AZ ALAPGONDOLAT:
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”
(Wass Albert)
1.
Czégény Nagy Erzsébet: Őszi sóhaj
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni , kedvesem?”
Betakarsz-e, ha fázom,
s ha nem jön álom a szememre,
mert vad éji-démonok tánca kél,
nyugtatsz-e, vágyod, hogy velem legyél?
S ha vértelen ajkam
csókra vágy, s visszasírja rózsáját,
esdeklőn kéri szép-ívű ajkadat,
mondd: lesz erőd, hogy megtagadd?
Ha bőrömről hámló
múltam már csak keserű utánzat,
megölelsz-e féltő-szeretőn, csendesen,
s elkísérsz-e utolsó utamra kedvesem?
2.
Kutasi Horváth Katalin: Lombseprűzve
Lágyan megérintett az ősz, szépen átlelkesített, szívesen hasonultam hozzá, színes levéllé lettem. Ám erre nem számítottam! Elerőtlenedtem. Görcsösségem felengedett, nem tudtam már elég jól megkapaszkodni, s főleg: nem akart tovább megtartani a lélek sem, hisz a világ fája már rég meg akart szabadulni tőlem, mert bizony nehezére esett megtartani, s csak makacs elszántságomnak köszönhetem, hogy ilyen sokáig megmaradhattam a helyemen. Hulltommal csaknem bevégeztetett.
Könnyűvé lettem, megfosztottá váltam. Lassan peregtem le. Tartoztam valahová. Most újra és újra felkap a szél, együtt kavargok a többi számkivetettel, össze-összekoccanunk, miközben átérezzük a másik fájdalmát. Mintha a sajátunk nem volna épp elég…
Gyakran visszaesem a porba, önerőmből nincsen módomban felemelkedni, pláne lehetetlen utolérni vágyott társam. De miközben ide-oda csapódom, újabb fájdalmakat kell elviselnem, nem tudjuk egymásban feloldani a kínt, hiába közeledünk időnként, messze pattanunk egymástól, még nagyobb keserűséget okozva magunknak és a másiknak.
„Ha majd az ősz” nem elkerget minket egymástól konok, kaján, időnként játékos, máskor kárörvendő, gonosz szelével, hanem „összegyűjt minden bánatot” lombseprűjével, s egy kupacba sepri jajongó porhüvelyeinket, összefésüli keserveinket, „s vele a lelkemet behinti csendesen:” kiválasztasz-e, felismered-e bánatom, kihallod-e sóhajom, eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”*
Én biztos megindulnék jajodra, akárhány levél bánatsúlya is telepedne rám… De legalábbis incselkednék még egy végsőt az ősszel, s utolsó kívánságként veled egymásra nyársalódva szeretnék búcsúzni a széltől, mely néha egymás felé söpörte halódó tetsztetemeinket.
* Wass Albert
3.
Lám Etelka: Csodállak, Ősz
Fehér fagyöngyök ragyognak a bronzszínű avaron,
légies fényük világít az esőcseppek tükrében.
Lám e vízcseppek kipp-kopp elérik ablakunkat,
ahol könnyezve lefolynak az átlátszó üvegen.
Rád gondolok, amikor veled együtt
megérkezik a tündöklő Nap.
Benne apró, mosolygos szemeid smaragzöld
szìnekben játszanak és esőillat leng a fákon.
Kedvesem érzed-e majd, a szeretet
hívó szavát, mely szívünkben elterül
s öregedő kezem kis kezedben elsimul ?
” Ha majd az ősz
összegyüjt minden bánatot s vele
e lelkemet behinti csendesen:
eljösz-e vigasztalni kedvesem? ”
Ha majd szívem megkongatatjakis harangját életem alkonyán.
4.
Dobrosi Andrea: Te várj!
Az emlék nem sárgulhat úgy,
ahogy a levelek.
Hányszor enyém lehetne
18 éved,
már mióta nem érintelek;
bennem
csak a krizantémok bólogatnak,
mert szívem nem feled.
