- Takács László: Ősök nyomában
Hagyd a világot békében élni,
ne játssz Istent az nem te vagy.
Sorsod valahol tán meg van írva,
életed egy, és nem kapsz másikat.
Az ember nevet ím egykor örökűl,
kaptad, hogy mindig megbecsüld.
Mi nem az ember névhez méltó,
azt nagy bölcsen kell hogy elkerüld.
Esélyt kaptál megannyi szépre s jóra
őseid mutatták meg neked az utat
Emlékszel-e még a prókátori szóra,
és adott-e hitet a kollektív tudat?
“Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk:
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.”
“Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk:
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.”
- Jószay Magdolna: Védett emlékeinkkel
Nem gyűrhet le az enyészet látványa,
őriznünk kell minden virágot, rügyet,
hol másutt, mint védett emlékeinkben
raktároznunk, mint lélekben a tüzet.
Nem borul fel világ ködtől, latyaktól,
van ezer más érték, szépség, újdonság,
az ősz és tél nem elmúlás és nem vég,
csupán körforgás ez, míg világ a világ.
Ellentétek között is alakulhat szépség,
vihar után jöhet szépséges szivárvány,
elmúlt idők által új energiát kapunk,
Lehetsz nincstelenből lélekben királylány.
„Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk:
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.”
- Gáspár Klára: Vénusz
Nem tréfából, de jókedvében
alkotott csodát Sandro.
A szépség istennője
már ötszáz éve tündököl,
szépsége egyáltalán
nem mulandó.
Fél évezred óta kagylójából
tekint rád, szeme csillog és
a szél most is éppen úgy lengeti haját,
mint mikor a mester megfestette báját.
Ha netán a papír valaha mégis elporladna,
tovább ragyog az égen fényes bolygója.
- Szabó Eszter Helka: Címe sincs
Háború van, mint volt, mióta történelem
A dulakodás ott maradt folyton nyeretlen
Nekem mondhatják, hogy nem ismétli
Önmagát az ember még most sem ismeri
Mégis akad, ki rácsodálkozik a hóvirágra
S ami még izgalmas, élményét továbbadja
Ezek éltetnek, a nappalok alvó csodái
A remény és az éjszakák nyertes csatái
- Vitos Irén: Az aranykor impressziói
Szénaboglyákon ébred a reggel,
gyűrött ing alatt csikland a fűszál.
Az idill még bágyadtan pilled,
a gondolat már a parkban sétál.
A pasztell, citromcukorka-Nap
a pálcikás-kék égen fürödve kel.
Fűzek ágai tóban hűsölnek,
a park épp megtelik emberekkel.
Sétáló hajadon-kisasszonyok
csipkés, nyitott napernyőkkel.
A tavon ringó csónakok felé
integetnek, kesztyűtlen kezekkel.
Az evezők egy percre megállnak,
a krémfehér kalap feléjük biccen.
Üde arcokra bíbort fest a kedv,
a vízililiomokra is fröccsen.
- Kisznyér Ibolya: Halódó remény
Talán valahol épül egy bárka,
a s földi világ megtisztul újra,
a gonosz ma uralkodik rajta,
a jóság, gyengeségnek vélt csoda.
Mostohagyermek a szép művészet,
a média befolyásol, kábít,
érdek kínál silány élvezetet,
olcsó cirkusz elszédít tömeget.
Kevesek, kiknek a lelke érzi,
belül kell szíve-kincsét csiszolni,
táplálni, szépséggel felemelni,
világra hatni, emberként élni.
“Nem tréfából teremtett tartós és nemes
Szépséget annyi mesterünk és ősünk:
Azért, hogy te is vele védekezz,
Míg alantas elmúlással vesződünk.” – Vas István
- Gáspár Klára: Félreolvasásom
Mily’ tréfát űz velem az agyam!
Lehet, hogy van valami eltitkolt vágyam?
Nem fogod elhinni drága barátom,
Hogy az idézetből mit kellett látnom.
Mi az, mire a költő biztat engem?
Egy kisördög most előbújt belőlem.
Ne vesződjek alantas elmúlással?
vele vétkezzek, és ne mással?
Aztán észrevettem félreolvasásom:
védekezzből vétkezz – most már jól látom.
Nevessen ki e sorokat olvassa,
diszlexiám cseppet se bosszantsa!
- Horváth-Tóth Éva: Tájképek
Fák lombjához simul az ég,
s őszarany fényeket rajzol
a rezgő levelek közé,
a szél hűvösen duruzsol,
reszket a hervadó szirom,
ezüst pókfonálon fázik
a harmat, a fű sem susog
sárgán herseg a tengeri,
vörösen loccsan a földre
a nyár, lenge ecsetvonás
csak az elmúlás és csöndes
festménnyé lesz lassan a táj,
de a szép mégsem múlik el,
csak halkabb létté szelídül,
s a tegnapot, mint az ember
minden őrzi bent, emlékül.