Végh Sándor: Alkotói közelkép
MOLNÁR SZILVIA
– Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal? Mikor kezdtél el írni?
– Amire emlékszem, általános iskola hatodik-hetedik osztályába jártam, amikor az első gondolataimat papírra vetettem. Alapvetően egy fiúhoz való vonzódás indította el a lavinát. Ezt az írást megmutattam Apunak, aki már akkor bátorított és ösztönzött: írjak csak, mindent vessek papírra, amiről úgy érzem, ki kell jönnie. Alapvetően rossz olvasó voltam általános iskolában, a kötelező művek eléggé elvették a kedvemet a könyvek lapozgatásától. Azután a középiskolában a magyartanárnőm elhivatottsága és szuggesztivitása hatására bújni kezdtem a könyveket,
és mind jobban kinyíltam a kötészet felé is. Végül az egyetemen magyar szakra felvételiztem, de a sors nem ezt az utat szánta nekem.
– Mikortól vált fontossá számodra a közönség is? Hogyan találkoztál a Barátok Verslistával? Mit jelent számodra írni?
– Mint említettem, Apukámtól rengeteg bátorítást kaptam. Ő volt az, aki elküldte az egyik barátjának Székesfehérvárra első, kezdetleges haikumat. A bácsi fia a helyi lap irodalmi rovatának szerkesztőjeként beszerkesztette az egyik lapszámba a verset, és postán küldött nekünk is abból a számból ajándékba. Természetesen hatalmas élmény volt, ha jól emlékszem, ez 1995-ben történt. Akkor éreztem rá először, hogy érdemes írni, mert csak van valami bennem, ami értékelhető. Mindezt azért meséltem el, mert a Verslistával való találkozást is Apunak köszönhetem – sajnos. Amikor őt elveszítette a család 2001-ben, akkor
fogadtam meg, hogy igen, írni fogok és mindent megteszek a fejlődésért, az érésért. Bújni kezdtem az internetet, és megindult az intenzív írás, az oldalakon való publikálás. Épp az irodalmi oldalakkal való ismerkedés során találtam rá a Barátok Verslistára is. Azt hiszem, 2002-ben csatlakoztam a csapathoz. A közösség azért fontos, mert visszajelzést
kaphatok aktuális írásaimmal kapcsolatban. Legalábbis jónak tartom a véleményezést, mert rengeteget lehet tanulni a leírtakból, ha valaki túllép a megbántódáson, és építő jellegűnek fogja fel a neki szánt sorokat.
Ezen kívül azért is fontos számomra a közösség, mert rengeteg inspirációt kaphatok mások gondolataiból.
Írni számomra azt jelenti: „felszúrom” magamban azt a gyülemlő „duzzanatot”, mely szavakból álló gondolatok fekélyeként megül rajtam akár napokig is, és nem hagy nyugodni. Legtöbbször ilyen „fekélyesedés” mások verse vagy prózája kapcsán indul el bennem, de ugyanígy katartikus tud lenni egy lélekmélyre kerülő film, zenemű vagy képzőművészeti alkotás is.
– Mi ihlet meg leginkább? A költészeten túl milyen művészetek érdekelnek?
– Visszakanyarodva egy perc erejéig az általános iskolára, az ottani rajz- és technika órák hatására próbáltam ügyeskedni: rajzolgattam, kézműveskedtem otthon. Például jeles alkalmakra újságokból lestem el az apróbb ajándékokat, rajzolgattam, festegettem, egyedi karácsonyfadíszeket gyártottam sógyurmából, kemény színes papírból. A kötést
és a hímzés alapjait megtanultam anyutól, lelkesen készítgettem ilyen ajándékokat is. Az idő múlásával aztán a munkába állás és munka melletti tanulás időigényessége mindezt visszaszorította. E foglalatosságokat
azonban mind a mai napig szeretem. Vonzódom a képzőművészetekhez: a szobrászathoz, festészethez, a textiltechnikákhoz, a különféle kézműves eljárásokhoz (üvegfestés, selyemfestés, origami). A szimbólumok
közül a mandalák és a jin-jang ábrázolások fogtak meg. Mindemellett a zene és a filmek is óriási hatással tudnak lenni rám. A filmek közül a művészfilmek és a régi magyar filmek; a zenét illetően – az operetten, a countryn, a komoly dzsesszen és a lakodalmas stíluson kívül – minden
meg tud fogni.
– Van-e ars poeticád, és ha igen, mi az?
