TE és ÉN 08.

TÉMA: EGOIZMUS

1, Kutasi Horváth Katalin: „Két önzés titkos párbaja”

Lőrinc

Én alkottam Böskét! Minden porcikája belőlem van. Egyszerűen nem is létezhetett, nem is létezhet nélkülem! Na jó, igazán sajnálom, hogy a feleségem barátnője. Klára persze ha nem tudná, hogy Bözsi az a bizonyos harmadik, még el is viselné, hogy megcsalom, hisz úgyis érezte, úgyis gyanakodott már, hogy van valakim… De így? Sokkal nehezebb minden. Klári öngyilkos kis játékairól ne is beszéljünk! Igen bosszantanak most már!

Miért is ne lehetne valahogy összegyúrni ezt a két asszonyt?! Tökéletesen boldog lehetnék velük akkor! Mindkettő szeret, mindkettőt szeretem. Miért kellene Klárának meggyűlölnie barátnéját, miért kellene a két asszonynak elvesztenie ezt a szép barátságot? Ha valaki olyan fontos nekem, mint amilyen Erzsike, akkor tartson meg minket Nagyklára egymásnak, meg aztán magának, és magát meg nekem, illetve nekünk… Miért is kellene lemondanom gyermekeim anyjáról?

Ó, az a csillebérci napsütés! Ó, azok a szép együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján! Milyen jó volna, ha teljes mértékben én rendelkezhetnék a boldogságom felett!

Erzsike

Mindig az az Egy! Az Ő álma, az Ő vágya, az Ő szerelme! És hol vagyok ebben a történetben én? Ja, én vagyok a szerelem tárgya. Szó szerint! Egészen magának akar, és semmit nem kínál cserébe… Nem mintha bármit is mernék kérni vagy kívánni, de Ő is lemondhatna valamiről. Mondjuk a zsarnokságáról!

Hogy Ő is szenved? Mi az ahhoz képest, amit tőlem vár? Akarattalan báb legyek, akit csak Ő érinthet? Mégis hogy képzeli ezt? Űzzem ki magamból a lelkem, ne legyen saját gondolatom? Szűnjek meg létezni mások és a magam számára, csak Érte és Neki, Vele éljek? Talán én vagyok az önző, mert meg akarok tartani valamit magamból magamnak?

Hallod ezt, Klárikám? Feltétlen hűséget vár tőlem, miközben hozzád tér haza… És az én szégyenem Ödönnel és a gyerekemmel szemben nem számít? Az állandó titkolózás, hazudozás felőrölt már.

Ó, szenvedély! Ó, gyűlölet! Ó, szakítás! Ó, szerelem! Ó, az a kínzó féltékenység! Ó, az az átkozott, forró nyári nap Csillebércen!

2, Ságiné Szűcs Klára Mária: Válás előtt – telefonbeszélgetés

A nő hangja

– Te nekem már soha nem fogod bebizonyítani, hogy ott voltál. Három órán át vártam rád. Reménnyel telve mentem a megbeszélt presszóba. Nagyon örültem, hogy igent mondtál arra, hogy végre megbeszéljük közös ügyeinket. Végül is alig fontos dologról, csupán csak a gyerekeink sorsáról kellett volna beszélnünk, ugye? Vagy ez már neked egyáltalán nem számít? Most meg felhívsz és magyarázkodsz, beszélsz össze-vissza, hogy értsem meg, te ott voltál, csak késtél. Három órát?  Azt mondod a munka visszatartott, meg egy defekt. Milyen munka, amikor a saját magad főnöke vagy? Talán a telefont sem ismered? Úgy tudom, van mobilod. Ja, persze az is pont akkor merült le. Tudod, ha akartál volna, akkor valahogyan elérsz, üzensz, megoldod. Ám, te férfi vagy. Önző, beképzelt, csak magaddal, a nyugalmaddal, kényelmeddel törődsz. Még mindig a teremtés koronájának tartod magad? Képtelen vagy tudomásul venni, hogy rajtad kívül más is fontos lehet ezen a világon. A lányod és a fiad már lassan arra sem emlékszik, hogy van apja. Lelketlen vagy, gazember, aki szemrebbenés nélkül otthagyta a családját, egy másik nő miatt. De legalább fiatalabb és szebb lenne nálam, de nem az, láttam. Már nem vagyok hajlandó semmilyen hazugságodat meghallgatni, innentől csak az ügyvédemmel tárgyalhatsz. Ne számíts arra, hogy kisemmizhetsz, mindent elperelek tőled.

