- Klotz Mária: Elhatározás
Eszembe jutott nem is vagyok
olyan szerencsétlen,
érdektelenség homályába nem
veszett lényem.
Kacagni kéne a lélek-dúlásaim
átkától,
jobb életet remélni éjeim sötét
álom-hatásától.
Unalmas lét-járatokat betömködni
szeretném,
új terv napfényt hoz, de élvezném.
Balkezesből jobbkezessé válni,
ezeket kéne megpróbálni.
- Horváth-Tóth Éva: Összehajtom az álmot
Eszembe jutott rólad
egy puha álom,
dédelgettem gondolatban,
szívem nevetni vágyott,
jó volt látni téged újra
meg újra, visszatekerni
az életet pontról pontra,
egyhangúság börtönéből
egy kicsit kiszakadni,
hangod fény-gyöngyeit
szedegetni, zsebre tenni,
ölelésed meleg fészkét
szívem körül megérezni,
a fásultság vadhajtásait
metszegetni, boldog percek
keringő kis tollpihéit
ábrándozva megfigyelni.
Messzire visz a sok emlék,
hoz sok szépet
és azt ‘mi fáj is.
Ügyes kézzel mégis
összehajtom ezt az álmot,
félreteszem, jó lesz máskor,
közben csendes fohászt
suttog ajkam, hogy az Isten
téged ott fenn jól vigyázzon.
- Dudás Judit: In memoriam Tirol
Megkondult az estéli harangszó egy közeli templomban, este hétkor. Szenteste, egy idegen országban. Kinéztem az ablakon és annyira ismerős volt a látvány, hiába nem otthon töltöm az ünnepeket, hiába másik látvány fogad, mint otthon kitekintve, mégis nagyon megszokottnak és nyugalmasnak éreztem a pillanatot. Eszembe jutott, talán utoljára… hiszen fiacskám végleg hazaköltözik a jövő hónapban.
Negyedjére vagyok itt, már teljesen magaménak érzem a környező parkot, az utcákat, amelyeket előző látogatásaim során bejártam. A fiam szobáját, a liftet, az előteret, az ebédlőt, a festményeket a falakon és az illatokat, főleg a nyers faburkolat illatát.
Nem akarom elfelejteni! Nem is fogom elfelejteni! Nem akarom azt érezni, hogy utoljára vagyok Innsbruckban a Leipziger Hotelben. Újra és újra vissza kívánok térni, hogy átélhessem az élményeket, még ha másképp is fognak történni. Újra látni akarom az ismerős arcokat, beszívni az ismerős illatokat. A tiszta hegyi levegőt, a különböző templomok tömjén és nyirkos kő-illatát. Végig akarom járni az ismerős utcákat és a még ismeretleneket. Hallani akarom a virgonc Szill folyó csobogását, végignézni a méltóságos Inn folyó lassú hömpölygését. Túlpartján álló, Holland stílusú házaiban szeretnék gyönyörködni, mert mosolyt varázsol elgyötört arcomra színes sokaságuk. Mert itt semmi sem egyhangú, nekem itt folyton nevetni támad kedvem, bármerre indulok is.
Fel akarok szállni a piros villamosra, majd lemenekülni, ha ellenőrt látok… és róni az utcákat végkimerülésig. Befordulni a Museum Strassze után kanyargó óvárosi sikátorok egyikébe, hogy egyszer csak kilyukadjak az arany tetejű erkély, a híres Golden Roof előtti téren. Minden olyan régi, olyan tiszta, állandó és megbízhatóan barátságos.
Fel akarok szállni a buszra, ami felvisz a Nordkette csúcs alatti felvonóhoz, le akarok nézni a párkányról, az alattam lélegző, lüktető városra. Szinte hihetetlen innen fentről az a nyugalom, ami a Rapoldi Park sarkán álló hotelszobámban vár. Ó, igen…
Újra vonatra akarok szállni, hogy Seefeld in Tirolba utazzak, a meredek hegyoldalban vészesen kanyargó síneken, lenézve megtapasztalni a mélységet, feltekintve a hegyekre a magasságot. 36 perc csupán, és egy másik világba csöppen az ember. Ahol a hó megmarad nagyon sokáig, ahol naponta szól a lavinasziréna gyakorló hangja, nem a veszély miatt, csak hogy ellenőrizzék, hogy szól-e, ha veszély van… Lesétálni a pisztrángos patakhoz, ami tavacskává szélesedik a templom mögött, megcsodálni a kis román stílusú templom remegő sziluettjét a vízen tükröződve, rácsodálkozni a szelíd halakra, ó de mekkorák! Fiam szerint a víz nagyít, sokkal kisebbek, mint amekkorának látom őket.
