TÉMA: SE VELE, SE NÉLKÜLE
01. Dobó Georgina: Se veled, se nélküled
ÉN
Egoizmusomnak nincsen határa, csak ÉN és ÉN. Mindig csak ÉN. Mindent megteszel értem a bajban. Se veled, se nélküled. Lágyítja szívem kedvességed, hogy e nagy bajban egyedül Te fogod kezem. Részben Te okoztad, részben ÉN. Részben egoista vagyok, részben rászoruló. Hidd el, többet adni nem tudok. Se veled, se nélküled. Barátként elfogadni tudlak csak, társként nem, még akkor is, ha mindent megteszel értem. A tettek beszélnek, mondják, és ez így igaz. Többet értem ember nem tehet. Mégsem elég, sosem elég. Dolgozik az ego, szerelem is kéne a mesébe, mert anélkül számomra nem megy. Kevés, hogy Te imádsz engem, ezt nekem is viszonoznom kéne, de nem megy. Nagy a baj, sok a gond. Csak Te fogod kezem. Inkább veled, mint nélküled. De Te nem érted, hogy önzetlen szerelmem nélkül nem megy. Puszta kedvesség ez, melyet csak Te értékelsz. Veled, vagy Nélküled. Az idő vasfoga dönti el.
TE
Alárendelem magam minden akaratodnak. Bizakodom minden nap, hogy szerelmet ébresztek szívedben irántam. Beérem szereteteddel is, csak enyém lehess. Jövök, látni akarlak, minden perc kevés Folyamatosan csak löksz el magadtól,, mondván rosszul vagy, mely igaz. Kemény lecke volt, megbántam mindent. Ígérem megváltozom. Ígérem, de nem tudom, sikerül-e. Üres ígéret, hogy visszafogadj. Üres szavak az éterbe. Mindenem Neked adnám, megteszek mindent, csakhogy közeledben lehessek. Aggódom Érted, de Neked ez kevés. Nem veszed észre, hogy csak én vagyok itt melletted jóban, rosszban. Dobó akarsz maradni, házasság nélkül. Bízni nem tudsz, mondom mindig, hisz annyit csalódtál, melynek én iszom a levét nap mint nap. Bár hamarabb sodort volna össze mindig az Élet. Én Veled akarom örökké, mert Nélküled nem megy.
02. Horváth- Tóth Éva
Amikor inába száll a bátorság
„Már legalább fél órája úton vagyunk. Vajon hova fog vinni? Jobb lett volna, ha nemet mondok azonnal és nem hagyom magam rábeszélni erre a felelőtlen baromságra. Jaj, Liza! Mit csinálsz már megint!” füstölgött magában. Fejét csóválta, és az autó ablakán át a mellettük rohanó tájat nézte. Csodás, langymeleg ősz volt. A fák bóbiskoltak ritkuló lombjaikkal a délutáni napsütésben. Mintha ők is azt suttognák felé: „Fordulj vissza! Még nem késő!”
Épp akkor érték el az erdősávot. A férfi az út szélére húzódott, az autó halk dorombolással pihegett, majd elnémulva megállt.
Figyelj Norbi! Én már nem is akarom ezt az egészet… szólalt meg kicsit durcásan reagálva a férfi könnyed mosolyára.
Jaj ne kéresd már magad! felelte a férfi derűsen és kikapcsolta a biztonsági övet.
„Mi az, hogy ne kéressem? Nem akarom és kész! Miért nem bírom kinyögni?” gondolta dühösen.
És mi van, ha meglátnak! Bajba kerülhetünk mindketten. vágta rá inkább gyorsan.
Ugyan Liza! Te is tudod jól, hogy senki nem jár erre ilyentájt. Ez kifogás. Megint. Mint múlt héten. felelte érezhetően bosszúsan.
„A fenébe! Igaza van. De ha egyszer be vagyok rezelve. Tudom, hogy benne megbízhatok és azt is, hogy nagyon türelmes. Mindig rendes volt velem. Ha néha kevésbé lett volna az, akkor talán még bele is estem volna. De anyapicifia. Kár érte. Jajj, elkalandoztam!” morfondírozott magában.
Aranyos vagy! kacagott fel Norbi. Szinte hallom a gondolataidat. Még a szád is csücsöríted, annyira töröd a fejed! hahotázott tovább. Essünk túl rajta, meglátod jó lesz!
