Közelkép: Győri Nagy Attila – 2020

Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
GYŐRI NAGY ATTILA

Győri Nagy Attila évek óta aktív tagja a Verslistának, mindig érdeklődéssel várom, mit ír egy-egy játékra, pályázatra. Jó olvasni csendes bölcsességét, mélyen elgondolkodtató, szép érzésekről árulkodó sorait, formailag és nyelvileg is igényes írásait.

Győri Nagy Attila

– Három éve készült már egy közelkép rólad, Attila, de azóta sok minden történt veled. Akkor került nyomdába első verses- és novellásköteted, azóta egy mesekönyv is napvilágot látott, s hamarosan egy újabb oldaladról is megismerhetünk. Mesélj ezekről!

– Régi álmom vált valóra, mindig is szerettem volna egy saját szépirodalmi kötetet, amit oda tudok adni barátoknak, ismerősöknek. Ám az igazi cél maga az alkotás, a különböző kiadványok megjelenése inkább egyfajta jutalom. Jelenleg a második verseskötetemet állítom össze, év végén szeretném nyomtatott formában látni.

– A versek vagy a próza áll közelebb hozzád? Van kedvenc műfajod, formád, stílusod, esetleg témád?

– Úgy gondolom, a tartalom a fontosabb, nem a forma. Lírai és prózai alkotás is nagyon közel tud állni hozzám, ha magaménak érzem a gondolatait. Szeretek kalandozni a műfajok között, úgy érzem, még mindig a tanulási folyamatban vagyok, remélem, ez eltart életem végéig, mert mindig lehet fejlődni, új dolgokat felfedezni. A témákat tekintve az emberi lélekkel, személyiséggel, érzelmekkel, érzésekkel kapcsolatosak a legmeghatározóbbak az írásaimban, aminek a gyermekkori érzelmi sérülések az okozói. Túlérzékeny vagyok, és ráadásul ezt nem tudom kimutatni. Az írás terápia is sokunknak, nekem is.

– Ki(k) volt(ak) hatással rád az irodalomban és az életben?

– Sajnos ritkán olvasok, pedig szeretek. Ez szabadidő kérdése, ha van lehetőségem, inkább írásra fordítom az időt. Az életben szinte minden ember a környezetemben hatással van rám, mindenkitől lehet tanulni valamit. Sokszor tűnhet úgy, mintha ott se lennék, pedig minden érzékszervem figyel és tapasztal.

– Győr, Sopron, Eger, Budapest. Mi köt ezekhez a városokhoz?

– Győrben születtem, Mosonmagyaróváron voltam óvodás és alsós, majd Bezenyén éltem négy évet, Sopronban voltam középiskolás, Egerben diplomáztam. Ha a gyerekkoromra gondolok, a sok település közül Bezenye a legfontosabb, ami egy kis falu, de én már ott is tudtam, Budapesten szeretnék élni. Tizennyolc éves koromban felköltöztem, és ha egy települést kell kiválasztanom, egyértelműen budapestinek érzem magam. Imádom, szerintem a világ egyik legszebb városa.

– Egy időben a postánál ügyködtél, talán egyszer megírsz néhány esetet Több mindent kipróbáltál. Jelenleg külföldön dolgozol. Biztosan lélekpróbáló. Mostanában mivel foglalkozol?

– Németországban élek lassan három éve, a betegápolásban dolgozom. Néha elgondolkodom, nem lett volna-e jobb, ha egy szakmában élem le az életem. Ha a postánál maradok, már biztosan postavezetőként dolgoznék. De valami mindig hajt tovább. Számtalan szakmát kipróbáltam, és ha eljött az idő, mikor úgy éreztem, nem tudok többet kivenni belőle, nem ad új tapasztalatokat, még ha jól is éreztem magam benne, tovább kellett lépnem. Vonzanak az új dolgok, a felfedezni való területek. Ápolóképzésem első napján azt kérdezte egy tanárom, ki miért van ott. Azt feleltem, hogy ez a szakma annyira távol áll tőlem, hogy muszáj megismernem. Hat évig dolgoztam direkt marketingben is, ami távol áll a személyiségemtől, és kimondottan ellenszenvesnek tartottam. Életem leghasznosabb hat éve volt, ami az emberekkel kapcsolatos tapasztalatokat jelenti. Bármerre mentem, rosszul éreztem volna magam, ha nem leszek előbb-utóbb a legjobbak között, erre mindig törekedtem, és örülök, hogy meg is valósítottam.

