról,
De rá kellett döbbenni,
Hogy „fiatalság, bolondság”…
Hát igaza volt annak,
Kit keserű csalódottság
Áthat, boldogtalannak
Látom őt, ki felnőtt létben
Már nem álmodik, fásult.
Mondanék viszonzásképpen…
De a Lelke bezárult.
14. Kovács Ádám Máté – Örömvár
Alagútból alagútba,
Melyik hosszú? Melyik kurta?
Némely végén fájdalom van,
Máshol öröm vár halomban.
Ezért végig bizakodok:
Megtörtént, vagy csak álmodok?
15. Kovács Ádám Máté – Ráfáztam
Álmomban egy alagútban jártam,
Panaszoltam összes bánatomat.
Álmom végére nagyon ráfáztam,
Alagútban szembejött a vonat.
16. Kovács Ádám Máté – Ordítok
Álmomban megjelent egy szépséges nőalak,
Arca nem volt, de éreztem: Téged láttalak.
Gyönyörű teste egyből magával ragadott,
Ordítok: Ez miért csak álomban adatott?
17. Kovács Ádám Máté – Három idióta
Síneken három ember áll,
Alagútba tekintve,
Három elmélet ringbe száll,
Egymáséra legyintve.
Mert a pesszimista ember
Sötétséget képvisel,
De az optimista rendszer
Végén a fényre figyel.
Ám a realista látja,
Mindjárt ideér a vonat,
Mozdonyvezető kiáltja:
“Filozófus anyátokat!” Síneken három ember áll,
Alagútba tekintve,
Három elmélet ringbe száll,
Egymáséra legyintve.
Mert a pesszimista ember
Sötétséget képvisel,
De az optimista rendszer
Végén a fényre figyel.
Ám a realista látja,
Mindjárt ideér a vonat,
Mozdonyvezető kiáltja:
“Filozófus anyátokat!”
18. Kovács Ádám Máté: Vonatjegy
Életem vonatára több jegy kapható,
Különböző helyekre alkalmazható,
Volt olyan személy, ki visszaélt a jeggyel,
A „kaller” azt mondta: „Ilyen utas nem kell.”
Volt olyan, ki csak kis ideig jött velem,
Szeretetével formálta az életem.
Ki fog velem jönni az első osztályon?
Annak a szívemet őszintén kitárom.
19. Kovács Ádám Máté – Alagút
Minden életszakaszban másfelé megyek,
Szemem előtt tornyosulnak magas hegyek,
Mégis hogyan teljesülhetnek így álmok?
Ha minden hegyen alagutat találok.
20. Győri Nagy Attila: Egy pillanat volt
Csak egy pillanat volt,
egy röpke, édes álom.
Vajh meddig tartott gyermekkorom?
Csak a kezdetében vagyok biztos.
Kössem a jog szabta évszámhoz?
Ennek sok értelmét nem látom.
Talán ahhoz, mikor már éreztem,
fejem lágya benőtt, érett lettem?
Így nyugtatóan hosszabb,
de jaj, az idő múlása gyorsabb.
Csak egy pillanat volt,
egy röpke, édes álom.
Hallgassak a bölcsekre, kiknek
tudást adott a tapasztalat?
Ameddig az anyám él,
mily tiszta, hihető gondolat.
Juthat-e majd eszembe
halálos ágyamon merengve,
eddig tartott, nem tovább,
az egész álom volt, de csodás.
Egyet kérek csak az Úrtól,
hogy lelkem napnyugtájakor
ne jusson eszembe e gondolat:
csak egy pillanat volt.
21. Varga Katalin : Vajon miért ?
Gyermekként olyan szépeket álmodunk, mosolygunk .
Ha eljön a reggel , minden szép , vidámak vagyunk .
Felnőttként már nem felhőtlenek álmaink ,tudom .
Megtalálhat minket , sok ijesztő , sötét démon .
költők témája ne ilyen lenne .
De íme a példa ., ami le , van írva versben .