„Ó, te mamlasz! Ha hallanád! De nagy mellényed van…” mosolyodott el.
Ne gúnyolódj már! De ha egyszer betojtam ettől az egésztől! nyafogott tovább Liza és megigazította copfját.
Nem lesz baj, hidd el! Vigyázok rád! kacsintott Norbi ismét széles mosollyal frissen borotvált arcán.
„Te jó ég! Milyen szexi a mosolya! Eddig észre se vettem. Tuti, hogy korona! Régen buszmegállónyi hely volt a fogai közt. Nem tehetek róla, imádom a porcelán fogsort! Biztos perverz vagyok. Fogperverz! Akármi lesz itt most, a fogorvosa számát elkérem! Szép munka, annyi szent!”
Min töröd annyira a fejed? kérdezte homlokát ráncolva Norbi. Nagyon fura lettél. Kaja maradt a fogaim közt?
Jaj, dehogy! Csak arra jutottam, hogy legyen! Csináljuk! vágta rá zavarában.
Komolyan? Jó válasz! lelkendezett a férfi és lendületesen kipattant az autóból. Na, ülj át gyorsan, míg meg nem gondolod magad! nógatta.
„Hogy a manóba nem jutott jobb eszembe! Miért nem mondtam, hogy ott maradt egy fél pizza a fogai közt? Legalább elbíbelődött volna vele, míg megtalálja! Most meg tényleg csinálni fogjuk.”
Negyed óra múlva Liza félve pillantott az izzadt, kivörösödött fejjel mellette szuszogó férfira.
„Azt hiszem ez nem nekem való. Se Norbival, se nélküle, senkivel nem fog ez menni. Csoda, hogy nem ordít velem! Nagyon rendes pasas. Nem is tudom, miért nem jöttünk össze? Egészen jóképű. Bár ezek után kizártnak tartom. Alig várja, hogy kitegyen otthon, aztán hanyatt homlok elhajt. Azért megpróbálkozhatok egy kárpótlással. Ennél cikibb már úgysem lesz, ha nemet mond is.”
Mit gondolsz, megiszol velem egy kávét? kérdezte félénken Liza. A férfi kikerekedett szemmel nézett rá, még mindig feldúltnak tűnt. Pálinkát akartam mondani! Kettőt! javította ki magát hevesen Liza.
Norbi tekintete megenyhült, és jól láthatóan elfojtott derű csillant meg fényesedő retináján.
De én vezetek haza! – felelte és fejét csóválva kacagni kezdett.
„Azt hiszem, ha elhív, randizok vele. Most, hogy láttam milyen határozott is tud lenni. Micsoda macsó, ha irányítani kell! És a mosolya! Jaj nekem! Az anyját meg valahogy megoldjuk. Van az a férfi, akiért érdemes tűrni…” – bólintott kipirulva Liza és boldogan sóhajtott.
A majdnem füstbe ment terv
„Ma biztosan célt érek nála. Állandóan meggondolja magát, pedig csak egyszer kellene kipróbálnia. Okos lány. Csak makacs.” filozofált magában, s néha az út helyett lopva Lizára nézett. „Már azon agyal, hogy milyen lesz, ma nagyon elszántnak látom.” mosolyodott el orra alatt és lehúzódott az útról.
Figyelj Norbi! Én már nem is akarom ezt az egészet… szólalt meg durcásan.
„Na ne! Ez most komoly? Igaza van anyámnak. Gőzöm sincs a nőkről.” – sóhajtott egyet, majd tettetett derűvel hozzátette.
Jaj, ne kéresd már magad! és kikapcsolta a biztonsági övet.
És mi van, ha meglátnak! Bajba kerülhetünk mindketten. vágta rá gyorsan.
Ugyan Liza! Te is tudod jól, hogy senki nem jár erre ilyentájt! Ez kifogás. Megint. Mint múlt héten. felelte bosszúsan.
„Még a végén tényleg kidumálja ezt is. De ha ma sem… esküszöm többé nem foglalkozok vele! Na, jó, ha ilyen aranyosan grimaszol…talán még egyszer megpróbálom. Milyen szép a szája! Rajzolni sem lehetne szebbet. Jaj, ez a nő a gyengém, csupa báj! Azok a barna szemek, szinte felperzselnek! És okos! Még mindig odavagyok érte! Anyámnak is tetszene!”
Aranyos vagy! kacagott fel. Szinte hallom a gondolataidat. Még a szád is csücsöríted, annyira töröd a fejed! hahotázott tovább. Essünk túl rajta, meglátod jó lesz!
