Bölcselmélkedés 02.

A BÖLCSESSÉG, AMIRE REAGÁLUNK:

HA HALLGATTÁL VOLNA,
BÖLCS MARADTÁL VOLNA.

1, Kutasi Horváth Katalin: A műrostos

Talán 1943-at vagy 1944-et írtak. Egy érdeklődő és lelkes kisdiák, jelesül édesapám ott ült a kis falusi – Zala megyei – tanteremben, s figyelmesen hallgatta tanítónője – a rettegett, kokijairól és nádpálcájáról elhíresült, szigorúan számonkérő pap szeretője, a vékony bokájú, ám hirtelen igen kiugró, öblös vádlijú, viszont nagyon is szeretnivaló Hajnal Aranka – szavait, és szinte itta a magyarázatát. A törtek rejtelmeibe akarta beavatni őt és társait a számtan-mértan óra keretében.– Ha az egészet eltörjük, darabokat, törteket kapunk.

– Világos! – gondolta édesapám.
– A törtnek van számlálója és nevezője.
– …számlálója és nevezője… – jegyezte meg és fel.
– A nevező (a törtvonal alatti szám) megmondja, hány egyenlő részre osztjuk az egészet.
– …osztjuk az egészet… – ismételte magában, miközben füzetébe is gondosan – gyönyörűen formált, talán túl apró, mégis jól olvasható betűkkel – leírta. Példás külalakúak fennmaradt jegyzetei, azonnal nagyon könnyen áttekinthetőek, jól tagoltak, már gyereknek is nagyon precíz volt írásbeli munkáiban.
– A tört számlálója (a törtvonal feletti szám) megmondja, hány darabot veszünk a felosztott részekből.
– … a felosztott részekből…
– Vannak valódi törtek és…
– Műrostosak! – fejezte be édesapám majd kiugorva örömében és lelkesedésében a padból, szinte meg se várva, hogy Aranka néni felszólítsa őt.

Ekkor jöttek divatba ugyanis a műrostos anyagok, s többször hallotta emlegetni az asszonyok által. Na nem a televíziós reklámokban, hisz ekkor még az egész pesti bérházban is, ahol az alagsorban meghúzta magát később a családja, mindössze egy valakinek volt tévéje, s ha jókedve volt, megengedte a többi lakónak is, hogy nézze. Mivel könnyebb volt kezelni, nem kellett vasalni a műrostból készült ruhákat, népszerűvé váltak ezek az anyagok, s egy időben nemcsak beszéltek róla, de sokan hordták is.

A piacon is hallotta, ahogy az árus „helyrerakja” a valódi gyapjúszövetből készült, 1500 pengőre tartott, prémgalléros télikabátra alkudozót:

– Ez nem műrostos, és valódi szkunszk gallérja van!

Jó apám kis fejecskéjében tehát a valódi ellentéte a műrostos lett.

Aranka néni „A Tanítónéni” volt édesapám szemében, amit utólag az is igazol, hogy nem hordta le őt, amiért megszakította, ráadásul ilyen naiv ötlettel, nem mondta, de talán nem is gondolta, hogy ha hallgatott – és szépen, fegyelmezetten jegyzetelt – volna, bölcs maradt volna, hanem jót derült a „beszóláson”, sőt még meg is simogatta a „találékony” kisfiú buksiját, és folytatta a magyarázatot:

– Szóval vannak valódi és áltörtek…
– …áltörtek… – formálta gyöngybetűit újra engedelmesen édesapám, s egy ideig még büszke volt rá, hogy felderítette Aranka néni kedvét, akinek óra végéig – mikorra kiderült, mitől „ál” egy tört – már ott maradt szája szögletében a mosoly.