A férfi hangja

– Hallgass meg, kérlek! Igaz, tudom, hogy mondhatok én bármit, úgy sem fogod, mert nem akarod elhinni. Valóban vidékre utaztam, kényszerűségből, hirtelen. Igaz az is, hogy elromlott az autóm, s tényleg kinyiffant a telefonom. Mire minden elrendeződött, már jelentős lett a késésem, de elmentem a találkozóra. Ha hiszed, ha nem, abban reménykedtem, hogy talán még valami csoda folytán, de ott talállak. Persze, hiú gondolat volt. Annyira gyűlölsz már, hogy meg sem engeded megmagyaráznom a történteket. Ne, ne tedd le, figyelj már rám, még van mondandóm! Mi az, hogy a gyerekeimmel sem törődöm, hát nem ott voltam a múlt héten is az ovis farsangon? Ilyeneket miért állítasz? Tudod jól, azt is, hogy rendszeresen látogatom őket. Figyelmeztetlek, ne hangoztass valótlanságokat, mert visszaüthet. Elhagytalak, de te is elgondolkodhatnál azon, vajon miért is. Én vagyok önző? Nagyon elfelejtkeztél arról a kényelemről és anyagi biztonságról, amit én teremtettem. Királynői életed volt. Most nincs, ja, kérem, ezért dolgoznia kell a méltóságos asszonynak. Ez itt a baj. Ne hidd, hogy te hibátlan vagy, s mindenért csak én vagyok a felelős. Néhány ütőkártyát én is tartogatok ám a kezemben a közös életünkből, ezekről az ügyvédem mindent tud. Nem beszélek össze-vissza, nem vagyok megzavarodva, de úgy érzem te igen. Javaslom, vegyél vissza, pontosan a gyerekeink miatt, hogy ezt az egész cirkuszt a lehető legkisebb sérülésekkel megúszhassák. Ha nem, akkor a vagyonmegosztásnál és a gyerekek elhelyezésénél, nagyon rosszul járhatsz. Maradhatunk ennyiben?

3, Varga Katalin: Pojáca próza

Ati

Most mit gúnyolódik ? Igen is nézem magam a tükörben , férfi létemre Én egy jóképű, fiatal, ukrán srác vagyok.
Igaz, befogadott. De fogcsikorgatva teljesítek az ágyban. Elfogadva a sérültségét, a korát. Bomba nőt képzelek a helyébe. S akkor nekem jó. Mit törődöm az ő érzéseivel ,
Szeretem a lelkét, Igaz,.hogy kedves velem.
De miért háborodik fel, ha megeszem az ő fagyi adagját is ? Nekem több kalória kell.
Én egy nehéz sorsú ember vagyok. Igaz, ez nem teljesen fedi a valóságot.
Családi házban élek szüleimmel, nem nélkülözünk. De nehezebb nálunk, mint itt Magyarországon.
Néha jól elbeszélgetünk. Van úgy, hogy ál könnyeket hullatok.
De most azt vette a fejébe, nem fog ingyen eltartani. Keressek munkát
Akkor majd még több étel kell. Ő úgyis olyan sovány. Nekem jár a csirkecomb, Somlói galuska..
A munka nem nekem való. talicskázhatok , kőművesek mellett. Úri fiúnak neveznek. Mindkét tenyerem feltört már.
Inkább haza megyek. Még a névházasságba sem megy bele ez a nő. Pedig az nekem megoldás lehetne.
Miért .nem ért meg? Miért nem csodál ,úgy ahogyan megérdemelném ?Ilyen pasit úgysem kap többé .