Aztán visszaballagni az úton, belevetni magam a „belvárosi” rész (kb. 400 méter) utcáin kiállított, vásárlócsalogató kosarak tartalmának felderítésébe… minden elég drága, de jó minőségű és a területre jellemző kis ajándéktárgyak híven mutatják, mi mindent találhatunk, ha a hegyekre merészkedünk. Van itt mormota, hód, szánhúzó kutya, havasi gyopár minden mennyiségben. A környező flóra is képviselteti magát az illatos szappanokban, testápoló készítményekben, italokban. Ügyeskezű művészek által faragott állatfigurák, hímzett terítők, kézzel kötött kesztyűk, sapkák, és még sorolhatnám. Még mielőtt teljesen magával ragadna az árubőség, meghallom a paták ütemes csattogását. A két kis haflingi ló egykedvűen galoppol az úton, még néhány pillanat, és jellegzetes illatuk is az orromban csikland. Szőke sörényük meglebben ütemes lépéseik nyomán, táguló orrlikaikból meleg pára bodorodik. Színes, szélesvásznú filmben érzem magam, szeretném kitárt karral az ég felé kiáltani: Imádom az életet! Elementáris hangulati csúcsomat mi fokozhatná még? Egy csupor illatos, gőzölgő forralt bor, melyet már hoz is fiacskám, ügyesen lavírozva a maguk borát kortyolgató turisták között, elkerekedő szeméből ítélve, a csupor igen forró…
Úton hazafelé jó odabújni fiam emberes mellkasához, pulóverének még most is hegy- és hószaga van, keveredve a kölnije illatával. Nézzük a lassan szürkülő messzeséget, a vonat suhan, ringat. Nem tudom, mi vár ránk. A jövő mit tartogat számunkra. De kit érdekel? Belém ég minden csodás pillanat és tudom, a közöny messze elkerül majd, ha ezekre a napokra gondolok.
- Gáthy Emőke: Életre – halálra
Ha én le – ők fel
Ha én ki – ők be
Ha én ide – ők oda
Ritkán mozdultunk
egyszerre egy ritmusra
Kilencven évesen is
életet adó
Déd – nagyapó
egyedül te álltál
az egész nagy családból
mellettünk – mellettem
Ha esküvő volt
a gyermek is legyen
És az egyetem . . .
Kihagyok egy évet
Esetleg
Egyhangú fásultság
szürke ellenérvek
( Nem tettem )
Döntésed után nagyapó
nevetni kacagni
támadt kedvem
Minap mélyen magamban
megemlékeztem
Mit hoz két életkorban
egymástól nagyon távol
esett
ám kölcsönös szeretetben
edzett ember
talpraesett
együttműködése
Egy ma már ötvennégy éves
maga is életet
k é t életet adott
életet
mert „ Szeretni nem annyit jelent,
mint egymás szemébe nézni,
hanem azt jelenti:
együtt nézni
ugyanabba az irányba. „ *
( Antoine de Saint-Exupéry;
saját tördelésem, szabadon)
5. Sági Klári: Ma már…
Eszembe jutott egy régi történet, de ma már csak nevetni lehetne rajta, ezért nem is mondom el. Úgy megváltozott a világ, hogy valószínűleg érdektelenség fogadná a mesémet. Akkoriban nyüzsgő, változatos életet éltem. Most nyugodt, egyhangú mindennapok követik egymást. Tudom, hogy sok izgalmat számomra már nem hoz a jövő, ezért igyekszem a pillanatokban is a boldogságot keresni, koromnak megfelelően ügyes maradni, s míg ötleteim lesznek az írásban örömömet lelni.
- Gáspár Klára: Talán ez volt…
Már csak halványan emlékeztem
a csodára, mikor hirtelen
sokkolta a lelkemet.
Fényt hozott monoton napjaimba,
megtanított újra kacagni,
és felvidította az egyhangú életet.
Olyan ügyes volt,
hogy észre sem vettem
mi az, amit hoz nekem.
Hirtelen elmúlt a közöny,
az egykedvűség,
és én újra önfeledt nevettem.
Lehet, hogy ez volt a szerelem.
- Jószay Magdolna: Depresszió alján
Én már csak az ügyes kezű halált vártam.
Ki hallott nevetni egyáltalán engem?
Ha már így is csak az érdektelenség,
mi körbevesz… erre már nem emlékeztem.
Olyan egyhangú, baljós, elkárhozott minden…
s az életet egyáltalán vajon megérdemlem?
Tudom, depressziót hoz mindenkire
e kiégett, búskomor, enervált, rút énekem…
- Dobrosi Andrea: Mint madár
Ki akarna EGYHANGÚ ÉLETET,
amiben csak a KÖZÖNY kéreget,
talán, ha tudsz NEVETNI néha nap,
könnyet kötözöl benne s léha vagy?
Mert a bánat magával ostoroz,
nincs benne olyan, ami szépet HOZ;
ezért hát ESZEMBE JUTOTT végül:
ki ÜGYES, azon – mint madár – lét ül!
- Petres Katalin: Ki tudja?
Nem tudom, mit hoz a holnap,
milyen nem-várt életet…
Eszembe jutott, mitől tartok.
Nem bírom az egyhangú létet.
Feldühít a rideg közöny,
lehetsz akármilyen ügyes,
nekem elfogadhatatlan
az érzéketlen önzés.
Megettem a kenyerem javát,
remélem, a jövő rejt némi jót,
s tudok majd sokat kacagni,
jó barátokkal együtt maradni.
- Keczely Gaby: Igazán szívvel
Emlékeztem sok olyan esetre,
melyet érdektelenség vett körül.
Csak éltük az egyhangú életet,
s hiába hoz bárki jó vicceket,
most nem igazán szívvel nevethetünk,
ha ügyes vagy, visszabillenthetünk.
- Kisznyér Ibolya: Szomorúság ellen
Az élet egyszerű és bonyolult,
a sors rendez az idő komorult,
csalódások, kudarcok bús nyomán,
szív virága kövül tüskék bokrán.
Eszembe jutott tanácsok sora,
érdektelenség furcsa gyógymódja,
nevetni kívül, míg belülre ér,
kacagni öröm, szép életet ér.
Egyhangú lét hoz szürkeséget,
elpusztítja mit élet éltetett,
ügyes ember fordít sorskereket,
játszik, s bölcsen éli a lényeget.