BOLOND LYUKBÓL BOLOND SZÉL FÚJ
01.
Gősi Vali: Bolond mese gyerekeknek – egerekről
Volt egy házban egy kamra,
ott lógott a szalonna.
Penész volt az oldalán,
nem főzte meg senki már.
Egyszer, a ház asszonya,
arra járt, hogy kihozza.
Ijedtében sikoltott:
a szalonna nem volt ott!
Benézett a sarokba,
ott sem volt a szalonna.
Megkérdezte nagyapát:
te etted meg? Valld be hát!
Nagyapó csak nevetett:
szalonnát ő nem evett.
De hát akkor hova lett?
Megették az egerek…?
A szalonna mérges lett,
ettől megpenészedett,
bejöttek az egerek,
egymást hívták: egyetek!
Megrágták a szalonnát,
maradékát eldugták.
Azóta az egerek
sosem esznek kenyeret.
02.
Gősi Vali: Az alma, meg a fája…
(bolond mese)
Indulunk a Balatonra holnap,
férjem – Rezső – meg a gyerekek.
Hajnalban − ha megsegít az Isten –
repülnek a Trabant-kerekek!
Ám de addig bármi megtörténhet,
minden, ami történt múltkor is:
induláskor vajúdik a macska,
és intubálnunk kell majd egy kicsit;
azt, amelyik utolsóként nyávog,
a leglustább, kis rusnya érkezőt,
amelyikre megorrol az anyja,
és ellöki majd a kis éhezőt…
Így esett a történetünk most is:
amíg a vén macska kölykezett,
hajnal lett, ám nem indultunk mégsem
− nem nyávogott egy macskagyerek.
Intubáltuk most is a kis lustát,
adtunk neki friss, langyos tejet:
ellökte az anyja – szégyenében −
hogy rá ütött a kis macskagyerek.
03.
Gősi Vali: A csalafinta vadász
Volt egy erdőszéli ház,
ott lakott a vén vadász.
Nappal mindig szundikált,
éjjel meg vadászni járt.
Egyszer, egyik éjszaka
későn érkezett haza.
Asszonykája már várta,
vacsorával kínálta.
De a vadász nem evett,
hamiskásan nevetett.
Megpödörte bajuszát,
elővett egy tarisznyát.
Asszonykája mérges lett:
– ej, ki látott már ilyet?
A bolondját járatja?
… Mozog ez a tarisznya!
Az öreg csak somolygott,
néhány csomót kioldott,
kinyílott a tarisznya,
s előbújt egy őzgida!
Felesége kiáltott:
hát, ilyet meg ki látott?
S örömkönnyet hullatva
kiszaladt a konyhába.
Ölbe vette a gidát,
adott neki vacsorát.
Langyos tejjel kínálta,
bevitte a szobába.
Mikor késő este lett,
öreg vadász álmos lett,
de a hitvesi ágyba
asszony helyett … más várta.
A vadász jót nevetett:
nahát, ilyen esetet!
Asszony helyett őzgida
nyújtózik az ágyamba’!
04.
Czégény Nagy Erzsébet/Pendzsi: Az öreg piktor
Elhiszed-e vagy sem,
elmondom az esetet,
ami egyszer, nagyon régen,
messze-messze megesett.
Éldegélt egy öreg piktor
a nagy óceán partján,
s minden reggel megihlette
a csodálatos látvány.
A tenger vize haragoszöld,
rajta hófehér fodor,
e gyönyörű kontrasztra
vágy született – bodor. –
Milyen jó és szép is lenne,
gondolta magában,
ha az ég is zöldben égne,
nem szürke homályba.
Gondolatát tette követ,
létrát cipel, festéket,
s olíva-zöld festékébe
mártotta az ecsetet.
Felmászott a létrájának
legmagasabb fokára,
s befestette az eget
zöldnek csodás árnyára.
Volt is csuda mindenfelé,
ámultak az emberek,
ragyogó-zöld mennybolton
fehér fodrok lengenek.
Csak hát bizony, zöld az ég is,
fű is, lomb is, s a bokor,
s eltűnt a tenger kontrasztja,
mi megihlette egykor.
Ó. én balga öregember,
túlléptem a határon,
ecsetemet s létrámat is
mindörökre elzárom.
Azóta már sok-sok év
lepergett az időben,
kifakult, majd kikékült
a csodás zöld szín az égen.