Ne gúnyolódj már! De ha egyszer betojtam ettől az egésztől! nyafogott tovább Liza és megigazította copfját.
„Mindig ezt csinálja, ha izgul. Bedobom a tuti nyerő arcom. Az mindig beválik!”
Nem lesz baj, hidd el! Vigyázok rád! megvillantva sármos mosolyát a lányra kacsintott.
„Natessék! Bevált! Vagy mégsem? Olyan furán bámul… basszus! Mi van, ha én itt csáboskodok a szuperdrága vigyorommal, közben meg ott integet egy fél csirkefarhát a fogaim közt! Felettébb kínos lenne…”
Min töröd annyira a fejed? kérdezte végül homlokát ráncolva Norbi. Nagyon fura lettél. Kaja maradt a fogaim közt?
„Mondd, hogy nem! Légyszi! Menten elsüllyedek!”
Jaj, dehogy! Csak arra jutottam, hogy legyen! Csináljuk! vágta rá zavarában Liza.
Komolyan? Jó válasz! lelkendezett a férfi és lendületesen kipattant az autóból.
„Mázlista vagyok! Se csirkefarhát, se fölösleges fuvar! Ma minden összejön!” Na, ülj át gyorsan, míg meg nem gondolod magad! nógatta kedvesen.
Negyed óra múlva Norbi izzadtan, kivörösödve szuszogott az anyósülésen. Meredten bámult ki a szélvédőn. Nézte az előttük hullámzó vizet, ami az autó első kerekeit nyaldosta. A napfény csodálkozva bukdácsolt egyik fodorról a másikra, közben fényével a tóparti látogatók tekintetét csiklandozta. És persze a férfi homlokán sűrű cseppekben ücsörgő verejtéket ragyogtatta, mint valami díszes koronát. Amolyan balfék- fejdíszt.
„Atyaég! Ez nem fog menni…hogy mondjam meg neki? Nem akarom megsérteni. Biztos vagyok abban, hogy vannak, akiknek nem való a vezetés. Tizenöt éve oktatok, de ilyet még nem láttam! Huszonháromszor mentünk körbe a körforgalomban. Huszonháromszor! Mert nem mert kijönni! És ebből kétszer felment a virágágyásba. És minden alkalommal, amikor eljött mellettünk valaki a másik sávban, elengedte a kormányt és a szemét letakarva sikított, hogy: NEKÜNK JÖNNEK! És hetvennél úgy érezte, hogy szafarin vagyunk és nézelődni kezdett kifelé az ablakon mutogatva, hogy: De cukik az őzek, nézdmár! Kormány meg sehol! És amikor fékezni kellett vagy a kuplungot használni, képes volt lehajolva keresgélni, hogy hol vannak a pedálok. Mert csak két lába van, de pedál meg három, és ez milyen igazságtalan!
Szerencse, hogy régóta ismerem és tettünk egy próbát mielőtt belefeccölt volna egy csomó pénzt. És mielőtt gyomorfekélyt kapna tőle az oktatója. Mert én nem vállalom! De szerintem se velem, se nélkülem, nem lesz jogsija. Pedig milyen aranyos nő! Biztos nem jönne velem ezek után randira. Pedig anyám is kedvelné…”
Mit gondolsz, megiszol velem egy kávét? hallotta meg Liza félénk hangját.
Norbi kikerekedett szemmel nézett rá, még mindig feldúltan.
„Kávéra hívott! Megérte a fogorvosnál szenvedni! Rendben, kávé! Talán mégis menni fog ez a vezetés! Valahogy kibírom! Igyekszem nem túl lelkesnek tűnni, nehogy elijesszem. Meg hát nem is túl férfias. Én pedig igazi FÉRFI vagyok. Az anyukám is azt mondta.”
Pálinkát akartam mondani! Kettőt! javította ki magát ijedten Liza.
Norbi tekintete megenyhült, és jól láthatóan elfojtott derű csillant meg fényesedő retináján.
De én vezetek haza! felelte és fejét csóválva kacagni kezdett.
„Feleségül veszem! Nem kérdés. Jövő héten bemutatom anyámnak. Nem érdekel, hogy vezet. Imádom!”
