Közelkép: Petres Katalin – 2016

Keszy-Harmath Dániel: Alkotói közelkép
PETRES KATALIN

– Mesélj a gyökereidről, Katikám!

– 1959. április 5-én születtem Budapesten, Budán nőttem föl társbérletben és egyszerű családban, ma is ebben a városrészben élek és tanítok.

Petres Katalin

– Hogyan kerültél kapcsolatba az irodalommal?

– Az irodalom és a versek szeretete már általános iskolás koromban megbabonáztak, hála osztályfőnökömnek és magyartanáromnak, Dr. Kolta Rezsőnének (Magdi néninek), majd a középiskolában Dr. Muhi Lászlóné (Zsuzsa néni) tovább fokozta szenvedélyemet. Kiskamaszként kezdtem verselni, de felismertem, hogy kísérleteim messze vannak az igazi költők verseitől. Ezért magyar-történelem szakos tanárként végeztem, majd családot alapítottam.

– És mi a helyzet most?

– Jelenleg angol szakos tanárként dolgozom a Budai Középiskolában. Osztályfőnök is vagyok, lányokból álló ügyvitel szakos osztályom jövőre érettségizik. Fogom őket, ahogy csak tudom, de a jól megérdemelt munka után akár többnapos osztálykirándulással is jutalmazom őket, és megadom nekik a bizalmat.

– Hogyan kerültél kapcsolatba a Verslistával?

– 2013-ban olvastam a Sodrásban antológiáról, a következő két számban már megjelentek saját írásaim is, valamint publikálok a Képzeld el… c. irodalmi folyóiratban is, illetve egyéb PDF-ekben. Nagy örömet okoz nekem az írás, a játék, a közösség, és az, hogy szárnypróbálgatok.

– Van-e valami komoly irodalmi sikered?

– A Kortárs Magyar Irodalom – Verslista nevű irodalmi társaság adminisztrátoraként sok örömömet lelem, aktívan részt veszek a lista életé-ben, az élő találkozókon jelen vagyok, és a lista által hirdetett játékokon és pályázatokon is indulok, ahogy időm engedi. 

A levelezőlistán a Szólások/közmondások nevű játékot vezetem, amelynek lényege, hogy egy ismert magyar szólás vagy közmondás tartalmára, mondanivalójára kell verset vagy prózát írni, saját gondolatokkal, saját költői képekkel. Ez egy havi játék, azaz mindig az adott hónap 3. hetében ezt játsszuk. A többi játékot is nagyon szeretem, amelyeket adminisztrátor társaim vezetnek, sokszor indulok például az Iniciálé játékon, ahol többször értem már el első helyezést. Emellett a Kutya témájú külső pályázaton II. helyezést értem el, a Macska témájút pedig megnyertem. Ezekre nagyon büszke vagyok. Fontosak számomra kisállataim, mindig családtagnak tekintjük őket.

– Ha már család…

– Igen. Három fiam teljes családban nőtt fel, hála az istennek és a rólunk szeretettel gondoskodó férjemnek. Van egy nyaralónk Velencén, itt is sok időt töltünk együtt.

– Van-e önálló köteted?

– Még nincs, de majd a pedagógusi munkám jubileumán meglepem magam egy önálló kötettel, ami nagy munkát fog igényelni (versek válogatása, szerkesztés stb.). Már alig várom ezt a komoly, de nehéz feladatot!

– Kaphatnánk egy kis részletet valamelyik győztes írásodból?

– Persze. A Macska pályázaton házunk egyik lakója, Meki emlékére írt memoárom ért el első helyezést. Ebből egy kis részlet: „Az egyik ’kedves’ új lakó egyszer megkérdezte tőlem, hogy miért van ott az a kő. Válaszoltam. Majd figyelmeztettem, legalább a követ ne próbálja elmozdítani onnan senki, hagyjanak békét egy élőlénynek, aki ebben a kertben hozzánk tartozott, és kínkeservvel visszatért, ki tudja, milyen messziről, ahová elvetemült lélekkel elhurcolták.

(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)

Vélemény, hozzászólás?