Nem hiszed el? Nahát-nahát!
Északi fényt látod?
Az bizony az öreg piktor
zöld csodája. Vágod?
05.
Dr. Vermes György: Hát itt minden bolond
Bolond a lyuk és bolond a szél.
Az ilyen bolond sokat beszél.
Sok a beszéd, sok az alja,
Piacon a lángost falja,
Mert a bolond ott sertepertél!
06.
Kutasi Horváth Katalin: Cserebere
Ötödik emelet. A szemközti lakók mindig cserélődnek, de mi, s a mellettünk lévő két megözvegyült kis öreg csaknem negyven éve ismerjük egymást, s hallgatjuk a másik nyavalyáit. Mint most is:
– Marikám, tudom, hogy nem hiszi, de megint bent járt nálam a Pista, míg elvoltam…
– Ugyan, Juli néni, trottyos vénember az, majd pont azt lesi, mikor nincs itthon! Van annak elég baja! Most épp mit nem talál?
– Volt a Nándinak egy úszónadrágja.
– Csak nem gondolja, hogy pont az a nyamvadt gatya kellett neki? Amúgy is… ki sem mozdul a lakásból. Majd pont az uszodába fog elugrani Pista bácsi!
– Védje csak! Mit számít, amit egy bolond vénasszony mond!
– Ugyan, Juli néni, csak egy kicsit erős a fantáziája! Biztos máshová tette azt a fecskét…
– És a mosógép?
– Mi van vele?
– Kicserélte!
– Minek?
– Az enyém jobb állapotban volt.
– S mégis hogy tette maga szerint? Tán kulcsa van a lakásához? Vagy megbütykölte a zárat? – Kezdtem ugyan egy kicsit elveszíteni a türelmemet, de azért érdekelt az öregasszony logikája.
– Átmászott az erkélyen!
– Persze! A Hajduval a hátán. Először áthozta a saját gépét, utána visszamászott a magáéval. Hisz egy igazi akrobata!
– Tudtam, hogy nem fog hinni nekem!
– Igazán gondolkodhatna egy kicsit. A centrifugát nem cserélte ki?
– Látom, csak gúnyolódik. Már senkire sem számíthatok…
– Beszélt már vele ezekről?
– Persze. Mindent tagad. És Marikám, maga is neki hisz…
Bevallom, legutóbb még elnézően fogadtam Juli néni szellemtörténeteit, Nándi bácsi visszatéréseit a túlvilágról, de utóbbi megjegyzését már nem tudom, nem is akarom megcáfolni. Tényleg ártatlannak gondolom Pista bácsit. Legalább is az úszónadrág és a mosógép ügyében. (Azért néha tőle is elmennek otthonról…)
07.
Kutasi Horváth Katalin: Francois
Ahogy járok-kelek a birtokon, látom ám, hogy Estella dühösen csapkodja a teraszra szellőzni kitett párnákat.
– Mi a baj, Stella?
– Á, ezek a férfiak…
– Francois tett vagy mondott valamit?
– Bár tett volna! Ahhoz is mafla!
– De hisz Artois grófjáról beszélsz!
– Gróf ide vagy oda, hogy valami nem stimmel nála, az biztos!
– De mégiscsak az urad! Mellesleg a fiam!
– Nos, ha akarod tudni, de ha nem, akkor is elmondom végre: nem jó semmire! A lovakkal beszélget helyettem, őket simogatja, azokat becézi. Azt sem tudja, hogy nézek ki a ruhám alatt! Talán nem is akar örököst…
– Stellácska, hogy mondhatsz ilyet?
– Ami igaz, az igaz. Elvagyok én éjszaka nélküle, számolgassa csak a csillagait, de legalább nappal csinálnánk valami hasznosat együtt! Termeszthetnénk komlót, gyárthatnánk sört… Elnevezhetnénk Stellának! Babaneven úgysem kell gondolkodnunk.
– Ez az ötlet már foglalt…
– Csak példa volt! Egyébként lehet, hogy Francois nem is tudja, ki vagyok, vagy egyszerűen elfelejtette, hogy elvett feleségül…
– Hát, se vele, se veled nem könnyű!
Mit tehetnék? Fejcsóválva továbbmegyek, megpróbálok beszélni Francois fejével. Igaza van Estellának, csak jó volna egy unoka!
08.
