Szófelhő 07.

01. Mukli Ágnes: Hazafelé

Parazsától gyullad cigányok virága,
sercegve perzsel száraz ágat,
forró poklot fűt égető vad kínnak,
lángokat ujjong, lármás asszonyának.
Estbe üvöltve éget, űzz el
reménytelenségnek fogant nyári éj,
ragyogj, csillagok közé repíts,
hol enyhet ad, hűvös Hold karéj.

Talpam alatt egy derűs dal érvel,
szajkózza minden kísértő szavad,
irgalmas, áramló égi zsolozsma,
keblemen égő sebnek marad.
Féktelensége nem enged, ural
eget, őszben derengő ködös
alkonyt. Ragyogó boldogság,
ezüstös sugara örök.

Lépek feléd halkan az esőben,
percnyi békémmel adom reményem.
Rét felett angyal szárnyal, szélvész
szalad, messziről zsongó szélcsend.
Elindulsz, távolról már látom,
tövisek közt leng ringó rózsaág,
égő szirmai gyúlnak szemedben,
hiányzol, még haza érsz talán.

02. Diana Soto – Az erdő éneke

Élni akarok.
Áramló derűvel lebben a nyár fel,
házakat görget szívemnek folyója.
Rétisasok kőröznek már felettem,
és bűnét a világ halkan meggyónja.

Élni akarok.
Hiába szárad el a bús gólyahír,
hiába szorít markába az alkony.
Keserű ürömöt veszek magamhoz,
ezen az éjjel ébren kell maradnom.

Élni akarok.
A kurta harangszót vonyítás lesi,
felváltja a távolban kelő szellő.
Hajtásaim hű levelekké nőnek,
s altatja őket őszi esőfelhő.

Élni akarok.
Egy sárga levél hullik az avarba,
majd megtapossa a vaddisznó csorda.
Fehér kérgű nyárfák borulnak össze,
és mintha az ég is rólam dalolna.

Élni akarok.
Elér a tél is, jég pendül hátamon.
Meghúzzák ágaim a vidám fagyok.
Várom a tavaszt, hogy erőre kapjak,
s éneklem tovább, hogy élni akarok.

03. Holécziné Zsuzsa: Valami megváltozott

Dávid és Anna a patakparton ültek, lábukat a vízbe lógatva. Körülöttük könnyű szellő lengedezett, mely néha megborzolta a kis patak lassan áramló vizét. A parton a fű között útilapu és gólyahír, távolabb egy kevés nád, melyben békák kuruttyoltak. A fiú kezében egy közepes nagyságú boríték volt, melyet egyenlőre nem akart felbontani. Tudták, hogy ez a boríték mindent megváltoztathat, hiszen ha a fiút felvették az egyetemre, hamarosan elutazik gólyatáborba, és azután kollégiumba költözik az ország túlsó felébe. És akkor vége…vége a több mint tíz éves barátságuknak?

Csak ültek csendben, és figyelték a madarak énekét mindaddig, míg a lány incselkedve oda nem hajolt a fiúhoz – azt színlelve, hogy mindjárt elveszi tőle a borítékot – miközben ezt mondta:

– Na, bontsad már! Nem igaz, hogy nem vagy kíváncsi rá, hogy felvettek-e?
– De hát nem érted? Ezt nem lehet csak úgy elsietni. Ebben a borítékban van a jövőm. Ezen múlik minden. 
– Jó, de akkor mi lesz? Itt ülünk holnap estig a patakparton?
– Na jó, legyen! Ezt szeretem benned, hogy ilyen türelmes vagy – mondta nevetve a fiú és feltépte a borítékot, majd hangosan olvasni kezdte:
– Tisztelt Kovács Dávid! Gratulálunk, Ön felvételt nyer egyetemünkre…

A lány nem hagyta, hogy tovább olvassa: átölelte, és igyekezett vele örülni, bár lelke mélyén szomorú volt, hiszen öt éves koruk óta a legjobb barátok voltak, és tudta: ennek vége, hamarosan nem lesz, akivel nap mint nap megoszthatja a gondjait.

A fiú – mintha csak kitalálta volna Anna gondolatait – kibontakozott a baráti ölelésből, szembe fordult a lánnyal és azt mondta:

– Ne aggódj, amikor tudok, jövök haza, és akár naponta írhatunk egymásnak.
– Persze, persze – válaszolta a lány, de a hangjából érződött, a szomorúság.

