Élharcos 02.

TÉMA: PARANCS

01. Kisznyér Ibolya: Szakadt zászló

Nem kedvelem a parancsszót,
értelmetlensége ellen sem tehetsz,
értem lényegét, a rangban alant lévő,
nem eszmélhet fel összefüggésekre.
Események, tengernyi, igazolja,
mennyi, mennyi szenvedést okozott,
emberéletek milliói fizettek érte,
esztelen utasításokért, a történelemben.
Lelketlenség, kegyetlenség átkot szült,
évszázadokon át követtek népeket,
nem tehettek semmit kisemberek,
ellenkeztek, hátulról is lőtték fegyverek.
Sebes szívvel éltek végrehajtó túlélők,
megélt képekkel, mi stigmaként éget,
érző lelkű ember, soha nem dolgozza fel,
esze elhagyja akár, ha nem felejt.
Felmérték-e, kik elrendelték gyilkolást,
mit érzett felingerelt, majd kijózanodott
tömeg, felmentést ki adhat mindezekért?
Néma csend felel, nincs válasz semmire.
Védeni gyermeket, családot, hazát,
szent joga, kötelessége embernek,
egyetlen szó, nem parancs kell: Előre!
Szeretni született az ember, kapott
hozzá szép Földet, levegőt, vizet,
növényt, állatot, szabad akaratot.
Életet másik embertől elvenni bűn,
gyengeség, hitvány hatalomvágy,
mégis a parancs akkor nyer értelmet,
ha jó célt szolgál, gyengék védelmét,
hisz a harc nem tesz hőssé, megnyomorít,
ha nem válik igaz emberré, győztesként.

02. Kutasi Horváth Katalin: Következmény

Nem tudok parancsra énekelni,
Szívemből fakadjon minden dal!
Elcsuklom a durva vezényszóra,
Hitemből álljon a zenekar!
Karmesterpálcának könnyű tánca
Varázslat útján lágyan suhint,
Vadember öntelt hangoskodása
Parázs a tűzre, eltántorít.

A csendes szónak több foganatja
Van a szívemben, hatásosabb.
Ha ellenszegülsz, hát meghurcolnak,
Magad kíséred majd hóhérodat.
Kivárhatod, hogy kötelet hurkol,
Tagadni kár volna elveidet,
Sivár a lelke, parancsra húz föl,
Magad intézted ítéleted…

03. Petres Katalin: Elég!

Szabadon szárnyalni szeretek,
szavaitokon nem csünghetek.
Mindig megfelelni mindenkinek:
sírig elvárások hálójában,
ellentmondások dzsungelében
nem lelhetem önmagam.
Benső parancsom követem,
eljő az áldásos állapot,
termő csodává alakulok.

04. Petres Katalin: Nehéz eset

Szörnyű teremtés vagyok.
Könnyű kérni tőlem,
viszont a parancs
iszonyt ébreszt bennem.
Ügyes főnök tudja jól,
fülem mire nyitott.
Résen kell lennem,
vészre figyelnem:
kérésnek álcázott
parancs az keserű
narancs, nem más.
Meg kell tanulnom
nemet mondanom.

05. Petres Katalin: Kérdések

Kegyetlen eszköz a parancs.
Lehet-e nélküle élet?
Valójában nem ez a fő kérdés.
Hálójában vészhelyzetnek
vergődve elég-e a könyörgés,
erőtlen döntésre képtelenség?
Lehet-e bármilyen hadsereg
szervezett parancsnokok nélkül?
Mikor nincs más, mint a parancs,
bizony, az az igazi felelősség.
Mentesít-e a bűn alól
szembesítve a véggel:
teljesítettem, hisz parancs volt?

06. Varga Katalin: Nem parancsra

Engem meg lehet kérni, mert szívesen  megteszem
Bennem nincsen harag, ha kell, jövök és segítek.
Nem parancsra, utasításra, ez milyen dolog.
Kemény szavakra csak nemmel lehet válaszolni.
Láthatod, én ilyen vagyok, nem tűrök parancsot.
Nem vagyok katona, bár ott fegyelmet tanulhatsz.

07. Kutasi Horváth Katalin: És azután?

Parancsra gyilkoltok,
Kiég a lelketek,
Magasra vicsorgok,
Ínség sújt bennetek.

Üres lesz szívetek,
Szeretni nem tudtok,
Körbevesz titeket
Ezernyi bűnhurok.

Hogyha majd vége lesz,
Mihez is kezdetek?
Ronda űr rémet fest,
Zizzen az értelem,

Élni sem akartok,
Minden cél elveszett,
Gépi az agyatok,
Szisszen a félelem…

08. Klotz Mária: parancs nélkül

utasításra biztos nem megy
parancsra meg végképp nem
engem csak finoman kérhetsz
velem szépen beszélhetsz
durvaságra egyáltalán nem vágyom
boldogságra inkább vadászom
szúrós szemed mély barnasága
bújós lényed finom lágysága
beragyogna meleg fénnyel
mosolyogna bennem reménnyel
kedveskedni a világon a legizgatóbb
szerelmeskedni parancs nélkül jobb
ehhez tartsd inkább magad
fegyelmezd máskor szavad
lényedre vágyva nagyon kedvellek
fényedre várva édes csókot lehelek
testedre vágyvirágot ültetek
csendedre lelkemben lüktetek
szépet suttognék lágy dalomban
képet festenék ringató karodban
áhítat kell tőled nekem
átitat a parancs nélküli szerelem

09. Horváth-Tóth Éva: Az igazi parancs

Szeretem a mosolyodat,
kunkorodó rézhajadat,
figyelem kis lépteidet,
örökmozgó perceidet,

Szeretem a kacajodat,
ha homlokod ráncba szalad,
ha énnekem csüngsz nyakamban,
és úgy suttogsz titkos szókat.