Könnyeim
a párnám alatt gyűjtöm,
abban nincs hiány,
ma a mécsest gyújtom,
s a varjak,
mint szállnak sírod felett mindahány,
engem is elvisznek Hozzád,
a méhek a távoli tavaszban
virágod porozzák.
De ebből a novemberből is
kérdő fény csorog…
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?” *
Nekem a Nap még Veled aranylik,
a folyó is Veled encián,
s ha a túlsó partjára érek,
Te várj!
*Wass Albert
5.
Mukli Ágnes: Rongyba csomagolva
” Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”*
Arannyá égnek az őszi napsütések,
gesztenyék koppannak őszi alkonyon,
keserűségtől maradnak fénytelennek,
kétkedést kergetnek álmos városon.
Elherdált nevetések kéklő azúrján,
régi háztetők, végtelenbe néznek,
hömpölygő magasságban, mint égi foszlány,
csendemben keresnek szent menedéket.
Hallgatsz, hallgatásra ítél a némaság.
Nagyravágyón nagy rőzsetüzet raktam,
lelkem fojtogatja mint csattanós pofon,
a füst mi száll, fanyar köddé vált katlan.
Viseltes szavaim rongyba csomagolva,
bánattá gyűrten, hallani, hogy zokog,
a bánatos ősz csatakos köpönyegben
feslett cipőben, utcánkban csámborog.
* Wass Albert
6.
Diana Soto: Mondd, ott leszel?
Ha majd a tűz
szikrákat dobál feléd, és ömlő
parazsa megégeti a kezem:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a víz
kelt életet termékeny földemből,
s én csírájának adom életem:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a szél
kócos hajamba kap, és nevetve
a bolondját járatja is velem:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a méh
táncot jár a szűzi avaron, és
hazug lépét csorgatja édesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a nyár
közöttünk lépdel tova, s megrázza
neked kibomló haját fényesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a dér
először csípi nyíló virágom
az arany kalászt öltő réteken:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd a tél
fagyos, fehér jégrózsákat arat,
és huncutul elrejti fejemben:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd az ér
feladja öröklétű munkáját,
mire én hamvaimban szétesem:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
7.
Hanyecz István: Ősz van újra !
Ó, mily csodálatos ez a novemberi Ösz
Látod kedvesem ,hát itt van újra !
Nézd,elrohantak a szép napok ,hónapok,
tegnapok ,meg a sok gyötremmel teli gondok .
A jó öreg Természet is útra kész,újruhát cserél.
Aranysárga levelek gyülnek már halomba.
Madársereg csivitel hangosan a kopár ágon .
Gyönyörü délután van, sétálunk kettesben ,
Kéz-a kézben, rójuk a megszokott utat,ahol
vastagon terül el a sok száraz ,lehullott levél .
Csend honol e tájon,gyik surran tova az avaron .
Akadt egy-két bánatunk ebben az idylli csendben
” Eljösz-e vigasztalni kedvesem ” esendö szivünket
Természet lágyölén ,ezen a csodálatos öszi napon .
”Ha majd az ősz
összegyüjt minden bánatot s vele
e lelkemet behinti csendesen:
eljösz-e vigasztalni kedvesem? ”
8.
Jószay Magdolna: Ha perceim számlálva…
Pár perc a lét,
mégis mennyi csepp gyűlik tengerré,
mennyi sóhaj szállna kiáltássá,
ha válhatna mérhető valósággá?
Ha gyűl’ a könny,
meddig tart a tűrés, mi felfogja,
hogy kiömöljön, s átlépje medrét,
és később legyen csak rosszízű emlék?
Ha majd a szél
hátán elrabolja minden szerettem,
s nem marad rajtad kívül senki sem,
kedvesem, mi lesz majd akkor velem?
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”*
Ha itt a vég,
perceim számlálva jönnek elém,
igen… az ismeretlentől félek…
fogom-e tudni, hogy már… nem élek?
* Wass Albert
9.
Petres Katalin: BIZONYOSSÁG
Nem tudom,
mit rejt sorsom.