Kata

,,Már megint a tükör előtt csodálja magát. Ukrán, egoista pojáca. Befogadtam, mert sajnáltam. Nehéz körülmények között él a szüleivel. mondta. Bár kiderült, ez nem teljesen igaz.
Névházasságot akar. mert az lenne neki a megoldás.
Minden ez, csak nem normális kapcsolat.
Az ágyban sem jó vele. Sziiine undorral ölel át. Közben, ki tudja, ki jár az eszében ,De azért neki jó.
Megeszi a fagyimat, zabál. Mondván, neki kell az energia.
Mire  Az ingyen élésre ?
Abból is micsoda cirkusz volt, amikor dolgozni küldtem .
Büdös volt neki a munka, a kőművesek mellett.
Bekémezett kezei feltörtek. Úri fiúnak csúfolták. Haza akar menni. .
Még neki áll feljebb.
Én aztán nem tartóztatom. Ilyen módon soha többé nem segítek . senkinek sem. Levontam a tanulságot ..
Levontam a tanulságot.

4, Szabó Eszter Helka: Más világok

Fatime

  Őrület, hogy sosem lehetek együtt Rocóval! Őt szeretem, nem azt, akit majd kiszemelnek! Férjhez adnak, szülhetek egy rakás purdét, aztán főzés, munka, ebből áll ki az élet. Megszökni se lehet, mert a vajda halálra kajtat és kicsinál. Mi lenne, ha ma Niki főzne a purdékra, én meg együtt lehetnék Rocóval? Semmi kedvem egész este húst verni meg sütni! Inkább elmennék Rocóval a presszóba. Játékgépeznénk, ilyesmi. Ha találnék egy balekot…

   Megvan! Edittel együtt jártuk a sulit. Egyszer voltam is náluk a tömbházban. Az anyja nem dobott ki. Rocó eladhatná neki azt a laptopot, amit szerzett, bár azt mondta a múltkor a haverja, hagyjál mán békibe, én jobban tudom, kinek adjam el, mint te, te csak kussolj! Na, nem baj, ha semmit se vesz az Edit. Majd azt hazudom a csajnak, hogy nem jött meg a menzeszem. Segítsen valahogy, mert félek… ő úgyis olyan okos lány. Okos tényleg. A legjobbak közt volt a suliban. Aztán megesik a szíve rajtam, én meg kicsalom a telepre. Úgy kell dumálnom, mintha azt se tudnám, mitől jön a gyerek.

  Fogadni mernék, hogy az Edit még nem hált férfival. Kíváncsi lesz, már csak azért is kijön. A gádzsók később kezdik, az a lány meg majd tátott szájjal hallgat engem. Legjobb, ha ebéd utánra megyek. Kifigyelem, meddig kajálnak, aztán becsöngetek. Jó, hogy vasárnap van. Kár, hogy a haver miatt nem jöhet a Rocó! Önző állat az is, hogy nem jön. Szűzmáriám, segíts, hogy összejöjjön ez az este!

Edit

  Vasárnap egy óra körül csengetett be hozzánk Timi, azaz teljes nevén Oláh Fatime. Édesanyám nyitott ajtót, aztán megkérdezte, mit akar. Megismerte, természetesen. Timi panaszkodott, hogy elmaradt a menstruációja. Azt mondta, nagyon fél egy fiútól, Rocótól, ezért azt szeretné, ha elkísérném Hajdúhadházra. Anyukám azt mondta, szó sem lehet róla, mire én megnyugtattam, hogy ne aggódjon, csak a parkba megyünk.

  Az az igazság, hogy még sohasem jártam Hajdúhadházon. Kíváncsi voltam, milyen lehet, mert néha mutatják a TV-ben, írnak róla az újságokban. Timivel hatodikig osztálytársak voltunk, azután én hatosztályos gimnáziumba mentem. Már oda jártam, amikor hallottam, hogy Hadházra költöztek. Úgy döntöttem, kimegyek a Timivel busszal, de még aznap este haza is jövök. A szüleimnek valóban nem szóltam.