03. Klotz Mária: összekötő kapocs
1.
füst romkocsma társaság
csak a lelked akarják
pia folyik bőven
igyál örömödben
vagy bánatodban
semmilyen hangulatodban
szívj egy füves cigit
hidd el felvidít
pörögsz rendesen
bódult vagy kellemesen
lány fiú összevissza csókol
hajadba markol
partiba dobnak
nőnek nem tartanak
kábultan zuhansz a földre
kezed reszket remegve
szemed bambán sugárzik
tested merevvé válik
ezt szeretnéd
tested halálba kergetnéd
ne tedd
szétszed a rettenet!
hiába minden
ha piát drogot látsz
gyenge leszel
függő vagy rendesen
se vele se nélküle
nem létezel
2.
utálod a tömény piát
soha nem iszol pálinkát
borral jóban vagy
lerészegedni nem akarsz
egy-egy pohár néha jöhet
főleg a cserszegi fűszeres követ
néha-néha megtalál
igencsak jó kedvet kínál
lehörpintesz egy-egy slukkot
nem szólsz szót sem mukkot
élvezed a borocska hatását
testedben való áramlását
végül érzed nem szabad
erőssé válsz győz az akarat
egy társaságban valahol
kínálkozik megint az alkalom
borocskádat akarod
más vedeléskor mint a barom
trágárságot dalol
mindenkit hanyagol
te még bor nélkül bírod
nem győzött le a kínod
függővé nem váltál
alkoholnak megálljt dirigáltál
azért be kell vallanod
időnként keveset iszol
se vele se nélküle
életed nem akarod
04. Kutasi Horváth Katalin: Héja-nászunk
Yda:
Megtépázott leveleket hord a kerge szél,
Ez a furcsa, sötét erdő kínokról beszél.
Holt anyaggá lett mára a megfakult avar,
És hogy mit gondolnak rólunk, csöppet sem zavar!
Gőgösen levedlettük torz gátlásainkat,
Miért is ne élhetnénk ki vad vágyainkat?!
Vijjogva szállunk, fuldokolva kergetőzünk,
Szégyeneinkből borzolódva kivetkőzünk.
Egymáshoz közeledünk csattogó szárnyakkal,
Eleget harcoltunk már rémisztő árnyakkal!
Felhevült szerelmes ütközetünk színtere,
Akad még galád, ki szemünkbe port hintene…
Beletépek a húsodba, s ez nekem is fáj,
Hiába, a nagy izgalom a lelkembe váj.
Bár csókos valóságunk még beteljesülés,
Széttaposott álmainkban nincs egyesülés.
Kéjek gyúlnak körülötted, meghódítalak,
Igázómként megőrizve eltaszítalak.
Adél:
Feltámadott a vihar gyakorta közöttünk,
Milyen sokszor törtek már, s hány pálcát fölöttünk!
Felsikoltott a zene, tornyosult és omlott,
Minden rózsakoszorú darabokra bomlott.
Elhallgatott a zene, hogyha megjelentünk,
Hisz sosem titkolóztunk, csak nyíltan szerettünk.
Volt, mikor elaludtak miattunk a lángok,
Van, mikor héjaként vagy gyászfátyolban rángok.
Letépted a díszeim, fenyőfává váltam,
Zsoltár helyett csak megunt csókokat találtam.
Ékes dalok helyett csak hervadt virág jussom,
Kérdőjeled, s nimbuszod majd eszedbe jusson!
Egymás által vagyunk mi, mert megláttuk egymást,
Talán most sincs késő még tisztázni itt egy s mást…
Bár fövényes a múltunk, jelenünk zavaros,
Régen búcsúztatlak én is, s nem vagyok haragos.
Elbocsáthatsz újra, még egyszer, s tán „utólszor”,
Gondoljon csak, amit akar… Pletykás utókor!
05. Varga Katalin: Én győzök
1.
Kell nekem ez a pasi. Mindig is tetszett nekem.Évek óra írogatunk egymásnak. De személyesen még csak egyszer találkoztunk.
De folytatása nem lett ennek sem .
Kapcsolatban van. Ezt mondta .
Aztán találkoztunk személyesen is Sopronban .
Nem is tudom, ki lepődött meg jobban?
Csongor bemutatott neki , mint masszázs vendéget.
Ő lenne az a kapcsolat?
Pici, vézna, mozgássérült csajszi . Van egy kutyája .
Bár aranyos, de hogy Csongor éppen vele ?
Van nagy házam, autóm. Ausztriában dolgozom , egy hónapban két hetet .Aztán egész jól alakulnak a dolgok.
