A FÉNYKÉP, AMIRE A MŰVEK SZÜLETTEK
1, Szabó Eszter Helka: A fülöpi romtemplom
Ajtó nélkül láthatod. Erre kárhoztattál.
A homokköveknek egyetlen dísze van,
az a román stílusú kapu.
A vörös fonalköteg ujjadra simul.
Pápista hit karikagyűrűje.
A vasúti peronról kivehető az egész templom.
Szemedet vonzza a faragott bejárat.
Vajon milyen ajtaja lehetett?
Vasból készült vagy súlyos tölgyfából?
Milyen mintát fabrikált rá a középkori kovács?
Madarat, tulipánt vagy tojást, a termékenység
jelképét? Ha sietett, beérte közönséges pánttal.
Az a lényeg, hogy tartson.
Akárhogy volt is, most átlátsz az egész kapun.
Hallod a fűszálak zsolozsmáját.
Ellátsz a szemközti oltár faláig.
Pap, asztal, terítő – minden úgy hiányzik!
Egyedül a turistákra nincs szükséged.
Ki piknikezne robogó vonatok árnyékában?
A falaknak nem fáj, ha felbúg a mozdony?
A fegyverropogást is meg lehet szokni.
Az a kapu idevarázsol egy percnyi áhítatot.
Csitítsd el vágyaid, bármennyi is a dolgod!
2, Szeles György: A gótikus ajtó előtt
Ki itt belépsz, éleszd magadban a reményt!
Nézz az ég felé, és meglátod majd a fényt!
Jó hely lesz az ő tenyere,
A biztonság, a kenyere,
És kezdheted írni magadban a regényt!
3, Kutasi Horváth Katalin: Engedelem
Gótikus csúcsíveken át közelíthetsz hozzám. Ha engedem. Ha feltárulok neked. Ha nem zárkózom magamba. Ne feledd, szentélybe lépsz, ha lenyomod kilincsem! Csak óvatosan! Lehet, hogy felcsikordulok majd. Persze az is lehet, hogy némán tűröm, hogy beférkőzz hozzám. Jó lenne, ha egy kicsit igazán békére lelnél bennem, ha megnyugvást hozhatnék neked.
Ki vagyok én? A kapu, az oltár? A templomhajó? A kilincs vagy a vasalat? A szépen megmunkált, stilizált fa, a szerteágazó, a virágzó, az ékes? Igen, talán az! Mely kifordult önmagából… Mely megdermedt, de edzetté vált. Mert megkeményítette az Élet. Felforrósodott, hisz felizzították. Hevesen tiltakozott, de ezzel csak alakítóinak a kezére játszott. Majd hirtelen lehűtötték…
Megsokszorozódott, hisz egyszerre több helyen kellett helytállnia. Ismétli önmagát, tükrözi lelkét, a lényegét, gyökértelenségét, az életét, melyet keretbe foglal a megvetemedett világ. Szegecsekkel is kiverték. Azért… nyújtózott, hajlott, míg lehetett. Lám, még virágokat is hajtott! Tán még kapaszkodott volna.
Igen, talán egy kicsit megrozsdásodtam. Rám nehezült az idő. De ha mégis magadba tudsz szállni bennem, felszabadulhatsz, s engem is megolajozhat léted, így könnyebben megnyílok majd neked, ha újra eljössz, s tán egyre hosszabb időt töltesz majd zegzugaimban. Hosszan rajtafelejted kezed a karcsú kilincsen, le sem nyomod, s már nyílik magától, hangtalanul, s egyszerre melegséggel tölt el az érintése. Belépsz. Titkok sejlenek fel, rejtélyes árnyak körvonalazódnak.
Észreveszed, mit eddig nem, meghitt békesség tölt el: különleges és kimeríthetetlen a látvány, beszédessé válik a csend, hallgatnád most már a végtelenségig, hisz értenéd minden rezdülését. Velem maradhatsz végleg. Ha sóhajod felszáll boltozatomra, átalakítom dallá, visszasugárzom ajkadra varázsolva. Dallammá forrunk össze.
Ha belép valaki ekkor a csúcsívek árnyán, minket kezd dalolni nyomban, s mikor kilép újra a macskakövekre, minket is kivisz a fénybe magával, s nyomába ered a szél, hogy elvigye dalunkkal együtt az utolsó sárgult leveleket is az útból…
4, Holécziné Zsuza: A zárt ajtó
Az emberek kíváncsiak arra, mi zajlik a zárt ajtók mögött. Nézek egy fotót egy szép ajtóról… vajon ez az ajtó hová nyílik? Egy zárdába? Egy ódon házba mely tele van titkokkal? Vagy csak „újgazdagék” flancának része, és a hozzá képzelt terméskő kerítésen túl, az ajtó mögött csak a kukatároló lakozik?
