TÉMA: SZABADON VÁLASZTOTT
01. Dobó Georgina: Tesztjáték
Szeretlek minden szeretetemmel,
Kellesz összes rezdüléseddel.
Nem elég érintésed, csókodat is kérem.
Lehet, sok, mégis remélem, hogy
Egy életre fog szólni a történet.
02. Kutasi Horváth Katalin: Tények
Mégsem kérhetem, mit kívánok,
Rég nem élhetem jól világom.
Várhatom, hogy észrevegyetek,
Játszhatom, hogy nincs baj veletek.
Elfordulok most már tőletek,
Nem koldulok, inkább lőjetek,
Alamizsna nélkül sajdulok,
Vasparipa füstjén jajdulok.
03. Győri Nagy Attila: Boldogan maradok
Szabadon rohanva előre, a
falakat áttörve lásd
ragyogok, nincs már
hatalom, mi kínozna.
Az vagyok, mit önként
akarok, ha kedvem van
dalolok, vagy csak tovább
szaladok, de ember
maradok az utamon.
Ott is boldog leszek
hol lábamat törik,
tort ülhet felettem
zord emberek hada, hisz
porrá leszünk mindannyian.
Most kell hát szeretni,
oly erősen imádni,
lopott csókokat szerezni, s
boldogan elmenni.
04. Kisznyér Ibolya: Öregség
Butaság és rosszindulat,
Korlátoltság, mi bosszant,
Igazság az, mit hiányoltam,
Éretlenség a XXI. században.
Bezártság járvány idején,
Harag az idős korosztály ellen,
Veszélyeztetettség mértéktelen,
Elég büntetés lehetne öregnek.
Általánosság vétke érződik,
Rég volt, bűnbakra ráolvasás,
Míg kellett konkrét formában,
Ellenség megfogható dologban.
Valóság az, hogy a vírus az ok,
Könnyebbség mégis találni másban,
Láthatatlanság, vírus tulajdonsága,
Bűnösség lett a megélt évek száma,
Megbecsültség eltűnt hibáztatásban.
05. Mukli Ágnes: Apám
Adtál tavaszt, nyarat, telet,
dagasztottam sarat, havat,
megitattál patakvízzel,
forrongtam örök tűzben.
Szürkületben alkony lettem,
faggyal ébredő virág,
lebbent hajam őszi széllel.
Faltam igazad apám.
Izzott a vas kezed alatt,
hajlott, fordult ütve verve,
kínzó bánatod takarva,
ajtót zárt a nagy lakat.
Fordult a Nap, napra éj
jött, feledésre sanda bánat,
csordult könnyed, sirhalmokról
föl lebbent az égi párlat.
Dübörög a Föld s az ég is,
álmot űz a nagy viharban,
kötözz lánccal béklyóimhoz
lázong bennem dacod, daccal.
Átkok súlya nyom.
06. Kutasi Horváth Katalin: Figyelmen kívül
Olvasni próbálok, nem hagysz, fecserészel.
Mondani keveset mondasz, elenyészel.
Mégis zavar a hangod, megtöröd csendem,
Fétis a telefon kezedben, el kell mennem.
Elvonulok hát innen egy nyugodt zugba,
Befordulok magamba, ne szívjon dudva.
Észre sem veszed elfordulásom, lájkolj,
Lépre nem csalhat reményem, ne is vádolj!
07. Szabó Eszter Helka: Vásári halálkép
Horgolt bárányok bégetnek, de nem veszi senki.
Léggömbök dörgölőznek a sátor szélső vasához.
Horkolt az árus, elpilledt, harminc fokos a hőség.
Jéggömbök patakjai csorognak szomjas nyelvekre.
Görög a tiltás áradata egy anya rúzsos szájáról.
Mézes figurák megadóan várnak jobb sorukra.
Körök robbannak szét, tarka szappanbuborékok.
Pénzes vevő közelít: nagy adag hurkát tunkol.
Babot enne egy hajléktalan, hozzá fasírtot feltétnek.
Sír a kislány, hogy nem vett az anyja horgolt bárányt.
Papot képzel az anya a reszketeg hajléktalan mellé.
Szír árus tolja el előle az utolsó poharat. Elég volt
08. Szabó Edit Irma: Buja zöld kertemben
Buja zöld kertemben
fura völgy mélységet játszik,
kis árok, nem is völgy,
virágok lábnyoma látszik.
Felhőláb földig ér,
esőkád megfürdet, áztat,
hegytetőt, ködgallért,
keszkenős arcpiros lázat.
09. Mukli Ágnes: Malaszttal teli
Kékül az ég kékje,
sötétül a tó felett az est.
