Válaszra méltató 01.

MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉS:

„Miért nem zendül, mire hallgat,
Oh ének ifja, lantod, ajkad?
Miért így vesztegel?
Vagy szíved elfásult, kiégett –
S a szép világ bűbája téged
Többé nem érdekel?”
           
(Arany János: A dalnok búja)

01. Petres Katalin: A 21. sz. “bűbája”

           “S a szép világ bűbája téged
            Többé nem érdekel?” (Arany János: A dalnok búja)

Zakatol, zúg a fejem,
hírek, zene, gépek, járművek,
kavalkád úton-útfélen.
Megfelelni itt is, ott is,
ne felejts el mosolyogni…
Legyen minden kész időben,
ne ússzunk porfelhőben.
Nem csoda, a toll kihull kezemből,
megfáradt testem ágyba dől…
Éles mobil ébresztő riaszt hajnalban,
s a verssorok félúton elpárolognak…

02. Szabó Eszter Helka: Világom bűbája

Nem vagyok már ifjú, jó uram!
Ötvenkilenc év nyomja vállam.
Kérem, én sohasem vesztegeltem.
Csónak vesztegel csak.
Vihar tépi, eső veri, nap égeti.
Uram, én csak várok a hűs szellőre.
Vízre szállok, ha eljön a pillanat.
Tudom, erre azt mondaná: elszalad!
Nem éltem a páratlan pillanatokkal.
Én, az öreg halász, most figyelek.
Nézem a vérnarancs vizet. Merítek.
Ihletet? Igen, akár azt is. Ritkán.
Körbevesz kiégett kaszáló. Köhögök.
Édent álmodok, mint Ön is. Ördög
Nem rabolhatja el gondolataimat.
Kívül ezernyi béklyó és egérharc.
Belül a világ millió bűbája elvarázsol.
Együtt rezdülök minden falevéllel.

03. Holécziné Zsuzsa: Mentségeim – válasz Arany Jánosnak

„Este van, este van, ki-ki nyugalomba”
leülök a géphez: nem divat már a penna.
Versikét faragok – kínrím ez, nem óda,
az ön nagyságához nem érhetek soha.
Feladom a harcot: marad a háztartás:
apró-cseprő dolgok, nem a versalkotás.
De hogyha majd tél lesz, s nem kell már befőzni,
hozzá fogok rögvest verselni, mesélni.
Nem lesz az olyan mű, mint önnek a Toldi,
jó ha egy-két esszét össze tudok hozni.
Családi körben tán könnyebb a rímgyártás,
csak a férj morog majd: megint csak az írás?
Nem kellene inkább a ruhát foltozni,
vagy fáradt uradnak kis forralt bort hozni?
Aztán ha az is kész, s elcsitul a ház is,
hozzá fogok, és lesz nem is egy, de száz is!
                           (na jó, lehet hogy csak tíz)

04. Szabó Eszter Helka: Válaszféle Aranynak I.

Fényre vágyunk mind.
Csend van. Zivatar készül.
Lantunk széthasadt.

05. Szabó Eszter Helka: Válaszféle Aranynak II.

Önhöz nem ér föl
hangunk törpefenyők közt
küzdünk kínlódva

06. Szabó Eszter Helka: Válaszféle Aranynak III.

kiégett jelek
testem tarlóján darvak
írnak köröket

07. Szabó Eszter Helka: Verset – ma? 

csupa bűbáj a világ yes fasorok keskeny csíkja a sztrádáról
nézve minden egybeolvad a rohanásban a szmogtól jobban
fulladok azonnal érzem verset írni max. fejben a villamoson
elszállnak a gondolatok mire hazaérek munka munkába ér
imádom amit csinálok kiégtem volna meglehet szorítanak
határidők meg főnökök ki beszél itt társadalomról klikkek
marakodó érdekcsoportok ilyen-olyan húscafatokon dögön
a jelen hiénái felfalják magányomat csak csöndet szomjazom
az íráshoz olvasni kellene az információk oroszlánkórusából
kihallani a fontos szólamot már ha van egyáltalán lényege
a puzzle-darabkákra hullott napoknak örülök ha megtanulom
a legújabb kütyüket használni már elavul mire felocsúdok
félbehagyott gondolatomból valamilyen zene dübög nem én
választottam a globalizáció nyomta rám béna félanalfabétára

08. Kutasi Horváth Katalin: Feszengő lant 
(Válasz Arany Jánosnak – A dalnok búja)

Feszeng a lantom, mozgolódik.
Kéri, hogy megpendítse ujjam.
Csiszolni kell még a játékom,
Idő kell, hogy jól kitanuljam.