  Hadházon a cigánysorra mentünk. Sokat kellett gyalogolnunk még a buszmegállótól, de nagyon megfigyeltem az utat. Egy földszintes házba mentünk be, amelyiknek fából volt a foghíjas kerítése. Ott volt Niki is, aki a mi iskolánkba járt, csak két évvel alattunk. Anyukám azt mondta, amikor meglátta a játszótéren, elborzadt, hogy olyan öreg a kislány arca, mint egy ötvenéves nőé. Niki a sok kistestvére miatt nem tudott tanulni. Ő főzött rájuk, meg még mosott, takarított otthon. Ötödiktől kisegítőbe küldték. Timi azt mondta, amióta az anyukája férjhez ment, alig győzi a sok munkát, ezért örülne, ha segítenék.

  Az volt a feladatom, hogy a purdékat távol tartsam a tűzhelytől, amíg Niki kiklopfolja a húst. Nehéz volt, mert hatan nyomták az ajtót. Az egyik kisgyerek megharapta a kezemet. Vérzett. A legnagyobb, egy fiú, sípcsonton rúgott. Fájt. Nem tudom, hova tűnt Timi, nem láttam. Már sötét volt, amikor megjött a barátjával. Engem bezártak egy szobába. Volt vécé, de nem tudtam kezet mosni, csak mikor kijöttek a rendőrök, akkor, az udvari csapnál. Nem ettem, nem ittam semmit. Szüleim nagyon örültek, hogy az őrmester úr éjjel hazahozott. Azt hittem, alaposan összeszidnak. Sajnálom, hogy ekkora galibát okoztam!

5,  Holécziné Zsuzsa: „Én vagyok én, te vagy Te…”

A férj

Gerzson a tükör előtt áll, és a nyakkendőit próbálgatja, hogy melyik illik jobban az új TITEM öltönyéhez. Közben morgolódik:

Az ördög vigye el ezt a csíkos nyakkendőt, hogy nem készre kötött! Elfelejtettem, hogyan kell megkötni, pedig ez lenne a legjobb a halványlila inghez meg az új öltönyömhöz! Na tessék, akárhogy is forgatom, szétbomlik. Miért is nem vittem be a szalonba, amikor az öltönyt vettem? Csak megkötötték volna az eladók – hiszen az egyik legdrágább fazont választottam. Hiába, nekem ilyeneket kell viselnem, mit szólnának a főiskolán, ha snassz lennék? Egy közgazdász professor emeritusnak adnia kell magára! Tudom, az a nyikhaj új főnököm, aki nem tiszteli bennem a tudóst, csak örülne, hogy ha lomposan mennék be – legalább lenne még egy oka, hogy célozgasson: hogy ő azért adatta nekem a  „nyugdíjas professzor” elnevezést, mert azt szeretné, ha végképp nyugdíjba vonulnék – de abból nem eszik! Jogom van addig oktatni, amíg én akarok! Egyébként is, ha nincs elegendő professzor a főiskolán, nem fogja megkapni az összes támogatást – hát jobb, ha békén hagy.

Miközben készülődik – még parfümöt fúj magára, és megpróbálja ritkuló haját hajfixálóval beállítani, hogy takarja a kopasz fejtetőjét – felesége lép a fürdőszobába a felmosó vödörért. Egyszerű kis teremtés, akinek az egész élete arról szólt, hogy maximálisan kiszolgálja piperkőc férjét és két elkényeztetett fiát. Gerzson rá sem néz, de szavait innentől hozzá intézi:

Mondtam már, hogy megint beadtam egy pályázatra a tankönyv tervezetemet? Múltkor képesek voltak azt mondani rá, hogy már elavult – hát lehet arra ilyet mondani, ami örökérvényű igazságokat tartalmaz? Persze, gondolom meglátták, hogy még 1985-ös rajta a keltezés, aztán nem is foglalkoztak vele! De hát hogyan is foglalkoztak volna, mikor nem értenek hozzá! Hiszen magam fordítottam angolból, nincs egyetlen hozzá fogható tankönyv se a piacon, ennek el kell kelnie! Most szépen áttettem más formátumba, új dátumot írtam a lábjegyzetbe, és már kész is: küldöm újra! Én ebből oktatok, az E-kereskedelem egy örök téma, ezt én zseniálisan megéreztem már 25 évvel ezelőtt! Majd meglátod, kiadják és dőlni fog a pénz, meg tudom venni az árán azt az új Renault limuzint amit múltkor mutattam… mégis csak nevetséges, hogy egy professzor a menye kis Opeljével járjon csak azért, mert az a hülye liba múltkor belém jött és totálkárosra törte az autómat! És még volt képe azt mondani, hogy nem nekem volt elsőbbségem! Még hogy ne én lennék valahol az első? No de majd a D.A.S! Majd azok kiharcolják az igazamat… még jó hogy van ilyen biztosítás! Lassan már csak nekem dolgoznak a jogászaik – mondja kuncogva, majd fogja a Zee Lane bőrtáskáját és kiviharzik a garázsba.

