Szó-szövő 232.

MEGADOTT SZAVAK:

CSILLAGGAL, ÉJ, SZEPTEMBERI, EZÜSTÖSFEHÉR, SZÉNAILLAT, SZEKEREK, ELFÁRADVA, VISSZATÉRÉS

1.

Dobó Georgina: Tündérmese

Az éj csillagos volt azon a szeptemberi estén,
mikor megláttam Őt.
Ezüstösfehér köd borította be a tájat,
szénaillat járta át a levegőt.
szekerek elfáradva bandukoltak
haza a hűs éjjelen.
Vitték Őt is.
Vajon visszatérnek?

2.

Dobó Georgina: Szeptemberi történet

Szeptember rekedt alkonyán
Szénaillat szállt tova, el
a messzibe.
Ezüstösfehér csillagok lengték be a tájat,.
A költözőmadarak elillantak,
Visszatértek Délre.
Éji szekerek kerekei
Kísérték útjukat a hosszú úton.
Elfáradva érkeztek Itáliába,
Hogy megpihenjenek.

3.

Dobó Georgina: Csillagos éj

Csillagos éj, mit kívánsz Tőlem?
Mesét, mondát, életem?
Fagyos szekér a téren
Elgurul a messzeségbe.
Szeptember van, és már fázom,
ázom az ezüstfehér éjszakákon,
mik nem múlnak el már soha,
kísérni fogják utamat.
Szénaillat lengi be  a tájat.
Este van. Ilyenkor jobban érezni
friss illatukat.
Jó lenne még üldögélni a hűs
verandán,
de nem lehet, nincs idő.
Elfáradva térek vissza napi
teeindőimhez, munkámhoz a
hasztalan pihenésből.
Az éj ezüstösfehér,
csillagok táncra kélnek.
Nézem még pár percig,
majd fáradtan hazatérek.

4.

Dobó Georgina: Ezüstfehér csillagos éjeken

Azt gondolnánk, tél van.
Mégis csak szeptembert írunk.
Azt érezzük, hideg van. Az idő
csalóka. Egyre korábban esteledik.
Szekéren utazom, négykerekűn.
Mostanában ez a szokás.
Szénaillat lengi be a tájat
a búcsúzó nyár utolsó sugaraként.
Zakatolok a szekéren, utamat
végesnek tekintem.
Visszatérnék, de nincs hová.
Elfáradtam.

5.

Kutasi Horváth Katalin: Harbach – Pilinszky szemével

            Csillagok gyúltak fent a magasban, s közömbösen hunyorogtak le kozmikus magasságukból a földiekre, értetlenül meredve lehetetlen és embertelen tevékenységükre, amit már jó ideje nem is akartak megérteni. Hisz nem is lehet! Régóta próbálták megkeményíteni szívüket, érzéketlenné, fagyossá varázsolni lelküket, hogy elviseljék, aminek akaratlan és tehetetlen tanúivá lettek. A hold is csatlakozott hozzájuk, s miközben egyik-másik csillaggal ráérősen kacérkodott, akaratlanul is megvilágította a szekereket, melyek elé az embertelenek emberségüktől megfosztott embereket fogtak be.

            Ahogy a szerencsétlenek egyre jobban elfáradva húztákaz egyre jobban növekvő terheket, mindinkább érezték a mardosó éhséget a krumpliföldek láttán, s egyre több por férkőzött pórusaikba, valamint az egykor élhetőbb világ fogaskerekeibe. Régóta és sok porszem került a gépezetbe, így most végképp megakadt, s csak az emberfeletti küzdelemmel vonszolt roppant szekerek haladnak előre. A lét megrekedt. A test csak vegetál. Reszket az állandósult ridegségben, kegyetlenségben, az éji menetelés kínjában. A táj ugyan együtt érez az igavonókkal, de ők a tájakból is csak a terheket hurcolják magukkal.

            Ezüstösfehér előttük az út, szénaillat kíséri őket végtelennek tetsző, de a végességet sugalló útjukon. Megakad szemük szomszédjuk esendő testén, beléjük ivódik a kitörölhetetlen, ismerős kép, mintha tükörbe néznének. Egy szeptemberi bágyadt búcsúzást idéz minden. Nincs visszatérés! Kitérítik előlük a falvakat, arrébb nyílnak a kapuk is, de eléjük jön a messzeség, melyet sikerül megtántorítaniuk és elijeszteniük. Néha térdre rogynak, de felállnak vagy felállítják őket, míg lehet. Bár felemelkednek, nem magasodhatnak föl, törzsük lassan a némaságé.

            Régóta, s folyamatosan szimatolják a veszélyt, minden lépésnél ott leselkedik rájuk az állatiasan feltárulkozó értelmetlen halál, szomjukat pedig egy égi vályú olthatja  a leghamarabb.