Varga Katalin: Döme
Házunkban lakik, a nyolcadik emeleten. Ő Döme, örökös lovagom. A lakók többsége fél vele beszállni a liftbe. Főleg az újak. Pedig ártalmatlan.
Jön hazafelé Döme a Szociális foglalkoztatóból, már messziről integet nekem. Mindig akad mesélni valója. Meg kell hallgatni, különben megsértődik.
Születésekor kapott agyvérzést.Közepes fokú retardációt állapítottak meg nála. Lekiabál ő mindenkit
Kicsit ijesztő is, ahogyan százkilós, majdnem két méteres testével csörtet haza felé.
Ma is egy történetet ad elő nekem.
– Ma voltam az állomáson-,kezdi vigyorogva.
– Utazol tán valahova? – kérdezem kíváncsian tőle.
– Igen, a nagybátyámhoz, Pestre, egyedül – fűzi hozzá nagy büszkén. – Vettem jegyet. Na de mi volt? Nem hiszed el
S belekezd a történetbe. Szinte látom is az egész jelenetet.
A fotó cellás ajtó ejtette először bűvöletbe. Kinyílt, pedig nem is volt rajta kilincs.
Ugrált hát Döme, be, meg ki. . Már egész kis tömeg verődött össze az állomás előtt.
– Mi van, mindenki utazni akar?- kérdezte.
Elunta az ugrálást. Megvette a jegyet inkább.
– Mi ez a nagy morgás ott alul?- kérdezgette magától vidorul.
– Éhes vagyok- bődült el.
– Most meg mit bámultok? – kérdezte a rajta nevető emberektől.
Csábító illatokat érzett a Büfé felől.
Kopasz, nagy darab, fehér kötényes férfi állt a pult mögött.
– Mit kérsz hülye-gyerek? -kérdezte Dömétől.
-Hülye , aki mondja- felelt Döme, eléggé felpaprikázva.
– Ilyen Hót dögöt, vagy kutyát, vagy mit adjál már- sürgette a kopaszt.
– Hot dog az, te eszement.Faiskolába jártál? – ugratta tovább Dömét.
– Nem én, a Kisegítőbe tanultam. Most meg jegyet vettem, mert utazok Pestre, egyedül.-dicsekedett hősünk.
– Tudok ám énekelni is- folytatta a kopasznak.
– Csak a nézését, meg a járását, csak a csípőjének a ringását. Száz aranyért nem adnám, száz aranyért nem adnám.
Dalolta, nagy vidáman, s táncolt hozzá a maga esetlen módján.
Néhányan meg is tapsolták rögtönzött produkcióját.
A kopasz a hasát fogta a nevetéstől. Azt mondta, ha ezt hallotta volna a kutyája, vonyítva kergette volna meg.Dömét.
Hu de mérges lett a rögtönzött művész. Szitkok áradatát zúdította a kopaszra.
Az éppen hamburgert falatozott.
Döménk távozván még odaszólt neki.
– Jöjjön ki ez a hamburger ott ahol bement- integetett. -asztalra vissza bébi..
Azzal már ott sem volt.
Velem mindig történik valami- fejezte be a történetét hős lovagom.
– Hozzám jössz feleségül?- kérdezte meg.
– Igen- feleltem neki.- Február 30-án.
Ezen elgondolkodott egy kicsit, aztán már ott sem volt. Ment fel a lifttel a nyolcadik emeletre.
09.
Dél Tamás: Bolond világ
– Vén bolond!
Mit cammogsz előttem?
S ha félrelökted,
védene-e minket
e 30-as ábránd
e táblán;
mikor eltaposva
dönthetjük el,
ki volt ostobább
a vártnál?
Hát nem betegség, e
betegséget hordozó
madarat
Galambomnak
szólítani?
S vétekként
magokat szórni
eléje?
S őrült-e,
ki tiszta kézzel
dobja
a kiskapuk kulcsát
messzire?
– Tényleg nem mozdítható?
– Semennyire!
– Lehet, hogy fertőző?
– Meggyőződésem.
– Akkor vigyem innen?
– De mennyire?!
Kórházi osztály
felirata lett már, hogy:
– Rendszeretők,
– Állatbarátok,
– és Becsületesek.
S nem meglepő,
hogy itt a
tudatmódosító szerek
sem hatnak,
hisz a kinti, bolond szél
rohamain,
e vastag falakon belül
csak kacagnak.
10.
Petres Katalin: Normális? Bolond?