A főiskolára érve gyors mozdulatokkal megigazítja a frizuráját, és nagy lendülettel belép az előadóterembe, ahol két tanítvány vár rá. A másik nyolc ugyanis – akik év elején még felvették az általa oktatott E-kereskedelmet – látva a professzor előadásmódját és az általa erőltetett ósdi tananyagot, rövid időn belül átigazoltak más szakokra.

  A feleség

Ahogy  a garázsajtó lecsukódik, Gabi befejezi a felmosást, bemegy a dolgozó szobába, és visszapakolja a szekrénybe férje szétszórt holmiját: a négy nyakkendőt, melyeket az új öltönyhöz próbálgatott a párja, és az ingeket, melyeket vállfástól dobott a bőr karosszékre amikor kereste a lilát. Ezután összeszedi a földön hagyott zoknit és alsóneműt, és kis sóhajjal arra gondol: Bár csak kevésbé volna zseniális és kicsit rendszeretőbb az én uram! De hát anyósom rontotta el, otthon sose kellett neki pakolni, se takarítani, sőt még a tányért se kellett maga után eltennie, ha evett. „Te csak tanuljál kisfiam, neked csak az a dolgod” – mondogatta szegény anyósom amíg velük lakott, de mivel egyetemre már a Szovjetunióban járt, nem túl sokáig tudta kényeztetni. Illetve dehogynem: nyáron, ha hazajött még az őszibarackot is meghámozta neki, Gerikének jóformán csak nyelnie kellett… morfondírozik magában. Hát csoda, hogy még azt is elvárja, hogy a rozét meg a poharat a helyébe vigyem, ha befekszik a tv elé? Igen, igen, az ő zseniális tantárgya… meg a nagydoktorija amihez ötven évesen fogott hozzá, és amire hét évig készült! Lehet, hogy igaza van a fiunknak amikor csak legyint: „ Ugyan! Apu és a disszertációja? Szerintem a végén már azért nem dobták neki vissza, mert megunták javíttatni, hát inkább elfogadták a védését. Arra volt az csak jó, hogy minden más alól kihúzza magát! Hiszen az egész építkezést te vezényelted le, ő csak hibát keresett mindenben meg magára haragította a mestereket!”

Gabi most szomorúan gondol arra, mennyire büszke és boldog volt, amikor neki, a kis manikűröslánynak elkezdett udvarolni a szomszédék egyetemet végzett fia! Igaz, csúnya volt a himlőhelyes arcával, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Boldogan várta haza a katonaságtól, és a szülei is mindent megtettek, hogy Geri jól érezze magát náluk. Spórolt pénzükkel csak őket segítették a lakásvásárlásban – a nővérének már nem is jutott a pénzből mire ő férjhez ment. Annyira bíztak benne, hogy ez a vejük fogja őket eltartani öreg napjaikra… aztán mire a papáéknak szükségük lett volna a segítségre, tönkrement a cég amiben vezérigazgató helyettes volt Gerzson, és a megszokott életszínvonal fenntartása miatt nagyon gyorsan elfogyott a vagyonuk, úgyhogy bizony nemhogy ők segíthettek volna, de még a papáéknak kellett gyerekek magániskoláját kifizetni, hogy legalább ne félévnél kelljen őket onnan kivenni. Ekkor kezdett el inni Geri, és ha a drága papa rá nem ripakodik, hogy szedje össze magát, mert erre reámegy a házassága, talán el se ment volna az elvonóra. Pedig Gabi sose panaszkodott a szüleinek, de hát látták ők maguktól is hogy baj van…

Itt tartott a gondolataival, amikor csöngettek. A varrnivalót hozta a futár, amit Gabi azért vállalt, hogy kiegészítse kis nyugdíját, mert a svájci frankos hitelt – amiből azt a Szuper B-t vették, amit a férje totálkárosra tört – még legalább három évig fizetni kell, és arra bizony rámegy a férj nyugdíja.