            Csillagok térnek nyugovóra, pedig nincs ok a nyugovásra. Kozmikus a tér, felénk robog egy elszabadult szekér…

6.

Mukli Ágnes: Számvetés

Mi űz, mi hajt
hogy horizontod legyen a szénaillatú domb,
hogy altasson szerelmek éji csillaga,
bánatod suttogja az őszi lomb?

Szeptember mindig visszatér,
szekéren húzza pókselyem,
szélmuzsikája hangadó,
belenémul a reggelem.

Fáradt színében rőt-vörös,
piros az édes számvetés,
vonz, csábít  rózsák illata,
ezüstösfehér már a szürkeség.

Kószál a nyár még erre még,
szelíd szemében nincs jelen,
áradó könnye eső lesz,
felszántott, ázott földeken.

7.

Petres Katalin: Emlék

Éji álom és hajnali ébredés mezsgyéjén
gyakran visszatér egy távoli emlék.

Elfáradva ringatnak égi szekerek,
nagyapám haja ezüstfehéren,
ragyogó csillaggal vetélkedve
beleolvad a végtelenbe.
Álmodom tovább szénaillatban –
Nem, nem lehetett szeptemberben!
Csak csodásan ragyogó nyárban.

Komótosan nógatva a két jószágot
visz haza az állomásról boldogan
egy szekérrakományi unokát
a csodaszép Szilágyságon át.
Tisztán hallom a szájharmonikát,
unokatestvérem víg dalát.
A távolban a kárásztelki kis házban
vár reánk hajlott hátú nagyanyám –
Idesnek szólította őt anyám.

8.

Szeptember hava – Szó-szövö 232- shf-Istvan Hanyecz

Leszállt az este,
csillaggal tele égbolt,
kúszva jön fel Hold

ezüstösfehér,
fényes csillaggal, Holddal 
utat mutatnak
 
szorgos gazdáknak,
böven rakott szekerek
szüret idején 

Szeptember vagyon,
begyüjtéseknek hava,
gazdák öröme

ökrös szekerek
szénával megrakottan
lassa döcögnek

friss szénaillat
terjeng falusi házban
csemege télre

gazda visszatér
estére elfáradva,
szorgos nap után   

Éji csend honol,
árva tücsök hegedül 
szép teli Hold van  

9.

Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Szeptemberi látlelet

Lassan a szeptember is elfárad.
Hátára teríti szénaillatú köpenyét,
útja során őszirózsák bókolnak.
Még visszatér, kényeskedik kicsit
a nyár, aranyba önti a délutánba
hanyatló tornyokat, végigcsorog
a házak falán, majd a mélybe szédül.
Álmosan ébred a hold, arcát frissíti
azúros-ezüstfehér tóban.
Csillagokkal megrakott Göncöl-szekér
halad a foltozott éji paláston.
A látóhatár szélén már készül a művész,
-október – kezében ecset, hogy
saját képére fesse a tájat.

10.

Szeptemberi  Indián-nyár   – shf- Istvan Hanyecz    

Szép,szelid  Szeptember  hava vagyon,
ezer,fényes csillaggal teli sötét égbolton.
Ragyog már a vén Telihold is ezüstösfehéren .
Egy árva tücsök zenél csak az éji csendben.
Visszatéra meleg Indián nyárnak egypár napja.
Szorgalmas gazdák naphosszat dolgoznak határba.
Dolgos napnak végére térnek meg ök is elfáradva .
Tele, gazdagon megrakott szekerek döcögnek az úton,
Most lassan, komotosan hazafelé tartanak a parton.
Friss, szénaillat terjeng a kertes háznak udvarában.
Lészen a böségkosarából ennivaló a sok pajtában
Finom friss széna a tehénnek ,lónak és birkáknak.
Csordulásig megtellik góréja gondos gazdáknak
Nagyapó ül a tornácon , ezüstösfehér haja csillog az éjben 
Elégedetten hallgatja a tücsök éji zenéjét az esti csenben
Estére elfáradva kémlelte a sok csillaggal teli égboltot.
Már a nagyranött Hold is felkúszott s ezüstösfehéren ragyogott
Szelid,szeptembernek csendes estéjén ,friss szénaillat terjengett
nagyapó a finom,friss levegöböl még egy jó nagyott szippantott
majd visszatért a szobájába és boldogan hajtotta fejét éji nyugovóra.

11.

Dittrich Panka: Csillagok szekerén

Éji csillagok rám ragyognak,
keresem a felhők tükrén
figyelem göncöl-szekerét.

Rejtőzöm bele a holnapba,
múlttal, jelennel, a tegnapra.
Lesem halkan a telt holdat,
ezustösfehér kis fátyolka.

Távolról szénaillat lebeg…
Nem várt vendég a szeptember.
Újból fák levelét ecseteli,
Szeles szárnya mázol színez.
Ha földre hull, vajon minek?