Nem tudom,
meddig peregnek perceink.
Azt biztosan tudom,
mi a válaszod:
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”
Neked kérdezned sem kell, ugye?
10.
Holéczi Zsuzsa: Ha majd az ősz..
A napokban a „legnépszerűbb közösségi oldalon” egy buta teszt járt körbe. Hány embert csókoltál meg életedben? – valahogy így hangzott a kérdés, és mivel egy általam becsült személy tréfálkozott azon, hogy lebukott, mert ő csak egyet – gondoltam én is lefuttatom ezt a tesztet: pontosan tudva előre a helyes választ. A gép „gondolkodott”pár másodpercig, majd kiadta a választ: kilencet. Jót kacagtam rajta, és azon elmélkedtem: ugyan honnan vette az eredményt? A program alkotója a férfi ismerőseim számából (ami legalább 300 ezen az oldalon – tekintettel arra, hogy a saját kollégáim, ügyfeleim mellett a férjem munkatársai is döntően férfiak) vagy mi egyébből számolta ki ezt vajon?
Mert én büszke vagyok rá, hogy téved, hogy közel hatvan évesen elmondhatom, hogy én csak egyetlen egy férfi ajkát csókoltam meg eddig. Első – és egyetlen – szerelmem, a fiam apja ő, akivel jóban-rosszban együtt vagyunk már több mint negyven éve. Mert ő az, aki az én „karrieremért” feladta addigi munkáját, otthagyta édesanyját és testvérét és az ország másik végébe költözött, eladta a két kezével megépített házunkat, hogy kövessen engem és az ambícióimat. Hogy ez az ember a maga csöndes módján mindig, mindenben mellettem állt: legyen az a fiunk betegsége, vagy édesanyám elvesztése miatti fájdalmam. Soha nem tett szemrehányást a kudarcok miatt, dolgozott éjjel-nappal, hogy gond nélkül élhessünk.
Félárván kerültünk össze, mindent a nulláról kezdtünk, és most van egy szép családi házunk – ő egyszer úgy fogalmazott: az átlagembernek a háza az életműve, mert az a törekvése hogy otthont nyújtson a szeretteinek – és reméljük, hogy benne boldog nyugdíjas évek várnak ránk. Vass Albert szép soraival köszönöm most meg neki szép életünket:
” Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot s vele
e lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni kedvesem? ”
11.
Mukli Ágnes: Színlelve…
Jössz-e ha hívnak a hajnali árnyak,
ha fölkacag benned az ébredő remény?
Ölelsz-e kétségbeesetten “ha majd az ősz”
hidege kezedre ér?
“Összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti
csendesen,”
színlelve aranyló nyarat, hulló levelekkel.
Mondd jössz-e, ha pislákolnak a didergő esték,
csillaglámpásokban ég az égi -szövetség…
“Eljössz-e vigasztalni kedvesem?”
* Vass Albert
12.
Varga Katalin: Őszi szerelem
Bár a tavaszt jobban szeretem,az ősz is fontos.
Színeivel,illatával,s talán társat is hoz.,
Belegázolunk a fanyar illatú avarba.
Ketten emlékezünk egy költő szép soraira.
Egyek vagyunk most, a lombjukat vesztett fák között.
Ősz,szerelem,romantika,,szívünkbe költözött..
Felemelő most együtt mondani a sorokat.
Híven tükrözik talán most,közös sorsunkat.
” Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot,s vele
a lelkemet behinti csendesen.
eljössz.e vigasztalni, kedvesem? “
13.
Lénárt Anna: Lelkem behinti a csend
Érzem, mennyire egyedül vagyok…
A szívemben ezernyi fájdalom,
gondok, kételyek, csupa rossz dolog,
az árnyékom rám visszavigyorog.
„Ha majd az ősz
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?”
Vagy távolból hangosan kiröhögsz,
azon mulatsz, hogy a sors felőrölt?
Nem… tudom, a vállam átöleled,
halkan mondod: – Sírj csak, sírj, csendesen!