2, Győri Nagy Attila: Ha hallgattál volna…

 -Szia, egyetlen szépséges kishúgom! Óh, bocsánat! Egyetlen szépséges és rendkívül okos kishúgom! -ölelte át Márk testvérét.
 -Szerencséd! -nevetett fel Klára. -Jól nézel ki! Mi újság a cégnél?
 -Minden rendben zajlik. Tele vagyunk megrendeléssel, hála az égnek és a kínai szál még be se indult.
 -Mikor is utazol?
 -Na, itt van egy kis bibi. Nem tudok elmenni a tárgyalásokra.
 -Miért?
 -Jövő hónap harmadikán kéne utazni, de megígértem Flórának, hogy végre elviszem Mexikóba. Már a repülőjegyeket is megvettem.
 -Nem tudnátok elhalasztani egy kicsit? Tudom mennyire fontos neked ez a kínai piac, óriási lehetőség.
 -Az igazad megvallva, nem is akarom elhalasztani. Úgy érzem, már túl sokat nyelt szegény a cég miatt. Egyszerűen nincs szívem hozzá. De semmi gond, nagyszerű munkatársaim vannak, kimagasló szakemberek, akik méltóan tudnak minket képviselni.
 -Kit akarsz küldeni?
 -Sokat gondolkodtam és végül két jelöltem is van: Eszter és Tamás.
 -Nem ismerem az alkalmazottakat, de bízom az ítélőképességedben. De végül is melyik megy?
 -Ebben kellene a segítséged. Most kapóra jön, hogy ők se ismernek téged. Benne vagy egy kis mókában?
 -Hát persze, egy köszönömért és húsz dollárért bármiben. Az utóbbi csak vicc volt, annál én sokkal drágább vagyok -kacsintott Klára bátyjára.
 -Akkor gyorsan felvázolom a tervem. Most nem jellemzem neked őket, de fej-fej mellett haladtak, amikor az érveket hoztam fel mellettük. Mindketten zsenik a szakterületükön, profi tárgyalóképességgel, kiváló érdekérvényesítési tulajdonsággal rendelkeznek. De mivel ez rendkívül bizalmas és kényes megbízatás, úgy döntöttem, hogy a megbízhatóbbat küldöm. Be kellene épülnöd a titkárságra, mint új alkalmazott, majd mindkettőjükre rá kellene bíznod egy titkot, amit én nem tudhatok meg. 
 -Hoppá! Ezt aztán jól kifundáltad! Tetszik az ötlet, benne vagyok! Gyerekként úgyis színésznő akartam lenni -kacagott Klára. -Most van pár szabad napom, reggel kezdhetek is nálatok.
 -Köszönöm. Tudtam, hogy számíthatok rád. -Márk is elmosolyodott és boldogan ölelték át egymást.

  Kora reggel Mártika, a munkaügyes, akit szintén beavattak a tervükbe, vidáman kísérte körbe az új „kollégát”. Klára hamar feltalálta magát az új környezetben, igyekezett mindenkivel barátságos viszonyt kialakítani, különösen a két célszeméllyel volt nagyon kedves. Esztert végül az ebédlőben sikerült becserkésznie.
 -Látom, te is vigyázol az alakodra -nézett a tányérjára.
 -Igen, muszáj. Hamar felszaladnak azok az átkozott kilók. Boldogulsz? Ha kell segítség, csak szólj és ha tudok, akkor nagyon szívesen.
 -Igazán köszönöm. Könnyen lehet, hogy igénybe is veszem a segítséged, még nem dolgoztam marketingcégnél.
 -Tessék?
 -Úgy értem, már több helyen dolgoztam, van rutinom az ügyintézői területen, de eddig egyik cégnek se ez volt a profilja.
 -De hát akkor hogyan vettek fel ide? A Sky-hoz nehéz bekerülni, ez a cég a szakma csúcsa.
 -Tudsz titkot tartani?
 -Hát persze. Nyugodtan mondd.
 -De tényleg nem tudhatja meg senki. Rögtön elküldenének.
 -Bízzál bennem! -nézett rá kíváncsian Eszter.
 -Hamisítottam az ajánlóleveleket és hát az önéletrajzom se fedi teljesen a valóságot.
 -Értem. Kemény világot élünk és mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Nyugodj meg, tőlem nem tudja meg senki.