Eladják a lakást, ahol zsebi lakik . Mi csoda bugyuta becenév .
Jönnek az én kisvárosomba. Vettek egy házat itt. De három hét múlva költözhetnek csak be.
Addig nálam laknak Én úgysem vagyok itthon..
Nem kell fizetni ezért. De remélem, nem lesz hálátlan .
Amikor itthon vagyok, szinte kisajátítom Csongort. Tudom,l ez nem tetszik zsebinek. Aztán ?
De jön a szívlövés. Októberben összeházasodnak .
Nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan szeretném.
Igaz, ha nem vagyok itthon, még a kutyáimat is eteti Csongor. Pedig a város másik végén laknak ..Strand , kitalált segítség kérés.
Hiába. Barátság csupán, amit felajánlanak.
De én nem adom fel . Végül is, nincs rossz természete zsebinek. S ahogyan Csongor ránéz. Talán ha lenne valakim.
Jó tudom, nem jó egy egyedülálló nő egy barátságban, ha házasságban él a másik kettő.
De így legalább láthatom őt.
Se vele , se nélküle ?
2. Zsebi
Ki ez a csaj ? A párom mutatta be , mint masszázs vendéget. Meg régi jó ismerőst.
Aztán úgy alakulnak a dolgok, hogy egy városba kerülünk. Mivel eladtuk a lakásunkat és vettünk egy családi házat Vas megyében .
De három hetet nála lakunk, mert nem költözhetünk azonnal oda.
Ez szép tőle.
De amúgy nagyon tud idegesíteni Izabella. Bár Csongornak nem kell, ez biztos..
Mert jól néz ki . Folyton azt érzem, el akarja csábítani Csongort .
De azt is tudom, a páromnak nem kell ő.
De , amilyen jó ember, bármit kér tőle Izabella, ő megteszi.
Eteti a kutyáit. Strandra csalja.
Ha vásárolni megyünk a közeli , nagyobb városba hármasban. Az maga a rémálom . rémálom.
Mozgássérültként én nem tudok velük menni mindenhova.
Ülhetek három órákat az autóban .
Látom a páromon, őt is zavarja ez.
De hát ugye a barátság. Bár ez így nem az igazi.
De próbálok jó képert vágni a dologhoz.
Úgy érzem, nem lesz hosszútávú ez a félre sikerült hármas kapcsolat.
Ez a klasszikus Se vele, se nélküle érzés.
06. Gáthy Emőke: Unokatestvérek (formailag nem felel meg a kiírásnak…)
Megint hoztam egy intőt.
Mert biztosan megint fociztál a szünetben. És megint a fiúkkal.
Nem. Illetve igen. Betörtünk egy ablakot. Te persze tizedszer is elmondtad óra előtt a Mátyás anyját.
Igen. És 5* – t kaptam rá.
Én 3 – t a magyar dolgozatra. És otthon megint megkapom, hogy semmi nem lesz belőlem.
Mint ahogy én, amiért nem tudok úgy fésülködni, mint te.
Hagyd már el ! Mindketten tudjuk, a te vékonyka hajszálaid teljesen alkalmatlanok rá. Ahogy én alkalmatlan vagyok a kötelező olvasmányok elemzésére.
A pirosat vagy a kéket választod a két egyforma szabású kardigánból ?
Nekem teljesen mindegy.
Akkor én a kéket. Remélem, nem lesz megint balhé belőle.
Miért ? Nekem a kék is jó.
Hát ez az. Mert nekem inkább csak a kék.
Ne légy már ilyen kötekedő !
Téged egyáltalán nem zavar, hogy teljesen eltérő testalkattal 18 éve mindig teljesen egyforma öltözékeket kell viselnünk?
Nem.
Gyere vegyünk egy fagyit !
OK. Csoki – vanília.
OK. Eper – citrom.
És ha van időd, egy kazettát is.
Csajkovszkij ?
Fúj ! Még mindig és egyre inkább Beatles !
Akkor ott nincs rám szükség.
De igen.
Miért ?
Érdekel a véleményed.
Már mondtam. Csajkovszkij.
Én is. Beatles.
Epilógus: Végül vanília – citrom, csoki – eper fagyit és egy Csajkovszkij kazettát vettek. Meg egy Beatles – t is.