A házunkkal szemben is van egy ház zárt kőkerítéssel, vasalt kapuval, és ott sem lehet tudni, mi rejlik az ajtó mögött. Szóbeszéd szerint egy Erdélyből áttelepül házaspár él benne két autista kisfiúval és egy egészségesnek mondott kislánnyal –hiszen mint tudjuk, az autizmus a fiúknál sokkal gyakoribb, és ha az ikrek egyike autista, valamilyen fokban a másik is az. A kerítés mögül – a szóbeszédet megerősítendő – időnként éles, artikulálatlan hangok hallatszanak, vagy heteken át monoton ismétlődő szakvak. Lehet ugyan látni, amint néha kinyílik az a míves kapu, és kitolat rajta egy autó, benne több gyerek –és az egyik kisfiúnak folyton a fülén van egy hatalmas fülhallgató. Valószínűsíthető, hogy érzékeny a hangokra, vagy talán van valami zene, ami őt megnyugtatja?
A család soha, senkivel sem kommunikál. A férfit néha hetekig nem látjuk – valószínű, hogy olyankor dolgozik. A kis törékeny, szőke asszony néha egyedül tér haza a kocsival – gondolom, ilyenkor valamilyen foglalkozásra viheti a gyerekeket. Vajon mit érez, amikor visszatér a kapu mögé, ebbe a zárt világba? Soha nem jön hozzájuk senki, nem látni, hogy valakivel megosztaná a gondjait. Pedig talán volna segítség, az ember annyi mindent olvas, hall erről a betegségről is. Élelmezési módszerekről, mely a gyermekek értelmi fejlődését meggátoló méreganyagok ellen hat, segítő csoportokról, ahol személyre szabottan adnak tanácsot az ilyen gyermekek szüleinek.
Ennek a kis asszonynak is lehettek egykor álmai a boldog nagycsaládról, arról, ahogy a három gyermek önfeledten futkos majd a játszótéren – miközben ő vidáman traccsol a többi kismamával a padon ülve, fél szemmel a gyerkőceit vigyázva. Elgondolom: micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy az autista ikrek után még egy terhességet bevállaljon! A sors kegyes volt hozzá, kislánya született, aki talán egészséges, és aki támasza lehet, ha majd fogy az ereje a két fiú mellett. Én nagyon becsülöm ezt a kicsi asszonyt így ismeretlenül is. Élni a zárt ajtó mögött… iszonyú nehéz lehet!
5, Győri Nagy Attila: Isten háza
Gyerekkoromban megizzasztottam néhány tanáromat a kérdéseimmel. Nem szándékosan, egyszerűen csak kíváncsi voltam a dolgokra. Ennek leggyakrabban a hittantanárom volt az „áldozata”. Elmesélem az egyik esetet: hogy valós-e vagy sem, az nem számít, akkor is és most is sokat ábrándoztam és még most is néha bizonytalan vagyok benne, hol a határ fikció és valóság között. Már nem emlékszem a nevére, hívjuk most József atyának.
-Isten házába, mikor belépünk, keresztet vetünk -kezdte az órát és bár nyilván már a fejében volt az egész aznapi elmondani való, én már rögtön az elején megakasztottam.
-Tiszteletes atya! Mit jelent az, hogy Isten háza? Ott lakik?
-Igen, Attila. A házában közelebb kerülünk hozzá.
A válaszok viszont rendszeresen újabbnál újabb kérdéseket vetettek fel.
-Közelebb? Akkor, ha otthon imádkozok, meg se hallja?
-Dehogynem hallja meg. Isten mindent lát és mindent hall.
-Akkor ő mindenhol ott van?
-Így igaz, Isten mindenhol ott van -meg kell hagyni, jól állta a sarat.
-De ha mindenhol ott van, akkor minek neki ház?
-Mindenkinek kell ház. Bemenni Isten házába áhítattal tölt fel, érezzük a jelenlétét.
-Értem. Gondolom mindegyik házára igaz ez, az összes templomra. Tehát a templomokban közelebb van, a templomok közti részeken kevésbé, de azért ott is ott van -nem voltam egyszerű eset.