Keresed, hogy hol a parancs?
Ott lapul az minden sorban!
A szeretet, hogyha igaz,
genetikus, sejtben parancs.

Éppen olyan, mint a szívben
dobbanás közt egy kis szünet,
mellkasomban a légvétel,
bennem a gyöngy, kódolt élet.

10. Mukli Ágnes: Parancsra, újra

Törvények terelik mindennapos gondunk,
döntéseinkben a cinikus érdek,
stigmákkal győzkődünk, 
tiltásainkban rend a tétova ítélet.
Parancsolataink kőtáblája mállik,
panaszainkat görgetjük fel hegyre,
felebarátunk sem igaz barát mára,
belelátunk a lét metamorfózisába.
Mentségeink cáfolatok, magasztos dogmák,
esélytelenre vedlett beégett valóság,
életre hangolt győzedelmes tettek,
végzetszerűnél is végzetesebbek.
Pólusainkban merev végletek élnek,
fókuszában példák, jótékony erények.
Válaszutunk előtt tépelődve állunk
hátha vállunkon hordjuk ősi bűnös átkunk.
Békétlenségünk, gyűlöletünk ára,
kétségeket vetít retinánkra,
meginog alattunk az Ígéret Földje,
elbizonytalanít a sok vihar fölötte.
Esküszünk, bár kezünk inkább ölne,
megküzd lelkünkben a szándék,
jónak maradni mózesi parancsra.
Gyónhatunk  felszentelt papnak
szükségben parancs a kényszer,
tüskék is meleget adnak, ha égnek,
ártatlan akácosok ágát feszítve.
Váratlanul asszonyi könnyek hullnak,
újra értelmezett áhítatok hitén
furcsamód új hírvivők születnek.
Parancsra, újra.

11. Szabó Eszter Helka: Kín

Parancsok pörögnek, míg világ a világ.
Narancsok görögnek – én vagyok tanúja.
Hallgatok még a fájdalomtól vicsorogva.  
Jajgatok, ahogy testemet felfalja a rák.
Narancsod nem eszem, mert túl savanyú.
Parancsot kapok a nővértől: most enni kell.

12. Szabó Eszter Helka: Következmények nélkül

Ország vagyunk, következmények nélküli – írta Fricz Tamás.*
Hozzák a törvényeket, egy sosemvolt rend látszatát.
Tettetett lelkesedéssel hajtanak több ezer mókuskereket.
Rettenet bújik meg a nyár esőtócsáiban: kifordult szemek.
Törvények nincsenek a jajra, csak rendkívüli állapot.
Tört fények a sötétítő függöny mögé belesnek, elosonnak.
Cirkalmas körmondat rejti, hogy ez az ember itt fölösleges.
Irgalmazz, Uram, hogy tízezer mérföldre a holnapot kibírja.
Hegek, a lassan gyógyulók, nem érzik a tenger közelségét.
Egek nyílnak meg: széttárják felhőik mocskos mancsát.
Fékek már rég nincsenek: sötét autó robog, betűúthenger.
Vétek elgázolni az embert, de teszi és nem vonják felelősségre.

* Fricz Tamás: Egy következmények nélküli ország. Budapest, Századvég, 1998. 292, [5] p. 
Publicisztikai írások.

13. Kovács Ádám Máté: Lehetőség?

Parancsot kaptam ebédre,
Narancsot most ne egyek.
Lehetőség párbeszédre?
Veled Anya, nem lehet.

14. Kovács Ádám Máté: Sovány vigasz

Félelmetes érzés uralkodik rajtam,
Mikor parancsolnak nekem az emberek.
Védelmet szeretnék e lelki zavarban,
Tiporják szívemben lévő érzéseket.

Teljesíts mindent, mit elvárnak tőled,
Kiadják parancsba, ha nem akarod,
Lelkesít-e, hogy az élősködőket
Igazság sem érdekli? Vállalatot,

Érdekeket figyelnek minden percben,
Részemről életemben sovány vigasz:
Kérhetek bármit, sosem hagynak cserben?
Szépen hangzik, ám nagyon ritkán igaz.

15. Kovács Ádám Máté: Teher

Háborúban harcolni nehéz?
Nekem mindenképpen az lenne.
Bátor-e, ki ezzel szembenéz?
Sebem lelkileg tönkretenne.

Követni mindig parancsaikat,
Mivel sokszor nem értek egyet?
Öletni? Kiélni vágyaimat?
Cipelni halálomig terhet?