07. Szabó Eszter Helka: Suzuki az égben
Csaba
Még mindig nem értem, hogy jöhetett nekem az az átkozott Audi? Egy tízessel én is gyorsabban hajtottam a sztrádán, miért is ne, hiszen alig volt forgalom. Ötre akartam hazaérni. Hátulról rohant a Suzukimba az az állat, én meg lesodródtam a sztrádáról, tíz métert gurultam lefelé, forgott velem a világ. Ehhez képest csak a fejemet és a karomat ütöttem be, de mire jöttek helyszínelni, már a fejem sem fájt. Alig akarták elhinni, hogy túléltem! A kocsi alaposan összetört. Gőzöm sincs, mennyi lehet a valódi kár, mert amit a helyszínelő mondott, annál tuti, hogy több. Az Audi sofőrje meg továbbhajtott, mintha mi sem történt volna! A rendőrök sem tudnak semmit, de megtettük a feljelentést.
Naná, hogy bementem a legelső kocsmába egy kicsit lazítani, meg ünnepelni, hogy túléltem ezt az egészet! A kocsim nagyon hozzám nőtt. Talán tengelytörése is lett, de legalább idejében elvontatták. Ildit már megcsörgettem, hogy ma később megyek. Nem igazán nekem való lány, mert folyton okoskodik. Mindig, mindent jobban akar tudni nálam, vagy csak megjátssza magát? A múltkor azt magyarázta, hogy túl gyorsan vezetek, rossz vége lesz ennek. Minek szól bele abba, amihez nem ért? Másodjára végre átment a KRESZ-vizsgáján, de a Suzukimat féltettem tőle, annyira nem ért az autóhoz. Erre nekiállt vitatkozni velem, hogy ez annak a jele, hogy van valakim, csak nem akarom elmondani, mert magamba fojtom az érzéseimet. Most borba fojtottam, de ilyen balesetet csak egyszer él túl az ember. Még nem vagyok annyira részeg, hogy ma éjjelre ne menjek el hozzá, mondtam is a muternak, az meg csak hajtogatta, hogy van Isten. Alig akart elengedni! Le mernék fogadni, hogy ma is lelkizni meg okoskodni fog nekem, de megyek, mert nem tudok élni se vele, se nélküle!
Ildi
Mi történt Csabával? A szeme véreres, bűzlik a szesztől, mint aki berúgott! Örültem nagyon, hogy végre van egy párom, aki jóban-rosszban kitart mellettem, erre tessék, ha adódik egy kis probléma, máris berúg! Igaz, ez az első eset, hogy részegen látom, de mi lesz, ha ez többször ismétlődik? Milyen mintát látnak majd a gyerekeink? Csaba sohasem mondta, hogy feleségül vesz, de én mégis hiszek benne, hogy így lesz. Ezek után mit tehetnék? Most csak annyit mondott, hogy összetörte a kocsit, meg a Suzuki az égben volt, úgy röpült le a sztrádáról. Hogyan lehetett a Suzuki az égben? Akkor Csaba már nem is élne! Hála Istennek, él, de leinni magát a szerencse örömére, hát azt nem kellett volna. Látszik, hogy alaposan beivott: lassan forog a nyelve, lomhák a mozdulatai. Remélem, nem képzeli, hogy ilyen állapotban majd közel engedem magamhoz? Én? Egy részeg disznót? Még csak az hiányozna! Csaba nagyon jól tudja, hogy én nem iszom egy korty alkoholt sem.
Az sem tetszik, hogy a balesetéről nem akar többet mondani. Fogadni mernék, hogy gyorsan hajtott. Úristen, csak nem részegen szállt be a Suzukiba? Lehet, hogy mégis, különben miért mondana akkora marhaságot, hogy „a Suzuki az égben” volt? Elhiszem, hogy sajnálja azt az autót, én is sajnálnám, de azért még nem kellene leinni magát. Hoppá! Mi van akkor, ha csak kitalálta ezt az egészet? Mégis lehet valakije rajtam kívül? Egyszer már megcsörgettem az anyját, vagy ahogy ő hívja, a mutert, de nem tudott semmit se mondani, hol lehet a fia. Ettem magam idegességemben, ahelyett, hogy később is hívtam volna. Csaba csak annyit mondott nekem, hogy ma később tud jönni, mert baj van a kocsival. Nem értem, miért ennyire szűkszavú? Miért kellett berúgnia? Hogyan köthetem össze az életemet olyannal, aki a problémáit szeszbe mártva oldja meg? Tessék, máris vetkőzik! Nagyon szeretem, talán túlságosan is, még mindig, még most is, de a jövőt nem tudom elképzelni. Se vele, se nélküle.
