Könyvajánlók – 2021

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Farkas Erzsébet:
A szeretet és összefogás mindent legyőz

  Farkas Erzsébet kötetének első részében olyan meséket olvashatunk, melyek ismerősek lehetnek azoknak, kik nyílt pályázatainkat nyomon követik. Az elsősorban állatokról szóló történetek a fabulákra emlékeztetnek, tanulságokat fogalmaznak meg. Kimondják: a szeretet és a család a legfontosabb, nagy akarat kell az életben a változáshoz, a kedvesség, együttérzés, összefogás viszont csodákra képes, és minden rossz, valamennyi nehézség legyőzhető segítségükkel, a barátság hiánya egyértelműen lélekpusztító, megléte viszont gyógyító erővel bír. A hősöket nem a harag, hanem a megbocsájtás vezérli.

  A könyvecske második részében elégikus hangú, mégis hitet adó versek nyújtanak lelki kapaszkodókat az olvasóknak. Tovatűnő álmok bukkannak fel, az átmeneti, múló boldogságra figyelmeztetnek a verssorok, kihangsúlyozzák utunk rögös voltát, ugyanakkor biztatnak, reményt adnak, megmutatják az igazi értékeket a sokszor bizony érzéketlennek mutatkozó és gyarló embereknek. A csalódással szemben ott a remény, hogy jó irányban is változhatnak a dolgok.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Győri Nagy Attila: Szabálytalan c. verseskötetéhez

  Egyfajta számvetés Győri Nagy Attila saját rajzait, képeit is tartalmazó kötete az élet derekán. Életfelfogása mellett ars poeticája is kirajzolódik a versekből. Alkot, míg lehet: „kis prózát, kis lírát / bennük / megannyi csodát, örömöt, / rejtélyt, nevetést, drámát”. Érzi: írni, küzdenie kell költőként. Objektíven szemlélődik, realista, de bizakodni is tud, hisz új mag sarjadhat… Sokat ad szavaival, jelentősen gazdagodhatunk általa. A sokszor oly természetesen egyszerű – E/2. személyben magának és mindannyiunknak megfogalmazott és szánt – bölcsességei, meglátásai, kritikái elgondolkodtatóak.

  A költő derűs, és mégis elégikus. A szabályokat felrúgni vágyó, s mégis fegyelmezett. Egy kicsit adys a hangja, mert az életet szentnek tekinti, s mert távoli vizekre viszik vágyai, szinte hasítja az élettenger vad hullámait. Máskor meg József Attilára emlékeztető szavai csendülnek. A tiszta, önfeledt, elvesztett gyermekséget idézi. Úgy érzi, hitelbe kapta az életét, melyért hálás.  Ember, ki tiszteli és tiszta szívvel szereti az állatokat. Gazdag, hisz képes szeretetre, örömre, s így átérezheti szabadságát a hit segítségével. Őszinte, kíváncsi hittel jár a világban. Az „Ott leszek” már–már Szimonovot idézi, s mégis az egész kötet oly egyéni és egyedi! Még a verslistás „feladványokra” született válaszok és akrosztichonok is!

  Versei visszacsatolások, tükröződések. A világ tükröződik bennük, és persze ő maga. Olykor oly könnyed hangulatot ragad meg, de pl. szelíd hazaszeretete is körvonalazódik, és egy kis irónia is felbukkan itt–ott a sorokban. Az „Ideiglenes” c. verse is telitalálat, az átmeneti külföldi tartózkodás lelki dokumentuma. Erőteljesek, láttatóak, érzékletesek lélekhangulat–képei, melyekkel időt és erőt szakít fájó szíve mélyéről.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kalocsa Zsuzsa: Ajándékba kapott gyermek c. regényéhez

  Egy korán elárvult lánytestvérpár életének lehetünk együttérző tanúi, elsősorban az ő gazdag érzelemvilágukat tárja elénk Kalocsa Zsuzsa regénye. Tulajdonképpen a végkifejlet felől ismerhetjük meg küzdelmeiket, vágyaikat, elhatározásaikat, tapintatukat, rendkívüli szorgalmukat, egymás iránti szeretetüket. Kulcsfontosságú lesz a Sára által vezetett napló, mely nemcsak az emlékek rögzítésére szolgál.

  Fokozatosan feltárul előttünk Tünde önzetlen és támogató hozzáállása, előrelátó gondoskodása, szeretetteljes anyáskodása, megtapasztalhatjuk Sára naiv, tiszta lelkű rajongását, szerény, elszánt és kitartó, odaadó elhivatottságát.