– Igen, Weöres Sándor egyik versrészlete itatott át leginkább „A teljesség felé” című kötetéből, mivel a keleti gondolkodásmód és művészet közel áll hozzám: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra…”
Talán nem kell magyaráznom. Az erőt, a bölcsességet, a felismerni tudást és a talpon maradást szimbolizálja ez a néhány szó. Az erő és a bölcsesség ahhoz kell, hogy fel tudjuk ismerni, hogy minden történésnek két oldala van. A jó és a rossz szervesen összetartozik, tehát nem
feltétlenül történik rossz, amikor tragikusnak éljük meg életünk egy-egy pillanatát. Sokszor bebizonyosodik: mennyire éppen az a pillanat kellett, hogy másfelé indulhassunk, és éppen arra, amerre a valódi utunk
van. Tehát mindig rajtunk áll, hogy a létrán lefelé vagy felfelé rakjuk a lábunkat a fokokon. Megadjuk magunknak a lehetőséget az Ég felé, a világosra (itt a bölcsebbé válás útjára, az emelkedésre gondolok; akár kinyílásra, szeretettel telítődésre: felsőbb hatalmakkal való kapcsolatra),
vagy pedig a sarat, a sötétet, a mélyet, a visszahúzót „engedjük magunknak”. Érdekes ez a kettősség. Pedig milyen sokan képesek lecövekelni egy adott létrafokon…
– Kiket tartasz példaképeidnek?
– A keleti kultúra, gondolkodásmód és művészet iránti vonzódásom hatására Japán-mániás lettem. A haiku versforma lenyűgöz, próbálgatom folyamatosan. Magyar művelői közül Fodor Ákos etalon számomra. Sokakat olvastam és sokak írásai tetszenek, de akik bármikor lenyűgöznek: Weöres Sándor, Ladányi Mihály, Beney Zsuzsa, Kányádi Sándor, Reményik Sándor, Sík Sándor, Baka István, József Attila, Nagy László, Képes Géza. Az írók közül is sok van, leginkább Szepes Mária és Müller
Péter ezoterikus gondolkodásúak és Szabó Magda írónő voltak nagy hatással rám. Emellett több kedvenc íróm van, de nem mind példakép. – Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– Hol olvashatjuk írásaidat?
– Szeretnék egyre jobb és jobb lenni: nem egoizmusból, csupán egyre inkább érzem a kicsinységem. Néhány hete kapcsolódtam egy számomra új internetes fórumhoz, Héttorony a neve. Úgy érzem, itt igazi közösség, igazi inspiráció ér, érzem, hogy nyílnak szárnyaim, jönnek a formát kívánó gondolatok. Csak megfelelő rámát kell köréjük találni. Rengeteg korábbi írásom veszem elő és értékelem újra, soknál érzem úgy, hogy teljesen másképp kellene, teljesen át kell formálni. Remélem, kapok is
fentről annyi szabadidőt, hogy módszeresen végigmenjek mindegyiken.
Néhány irodalmi oldalt folyamatosan használok publikálásra, ilyen az Amatőr Művészek Fóruma, a Fullextra, legújabban a Héttorony. Néhány irodalmi lap – a Kaláka és a Hetedhéthatár – internetes felületén pedig időnként olvasható vagyok.
Az irodalmi pályázatokra folyamatosan jelentkezem. A tavalyi évben a Cédrus Alapítvány haiku-pályázatán publikálási lehetőséget is kaptam egy haikummal. Szeretnék még más megmérettetéseken is rész venni.
– Tudom, hogy imádod a magyar nyelvet, szeretsz játszani a szavakkal, jellemző rád a rövid, tömör megfogalmazás, akár meghökkentő szókapcsolatokkal is. Kifejtenéd bővebben, ha így van egyáltalán?
– Igen, szeretem a zenélő verseket. Sokat adott Weöres Sándor ebből a szempontból is, ő mestere volt a szavakkal való „zenésítésnek”. De Szabó Lőrinc és Képes Géza is hihetetlenül nagy hatással tudott lenni rám. Visszaköszönnek tehát ezek az élmények, amikor kibuggyan belőlem egy mondat és hozzácseng a következő. Inspirálnak a Verslista játékai, mert ott kötött szóhoz kell verset szerkeszteni. Ilyenek az akrosztichon-típusú feladványok, amiket nagyon kedvelek, illetve ilyenek voltak azok a játékok, amelyekben a játékvezető által megadott nyolc
tetszőleges szót felhasználva kellett írást szerkeszteni. Nagyon jó ötletnek találtam, és hiányolom.
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)