08. Megyeri Ágnes: A vattapamacs
A lift halk csilingeléssel megállt a negyedik emeleten. Mielőtt kiszállt, még vetett egy pillantást magára a tükörben. A szeme jól láthatóan piros volt a sírástól, nem csoda, hiszen egész úton idefele megállíthatatlanul folytak a könnyei. Nem akarta ezt a látogatást. Elszakította magát tükörképétől, kilépett a liftből és a jól megszokott úton elindult a lakás felé, bőröndjét maga után húzva. Keze a zsebében lévő kulcsát morzsolgatta. Vajon azzal menjen be? Vagy helyesebb lenne, ha kopogna? Elvégre nem az ő lakása. Megkapta ezt tőle már többször is: „ha nem tetszik, költözz haza anyádékhoz a kisszobába…” És különben is, a ruháiért jött. Talán még egy utolsót beszélgetni is. Kettőjükről. Hátha…
Az ajtóhoz érve végül inkább bekopogott, szíve a torkában dobogott. Neszt hallott az ajtó mögül, halk lépteket, majd az ajtó kitárult. Ott állt előtte, magasan, kékszeműen, jóképűen. Még mindig pontosan ugyanúgy hatott rá a férfi látványa, ahogy az első pillanatban, évekkel ezelőtt.
– Szia – mondták egymásnak szinte egyszerre. – Gyere be – tette hozzá a férfi, majd hátat fordított neki és visszament a nappaliba.
Belépett, halkan becsukta maga mögött az ajtót és letette a bőröndöt az előszobában. A férfira nézett, hátha mondani akar valamit, de ő csak ült a kanapé szélén és üres tekintettel meredt a szőnyegre. Meg sem próbál visszatartani, gondolta. Hát jó, akkor legyen így… Szó nélkül bement a kisszobába, kinyitotta a szekrényajtót és elkezdte összeszedni a ruháit. Amikor egy kupac ruhával a kezében kilépett a szobából, a férfi hirtelen ráemelte a tekintetét.
– Nem akarom, hogy elmenj – suttogta felé rekedten.
Ezt hallva legszívesebben odabújt volna hozzá a kanapén, csak ölelni akarta és soha el nem engedni. Ő sem akart elmenni. De annyiszor eljátszották ezt már… Összevesztek, kibékültek, kiabáltak, szeretkeztek, ajtót csapkodtak, összebújtak. De újból és újból ugyanazoknál a problémáknál kötöttek ki, és ezek a problémák megoldatlanul tornyosultak előttük egyre nagyobb és megmászhatatlanabb hegyekké nőve. Ha ennyire ragaszkodnak egymáshoz, miért nem tudják megoldani ezeket a gondokat? Ezernyi kérdés tolult fel benne ismét, miközben szó nélkül a fürdőszobába ment, hogy onnan is összeszedje a dolgait. Zakatoltak a gondolatok a fejében. Talán megpróbálhatjuk még egyszer? Ha ennyire szeretjük egymást, kell lennie valami megoldásnak, hogy tudjunk együtt működni. Minden porcikájával, lelkének minden rezdülésével maradni akart. Megbénult a gondolattól, hogy a férfi eltűnjön az életéből és soha többet ne lássa. A férfi volt számára az élet íze. A belga csokoládé torta a mindennapok gyorséttermében. Rettegett attól az ízetlen, szagtalan, szürke világtól, ami a férfi nélküli életében várt rá.
Gépiesen vette le a polcról a dolgait és tette őket egy zacskóba. A fésűje, a hajvasalója, az arclemosója. Épp a dezodor volt a kezében, amikor hirtelen megpillantotta. A dezodor fémes csattanással ért földet, ő pedig mozdulatlanná dermedve, jeges rémülettel a szívében nézte a vattapamacsot a polcon. Nem is pamacs volt, inkább korong lehetett még használata előtt, az a lapos, fehér, kör alakú, amit sminklemosásra használnak a nők. Ezt is használta valaki, tisztán látta, ahogy az alapozó barna foltjába belemosódott a szemfesték feketéje. És aki ezt használta, az nem ő volt. Idejét sem tudta, mikor használt utoljára alapozót és szemfestéket. Megfogta a vattakorongot és próbált úrrá lenni a belsejében dübörgő érzéseken. Kishitűségéből és önbizalomhiányából adódóan világéletében gyanakvó és féltékeny volt, számos veszekedésüknek is ez volt a kiindulópontja. De ez itt most nem az önbizalomhiánya volt.
