Gyönyörű az élet!
Szép a világ, ölelnek mesés fények,
kékek, zöldek, tüzes narancsos színek,
fenséges látvány az égi békesség,
érezni a szívdobbanást, lélegzést,
magadba zárni az égi szólamot,
hallgatni a halk, hullámzó szózatot.
Dacolva viharral, szemben a széllel,
nem törődni vele, csakis a széppel,
ha pihe-puha csillogó palástot
terít a tél, és gyémántot varázsol,
hallani a fenyőfák suhogását,
a madárhangból kelő új szonátát.
Gyönyörű az élet, érezd, és értsed,
apró rezdülések, amiket észlelsz,
míg a nap tüze arcodon vándorol,
a múló idővel te is változol,
örök marad a természet szépsége,
az égbolt ragyogó türkiz kéksége.
Lehetsz bánatos, vagy boldog, és vidám,
illatát rád is ontja ezer virág,
éjjel a sápatag hold fényét lesed,
fénylő csillagok uralják a teret,
és lelked ujjongva szárnyal, szabadon,
gyönyörű az élet – élni akarod.
Haiku
Két sóhaj között
lélegző szenvedélyek,
elvesztél bennem.
Álmodok rólad
Lehunyt pilláim mögött téged látlak,
érzem érintésed – beleborzongok,
simogatnak alkonyi fények lágyan,
az emlékeinkre visszagondolok.
Csók, könny, és mosoly – ez mind a miénk volt,
nyomában a remény derűs, tiszta fény,
nem látlak, de szívem idevarázsolt,
hulló levél száll, mint égi küldemény.
Egy voltam veled virágzó tavaszban,
sejtelmes hajnalok rózsaszín egén,
mára sóhajok, ábrándok maradtak,
álmodok rólad magányom éjjelén.
Hunyt pilláim mögött szólj rám – kiabálj!
Várom, hogy jöjj hozzám, újra rám találj!
Türelem
Az örök élet
elviseléséhez is
kell a türelem.
Ölelésében a perc
vánszorgó időfolyam.
Haiku
Hulló virágok
illatában érezlek,
rám tapad a múlt.
Hajnali fénycseppek
Nézem a reszkető fénycseppet,
rég láttam ettől ékesebbet,
hajnal ébredezik.
Látom, már lángolnak a hegyek,
felettük ezüstös köd lebeg,
napsugár zár álmot.
Egymásba olvadnak a színek,
az égen aranyló boltívek,
új reményt hirdetnek.
Szökell a fény a fák ágain,
végigfut a part zöld árkain,
patakban megfürdik.
Gyöngyhaján harmatból koszorú,
felhők szegélyén arany kontúr,
tündöklő paszomány.
Táguló tér
Ében éjben csillagpalást terül,
Gömbsugár táncol világok felett.
Bolyong, a hold lassan alámerül,
Opálüvegfényén hajnal dereng.
Lila-vörösben kúszik az égre,
Tágul a tér az aranyló fényben.
Haiku
Ellobbanó fény,
végső pillantásodban
emlékfoszlányok
Kereslek
Nem várlak többé,
talán még fájni fog,
ahogy szembe jössz,
gondolatom csak vánszorog.
Holnap már a csendet érintem,
álom lesz a tegnap,
szenvedélyünkből
szelíden izzó parázs marad.
Fájó sóhaj az égre tapad,
hiába minden, többé nem követsz,
szerelmünk holt tetemén
hajnali pír szökken.
Ájultan hull a semmibe
a régi szép emlék,
lázong kicsit, majd megpihen,
elidőz vágyam sebén.
Hol minden óra, és pillanat
téged keres szüntelen,
lassan csitul a hevület,
néma hiányban – Te az illat vagy.
Esti szellőn édes-bús dalok,
fülembe súgják: álmodjatok,
fény lobban a remény ablakán,
merre a végtelen szimfónia a száll.
Várakozás
Téged vártalak
a bársony kék ég alatt,
lépted nesztelen,
nyomában hullócsillag
mutatta, merre jártál.
(Kristófné Vidók Margit)