Miközben visszafelé ballagott a kapuból, még hallotta, hogy a szembe lakó gyerekek egy csúfolódó versikével sorsolják ki, ki lesz a hunyó:

„..én vagyok Én, te vagy Te,  ki a butább? Én vagy Te?”

6, Soós Katalin: SPAGETTIZÉS MEGLEPETÉSSEL

Csütörtök, vagyis akkor ma van a mexikói vacsora est. Még van két órám az indulásig. Lássuk csak mit is kell vinnem? Igen, kell 12-szer 1o db azaz 12o vagyis inkább 13o paletta, ugyanennyi kerek papirtálca palettának, 12 tubus fehér ugyanennyi sárga, piros, kék és fekete festék, 13o db 1o-es és ugyanennyi 4-es ecset. Pohár van az étteremben. Rendben, ez most elég is. 15 perc alatt berakom a furgonba, akkor pihenésre marad egy óra. Most ledülök a sofára. A lényeg, hogy felrakjam a fájós lábam. Így ni. Remek. Tíz perc öltözés: a fekete térdnadrág, a fehér buggyosujjú ing, piros mellény, jaj, a fekete barettet ne felejtsem és a szürke festőgallért. Indulhatunk is.

A mai lesz az 56-dik este, amikor vacsora után festünk. Jó a konyha, kifejezetten szeretem, ahogyan a spagettit készÍtik. És azok a szószok! Remek ötlet volt Vincenzótól, hogy kitalálta ezt az alkalmat. Mindig telt ház van. Pedig másutt a csütörtök az halott nap, alig van forgalom. Bezzeg nálunk! Vajon hányan lesznek ma és vajon lesz-e közöttük valaki, akiben van valami érzék a festés iránt? Ideje lenne valami új témát vinni, valami új motívumot kitalálni. Á, majd a következő alkalomra. Most jöjjön a cseresznyefa.

No lám, lám, mind a 12 asztal teli van. Csupa nő megint. Alig akad egy-két férfi, igazából csak fiatal fiúk, akik a tinédzser barátnőjüket kísérték el. Micsoda áldozat lehet ez a részükről! Majd meglátjuk mi sül ki belőle! Igen a 2-es asztalnál megint itt van az a két hölgy. Barátnők lehetnek, látszik rajtuk, hogy ők szeretnek festeni. A múltkor is egészen jól sikerültek a képeik. No hát akkor kezdjük is el. Nem, itt nem jó a világítás, festőállványom nem kap elég fényt és én is árnyékban vagyok. Így ni. Most már jobb.

Pár üdvözlő mondat bevezetőnek és felmutatom a fehér meg a piros tubust, és mintának kikeverek egy szép rózsaszint. Mutatom, hogy a vékonyabb ecsettel huzzanak egy vonalat. Úgy, mint én. Ez meg is van. Akkor járjunk körbe. Türelem, türelem. Nem mindenki tud egyenes vonalat húzni, pláne nem ecsettel. Hát persze itt is ez a vonal ferde, azon a vásznon piros a csÍk, nem pink. Meg kell mutatnom, hogyan kell kikeverni a kívánt színt. És ez így megy szinte minden asztalnál. Minden palettán. Minden alkalommal. Az emberek olyan tehetségtelenek, nincs érzékük a művészethez. Dög unalom ez a két óra. Ki kell bírni.

De mi ez? A 6-os asztalnál egy kész kép! Ez nem lehet igaz! Valami rejtett festő növendék? Gyakorlott, határozott ecsetkezelés, jó szinkeverés, kifejezetten jó kompozíció. Az nem lehet, ahhoz már öreg, hogy akadémista legyen. Meg kell kérdeznem:

– Mióta fest?

A nő, idegenes akcentussal válaszol:

– Csak most kezdtem. 15 vagy 2o perce. Ez az első olajfestményem.