Csirájában csepereg a világ.
/ Szerelem, boldogság, szenvedély./
A tél is közelít, hosszabb az éj
mi egykor múlik, máshogy visszatér.
Elfáradtam, mint az útszéli virág.

Éji csillagok ha ragyognak,
keresem a felhők tükrén
így utazom göncöl-szekerén

12.

Mukli Ágnes: Reménytelen szeptember vég

Könnye az éjben, mint gyémánt,
csillog csillagszemében.
Szénaillatú dombokon,
szekéren vánszorog az ősz nesztelen.
Fáradtan megérint minden lombos ágat
szél törte gallyat,
ezüstfehér tó tükrén vesztegel.
Nincs biztos hajlék,
titkok mik visszatérnek, kínokká züllenek.
Bokrokon ringó cinegének
tétova dal a nádzene.
Bár lágyan zsongna még a nyári szó varázsa,
holdvilága altat,
de nem maradhat,
gúzsba köti a behatároltság két keze..

13.

Varga Katalin: Őszi emlék

Úgy emlékszem, mintha most történt volna.Szeptember volt, az éji csillagok ragyogása,még a nyarat idézte.
Hajnalban keltünk, vártak minket a kora őszi munkák a földeken.
A szekerek előtt már ott vártak ránk kedvenc lovaink. Kedvesem felsegített, vidáman dalolva indultunk dolgozni társaimmal. Szállt az ének, mindenki vidám volt.
Elszaladt a délelőtt, hozták már az ebédünket, s nagy kannában a friss, kúti vizet.
A lábamra csöppenő permettől felfrissültem. Folytattuk hát a munkát.
Táborozásunk utolsó napja volt ez. Lebarnulva, kicsit megerősödve ültünk az esti tábortűz körül.
Párállott a szénaillat. A tábortűz fénye mellett, fent ezüstfehéren világított a Hold fénye.
A hosszú naptól elfáradva tértünk nyugovóra. Kaptunk egy kis ízelítőt a vidéki emberek áldásos munkájából. Kemény, de hatásos napokat töltöttünk itt együtt. Megtanultuk becsülni a falusi emberek küzdelmét.
Tudtuk, jövőre is visszatérünk.

14.

Lám Etelka: Rád gondoltam

 Az öszirózsák rád emlékeztetnek
fehér, piros és rózsaszin szirmai
bólogattak és felém mosolyogtak.
Színesebbé varázsolta lelkem virágos kertjét
s reménykedve gondoltam rád.
Hirtelen arcomat meglegyintette a hűvös szellő,
majd hevesebb lett és őszi szél asszonya
megrázta selymes ezüstösfehér haját 
elfáradva tétován pergette le,
a bronz színekben játszó faleveleket
és a szeptemberi szénaillatot
szétfújta az esti alkonyatban.
Énem az éji fénybe visszatérve
csillagos ég alatt sétált és ekkor
rád gondolva felpillantottam a Nagygöncölszekérre,
mely csillagfénnyel megrakott terhe
elindult az ezüstös fényben úszó hold felé.

15.

 Liszka Gyöngy – Rózsatánc

Örökké ringó és izzó Rózsaszál,
Szeptemberi emléked illata hova száll?
Már a Világ is ontja múló szénaillatát,
A közeledő Téltől deres a virág.

Ezüstösfehér fátyolba bújt a táj,
És fölötte tompán hömpölyög a Csillagár,
Csillag a csillaggal szikrázó pompatáncot jár,
S hajnalig tart a bódult éji Maszkabál.

Visszatért a szívekbe az álnok Árny,
Elfáradva megbújt ősi zizzenő talány,
És megrészegítve az Égi Szekerek Útját,
Mindörökké forog a ringó Rózsatánc.

16.

Móricz Eszter: Széna-illat

Most visszaternek
Illatok, – emlekek…
Hazatert a csorda,
sok elfaradt allat.
Kezdodik az este,
lassan visszaternek
szekerek faradt
lovakkal, inni kerve…
szenat le kell rakni,
nem varhat mar tovabb.
Illata elarasztha
kertet es tereket…
Mire vegzunk csillaggal
tele a terezustfeher
homaly fedi a
szeptemberi ejszakat.

17.

Lénárt Anna: Az üzenet

Szeptember utolsó napjaiban,
hulló csillaggal jött az üzenet,
a miértekre, a válasz megérkezett.
Álmokkal megrakott szekerek,
szénaillat terjed a levegőben,
visszatér egy elfeledett emlék…
Elfáradva ülök a kerti kispadon,
csodálatos éji zenét hallgatok,
mit nekem komponált a sors.
Ezüstösfehér, kócos hajamba
kap a hűs, őszi, reményt adó szél.
Hulló csillaggal tudattad velem, az
élet egyszeri, megismételhetetlen.