Széna illat tekereg
léha tücskök zenélnek messze,
a távol, mintha közeledne,
bárhol is vagy, közelembe érsz.
Köveken koppan a tegnap,
félszegen játszogat a szél,
megbotlik, s vele botlasz,
holtig tartó virulást ígérsz.
Szenvedélyt, szenvedés helyett,
elvetélt csáberők bomlott bűnét
váltod boldog nevetésre,
áldott asszonyok csókját,
ígéred számra malaszttal teli,
végzetes… hitem, hiteddé rendeli.
Karom, forró karodban érzem,
akarom, hogy fülembe súgd a nyarat,
részegíts mámort lobogva,
segíts elveszni a pillanatban
égve, szerelmet
remélve.
10. Bihary Zsoltné: Tesztjáték
Kenyerem javát én bíz már megettem
Kezdőrímmel verssorokat eddig még nem kezdtem
Tudat alatt persze akadhat rá példa
Bújj hát elő ihlet vezessed a tollam.
11. – Kovács Ádám Máté – Éber leszek
Ura vagyok a helyzetnek,
Fura ezt kimondani.
Tudatom örül a csendnek,
Utamon szorongani?
Éber leszek mától kezdve,
Stréber már mindenki más,
Egyszerűen csak szeretve,
Mert derűsen oly’ csodás.
12. – Kovács Ádám Máté – Mantra
Próbák sora vár a csapatra,
Ódák születnek belőle,
Végül szülessen meg a mantra:
Épül a Lelked erőre.
13. – Kovács Ádám Máté – Útmutatás
Harcos leszek ezen a héten,
Mardossa lelkem a bűntudat,
Nincsen éltemben más reményem,
Istenem mutasson utat.
14. – Kovács Ádám Máté – Emlék
Megszépül minden emlék elmémben,
Legvégül elfelejtem a rosszat.
Tudatom most már csak arra kérem,
Kutasson, mert lelki békét hozhat.
Ragaszkodni anyagi világhoz,
Panaszkodni minden helyzetedért,
Elvesztem lelkem, fájón kiáltott,
Elrejtem magam elől a segélyt.
Kutatni az összes emlékemet?
Mutatni hiányosságaimra?
Elengedni, mit elmém megtehet,
Emelkedni fel, tisztásaimra.
15. Szörényi Vanda: Élharcos vers
alább egy költemény lészen
az ám s meglehet egészen
késznek szánták élharcosok
mélyenszántón még agyalok
legyen elég ez a vázlat
csereberélj kritikákat
ha meg kiköltötted magad
a legjobb kritikus te vagy.
16. Szabó Eszter Helka: Találkozás
Sarokvasát nem marja rozsda, mégis kilazult.
Marokkal ád az Úr szegecset, kicsit és nagyot.
Nyílásaiból nyögnek, sóhajtoznak a titkok.
Sírásairól lepergett a fehér festék, a múltunk.
17. Holécziné Tóth Zsuzsa: Örvénylő világunk
Örvénylő világban élünk,
Fölfénylő sugarat remélünk.
Gyere és mutasd az utat,
Vele az élet egy múló pillanat.
Jó lenne megállni és boldognak lenni,
Jót tenne, ha a harc nem lenne örök.
De a lét küzdelem, vívódás,
Se a jó se a rossz nem vár rád.
Harcolni, küzdeni kell hogy élj,
Elfutni nem szabad, és ne félj!
Örvények hullámain áthajózunk,
Törvények mentén csak botladozunk.
Küzdeni kell a mélység ellen,
Tüntetni egy jó ügyért.
Aggódni míg nő a gyermek, s
Halódni csendben, ha jő a vég.
Ennyi hát mit megtehetünk?
Ennyi csak, mit elérhettünk?
Szárnyak nélkül nem menekülhetünk,
Árnyak ellen mi nem győzhetünk.
Egy célunk volt: az életünk,
Egy csatánk, mit elvesztettünk.
Lelkes dalunk nem hallatszik többé,
Csendes szívünk nem doboghat örökké.
18. Petres Katalin: Gyászmunka
(fél év után, fiam halálára)
Váratlan törnek elő a könnyek,
páratlan fájdalom él mélyen,
számtalan emlékkép bukkan fel,
áldatlan állapot, ha egyedül vagyok.
Ésszel talán lassan felfogom,
mégsem nyugszik a szívem.
Nem terhelhetem a környezetem,
nem tehetem a vállukra ólom terhem,
temetem mosoly alá gyászomat,
teszem mindennapi dolgomat,
mégis a háttérben ott marad,
vérzik belül, hiányod, a gondolat.