Most mit mondjak neki? És mit fog csinálni az est végéig? Ez egy kész kép. Legszívesebben adnék neki egy új vásznat, és elmondanám a témát, amit ma este meg fogunk festeni. Kíváncsi lennék rá milyen lenne az ő képe az én témámmal? De nem lehet. Az árban csak egy vászon van benne. Így hát azt mondhatom csak:

– Ügyes. Gratulálok.

És megyek körbe ellenőrizni a rózsaszin csíkokat. Kicsit nevetségesnek érzem magam.

* * *

Délután Elisa megkérdezte szeretem-e a spagettit? Persze. Akkor jó. Ennyiben maradtunk. Estefelé beültetett a kocsiba, mellém a szomszédasszonyát és a fiát is, a lánya a barátnőjével majd munka után fog utánunk jönni – és elautóztunk valahová a kaliforniai estében.

Kis idő múlva egy lapos, nagy beton épülethez érkeztünk. Elisa és a szomszédasszony határozottan átvágott az éttermen és egy “EXIT” (kijárat) feliratú ajtón bátran bementek. Mi utánuk. Meglepetésemre egy hasonlóan nagy terembe értünk. Mindenütt a 10 személyes kerek asztaloknál tarkaruhás, szinesbőrű termetes asszonyságok nevetgéltek, fecserésztek. Hirtelen mellettünk a konyhaajtó kinyílt, és piros mellényes, fekete térdnadrágos, bőújjú fehéringes fickók óriási tepsiket, tálakat hoztak be és a terem végében lévő pultsorra tették. A vendégek az asztalok sorszáma szerint a tálakhoz sorjáztak: nagy tányérokra mindenki kívánsága szerint vett a spagettiből és melléje a különböző szószokból, salátákból, gyümölcsökből és külön tányérokra válogattak maguknak a rengetegféle desszertből. Hát nem volt éppen fogyókúrás menű, de életemben nem ettem ilyen jóízű spagettit ilyen finom mártásokkal.

Az étkezés befejeztével a pincérek egy pillanat alatt letakarították az asztalokat, ugyanakkor fehérblúzos, piroskötényruhás kislányok jelentek meg és sorban mindenki elé letettek egy kb. 40×60 centiméteres festővásznat egy műanyag-állványon, mások kerek papírtálcákon festékpacnikat, kétféle ecsetet, pohár vizet hoztak. Ekkor értettem meg, amiről a kocsiban nevetve beszélgettek: festeni fogunk. Izgatott kérdésemre, hogy hazavihetjük-e majd a képeket Elisa megnyugtatott: természetesen.

Én rögtön nekiestem és mintha egész életemben ezt csináltam volna: elkezdtem festeni a jelenetet, amikor Gergő a San Franciscoi öbölben a mélység szélén hasalva a sziklán megtörő hullámokat fényképezte. Nagy igyekezetemben nem is vettem észre, hogy egy fickó az étterem közepén az állványa előtt állva el kezdett magyarázni: vegyük a nagyobbik ecsetet és keverjünk ki a piros és fehér pacnikból egy pink (rózsaszin) színt és húzzunk a vásznunk közepére egy vízszintes vonalat belőle. És megmutatta, hogyan gondolja. Aztán el kezdett körbejárni és mindenkinél megnézte hogyan sikerültek a rózsaszín vonalak. Hozzám érve láthatóan megdöbbenve állt meg. A képem már készen volt: a zöldeskék tengerről jövő fehértarajú hullámok egy szürkés-barna sziklán megtörnek. A magasban sirályok kavarognak. A szürkéskék ég egybeolvad a tengerrel. 

– Mióta fest?- kérdezte.
– Kb. 15 vagy 20 perce. Ez az első olajfestményem- válaszoltam, majdnem szégyenkezve, hogy nem rózsaszin vonalat festettem az utasítása szerint. Vakarta az állát és szemmel láthatóan gondban volt, mit is mondjon erre…
– Ügyes. Gratulálok!- azzal elment.

Én meg további két órán keresztül sétálhattam az asztalok között, lesve, kinél hogyan alakul a rózsaszin vonalból egy alkonyi tengerparti tájon álló virágzó cseresznyefa.