Fittyet hány a haszonra,
gyakran fakad mosolyra.
Mikor lobbanna haragra,
tízig-húszig is elszámolva
talál csitító szavakra.
Magát kívülről is látja,
így könnyen bírálja.
A sértőt végül megérti,
bár a sértést megéli.
Folyton a békét keresi,
örökké tanul szeretni.
Tudja, a megbocsájtás
lelket perzselő fájás,
akkor is, ha bűnbánat
őszintén megtalálja.
Titkon azt csodálja,
miért legyintenek rája
e szép új világban?
11.
Liszka Gyöngy: Dinkalogika
Némán csacsog a lomha zápor,
Nem is folyik, pusztán ömlik,
S hömpölyög és lilán ugrál,
Néha szökken, máskor csúszik,
És senki soha meg nem mondaná,
Mit magába fojt a cserfes ajak,
Hogy hazudik a fent szálló madár,
Hisz gömb alakban lebeg a föld alatt,
S ha éppen úszni indul,
Lentről ugrik fölfele,
Hogy jobbra térve balra jusson,
És szárnyak nélkül elszelel.
Ezer titok, mit már nem közöl
A márvány kemény puha ajak,
Arcán megdermedt a híg közöny,
És rá mondják, hogy ’fura alak’,
És bizony ennek értelme nincs,
Szavát se hidd az aranyhalnak,
Hisz hallott már sükettől valaki
Oly mesét, mit ő hallott maga?
És nem lát, nem hall, nem beszél,
De mindig állj ki magadért,
Erre ott a csábító, vízszintes épületszél,
És megér egy misét az antidepresszánsért.
Suttogva üvöltsd, ha már nem bírod te sem,
Ha már a látvány is szúrja a szemed,
Hogy alacsony az állatkert kerítése,
Nosza, kimondani legyen merszed!
Morogj és ugass, akár a nyüzüge birkanyáj,
Mibe a lélek még hálni sem tér,
És bégess, hogyha épp dzsungelben jársz,
Hisz tigrisnek bugris nem szívja vérét.
Élted végéig szolgáljon a hű tanulság:
Az őrültek magukról sosem tudják mi(ly)csodák,
És amíg te is közöttük állsz,
Sose hidd el egy bolondnak szavát!
12.
Dittrich Panka: Huzat
Márton bánatosan lépkedett az ódon utcakőn. A márciusi tavaszi szellő, és az arcán megcsillanó napsugár melege sem vidította jobb kedvre. Barátjához sietett. Tegnap este kapta a lesújtó hírt, hogy cimborája agyvérzésben szenved. A bejáratnál eldobta félig elszívott cigijét és sietett fel a lépcsőn a neurológia osztályra. Az első betegszobában az ablak melletti ágyon találta őt, bal kezéből csövek lógtak ki amiben infúzió folyt. Köszönt neki, kicsit megrázta a paplanját, mire az a szemét kinyitotta és a jobb kezével jelezte, hogy nem jön ki hang a torkán. Márton könnyeivel küszködött. Érezte előre, idén is a március sötét lepelként köszönt rá. Ahogy az utóbbi években mindig ebben a hónapban vitt a sírba egy általa is szeretett embert. Ezért nem várta a tavaszt, előre rettegett, hogy balsejtelme nehogy megismétlődjön.
Barátja, Guszti megfogta a kezét, erőtlenül de szorította, hogy figyeljen rá. Aztán felemelte azt és olyan mozdulatokat tett vele, ahogy a kocsmában áldomást isznak. Márton megpacskolta Gusztinak sápadt arcát ezért a poénért. Jól van, ha te mondod biztos úgy lesz. Hiszek neked, ezt szeretem benned, ezt az életkedvet. Jobb volna helyetted nekem meghalni. Guszti ekkor a szabad kezét a füléhez tette, hogy ezt hallani sem akarja. Aztán az éjjeli szekrényére mutatott, hogy inni kér. Barátja a poharat szájához emelte és a szipókát is. Igyál cimbora, kapj új erőre! A frissítő ital után a beteg észrevétlen álomra szenderült. A barát még kb. tíz percig csendesen ott ült az ágyánál, nem akarta szóval tartani, hagyta pihenni.
