Ellen-tétek 08.

01. Szabó Eszter Helka: Osztálykiránduláson

Várja, hogy a bánat végre elálljon.
A szemerkélő rosszkedv összejátszik
az égi borű foszlányaival, elrejtve 
az épületek élénk színeit. Fényesség
árad majd a gyermeklelkekben, perzselő
forróság, nyárra való. Meddig ácsorog
még ebben a kapualjban? Addig,
amíg a szél gorombán keresztezi útjait.

02. Kutasi Horváth Katalin: Körülnézve

Tüzes az arcom, kifulladtam.
Mennyei érzés megpihenni.
A fák között világosság biztat,
Felérek nemsokára a csúcsra.
Maradjon minden úgy, ahogy most van!
Hányszor is kívánhattam volna…
Nem ácsorogtak a percek némán,
Sokszor hangosan elszaladtak.
Gőgösen sosem bandukoltam,
Nem támaszkodtam holnapokra,
Igaz, a magam útját jártam,
Ha szemem nem volt épp betakarva.
Most kifújom magam egy kőre ülve,
Kérlek, várd ki az eszmélésem…
Felállok, s körbenézek újra,
Hátha már látom, merre tartsak…

03. Dobó Georgina: Csodára várva

MARADJON TÜZES az ÉGI jel,
mely végső eljöveteledet jelzi Megváltónk.
Ne legyen ELTAKARVA igéd előttünk, 
mely hozzád vezet.
VADUL vágyódom imádni Téged:
Szent Szellemed s Tanúid segítenek ebben.
Bevallom sokszor nehéz, nem megy úgy,
mint kellene.
ÁCSOROG az Életem,  toporgok csodára várva.
VILÁGOSSÁG önti el lelkemet: ismét felkelt egy nap:
Hála ezért Neked.

04. Holécziné Tóth Zsuzsa: Ha késnek az angyalok

Egy forró éjszakán égi világosság támadt: arcát szárnyával eltakarva , vadul száguldott egy angyal a föld felé. Meg akarta menteni azt a rábízott lelket, melynek  földi mása egy híd korlátján ácsorgott, és azon tűnődött, a mélybe vesse-e magát. Nem látta az élet értelmét, arra vágyott, hogy megérkezzen egy másik dimenzióba, ahol talán boldogulni fog. Védőangyala viszont tudta, hogy vissza kell tartania, hiszen fontos hogy maradjon, mert az ember csak a földön lehet boldog. Csak ki kell várnia, hogy meglelje azt a társat, akit hozzá rendeltek az égiek. Elkésett. A hűs habok vonzóbbak voltak mint a bizonytalan jövőkép. Hiába, néha az angyalok is késnek.

05. Kutasi Horváth Katalin: Alamizsnára várva

TÜZESEN ébredő hajnalok,
A fák között ÉGI jelenések.
VILÁGOSSÁG gyúl végre szívemben,
Megérzem, hogyan kéne élnem.
Vágyaim mindig ELTAKARVA, 
GŐGÖSEN őrzöm őket a mélyben.
Hiába ÁCSOROG koldus-énem,
Valami alamizsnát szeretne belőlem.
Várhatja, mikor jön el a jussa,
Ha úgy akarja, hát MARADJON,
Képtelen vagyok még elzavarni, 
Bár nincs esélye, hogy koncot kapjon!

06. Blažekné Benik Mária: JÖTTÉL

Jöttél mint egy ÉGI fény
TÜZESEN izzó parázsként
VILÁGOSSÁGOT hoztál a lelkembe
ELTAKARTAD a rosszat mi benne volt
Most némán ÁCSORGOK a szélben
VADUL lüktetö szivvel
S várom,hogy ez az érzés 
Örökre MEGMARADJON

07. Mukli Ágnes: Elvarratlanok…

Szavaid faltam titkolt lakomákon,
fakult lanthangon jajdultak belém,
fényárban sarjadt tüzes csillagálmok,
lelkemre martak égi költeményt.
Vadul vergődött megrészegült szívem,
álldogáltam ájult zuhatagban,
a lázas látvány semmivel sem rímelt,
magyarázatra vártam magamban.
Vég érkezett a hulló csillagokkal
minden lapszélen fénylő űrt hagyott, 
lángbetűs szólamok égtek, lobogtak,
maradtak mégis elvarratlanok.

08. Blažekné Benik Mária: Találkozás

Egy Fénylö hajnalon
A múlt szele
Felidézi gyermekkorom
De halvány tüzében
Már csak a parázs ég 
Én már csak halkan
Búsan az utamat járom
De az út már lassan véget ér
S majd találkozunk 
Ott a túlvilágon
Ott majd újra együtt leszünk
büszkén felidézzük a multat
És én újból elmondhatom
Hogy mennyire szeretlek édesanyám
De addig maradjál itt a szivemben
Örokre elrejtve
Én addig az rögös úton ácsorgok
És próbálom elviselni a bút s a bánatot

09. Varga Katalin: Szép álom

Forró  a kávé, pezsdítően, pezsdítően élénkít most fel .
Égi vágyak borzolták érzékeim az  éjjel,.
Fényt hozó boldogság volt ,, s hajnalban valóra vált .
Nem titkolva vágyam, még álmomban is akarlak.
Vad vihar sincs,, mi  tőled, engem elválasztana .
Utunkba már nem állhat soha többé , senki sem .
Maradjon meg hát örökre , ez a csodás álom.