   Miközben mindkét lány megismeri a féltést, a szerelmet. Kapcsolataikat a távolság ugyan megnehezíti, de nem lesz akadálya azok elmélyülésének. Példaértékű az elszántságuk, rendkívüli a tehetségük. Talpraesettek, megállják a helyüket. Megértőek, s kedves, figyelmes modoruk révén támogatóik is akadnak, szemünk láttára indul be karrierjük. Túl szépen formálódik minden, gyanús is lenne, ha boldog lehetne a vég.

  Bár a tehetség öröklődik, a sors egy kicsit ismételheti önmagát. De van, mi derűt, vigaszt hozhat. Sok mindenre gyógyír a zene, az éneklés, a művészet ereje, és örömöt jelenthet egy divatos, jól elkészített frizura is. Mindig fájó, szeretetteli az emlék, a hiány, mi átjárja a szívet. De olykor a megértő támasz is kevés, az élet nem a kedvünkre keveri a kártyákat.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Vitos Irén: Felhőrománc
című verseskötetéhez

     A kényszerek kereszttüzében, vágyak sóvárgásában, könnybe zárt remények közt, hány és hány szívdobbanás közepette születtek ezek a versek! Hány seb jajdult fel, mikor az élet sója rászóródott! Hányszor ül a költő az emlék mellett, a másik hiányával szemben, melyet oly szívesen levedlene? Sokszor átcsorogna az álmokon, hogy vele lehessen, vele, kivel közös pillanat volt, ritka szép síkon egy közös karcolat, s ki benne él az időben, róla zenél minden, és egy illat is visszahozhatja az emlékeket… De nem érik be a pillantás, mert az éj sötét, szigorú a Hold, szökik a nap, az árnyék és a ború ural mindent. Az éj sötét kolonca lóg az idő nyakában. Szárnyat ad a képzet, de feslett ez a szárny. A mámoron átszűrődnek a hangok, a hamvadó, köveken bukdácsoló rom-alkonyokon felbuggyannak a szavak, de az est tovarebben a széllel. Keselyűnek öltözik a szürkület. Vitos Irén átéli a szín- és költői képek gyötrő kínját, beavat műhelytitkaiba. Fakulva bújik benne az árnyék, míg titkokat karcol a fák törzsébe a nyár. Mindenki figyelmébe ajánlom ezt a fájóan szép, elégikus hangú kötetet!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Vitos Irén: Szólni a csönddel
című verseskötetéhez

    Mit tehet a költő, mikor az univerzum szövete megrepedt, a falhoz vágott külvilág szilánkjain tapos, s hipnózisba szűkült a világ, mikor keselyű reppen, mikor elporladnak a hamvak, eltörik az iránytű, s fájón szokni kényszer, még akkor is, ha harmónia ül a kifordult káoszra? Hisz a gyarló vágyak ott vergődnek benne, s úgysem hagyja aludni az ébren álmodás! A pillanat révületében összeomlik a bizonyosság. Gúzsba köti az idő szekerén a visszaforgathatatlanság… Talán az elpazarolt pillanatok múlását számolja minden szívdobbanásával. Hiszen eltűntek a látszatok, s csak a keresztek körvonalazódnak, illetve ahogy rászögezik magukat az árnyalakok. Mert ezt a kötetet is az éj és az árnyék uralja, és ehhez járul a csönd, ami a vágyott másik és közé rekedt, olykor meg a feszült némaság sercegése hallik. Ezen a ponton a semmibe fúl a marasztalás, az Ámorkák az út végén vízköpőkké válnak. Mit tehet? Meglapul, hogy csak a szivárvány látsszon belőle, és – mivel festő is – keresztként az ecsete, miközben lüktet szíve ritmusa.

 Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Kutasi Horváth Katalin: Létkönnyek
című verseskötetéhez

Létkönnyek? Nehéz az ébredés, nagy szufla kell egy-egy elhatározáshoz. A tények makacsok. A részletekben rejlik a feloldás. Kérdések nélkül nincs szembesülés. Néha a kímélet a nagyobb kegyetlenség. A sors konok. Számolnunk kell a véggel. Váltakozó ütemben teszem ezt, s számomra is meglepetés, hogy a nyugatosok után az ókori görögök is megkísértettek. Nem hagytak nyugodni az időmértékek, kíváncsi voltam, hogy néznek ki a klasszikusok új köntösben, életképesek-e a régi formák, mikor bennem is szabadabban folynak a gondolatáramok, s bár megkísértenek a hagyományosabb formák, teret engedek a szertelenebbül feltörő gondolatfolyamoknak is. A haiku, a tanka, az apeva, a pundurka formáját is megkedveltem, s amire végképp nem számítottam: a minidrámákban is kipróbáltam magam. Beárnyékolódik a lét, de a fájdalom csendesül, bár mindig bennünk van. Ezek a könnyek sokszor befelé folynak. A lényeg: mi ne váljunk hanyatló árnyékká! Véglegesedjünk valahol, egy szép, örökké tartó pillanatban! Érintsen meg minket a csoda, a mese, a varázslat, s ezt éljük meg együtt, kedves olvasó!

 Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Vitos Irén: Eredetsorják
című verseskötetéhez

Vitos Irén verseiben titkok bújnak meg, és forrnak, érnek. Érzelemtengerein utazhatunk, ágyat vet nekünk is a mámor, feltárulnak az erdő rejtett zugai. Hangulatainak képei mellett lelkünk vásznaira festi különleges érzésvilágát is. Gyakoriak verseiben az emlékidézések, egyfajta lélekterápiának bizonyulnak verses formában megfogalmazott gondolatai. Szemben áll az álom és a való, de némára halkul a marás, feldereng a szerelem, s bár eseng a hamvadó lélek, nyögésbe fullad a bizonytalanság, ám perlekednek a színek, és olykor felkap egy sor egy-egy dallamos alliteráció szárnyára. Nekidőlhetünk vele együtt a napsütésnek, s így várakozhatunk valami jobbra, derűsebbre. Arra, hogy elcsituljanak a látszatok, hogy bevillanjanak az álomfoszlányok, hogy meggyűljenek bennünk a reményszilánkok. Megéljük vele a természettel való lelki párhuzamot. A csend és az idő erőteljes, visszatérő motívuma, a metaforák, megszemélyesítések mellett érezzük szóérintéseinek selymét, s egyéb szinesztéziák is árnyalják az egymásba fonódó érzelmek ritmikus játékát.

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Horváth-Tóth Éva: Szívdobbanás versek című kötetéhez

Haikuk, apevák, pundurkák, elégiák, helyzetdalok, pillanat- és hangulatképek, valamint a meghitt Emma-versek révén különleges hatású szavak varázsolják el az olvasót, egyedi hatású hasonlatok bukkannak fel lépten-nyomon. Hol a költő simul bele a tájba, hol a táj kel életre.
A tegnap ki tud folyni az ajtó alatt, a kudarc tollászkodik, moccan a remény, didereg a holdfény, vacog a távolság az emberek közt, bukfencet vet a nap, sanzont dúdol az ősz, a csúcsokra akadt felhők sóhaja hallik, lüktet a kikelet. Amúgy is olyan láttató és emberszerű, érzésekkel teli minden! A fű lágy dereka, az esengő szirom, a balzsamos keblű rét… Oly érdekes metaforák jelennek meg! Néha az álmok törött ablakán át néz, az ébredés tengerén úszik, de átölelhető itt egy illat is. Nemcsak a hajnalnak, a szellőnek is lehet pírja. Keresztformák is felbukkannak, szinesztéziák színezik az amúgy is gazdag képeket. Hányszor elragad minket a ritmus, miközben vissza-visszatér jónéhány motívum, mint pl. a virág, a madár és a kalitka, a hajnal, a szellő, a fénycsepp, a holdfény, a csók vagy a függöny! Élvezet olvasni!

Kutasi Horváth Katalin: Könyvajánló
Császár József: Egy puli emlékei c. kisregényéhez

A kedves humorú történetből kiderül, hogy látja Bernát, a pulilány (nem tévedés) a kétlábúakat, megtudjuk, hogy szerez tapasztalatokat, milyen következtetéseket von le belőlük, s hogy tanulja ki és irányítja később környezetét. Jellemzi a többi állattal való kapcsolatát, elmeséli indítékait, önvizsgálatot tart, önkritikus. Meglepő ösztönéről is mesél, aztán szerelem ébred benne, és maga is anya is lesz, nem is egyszer. Vall a kötelességhez, a munkához, a játékhoz való viszonyulásáról, a kíváncsiságáról és engedetlensége következményeiről. Ízlelgeti a szavakat, ahogy az emberek nevezik a dolgokat, s rámutat néhány kifejezés furcsaságára. Körvonalazódik előttünk a baromfiudvar élete, s megtudjuk, kutyaszemmel milyen egy költözködés, és azt is, hogy éli meg az évszakok változását és az öregséget. A legszebb mégis az az empátia, ami vele szemben nyilvánul meg Turpi részéről. A történetet már ő fejezi be. Kicsiknek, nagyobbaknak, felnőtteknek is ajánlom!

2 hozzászólás a(z) “Könyvajánlók – 2021” című bejegyzéshez

Szeretettel Gratulálok Vitos Irénke: Eredetsorják című nagyszerű verseskötetéhez! A kimerítő, színes könyvajánló kiváló eligazítást ad a versek tartalmi, értelmi, lelki mélységeit illetően. További szép, sikeres köteteket kívánok szívemből, Kedves Irénke!

Vélemény, hozzászólás?