Szabó Gitta
Verika az elátkozott tündérlány

Szabó Gitta 1961-ben született Komlón. Édesanyját sajnos korán
elvesztette. Ez a súlyos veszteség úgy érzi, egész életében elkíséri.
A meséket gyermekkora óta kedveli édesapja esti felolvasásainak
köszönhetően. Önálló meséket saját gyermekeinek kezdett kitalálni,
majd ezeket le is írta.
Írásai 1995-óta jelennek meg. Leghobb vágya, hogy meséivel sok
gyermekhez eljusson, és örömet szerezzen nekik.

KEDVES OLVASÓK!

Szabó Gitta: Verika az elátkozott tündérlány

Áll egy régi malomház az erdő közepén, ahol a régmúltban játszódott
tragikus események (varázserejű családdal), a jelenben megismétlődni
látszanak, melyet csak akkor lehet elkerülni, ha hősünk, a szegény
ember, véghezviszi a rábízott feladatokat. Ehhez segítőtársa egy törpe
lesz. Az úton különbözo elemekkel kell megküzdeniük, mint a tűz, a víz
és a levegő. Fontos úti céljuk egy bánya, ahonnan az elvarázsolt,
megátkozott Verikát kell kiszabadítaniuk. A leányzót jósága miatt
gonosz bátyjai megátkozták és ebbe a bányába száműzték.

A mese fonalát, néha megtörik az álmok szárnyán hazatérő apa
látomásai, melyek felgyorsítják az eseményeket. Verikával való
találkozásukkor fény derül a titokra, az összefüggésekre. Vajon
sikerül-e a feladatot elvégezni és megtörni az átkot?

Megjelenés dátuma: 2008. 11. 03.
ISBN-szám: 978-963-9897-01-4
Ár: 2 990 Ft
Formátum: 13,5 x 21,5 cm
Oldalszám: 72

megrendelhető: http://www.editionnove.hu











Tiszta szívvel gratulálunk Gittának! Mindenkinek szeretettel ajánljuk a kötetet!