Lehajtott fejjel szomorúan hagyta el a kórteremet. A folyosó végén meglátta az útba igazító táblán, hogy jobbra található a pszichiátria és az odatartozó járó beteg mentálhigiénés osztály. Mélyről hangos sóhaj tört fel belőle. Előtte peregtek a 20 évvel ezelőtt történt tragédiák. Három hétig volt itt lakó amiatt. Nem akart emlékezni azokra az időkre. Ám mostanában éjjelente visszatértek hozzá rémálmok kíséretében. Erősnek érezte magát, de a kialvatlanságtól tompult a figyelme. A minap majdnem karambolozott, áthajtott a piroson kerékpárjával. Bajt okozni sem magának, sem pedig másoknak nem akart. Felötlött benne, itt segítségére lehetnek.
Ha éppen itt van, gondolta, néhány napig este egy altató tablettával a gyomrában majd biztosan pihentebbnek érezné magát. Ezért a rendelő felé vette az útirányt. A kartonozóban kekeckedtek vele, hogy időpont hiányában nem fogadhatja a doktor. Agresszív modorát bevetve meggyőzte az asszisztenst, hogy ne a bürokrácia érvényesüljön. Így fél óra várakozás után már benn ült a doktorral szemben. A pszichiáter felhúzott szemöldökkel tett szemrehányást neki, hogy maholnap épp két éve feléje sem járt, pedig a gyógyszereit a saját érdekében rendszeresen kellene szednie, hogy nehogy újból kórházi kezelésre szoruljon. Márton kihúzta magát és sorolta a bajait. Elhagyott a feleségem, túléltem. Kirúgtak a munkahelyemről túléltem. Aztán ugyanoda visszavettek közmunkásként, túléltem. Egy görbe estén agyonvertek a huligánok, túléltem. A doktor mindenre fejbólintással helyeselt, még a szemüvege is lecsúszott az orrhegyéről amikor röviden minden „túlélésre” annyit válaszolt, hogy „elhiszem magának Márton”. Aki sorolta tovább a túléléseit, és elérkezett oda, hogy jelenleg miért retteg a márciustól, és rémálmairól is beszélt. Erre kapott az alkalmon a doktor, hogy altatóval ezt orvosolni tudja. Sebtiben felírta a pirulát. Kinyomtatta a receptet és aláírta. Rövidre fogta a szót, hogy egy hét múlva várja vissza a beteget. Márton megköszönte, és ott a nyitott ajtóban állva még elújságolta neki, hogy vele azért csodás és varázslatos dolgok is történnek. Ujjongva mesélte a sztorit, hogy az ő jó tanácsa 2 milliót ért egyik munkatársának. Ugyanis ő beszélte rá a játékfüggőt, hogy a sok nyeretlen sorsjegyet tízesével be kell küldeni és több milliót kisorsolnak azok közül. A kollégájának ő maga adta fel azokat, és higgye el a doktor úr, hogy így lett azé a kétmillió forint, és ami a pláne benne, hogy a jó hírt is tőle tudta meg elsőnek. A doktor kidülledt szemekkel nézett rá, majd hirtelen felállt és az ajtót tágabbra nyitva az tanácsolta Mártonnak, hogy „elhiszem magának Márton, ha legközelebb majd engem is felhív, hogy nyertem kétmilliót”, és ezzel becsapta az orra előtt a rendelő ajtaját, olyat csattant, hogy majd kiesett a keretből. Márton kezéből elszabadult a recept. A többi várakozó mutogatott, ott van fogja meg, fogja meg, elvitte a húzat! Mire ő, sértődöttségében így válaszolt: tévedés emberek, ez bizony nem a húzat, csupán csak bolond lyukból bolond szél fújt. Mutatott a rendelő ajtajára, közben akarata ellenére furcsa grimasz formálódott az arcára, mely mosollyá szelídült a körülötte lévő emberek hangos kacagásától.
13
Dobrosi Andrea: Bolondságok
A csiga így kiált fel: sietek,
béka úrfi kiköpi a legyet,
Csíkos ruhát vesz fel a katica,
sötét pöttyös a zebra kabija.
A macska az egérre rá se néz,
hizlal – szól a medve – nem kell a méz.
Elpirul a róka, mert nem ravasz,
fű helyett a nyúl a csontra szavaz.
Kutyától távol állnak a szagok,
a hangya egész nap tunyul, nyafog.
Zsiráfnyak a kályhacsőbe téved,
a fecske a földön épít fészket.
A lajhár rohan, néma a sakál,
bolond lyukból bolond szél fújdogál.