  Tamással nehezebb volt szóba állnia, állandóan rohangált, láthatóan nagyon elfoglalt volt. Aztán egy óvatlan pillanatban meglátta sietni a dohányzószoba felé. Bár Klára nem dohányzott, mégis utánaeredt.
 -Szia! Ne haragudj, de otthon hagytam a cigimet a nagy izgalomban. Megkínálnál egy szállal?
 -Hát persze, parancsolj. Minden új munkahely nagy izgalommal tölti el az embert, ismerős helyzet -mosolygott rá.
 -Nagyon köszönöm. -próbálta nem letüdőzni a füstöt, nehogy a köhögésével lebukjon.
 -Tetszik nálunk így az első napon? 
 -Igen, eléggé szimpatikus a környezet és az emberek is kedvesnek tűnnek. Picit furcsa világ ez nekem még, eddig sosem dolgoztam marketing területen.
 -Az meg hogyan lehetséges? Gyakorlat nélkül felvettek ide? -csodálkozott Tamás.
 -Hogy őszinte legyek…  Tudsz titkot tartani?
 -Igen, tudok. De nem muszáj elmondanod, ha nem akarod.
 -Kikívánkozik belőlem. Hamisítottam az ajánlóleveleimet.
 -Hmm…  Nem te vagy az első, de ha jól végzed a munkád, akkor semmi baj. Kiderül úgyis, hogy alkalmas vagy-e.

  Másnap Márk mindkét jelöltjét behívatta az irodájába külön-külön.
 -Szervusz Eszter! Mi újság nálatok? Minden rendben?
 -Igen, főnök, egy óra múlva felküldetem a részletes jelentésem.
 -Rendben. Az új kolléganőt milyennek látod? Fog neki menni a munka?
 -Őszintén szólva, én nem bízom benne. Aki képes hamis ajánlóleveleket írni, abban én nem bízom.
 -Ne légy elhamarkodott, sose tudhatod mi vezet valakit ilyesmire. Lehet, hogy három kisgyereket kell eltartania egyedülállóként és sürgősen kellett neki a pénz. Például, de bármi más oka is lehetett rá. Nézzük meg a munkáját, utána döntsünk.

 -Szervusz Tamás! Helyzet?
 -Jól mennek a dolgok. Már átfaxoltam a tegnapi beszámolómat.
 -Igen, még nem volt időm átnézni semelyikőtökét, de örülök, ha nincs gond.. Az új kolléganővel minden rendben?
 -Várjunk pár napot és meglátjuk, hogy alkalmas lesz-e. Én mindenkinek adok egy esélyt.
 -Helyes, így gondolom én is. Lenne egy nagyon fontos megbízatásom a számodra….

3, Varga Katalin : Csinugli

Szeretett chates szobám. Milyen régen járok már ide . Mennyi minden történt ezalatt. S hány embert ismertem meg. Legtöbbet virtuálisan. Néhányat személyesen is Különbözőek vagyunk. ez biztos .
Néha ” beszólós ” nickek is idekeverednek.
Most éppen egy ilyennel folytatok szó . csatát napok óta.
Csinugli, micsoda egy név ? 
Egy hetven éves férfi, az adatlapja szerint.
Most éppen velem kötekedik .
Miért vagyok operátor ? Ezzel többnek érzem magam ?
A köszönésen kívül is van témám ?
Minek egy mozgássérültnek kutya ? 
Ez bizony övön aluli ütés volt .
Közli velem, a képemtől ledöbbent. Ő  bizony nem ültetne be az autójába. Szégyellne velem mutatkozni .
Egyébként is , talán csak sajnáltatom magam, s nem is vagyok mozgássérült. Hiszen , úgy rázom a fenekem a videón, éneklés közben . De ez biztosan play – back. Nekem biztosan nincsen ilyen hangom. 
Nem is az én írásaim vannak a blogomon. Ez plágium .
,Persze, mindezt privátban közli velem. 
Nyilvánosan nem vállalja a szemétségeit.
Megemlítem azért a szobában, micsoda kritikusom akadt .
Kiderül, több szobában is ezt csinálja. 
Aztán egyik nap kitiltják a chatről Csinuglit .Elégtételt érzek? Kicsit talán igen. 
Na meg eszembe jut a mondás :
” Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna . “

4, Kutasi Horváth Katalin: A székelykapufa

            Egy vékony, talán egy kicsit piperkőcnek tűnő, szélesen gesztikuláló, kissé affektálva beszélő vizsgázó ült az asztalnál. Az Elnök kíváncsian hallgatta az ország három részre szakadásának előzményeit, a politikai változásokat, a Váradi egyezmény tartalmát, Ferdinánd és Fráter György viselt dolgait és a janicsárok beszivárgását Budára…