Kezében a gombóccá gyűrt vattapamaccsal kilépett a fürdőszobából. A férfi épp felállt a kanapéról, először ránézett, majd tekintete a kezére siklott. Kinyitotta a tenyerét és megmutatta neki, mit szorongat. Döbbenet és zavarodottság futott át a férfi arcán, amikor meglátta, mit tart a kezében.
***
Idegesen fel-alá járkált a szobában, majd kilépett az erkélyre, onnan figyelte többemeletnyi magasságból az utca forgatagát. Az órájára pillantott, mintha nem tudta volna, hogy talán még egy perc sem telt el azóta, hogy utoljára megnézte. A lány késett. Mint mindig, gondolta ingerülten. Nem szerette ezt benne. Ahogy sok mást sem. Annyi mindent viszont igen. Azt nem szereted benne, amit magadban sem, súgta az a belső kis hang a lelkében, tudod te nagyon jól… Tudta. Pontosan tudta, hogy azok a tulajdonságai ingerelték, amit saját magában is ki nem állhatott. Hogy állandóan elkésett. Hogy nem bírt a hedonista természetével. Hogy feledékeny volt. Önző. Hirtelen haragú. Féltékeny. Még hosszan sorolhatta volna, és tényleg nehezen tudta volna eldönteni, melyikük rossz tulajdonságait sorolja is valójában. Közben viszont annyira jó volt vele. Üresen kongott a lelke az elmúlt két hétben, amikor a legutolsó nagy veszekedésük után a lány elviharzott.
Nem bírta tovább a tűző napon az erkélyen és épp visszalépett a lakásba, amikor meghallotta a kopogást. Ki lehet az? Neki kulcsa van, nem kopogna, futott át agyán gondolat, miközben az ajtóhoz lépett és kinyitotta. Nem számított rá, hogy a lány áll ott, bőrönddel a kezében. Hát így döntött… Erre kellett neki a két hét gondolkodási idő. Gyorsan hátat fordított neki, nehogy észrevegye a lány, mennyire kétségbeesett. Leroskadt a kanapéra és csak bámult maga elé, összeszoruló mellkasából kiszökött a levegő.
Amikor a lány kilépett a szobából a ruháival, nem bírta tovább és felé fordult. Szinte hang nélkül szakadtak ki a szavak ajkain: – Nem akarom, hogy elmenj.
A lány arcán furcsa árny futott át, de nem látta pontosan, mert gyorsan elfordult és bement a fürdőszobába. Elkéstem, gondolta. El fog menni. A rémület szinte lebénította, most fogta fel igazán, mennyit jelent neki a lány. Minden porcikájával, lelkének minden rezdülésével azt akarta, hogy maradjon. Felpattant a kanapéról, hogy utánamenjen, amikor a lány épp kilépett a fürdőszobából. Arcán furcsa arckifejezés ült, idegen volt és kemény, de szemében a rémület cseppjei csillogtak. Valamit szorongatott a kezében, nem látta, mit, majd a lány lassan kinyitotta a tenyerét és odatartotta elé. Először nem is értette, mi az. Aztán meglátta. Egy vattapamacs. Rajta sminknyomok.
Teljesen lefagyott a látványtól. Igen, az elmúlt két hétben tényleg járt itt egyszer egy lány. Felejteni akart. Hívták a haverok, elment velük egy szórakozóhelyre. Azt hitte, segíteni fog. De egész idő alatt csak arra tudott gondolni, hogy ez a lány nem az a lány. Nem az igazi. De el lehet ezt mondani itt és most? Meg fogja érteni? Vagy hazudjon? Mondja azt, hogy csak elmentek páran bulizni és itt készülődtek a lányok? Ártatlan szöveg, hihető is lenne. Ha elmondja az igazat, a lány biztosan elmegy. Nem bocsátaná meg neki, hogy megcsalta. Ha hazudik, talán marad, de milyen kapcsolat az, amihez egy hazugság kell, hogy megmaradjon?
Nem tudta már, mi a helyes és mi nem. Csak azt tudta, hogy ha a lány elmegy, azt ő nem bírja ki. És ha ezért hazudnia kell, akkor azt is megteszi.