– Idén te lettél A Verslista legjobb cukrásza! Gyakran készítesz tortát?

– Vendéglátóipari szakközépiskolába jártam Sopronban, de gimnáziumban fejeztem be középiskolai tanulmányaimat. Az első munkahelyem a Lővér szálló konyhája volt, nagyon szerettem. Azóta sütök, főzök otthon. Rég nem ragaszkodom receptekhez, szabadon átvariálom a dolgokat. Tortákat egy időben rendszeresen sütöttem, de mióta egyedül élek kint, már nem. Sokáig édesszájú voltam, mint a legtöbb férfi, de ez elmúlt, szervezetem nem hiányolja a boldogsághormonokat. Bár fogalmam sincs, mit jelent a boldogság érzése, azt hiszem, most vagyok a legjobban rendben önmagammal.

– Részt veszel a Verslista életében, játékaiban, pályázataiban. Több minden kötött az Irodalmi Rádióhoz és a Holnap Magazinhoz is. Megvan még a kötődés? Egyéb irodalmi fórumokkal tartod a kapcsolatot?

– Megtaláltam a helyem a Verslistánál, nem is nagyon férne bele más. Már nem nagyon érdekelnek a különböző pályázatok, irodalmi körök, ad hoc módon veszek csak részt bennük. A Héttoronynál vagyok aktívabb, ami egy zárt online felület, de figyelgetem a történéseket. Inkább az általam szeretett emberek tudnak megmozgatni, Szilágyi Marcsi pályázatain ezért veszek néha részt, Lénárt Anna miatt voltam idén nyáron a battonyai alkotótáborban is.

– Több antológiában is szerepelnek írásaid. Van, amelyik különösen kedves vagy fontos? Mire vagy a legbüszkébb eddigi életed során?

– Különösebben nincs, de egy Sodrásban antológiát sem tudnék kihagyni. A „Szeretemváros”- ban megjelent „Soproni vanília” c. írásom, amire nagy örömmel gondolok, annyi jóleső, pozitív visszajelzést kaptam miatta. Amikor elkezdtem aktívan írni, még volt igényem a visszajelzésekre, minden szónak, véleménynek nagyon örültem. Természetesen most is örülök nekik, de nincs igényem az elismerésre.

A büszke szó nem áll közel hozzám, inkább úgy mondanám, mi az, aminek örülök a mai napig. Ide tartoznak az elvégzett iskoláim, szakmáim, de ennél sokkal fontosabb például, hogy a mai napig igényem van a tanulásra, a fejlődésre, hogy nyitott vagyok a dolgok iránt, még ha sok mindenben határozott is a véleményem. Örülök neki, hogy mindig tele vagyok tervekkel, hogy a racionalitástól elválasztva erős hitem lett, ami nagy támaszom. Tudatosan próbálom építeni magam, mert a gyerekkori deficitem miatt van mit helyrehozni. Ez nagyon nehéz dolog, de minden apró eredménynek örülök.

– Milyen terveket dédelgetsz még?

– Hagyom magam sodortatni az élettel, nem tervezek előre, már nem félek a jövőtől, sőt, a haláltól se. A biztonságérzetem belül van, a körülményekhez, történésekhez pedig alkalmazkodom. Nem hajtok a pénz miatt, mert nem érdekel. Az írással kapcsolatban viszont mindig vannak terveim, sok regényt akarok írni a jövőben. Ez is egy új terület számomra, az elsőt nemrég fejeztem be, amit egy nagy tanulási folyamatnak éltem meg.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?