Kutasi Horváth Katalin: Alkotói közelkép
SÁGINÉ SZŰCS KLÁRA MÁRIA
Ságiné Szűcs Klára neve jó ideje többször is felbukkant nyílt pályázatok nyertesei, helyezettjei között, s nagy örömünkre egy ideje már tagja a Verslistának is. Mindig ott van belső pályázatainkon, játékainkon, s nemrég megjelent Sorsforduló c. novelláskötete is, melynek ajánlója előző számunkban megtalálható.
– Kedves Klára, Hatvanban élsz és alkotsz, nevedhez köthető A hatvani ser legendája, melyről szerzői esteddel együtt a Hatvani Hírlap is be-számolt. Mit jelent számodra Hatvan?
– Hatvanban születtem, itt jártam iskolákba, itt éltek és élnek szeret-teim. Ide kötnek a gyökereim. Máig hálával és nagy szeretettel gondolok általános iskolai drága osztályfőnökömre, Berki Sándorné, Zsuzsa nénire, akinek nagy szerepe volt abban, hogy pedagógus lettem. Orosz tagozatos osztályba jártam, a nyelv tanulását a középiskolában is folytattam.Munkáim során különféle feladataimban sok társadalmi, közéleti megbízatásom is volt, úgy is mondhatnám, aktív részese voltam városom életének. Hű maradtam, pedig volt egy idő, amikor úgy éreztem, a város „száműzött” engem. Az írással tértem vissza a település vérkeringésébe.
– Mesélnél családodról, gyermekkorodról?
– 1954. február 19-én születtem, egy fiú ikertestvérem van. Vele ma is egymás szomszédságában lakunk. Szüleim kereskedők voltak, élelmi-szerüzletben dolgoztak. Édesapám 1955-ben meghalt. Anya egyedül maradt és így nevelt fel minket. Egyszer még férjhez ment, de az a társ nem akarta a gyerekeit, elváltak. Jó emlékeket őrzök, vidám gyermekkorunk, sok hozzánk hasonló barátunk volt, annak ellenére, hogy sokan éltünk egy kicsiny házban. Anya mindig dolgozott, kicsi korunkban a nagymama ügyelt ránk. 11 évesek voltunk, amikor önálló lakásba költöztünk. Bár nehezen, de édesanyánk sok munkával mindent igyekezett előteremteni. Jól tanultunk, mindketten több diplomát szereztünk. Édesanyám haláláig velünk élt, s csak remélni tudom, hogy sikerült valamit visszaadnunk neki azért a rengeteg jóságért, áldozatvállalásért, amivel minket felnevelt.
– Felfedeztelek az Oktatási Hivatal oldalán, bizonyára nagyon fontos szerepet töltött be életedben a nevelés, oktatás. Mesélj egy kicsit erről is, kérlek!
– Egerben, aHo Si Minh Tanárképző Főiskolán szereztem orosz-testnevelés szakos tanári diplomát, a nyelv oktatásának megszüntetéséig leginkább oroszt tanítottam. Abban az iskolában kezdtem dolgozni, ahová kisiskolásként jártam, 2007-ben ott lettem egy nagy összevont óvoda és általános iskola igazgatója, majd a kör bezárult, innen bocsájtottak el 2011-ben (felmentéssel 2012 júniusában). Közben dolgoztam városi ifjúsági vezetőként, majd egy újonnan nyílt iskola igazgatóhelyetteseként visszakerültem az oktatásba. Ez 1986-tól 2007-ig-tartott, s ezt az időszakot tartom szakmai életem legszebb és legnagyobb kihívásokat tartalmazó időszakának. Itt lettem 1996-ban igazgató, 6+6 osztályos szerkezetben gimnáziumként érettségizett osztályaink is voltak. A semmiből, nagy ellenállás közepette kezdtük társaimmal az új intézmény pedagógiai, szakmai életét és szervezeti struktúráját felépíteni. Az iskolát később is az innovatív és vállalkozó szellem jellemezte. Az ének-zene tagozat mellé az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Pedagógiai gyakorlatot is bevezettük. Szakmai munkámban kiemelkedő jelentőségűnek érzem a COMENIUS 2000 közoktatási minőség-biztosítási programban való közreműködésemet.