14.
Dittrich Panka: Szeretni bolondulásig…
(1 perces)
(kocsmában két régi barát találkozik)
(Gyuri)
– Szevasz haver! Alig ismertem rád. Hol a sörényed és a
szakállad? Az asszony kirakta a szűrőd? Csak nem új menyecskéd van? Jaj ne, csak nem beteg vagy?
(Pista)
– Szevasz! Dehogy, hova gondolsz. Élek és virulok! Két hónapja majdnem kirúgott az asszony… Azt mondta, változtatnom kell. Könyörgött nyírassam magam kopaszra, a szakállamat is hagyjam el. Én meg, ha csak ezen múlik, ugrottam is. Azóta az éjszakánk is, hogy úgy mondjam elég dögösek. Érted vaze? Ritkán de kiadósan vaze!
(Gyuri)
– Ilyen nincs. Ezt a mázlit haver!
(Pista odahajol hozzá, és súgja neki):
– Nem akarom, hogy más is hallja de még a lábamon sincs szőr.
– És ott? (súgja a Gyuri)
– Most a fiataloknál ez a divat…
– És amikor nő, nem bök? (súgja)
– Engem nem csak az asszonyt, néha vágni kell,(súgja), de kerüljük a témát vaze!
– Oké vettem az adást haver. (marad csendben)
– És képzeld, az utóbbi időben elhalmoz mindenféle jóval, új tusfürdő, kidobatta a megszokott babaszappanomat, de ezekre a francokra allergiás vagyok. Viszketek, mint a rühes kutya, de mit csináljak vaze, ha ez kő neki hát legyen vaze! És új arcszesz, meg Old Spice Deó, vagy mi fene. Tudod haver! Randi alsó DEVIL férfi boxer, csak az a baj, hogy retró szabású, szorítja a füttyösöm vaze! De ez legyen a legkevesebb vaze! És a fogkrém, na az aztán nem kéne vaze! Ezt a napszemüveget tegnap kaptam tőle. Hát nem édes?
– Ezt nevezem! Apám, megfogtad az Isten lábát! Csak aztán el ne engedd biza!
– Olyan, mintha most kezdődne minden. Újból szerelemes belém. Érted ezt? Mert én nem… Egy ötven éves nő! Már félek, nem merek lépést tartani vele.
– Haver, élvezd a helyzetet felettünk is eljár az idő. Nő a pocak ecetra- ecetra…
– Igen, tudom, de annyira rajong értem, hogy már megfolyt a közeledése. Úgy hízeleg, mint még soha… dörgölőzik, mint egy macska, és nem csak fizetés előtt.
– Te nem vagy normális Pista! Lubickolj ameddig lehet, ismered a mondást: egyszer élünk…
(belép az ajtón egy napszemüveges pofa, erre felugrik Gyuri)
– Szevasz Géza! Gyere ülj ide hozzánk egy sörre!
( leül a másik mellé, kezet fognak)
– Azt a mindenét! Csak nem rokonok vagytok? Nem csak a séró, még a napszemüvegetek is egyforma!
– Á dehogy, hisz nem is ismerjük egymást.
– Na én megyek tovább, nem zavarok, jó szórakozást!
(elhagyja a kocsmát Pista, a másik kettő tovább beszélget)
– Te Gyuri és ő, azaz, ez meg ki volt?
– Nem ismered? A bögyös Ilike férje.
– Az Ilike? De miért bögyös? Ezt még nem is hallottam.
– Te nem tudtad? Szilikon mellei vannak!
– Hát ezt kötve hiszem…!
– Óhó, csak nem tapogattad? Csak nem ismered Bögyikét?
– Neked elárulom, a titkárnőm!
(Gyuri lehajol az asztal alá, és szemügyre veszi a lábát, igaz nem feltűnően, aztán nevetve mondja)
– Aha, így már értem! Hogy mik vannak?!
-Mi az? Mi van?! (néz le Géza is az asztal alá)
(Gyuri)
-Semmi, semmi, csak bolond lyukból, bolond szél fúj…
(Géza)
-Ne is törődj vele, majd elvonul, igyunk rá!
15.
Keszy-Harmath Dániel: Haiku az új játék előszavaként (Bolond lyukból bolond szél fúj)
Új játék Petres
Katival: Bolond lyukból
bolond szél fúj: júúúúúúúújj!