 Tudta ő nagyon jól, hogy van ez: két évvel ezelőtt a bátyja is elment főiskolára, és fél éven belül elhagyta a barátnője – egyszerűen nem maradt ideje a párkapcsolatra több száz kilométer távolságból, és ezt a lány nagyon gyorsan megunta. Ők pedig nem is járnak együtt, csak nagyon – nagyon jó barátok.

Kicsit még beszélgettek, miközben elsétáltak a lapály felé: itt nyílt a rengeteg aranyló sárga nőszirom, melyből a fiú hirtelen ötlettel csokrot szedett Annának, azután kézen fogta, és elindultak hazafelé.

A nyár nagyon gyorsan eltelt: még elmentek együtt a VOLT fesztiválra, és a barátokkal egy kisebb kerékpártúrára is a Pilisben, aztán Dávid csomagolni kezdett a nagy útra: előbb a gólyatábor, azután irány Debrecen! Az utolsó délutánon – amikor Dávid már a taxit várta, ami kiviszi a vasútállomásra – Anna levette a nyakából az ezüstláncot, amelyen egy pici olló és fésű lógott, és a fiúnak adta:

– Szeretném, ha megőriznéd, erről talán néha eszedbe jutok – ha máskor nem, hát akkor, amikor hajat kell vágatni – mondta és megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, pedig legszívesebben sírva fakadt volna.
– Jól van, majd időnként bejelentkezem hozzád extra hajvágásra – mondta a fiú, mert eszébe jutott, milyen jó is volt Annáéknál a palacsinta sütéssel egybekötött „fodrászkodás”, amikor Anna még csak tanulta a hajvágást, és palacsintával kárpótolta a nem túl sikeres frizuráért. Ezután lekapcsolta a mexikói bőrszíjat a csuklójáról, melyet már régóta viselt:
– Te pedig ezt tedd el, eddig nekem hozott szerencsét, ezután majd rád fog vigyázni.
– Mindig rajtam lesz, ígérem.
– Remélem is!
– Na, menj, mert itt hagy a taxi.- próbált mosolyt erőltetni a lány az arcára.
– Igen, igazad van. Hiányozni fogsz… – lépett közel a lányhoz Dávid.
– Te is nekem, de majd beszélünk – próbált a lány optimistán állni dolgokhoz.
– Mi lesz velem nélküled ott, abban az idegen nagyvárosban?
– Ugyan!- bökte oldalba a fiút Anna – Túl fogod élni, hidd el. Új élmények, új barátok várnak… nemsokára már nem is fogok hiányozni… De azért felhívhatlak majd, ugye?
– Még szép! Ajánlom is! – válaszolta a fiú. Adott egy puszit a lány homlokára, majd megölelték egymást.
– Vigyázz magadra!- szorította magához a fiút utoljára Anna.
– Te is – ezzel a fiú beült a kocsiba, és az lassan kigördült az utcáról.
– Szeretlek!- suttogta alig érthetően a kocsiban Dávid, mert ebben a pillanatban rádöbbent, hogy az az érzés, ami a lányhoz fűzi, már régóta sokkal több, mint barátság.
– Ne felejts el…- gördült le egy könnycsepp a lány arcán és még egy pillantást vetett a távolodó autóra, majd elindult haza.

Attól a naptól kezdve már semmi sem volt a régi… Valami megváltozott, valami elmúlt és valami elkezdődött… Hat hét múlva Dávid azzal jött haza, hogy a kollégium helyett talált egy albérletet, és szeretné, ha a lány vele menne. Már meg is kérdezte egy helyi fodrász szövetkezetben, hogy van-e felvétel, és azt mondták, ügyes kézre mindig szükségük van, nincs akadálya annak, hogy Annát alkalmazzák. Magának is keresett munkát: egy diákokat foglalkoztató cég közvetítésével középiskolásoknak matematika korrepetálást vállalt, bízva abban, hogy így lesz anyagi háttere is közös életüknek.

04. Varga Katalin : Nyári románc

Mert jó élni, tanunk rá az aranyló napsugár.
Ujjongó fények ha gyúlnak lehunyt szemünk mögött.
Vad örömünk hangját  gólyahír viszi már.
Áramló derű a természet, belénk költözött.
Kurta hangon a lapályon így dalol egy madár.
Felráz minket egy ezüst sugár, fent, felhők mögött.
Réten a nyír, szellőcske, beteljesülésre vár.