10. Sági Klári: Önmarcangolás

Álmában tüzes égi világosságot látott, s ez teljesen átjárta megviselt lelkét. Mérge, mit a „sikertelen vagyok mostanában írásaimban” kínzó érzés okozott a férfinak, lassan, nagyon lassan távozott gondolataiból. Korábban erőszakosan lerázott minden nehézséget magáról, nem érdekelte, nem viselte meg semmilyen vélemény, fütyült a kritikákra. Maga sem érti hogyan változhatott meg ennyire attól az egyetlen balsikertől. Korábbi harcos önmagához képest mostanában csak bambán ácsorog a munkáit bíráló vagy dicsérő ismerősök szavait hallgatva. Közömbösen, unottan bólogat, vagy vigyorog, s közben csak azon jár az agya, hogy meneküljön-e, vagy maradjon. Az álom szerencsére felnyitotta a szemét, rájött változtatnia kell, lezárva az önmarcangoló múltat, s írni tovább, jól vagy rosszul, csak írni. Csak ehhez ért, csak ez teszi boldoggá.

11. Bihary Emőke: Határúton

FORRÓ párát lövell
Köröttem  a hegy
Tüdő szív és elme is
Szaggatottan liheg
ELFEDVE bár az ÉGI  FÉNY
Az élet kimerülten is
Egyre csak remél
Hogy felér
Fel kell érnie
A mai felvállalt
Hegytetőre
Még ha AGRESSZÍVEN  kanyargó
Sors – ösvényeken
Mutat is irányt a segítő
Sok régi határkő
MARADJON / APADJON ? 
Végül úgyis ez lesz
De ma még lép tovább
Mintha nem tudná
Tudni nem akarja
Ott állhat
ÁLLDOGÁL
Bármely elágazásnál
A végső megállj

12. Petres Katalin: Benső tájakon

Forró, lüktető bokám
kemény gipsszel beborítva.
Dühösen próbálom
türelemre váltani
ágyhoz kötött jövőm.
Nyári terveim sehol.
Járókeretem gúnyosan
mellettem ácsorog.
Majd égi fényesség
üzen fémes lábain:
Ideje útra kelnem
lelkem titkos tájain,
múljon a keserűség,
lesz hátrányból előny.

13. Klotz Mária: megbabonázva

égi áldás a szerelem
tüzes, részeg kegyelem
mennyei fényesség ejt rabul
testedet takargatva marcangol vadul
egyfolytában érzed, benned feszül
szinte ácsorog, lefog, nem menekül
még sokáig maradjon, azt szeretnéd
világosság, jaj, hiába is kérnéd
vak vagy, őrült, nyakig átszellemült
mondhatnám, totálisan tébolyult

14. Dobó Georgina: Esthajnalcsillag

Tüzes az Esthajnalcsillag is, fáj neki a Szerelem.
Égi jel, hogy Ámor, engem kerülj el!
Világosság önti el szívem, mikor magam vagyok: 
nélküled, kínzó érzelem.
Eltakarva látom néha az izzó csillagokat;
felhők borítják olyankor az Eget.
Vadul kalapál Szíved, mert most Te keresel engem.
Ácsorog az Élet a heves esőben.
Maradjon mindenki árván, hogy lelkét kín ne gyötörje.

15. Szabó Eszter Helka: Viszontlátás

A Balaton hullámaiba elrejtve érzéseimet,
úgy bámulom őt, mint üres mentőcsónakot.
Kamaszkori szerelmem álldogál a mólón.
Bőszen jöjjön a tüzeségi fényesség!
Átkozott naplemente. Ha bele mernék nézni
a szemébe, félek, hogy kiégett tarlót látnék.

16. Szabó Eszter Helka: Egy este a tanyán

  A szeme tüzes volt, olyan, mint húszévesen, noha a nyolcvanon is túl volt már. Amióta a fia ott fekszik a tisztaszobában, letakarva, titkok nélkül, ő csak téblábol vagy álldogál, de képtelen ülve virrasztani. Az a kicsivilágosság, ami bejön a konyhából, hadd jöjjön! Nem akar több fényt. Riasztja az égi közelség. Ő még maradna, de mi értelme, ha elment a gyerek? Az asszony bort tölt. Durván ellöki. Nem, ez nem vigasság! Élete legszörnyűbb estéje. Holnap már túl lesz rajta. Elő kéne venni azt a kötelet.

17. Petres Katalin: Szívszorító

Tétován ÁCSOROG a kirakat előtt.
BEBORÍTVA, VADUL kínálkozó,
ÍNYCSIKLANDÓ, csodás étkektől
roskad szeme előtt a sok polc.
Gyomrát marja az a TÜZES kín.
Semmi remény, hogy szűnjön?
Hol a MENNYEI VILÁGOSSÁG?

18. Dobó Georgina: Tüzes naplemente

Tüzes az ég alja, hideg lesz reggel:
Rózsaszín, vörös pírban úszik az égi vekker.
Világosság nincs, homály, köd borítja a tájat.
A napkorongot lassan eltakarva láthatjuk csak, 
Mert vadul közeleg a felhők blokádja.
Ácsorog az ember a fagyos esőben, 
És kívánja: maradjon inkább tavasz örökre