Másnap két tanóra közti szünetben megszólított az osztályfőnököm, ööö… ezek a nevek, na jó, legyen Magdi néni.
-Tudod, Attila, egy kérdésre többféle válasz is van. Ha majd felnőtt leszel, el fogod dönteni, hogy melyik választ fogadod el. Az embereknek egy adott dologról többféle elképzelésük, válaszuk van. A tiéd a sajátod lesz, az, amelyik a legközelebb áll a világnézetedhez, vagy amelyik a legkényelmesebb, legkomfortosabb számodra. Sokszor lesz, hogy nem vagy biztos az igazadban, de mégis igazságnak éled meg. El kell fogadni, az emberek különböznek, így a válaszaik is különböznek.
-Értem, tanárnő és köszönöm!
-Kíváncsi vagy az én válaszomra?
-Igen. Mindenre kíváncsi vagyok -mosolyogtam el magam.
-Isten a szívedben lakik. Ott van az ő háza és ott éred el a legkönnyebben -ő is elmosolyodott.
6, Győri Nagy Attila: Kopogtál?
énvilágom telve üres hellyel
fogad, ha jössz tiszta szívvel
kopognod kell
csak tenmagadat hozd bátran
idebenn jó szándékkal várlak
amim van, azt megosztom
kvártélyomat is és a kosztom
benyitnod kell
s ajtóm, szívem kitárul
én és a szeretet itt várunk
legyél bátor, ne félj
tudom, a kilincs túl kemény
érezned kell
hogy csak egy mozdulat
egy könnyed kis fordulat
s megszabadulva a gátaktól
nem engedünk a vágyakból
bátorság kell
mint mindenhez az életben
már együtt vagyunk lélekben
te is tudod, én is
a küszöb megállít mégis
hinned kell
ez mindössze egy döntés
mert ha nincs benned önzés
szép világ tárul fel
hát egy dolgot árulj el
nyitnom kell?
7, Ságiné Szűcs Klára Mária: Kapuk
Ajtó, kapu, kijárat, bejárat, nagykapu, kiskapu – lehetőségek. Lehetőségek arra, hogy átlépjünk, belépjünk, kilépjünk rajtuk. Hívogatnak, hogy menjünk be, majd ki, hiszen, ha beléptünk valahová, egyszer onnan ki is kell majd menni. A kapuk sokfélék. Van, amit fából készítenek, léteznek vasból, valamilyen fémből gyártottak, műanyaggal is találkozunk, de még „aranykapu” is van, ami, ha nyitva van, átbújhatunk rajta. A kapu lehet kicsi, ami rendszerint egy nagy mellett áll, lehet nagy, amit meg mindig követ egy kicsi. Ismerünk lakásajtót, házkaput, garázskaput, várkaput és templomkaput. A lakás és az otthon kapuja az ember privátszférájába, magánéletébe enged be, abba a családi fészekbe, ahol – legyünk pozitívak – béke, szeretet és megértés uralkodik. Vajon mindig? Vajon mindenhol?
A templom kapuját azonban csak felemelt lélekkel szabad átlépni. A szenthelyek bejáratai többnyire olyan szépek, úgy díszítettek, hogy már ott, az első lépésnél áhítat járja át az embert, legalábbis úgy illenék. Lehetnek csúcsívesek, nehéz fából készülnek, mívesen kimunkált faragásokkal díszítettek. Csipkés, csodálatos kovácsoltvas simulhat a fához. A látogató ezt megcsodálva máris úgy érezheti, hogy béke és nyugalom veszi körül. A hatalmas épületbe lépve parányinak, aprónak, törékenynek érzi magát a hívő, de az oda betévedő idegen is átérzi a hely misztikumát. Az Úr szenvedő, elesett, nehéz sorsú gyermekei is vigaszra, támaszra, megnyugvásra találnak itt. Jó lenne, ha az ilyen csodálatos kapukon minél többen lépnének át, s pár percre átadnák magukat a templomokban érezhető csendes nyugalomnak. Talán boldogabbak, jobbak, elfogadóbbak lennének az emberek, nemesebbé válna az emberiség.
8, Varga Katalin : Kapu , mit rejtesz ?
Míves kapu, ovális kövek között, Megállok.
Érinteni akarom anyagát. mit csodálok.
Vajon , mit rejt szépsége most megérint.
Régmúlt időkről meséi e kapu , szinte szédít.
Titkokat őriz, mi majd bent fogad.. ezt látnom kell .
Engedj be csoda-kapu , vándorodnak tárulj fel-