Papírra vetném rögtön, máris,
Tolong a sok szó, lökdösődik.
Mind előjönne, kínálkozna,
Sőt, egyik-másik zsörtölődik.

Nem hagynak nyugton, perlekednek.
A napi gondok lefoglalnak.
Nyugalmat kérek, magányt várok,
Megkapom, s már szól is a dallam.

Mindig is ott van, csendre vágyik,
Érlelődik a lelkem mélyén,
Megszületik, ha formálódhat,
Ha máskor nem, az éjek éjén.

Írnék, ha hagynák, s magam lennék,
Hisz ott a bűbáj, a kerge szél,
Hagyjatok néha elvonulni,
S lantom magától életre kél!

09. Győri Nagy Attila: Alkotok
(Válasz Arany Jánosnak)

„Miért nem zendül, mire hallgat,
  Oh ének ifja, lantod, ajkad?”

az utolsó lélegzetvételig
inaim végső szakadásáig
alkotok
amíg van bennem gondolat
amíg bármit is adhatok
harcolok
egy élhetőbb világért
a szeretet diadaláért
kitartok
s ha csak a betű marad
egyetlen támaszomként
örülök
mert megadatott a képesség
amiért hálás vagyok
köszönet
a tudásért sokkal tartozom
törlesztésként továbbadom
az erőt
amiből várakat építhetnek
amellyel magasra mehetnek
a hitet
amivel gátakat törhetnek
amit támaszként szerethetnek
a szavakat
s velük együtt a történeteket
egy kis prózát, kis lírát
bennük
megannyi csodát, örömöt,
rejtélyt, nevetést, drámát

10. Petres Katalin: Ha nem lenne…

Kopár sziklákon
szomjazva haldokolnál,
ha nem lenne vers.

11. Czégény Nagy Erzsébet / Pendzsi: Beszélgetés Arany Jánossal

„Miért nem zendül, mire hallgat,
Oh ének ifja, lantod, ajkad?
Miért így vesztegel?
Vagy szíved elfásult, kiégett –
S a szép világ bűbája téged
Többé nem érdekel?”

          (Arany János: A dalnok búja) 

Drága költő Barátom, ha rám nézel, mit látsz?
Megfáradt kezemen a kéklő ereket, s a kort,
mi kiül lassan arcomra, s a fiatalos bájt
már rég lemosta. Vagy még látod-e
szememben a gyermeteg kíváncsiságot,
mellyel a világot szemlélem? Ha látnád,
nem lenne hozzám kérdésed.
Mert igen, látom s érzem a szépséget,
a haragos felhők fölött az óceán-kéket,
rozsdás sínek között ezüstös szirmokat,
búzatábla aranyló ringását, szerelmes
ifjú szeme-villanását, s minden apró kis
bűbáj mi megérint, szomjazó lelkemre
hoz életmentő gyógyírt. De látok, érzek
mást is, mi elszomorít. Féltem a világot,
s minden benne élőt, de éppúgy magamat,
hogy elvesztem az erőt, mi idáig dalra
fakasztott, s félretéve a lantot, most
csak magamba nézek, mert itt gyűjtök
belsőmben megannyi szépséget. S ha
egyszer majd lelkem csordultig lesz tele
mint márványos kancsóban virágok özöne,
majd megszólal ajkam is, tollam is serceg,
talán elébed terítek egy virágos kertet.

12. Varga Katalin: Így felelek 

Nem zendül most ajkam, oly gyakran, mert csend az úr.
Új lant kellene, ifjonti erő, lelkem lazulj.
Átmeneti némaság versek, lesztek gyógyítók?
Szívembe költözzön öröm, írásra csábítók.
Legyen újra egy szép, illatos virág a múzsám.
Többé sose hagyjon el engem, írói vénám.

13. Szabó Eszter Helka: Kérdésre kérdés

Kifogást találok ezerszám.
Baj, gond, harag látogat hozzám.
Létemet sem értem.
Írásomat gépbe rögzítem.
Az onlájn jelenlét is érdem
Felfordult világban.
Igyekszem látni a színeket.
Az ember csak szivárványt kerget.
Felfoghatatlan vágy.
Kiüresedtek a szóképek.
Fejem fölött sok közhely lebeg.
Mindent leírtak már?
Régimódi versem elakad.
Program rotálja a szavakat.
Meddig virulsz, múzsám?