Olvassuk hát a szomorú , de igaz szavakat .
De éljünk csak át mégis , gyermekien szép álmokat .,
“Reggel gyerek voltam , de elaludtam
és felriadok .Most szíven – ütötten
Jaj e halálos. ájul t délutánban
Az álom alagútján , merre jöttem ? ”
22. Horváth-Tóth Éva: Ha az élet…
Ha az élet egy nap lenne
pirkadatja volna gyermek,
kócos hajú zsenge zöld gyep,
s benne harmat minden könnycsepp,
pírja felhőn szende orca,
ég-szemében nap sugara
mindig ragyog kíváncsian,
s vásott szellő fel-felkacag.
Ha az élet egy nap lenne
delelő nap felnőtt benne,
épít fészket, mint a fecske,
ághegyeken termést érlel,
siet mindig, szárnyak alatt
nyárként illan s vonul tova,
álmaiból felriadna
valóságtól szíven-szúrtan.
Ha az élet egy nap lenne
benne alkony, szürke este
tornác padján mélán ülne
sóvár sóhaj szállna égre
vágyna vissza napkeltébe,
kócos hajra, zsenge zöldre,
csendes hintát lökő szélre…
Ejh az élet, egy nap lenne?
23. Szabó Eszter Helka: Szíven ütötten
A pitvarfibrillációban szenvedőknek kiütik a szívét. Ezt az újfajta terápiás eljárást csak egészséges pácienseken lehet végrehajtani. Dávid annak számított, bár ötven múlt két hónapja. A főorvos azt ígérte, kb. hatvanöt éves korig elvégezhető a beavatkozás. Az intenzív osztályon, mielőtt lehunyta szemét, Larára gondolt, de mégsem a nejét, hanem önmagát látta a diófa alatt, amint rókacsapdát épít. A kertjükben egyszer feltűnt egy róka. Először kutyának nézték, aztán – alaposabban megfigyelve – a füle és a mozgása elárulta: bizony, róka az! Apjának, anyjának és a húgának, Szilvinek is az volt a legelső gondolata, hogy bizonyára veszett. Az állat komótosan közeledett a tűzrakóhelyhez, ahol mindenfélét elégettek, de szalonnát is szoktak sütni meleg, nyári estéken. Ilyenek lehettek a legelső kutyák – futott át Dávid agyán. Az apja praktikusabban látta az egészet. Dörmögött valamit, hogy megint lyukas az az átkozott kerítés, lesz vele egy kis munka. A róka közben eltűnt, ahogy a látomások szoktak. Dávid rögtön nekilátott a csapdának, míg Szilvi, az akkor ötéves húga rókatáncot lejtett. Éneke betöltötte az egész kertet. Dávid, mikor felébredt, látta, hogy még egy óra sem telt el. Kiütötték volna a szívét? Ilyen hamar? Maga sem értette, miért jutott eszébe Kosztolányi versének egy részlete: “Reggel gyerek voltam, de elaludtam, /és fölriadok most szíven-ütötten.” Arra gondolt, talán a szíven ütés miatt. Miért megy vissza az ember a gyerekkorába néha, ha álmodik? Miért nem Laráról álmodott? Délelőtt 11 óra volt, amikor – szájmaszkban, átlátszó védőszemüvegben, csupa zöldben – bejött az ügyeletes orvos, igazított valamit a csuklóján és a gépen, majd közölte vele, hogy sikerült a beavatkozás. Ezután mondta csak meg, hogy látogatója érkezett, de csak tíz percig maradhat, továbbá a nővér végig ellenőrizni fogja, hogy a másfél méteres távolság betartását. Dávidnak olyan álomszerűnek tűnt, mikor Lara belépett a fehér, Dávid által csak “malackásnak” becézett, szűrős maszkjában, a Klinika által adott, a nő fejét mókásan felnagyító védőüveggel, hogy másik sorok törtek elő a tudata alól: “Jaj, e halálos, ájult délutánban, /az álom alagútján merre jöttem?”