05. Szabó Eszter Helka: Kéz a kézben

A betonrengeteg helyére gólyahíres rétet képzelek.
Szemed fényében fürödni volna jó, aztán bebújni
a fűzfa fürdőlepedőjébe. Madárdalom szólít téged,
hallod-e? Ingoványos zsombékok között egyensúlyozunk,
elszánt kötéltáncosai a szerelemnek. Te már a ott
sétálsz a szivárványos úton, ahol áttetszőek a hajnalok.
Veled megyek majd én is. Kéz a kézben.

06. Keszy-Harmath Dániel: Kézfogó

Ha valamit jelent nektek ez a szó,
kézfogó,
akkor máris rögtön érzitek,
hogy a szívetek,
örömmel kattog,
arcotok ragyog,
testetek a másikkal akkor is összeforr,
ha csupán a kezetek az, ami ott kotor,
amikor finom ujjaitok odabújnak,
a másik ujjai meglágyulnak,
majd mosolyogva tovasétáltok,
a nyári szélben lobog hajatok,
egymásra hangolva,
egy szép estébe bandukolva,
szeretitek a másikat,
beváltjátok a vágyakat.

07. Szabó Eszter Helka: Pillanat

nincs a boldogságnak kék madara egyáltalán semmilyen madara sincs nem csivitel a semmi van a pillanat színtelen szagtalan gáz elpárolog majd sunyin oson mögéd amikor a legkevésbé várod kezét a kezedbe fonja lásd itt van újra olykor feltör a lélek tűzhányója ott kelleti magát előtted egy fűzfa lábadnál gólyahír szépészkedik a víz tükrében a strand felé vezető kövesút mellett rólatok susog a nádas idilli pár vagytok érzed finom kezét benne a vér lüktetését egyszerre léptek akkor még azt hitted hogy egy irányba a langy fuvallat is csak emlék valld be most harminc fokban is fázol csókos nyár volt megcsalt a naplemente az alvilágba is leszállnál érte hogy visszakapd azt a pillanatot de utadat állja Cerberus nem adtál a régésznek elég obolust mikor felmutattad az aranygallyat már szabad volt az út Creusa nem ismert meg árnyként járja Tróját tudhattad volna hogy nincs újrakezdés nem kapsz feloldozást

(Szabó Magda: A pillanat című regényének hatására)

08. Petres Katalin: Párban a nyárban

ragyogó napfényben
simogató lágy szélben
jó volt veled kéz a kézben
fájós térddel sántikálva
reggel nehezen lábra állva
botjainkat felváltva
egymásra támaszkodva
jó lesz lassan bandukolva
együtt araszolni nyárutón
a felhőkbe nyúló  korzón

09. Mráz Erzsébet Irma: Ezüst-felhő leng…

Ezüst-felhő leng a lapály felett,
Csak erre járt, nem hozott vizet,
Őszi szellő játszadozik vele,
Fodraival nekem integet.
Könnyedén mozog, mintha épp táncot járna,
Nem cipel terhet, boldognak látszik,
Nem aggasztja jövő, nem kísérti a múlt,
A jelenben széllel fogócskázik.
A nyírfa levele nem zörög még,
Halkan susognak a lombok,
Üde, zöld levelek ringatóznak,
Nem gyötrik őket a gondok.
Bársonyos a gólyahír szirma,
Arany-sárgán a fűben mosolyog,
Nyugalom van, illatos a rét,
Eszébe sem jutnak vad viharok.
Ebédért gólya érkezik,
Térdig gázol a mocsárban,
Megretten most a béka-nép,
Elbújnak a sűrű sárban.
Felettem az ég még nyári kékben,
Szikráznak a napsugarak,
De a hajnalok, bizony, hűvösek,
Készülődnek a madarak.
Itt van a küszöbön az ősz,
Keveri a színeket,
A zöldet színesre festi,
Nagy művész a természet.

10. Lám Etelka: Rózsalugas

A mi gyönyörű rózsalugasunk 
lehajló ágai aranyfényt fonnak,
a napsugár szeretet melegéből.
Gyönyörű virágokkal teli kertünk alján,
csörgedez a kristály tiszta vízű patakunk
amiben a víz sodrása szikrázón csillogó
fehér kavicsokat terel lábunk elé.
Majd frissítő vízcseppekkel permetez meg minket
s megigézve csodáljuk egymást e meghit csendben.
Ekkor meglátom az örömkönnycseppet arcodon
amely megmártozik sötétkék szemedben.