A fiatalember tehát nem volt tájékozatlan a húzott tételt illetően, de azért felelete hagyott némi kívánnivalót maga után. Történelemtanára mindenképp szeretett volna hallani valamit az országrészek berendezkedéséről is, és szerette volna kiszedni a vizsgázóból a „székelyek, székek” választ is. Segítségül még a díszes, faragott kaput is felemlegette, de a fiú nem kapcsolt. Az Elnök jóindulatúan, segítőkészen beavatkozott.

– Biztosan tudja a választ, Kristóf, hisz tanára nevében is szerepel ez a szó! Hogy hívják a tanárát?
– Sanyesz!

Elvörösödött a vizsgáztató tanár, egyhamar nem is lehetett megállapítani, hogy inkább szégyenében vagy mérgében-e, hisz nem is becenévvel volt igazán baja, ő is volt diák, de itt, ebben a helyzetben, pláne egy idegen előtt hogy is felejtkezhet el ennyire magáról és az alapvető illemről ez a nebuló? Igen jól lehetett érzékelni az egyre feszültebb légkört, de az Elnök úr – bár egy kissé elhűlt és még a szemöldöke is fennakadt – nem adta fel:

– Ugyan, fiam, a vezetéknevét mondja a tanár úrnak!
– Máthé!
– Gondolkodjon! A másikat!
– Ja, Székely…
– Ugye, hogy tudja, miért nem ezzel kezdte?
– Hát… csak úgy lányos zavaromban nem jutott eszembe!

Ennél kínosabb már nemigen lehetett volna a helyzet, így Székely-Máthé Sándor tanár úr – miután magához tért az őt ért sokk után – rövid úton meg akart szabadulni most már a vizsgázótól, ezért így szólt:

– Kedves Kristóf, ne felejtsd el tehát: a székelyek és a szászok saját közigazgatással rendelkeztek, melynek egységei a székek voltak, élükön a királybírákkal. Add át a széked a következő felelőnek, húzhatod a magyartételt!

Miközben Kristóf kihúzta a nyelvtan és irodalom tételt is, Székely-Máthé tanár úr azon gondolkodott, ki vétett nagyobbat. Ő maga, hogy belement ebbe a székelykapus dologba? Hisz hagyhatta volna az egészet. Önállóan kell kifejteni a tételt… Majd jól lepontozta volna a hiányosságok miatt a felelelet! Netán a vizsga törvényességére ügyelő Elnök, akinek nem kellett volna megszólalnia, hisz nem ő a kérdező? De hisz ő is, az Elnök is csupán segíteni akart. Mindketten ismerik a szabályokat, az emberségbe ennyi belefért. Vagy Kristóf a hibás, aki nem kapcsolt? Ha mindent elmond, nem kellett volna kérdezni! De ha már így alakult, Kristóf nem hallgathatott, neki muszáj volt válaszolnia, a vizsgadrukk pedig furcsa és váratlan dolgokat idézhet elő bárkiben…

5, Szabó Eszter Helka: Csak egy e-mail

            Zita rosszat sejtve lépett be a liftbe. Gőze sem volt, miért hívatja a vezérigazgató. Már két éve dolgozik a multinál, de azzal a férfival csak az állásinterjúján találkozott. Mit akarhat tőle?

            Próbálta határozottan lenyomni a párnázott ajtó kilincsét, mégis úgy érezte, reszket a keze. Meglepetésében még köszönni is alig bírt, amikor meglátta a cég teljes vezetőségét. A hirtelen dühkitöréseiről elhíresült igazgatóhelyettes, Detti felpaprikázva fogadta:

– Hogy képzeled, Zita, ezt a sajtóközleményt? Olvasd csak, mi mindent irkált össze rólunk a drágalátos újságíró ismerősöd, az a … hogy is hívják … Hunor?