– Mióta írsz? Mi sarkallt erre?
– Pontosan tudom: 2011. szeptember elsején ültem le a laptopomhoz, hogy naplószerűen kiírjam magamból kétségbeesésemet, kilátástalanságomat. Majd ráakadtam a Verslistára, ahová elküldtem 3 kis történetet. Iskola-téma volt. Így kezdődött…
– Megjelentél többször is a Sodrásban és a Szárnypróbálgatók c. antológiában, és természetesen fent vagy a Poeta Portalon. Hol találkozhatunk még írásaiddal? Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– Megjelentek írásaim a Garbó Kiadó, az Evokáció Produkciós Iroda és Kiadó Kft. tematikus antológiáiban, a Heves Megyei Hírlapban 3 évben is Karácsonyi történetek témában, a Hatvani Kalendárium számaiban is. Mind kedves, mindegyik nagy öröm. A legboldogabbá a visszatérés tett, amikor a helyi pályázatot megnyertem, illetve elfogadták írásaimat a kalendárium számaiba. Írtam egy Emlék(ező)könyvecske (2012) című múltidézőt a 40. érettségi találkozónkra, amivel örömet szereztem társaimnak.
– Kik voltak hatással írói látásmódodra? Kiket olvastál szívesen?
– Gyermekkorom óta szeretek olvasni, a regények mellett legjobban az elbeszéléseket kedvelem. Faltam anno Jókai, Mikszáth műveit s a különböző novellaválogatásokat. Mostanában a Verslistán, ill. a Tollnokok Társasága oldalain és a nyomtatásban megjelentek olvasása köt le. Tagja vagyok egy helyi Olvasó Körnek. Legutóbb Grecsó Krisztián írásaiból szemezgettünk.
– Van esetleg valamilyen hobbid, kedves elfoglaltságod?
– Az írás most a legnagyobb hobbim, ha ezt annak lehet nevezni. Mióta a férjem is nyugdíjas, próbálunk minél több élményt gyűjteni, havonta egy országjáró csapattal kirándulunk, múzeumokba, érdekes emlékhelyekre járunk, egy másikkal leginkább Erdélybe utazunk, szeretjük (és szükség is van rá) a gyógyfürdőket, részt veszünk a város kulturális programjain.
– Hogyan telnek napjaid mostanában? Milyen terveid, céljaid vannak akár a magánéletben, akár az irodalom, az írás terén?
– Családi házban lakunk, jön a tavasz, kertezünk, virágosítunk, ültetünk. Nincsenek nagy vágyaim, ha minden ilyen rendben megy még néhány éven át az írói próbálkozásaimban, a magánéletünkben, testvéreink családjában, s az egészségünkben, akkor az elég boldogság nekem, ne-künk. Férjemmel 44 éve élünk együtt, gimis osztálytársak voltunk. Fiunk még velünk él, 37 éves, remélem, egyszer talán megtalálja élete párját…
– Klári, van olyan, amit szívesen elmondanál, de nem kérdeztem meg?
– Mindig emberekkel, nagy közösségekben dolgoztam. Ez sokáig hiányzott. Munkámat sok ifjúságmozgalmi, később Miniszteri Dicséret és Gyermekekért Érdemérem kitüntetéssel ismerték el. Nevemet és tevékenységemet több hatvani kiadású emlék és helytörténeti könyvben említik, így például a Hatvani Arcképcsarnok c. összeállításban. Bekerültem a Who is who Magyarországon? c. enciklopédiába és a Bajza Gimnázium Emlékkönyveibe. Örülök, hogy az irodalom, az alkotás segítségével új társakra, új életcélra találtam.
– További nagyon sok szép írást, derűs alkotókedvet kívánunk!
(A fenti cikk megjelent a Képzeld el… c. irodalmi folyóirat az évi számában)