            Ezek szerint feltörték az elektronikus levelezést – gondolta a lány. Hunor ugyanis megírta, hogy a híradás ideiglenes online változatát egyedül ő kapja meg. Tegnap, azaz már ma éjjel dühösen visszaírt Hunornak, hogy ne jelentesse meg a sajtóközleményt a cég legutóbbi, ruházati reklámkampányáról, mert tele van csúsztatásokkal.

– Közöltem Hunorral, hogy a tudósítás a cégünk reklámkampányáról csak az online újság  következő számában jelenhet meg – jelentette ki határozottan Zita.

– Nos, ez nem sikerült, kedves Zita! Hunor cikkében az szerepel, hogy egy japán cseresznyevirágokkal díszített blúzt dobtunk piacra, holott annál a blúznál a legújabb divattrend, a kárómintás háttér a lényeg. Az alapmintát csak néhány virág képe takarja el, méghozzá elszórtan – magyarázta Tamás, a másik igazgatóhelyettes. Zita mindig kedvelte Tamást a pontosságáért. Nincs az a férfi, aki ennyire precízen képes fogalmazni – gondolta a lány. Hunor is alapos, de most mindenáron elsőként akart hírt adni a kampányukról. Zita tudta, hogy Hunor éjszaka szerkeszti azt az ingyenes, online újságot. Talán fáradt lehetett?

            Gondolataiból Tamás újabb kérdése zökkentette ki:

– Honnan származik ez az információ a japán cseresznyevirágról? Továbbá Hunor megnézett egy hírportált, amelynek elírta a nevét.

– A blúzon szereplő virág engem a japán cseresznyevirágra emlékeztetett – vallotta be őszintén Zita, majd hozzátette – , de a hírportált nem néztem meg. Hunor mindig több forrásból meríti a hírekhez az információkat. A portál neve vélhetően elütés.

– Nem érdekes a portál! Még csak az hiányzik nekünk, hogy a japánok beletenyereljenek a dolgainkba – szólalt meg a vezérigazgató.

– Nézzétek, ilyen a japán cseresznyevirágzás! Hasonlít a blúzunk mintájára – mutatta Márton, az osztályvezető a tabletjén, majd gyorsan mellétette a multicég blúzának fotóját. A többiek bólogattak. Zita érezte, hogy legalább az osztályvezető kiáll mellette.

– Ez akkor is hiba, mivel cégünk soha, sehol nem tett említést Japánról, cseresznyevirágzásról, pláne nem a japánok szokásairól – jegyezte meg Tamás.

– Így igaz – hagyta helyben a vezérigazgató. Folytatta, miközben idegesen dobolt ujjaival az asztalon:

– Elmehet, hölgyem. A vétség miatti szankcióról majd később döntünk. Döntésünkről tizennégy napon belül, írásban értesíteni fogjuk!

            Detti kirohant Zita után a folyosóra, hogy közölje a legújabb dörgedelmet:

– Jobban tennéd, ha megszakítanád minden kapcsolatodat azzal a Hunorral!

Zita elképedt. Hunort tizenöt éve ismeri, még az egyetemről. A férfi 5-6 évvel lehet nála fiatalabb. Hunor még az ELTE hallgatója volt, amikor ő már a másoddiplomájáért hajtott a közgázon. Hunor angol nyelvtudásának akkoriban mindenki csodájára járt. Neki is először a felsőfokú nyelvvizsgára készülésben segített a fiú, majd közös szakterületükön, a reklámmarketingben is.

            Zitával megfordult a világ, amint belépett a liftbe. Hirtelen egy erős kezet érzett a jobb  vállán. Márton, az osztályvezető volt az.

–  Jobb lett volna meg sem írni a dolgot – jegyezte meg bosszúsan, majd folytatta –, de még azzal is jól jártál volna, ha hallgatsz a vezér előtt a japánokról. Hunor sokat hibázott. Rá lehetett volna kenni ezt az egészet!

– Miért kentem volna rá? – kérdezett vissza, inkább csak magának, aztán már végleg elhallgatott. Arra gondolt, szülessen bármilyen döntés, ő nem fogja megszakítani a kapcsolatait Hunorral. Senki sem szólhat bele abba, kikkel tartja a kapcsolatot és miért. Nincs miért szégyellnie magát, ha „csak egy e-mail miatt” kell majd megválnia ettől a cégtől. A belső szabadságát végképp nem korlátozhatják. Szószátyárnak sem érezte magát. Ő csak az igazat mondta.

6, Kutasi Horváth Katalin: A Bori notesz

            Egy kis kockás füzet akadt a kezembe, miközben rendezkedtem a szekrényemben, és mivel egész jókedvem volt, hát tréfálkozni kezdtem:

– Ni csak, hát előkerült a Bori notesz!
– Hogy került hozzád? Add csak oda nekem, elviszem neki! Szoktunk találkozni néha a piacon, nem messze lakik tőlünk. Biztos nagyon kereste már…

            Bori – volt kolléganőnk – pár hónapja ment nyugdíjba. Neki akarta elvinni a figyelmes Julika a talált füzetet. Kissé megleptek ugyan szavai, de miután kapcsoltam, semmiképp nem akartam megbántani őt. Ám valahogy mégis rá kellett vezetnem tévedésére.

            – Tudod, Julika, ez egy üres füzet. Már nem is emlékszem, miért is vettem, mire akartam használni…
            – Azt mondtad, Borié! – csattant fel szinte sértődötten.

            Ekkor már tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, de sem kiigazítani nem akartam, kioktatni meg pláne nem! Gondolkodtam, mit is tegyek, hogy a legkevésbé legyen kínos neki is, nekem is. Próbáltam egy kis időt nyerni, így egész hátulról indultam:

            – Szereted Radnótit?
          – Szeretem, de hogy jön ez ide?
            – Tudod, volt neki egy kockás kis füzete…

Vártam, hátha kapcsol, és mindketten egy jót nevetünk megkönnyebbülve, de sajnos csak a kérdő tekintetét láttam, ezért folytatnom kellett:

            – Ezt hívták Bori notesznek. Az utolsó évben…
– Persze!

Már épp megörültem, hogy félbeszakít és minden szépen elrendeződik, de csak még kellemetlenebb helyzetbe hozott, mikor elkezdte hadarni:

– Már emlékszem! Borika, bocsánat, Borbála, Radnóti szerelme ihlette a benne olvasható verseket! Milyen szép sorok! Ha nekem az én Palikám ilyeneket írt vagy mondott volna!

Segélykérően néztem a többiekre, őszintén és nagyon megbántam, hogy megszólaltam. De cserben, azaz magamra hagytak, nekem kellett valahogy kilábalnom ebből a lehetetlen helyzetből. Eldöntöttem, nem fogok egyhamar meggondolatlanul tréfálkozni, mert van, amikor humorral fel lehet oldani a feszültséget, de most semmi vicces nem jutott eszembe, viszont Julika várta elismerésemet… Kezdtem megizzadni. Most mégis hogy vágjam ki magam?

– Igen, Julika, Radnóti Fannira gondolt – kezdtem, mintha dicsérném, és csak félrehallottam volna szavait –, ő tartotta benne a lelket a végsőkig, akkor is, mikor a Bor község melletti lágerből erőltetett menetben hajtották társaival Abda felé.

Julika persze – szerencsére – nem szólt, hogy ő nem Fanninak nevezte a költő szerelmét, s miközben fejében ott kavargott a község, a láger és a menet szó, talán már rájött arra is, hogy a bori nem Bori, nem is becenév, ilyen formában még csak nem is tulajdonnév, hanem melléknév…

– Kedves kollégák! Tudtátok, hogy Bor neve szerbül répafenyőt jelent? – kérdezte Tóni, s mit nem adtam volna érte, ha előbb teszi, mert mindannyian elmosolyodtunk, s végre feloldódott bennem a görcs, le tudtam zárni a kínos helyzetet:
– Nos, Julika, elfogadod, tudod valamire használni a Bori noteszt?

Julika köszönettel elfogadta a füzetet, és most már nagyjából értette, miért hívtam így hirtelen – nem túl jó – ötlettől vezérelve… Mindketten jobban jártunk volna, ha nem szakít félbe, ha hallgatott volna, bölcs maradt volna, de mikor Fanniról kezdtem mesélni, már hálaistennek tudott csendben maradni, így nem tetézte tovább a helyzetet.