Évforduló
Mért nézel kutatón? Tudom, ez jeles egy nap.
Semmi, Kicsim, egy versíró zavarog csak
Mindig, eléggé gyakran, hogy beleszokhass.
Látod? Lant, se gitár nincs kéznek ügyében.
Hagyd nékem, szem vissza ne fogja szerényen!
Félig hunyt szemem Őt pásztázva dalol ma.
Látni, de hallani nem lehet, él ez a nóta.
Kéne leírni s tudni, mi lenne a módja!
Biz nincs hangjegyem erre, se vers, mi sorozza.
Hát hallgassuk együtt; gyere, jöjj a karomba!
Régi reflexió
A teremtés még kissé hiányos.
Isteni ötlet, légyen világos!
S minden kitárul az ember előtt,
A fény csodája kényezteti őt.
Energiát ad, láttatni enged.
Női természet, kettős, de egy rend.
Foton milliárd bombázza szemem.
Felőled jönnek? Örömmel veszem.
Nézlek, csodállak, évek bár szállnak,
Egyre inkább a belsőmmel látlak,
Nem befolyásol fizikai tény,
Számomra te voltál, s te vagy a fény.
III. ekloga Hölgyek okából
– Jó itt nálad a tisztaszobán, duruzsolgat a cirkód.
– Huh, ne dühíts! Egy fél jóféle kemence, mi itt volt.
Rég vagyok itthon, s nem emlékszem a rőzse szagára.
– Fi’úk! Kéne ügyelni a friss pálinka szavára!
– Hát nem tudtuk idén, hogy túltol Mihálynak a napja,
Így be is jött a juhász, már hogy a számot is adja.
Szállj be, Piroska, te is, s hozz némi harapnivalókat!
Nem rúgunk mi be, bár most könnyeden úgy is adódhat
Tudva, hogy el- s meg kéne fogadni az asszonyi szókat.
– Épp róluk zengnék most, és hiszem úgy, csupa jót csak.
Például Piros. Ej, mi korán elcsente barátom!
– Mért nem tetted a szépet, hát bizony így nagy a károm!
– Kérhetem, ezt olvasd te fel, a könny szégyene gátol
Engem! Benne elsődre mesélek az Édesanyámról.
———————————————————————–
Sírva vajúdó fájdalom az, mi lökött e világra.
Vékony, drága anyám már tudva akart: „Ez az ára.”
Ő volt éltem örök csodaszépe, s imád, szeret engem.
Nőt és életet; így egyszerre tanulva vehettem
A legszebb tisztelni valókat szűzi eszembe.
Színi növendék, hő szerelemből hagyja a pályát,
S gyermeke váltja családnevelésre a színpadi álmát.
Féltve urát s magyar éltét költöze messze Budától.
„Kassa közelben egy északi várost, mindegy, akárhol!”
Miskolc, s élete fintora; gyakran távol apámtól.
Kisstílű butaság, proli lumpenek undor uralma.
Jő tízéves küzdelem, belső rend a jutalma.
Fillér-gondjai, szén, fa biciklis trógerolása,
Hús lovaké, cukorért jegy, s ócskapiac vala pláza.
Sok-sok munka, de vissz’viszi Pestre erős akarása.
Ösztönösen nevel, él őszinte baráti szigorral.
Ezt még („úri modorral”) meg-megtoldja pofonnal.
– Mit szabad, és lehet ezt most mondani? – titkos a kérdés.
Vérzem a körme hegyét karomon; ma hiányzik ez érzés.
Éltünk óvta ez akkori mozdulat, volt ez a védés.
A Szemere-, s más utcai gyerkőcök nevelője.
Sok hosszú mese, írni, olvasni tanít meg előre.
„Tudd, ki vagy! Él még emberi lények közti különbség.
Csonka hazádnak hű fia légy, mivel átkos örökség
A tied, és a gyalázatnak lemosása jöhet még.”
Féltőn hat szeretet, mely úgy tör át a halálon
Is, hogy mindig, mindenhol gyerekére vigyázzon.
Csak pár szó vele ritkán, mint fia álmai hozzák,
Én, aki megkérdezni szeretné, tudva, botorság:
————————————————————————–
“Édesanyu, ide bújhatok ismét, újra tehozzád?”
– Fél’ olvasva szavaltam, mégsem ment ma se könnyen,
Mert csak nagy nehezen sikerült elnyelni a könnyem.
Most pihegek kicsit, és lesz gondom vajmi kajára,
Biztos vágytok a pálesz után egy jó vacsorára.
– Megkérlek, ne siess, jól jönne további törődés!
Ezt még mondjad el, a cím: A testvéri kötődés.
————————————————————————–
Egytestvérség, ismerem hévét e fogalomnak.
Több a személynél, s tán legszebb szava lőn a honomnak.
Több tag együttese, oly szoros, emberi, s össze ha fognak,
Tudni, e nélkül többet kapni, s elérni se fognak.
Nálunk nézve csekélynyi különbség évre a korban,
S lettél kismama új öcsikédnél (én aki voltam),
Zsenge korú őrző viceszentem az angyali sorban.
Később vittelek én is aléltan; védve karomban.
Kis Valikám, nővérkém, s játszótársam emellett.
Biz’ gyakran civakodva, de ríttunk, válni ha kellett
Pár hosszú órára, ha Anka türelme betellett.
Távoza, por s hamu; immár nélküle kell, tovarójam.
Szégyen-e, hogy könnyét szemem öntözi férfikoromban,
És úgy érezem, ott vagyok egy kicsit abban a porban?!
———————————————————————.
– Csak megríkattál nem hagyva remélnivalót. A
Hexaszonett elején, csodamód, még meg se hatódtam,
Aztán sírtam végül is, így ebben se csalódtam.
Nem is gondolom, írtad a könnyet akarva valóban.
– És köszönöm, verstanból jól kikupált a barátom.
Kérlek még maradásra azért, hogy díjazd akarásom
Meghallgatván, hogy tudom ím méltatni családom
Más hölgytagjait is még: Fél egem egyik – imádom! –,
Másik a jó napam, én az anyós szót biz ki nem állom.
– Nem sietek, mert jő ez gyorsan utána, kivárom.
– Én Anyunak nevezém csak, és egy napra se bánom.
Másod Anyum volt, s posztumusz ezt most néki ajánlom.
———————————————————————.
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát! – Népi okosság,
És megtartja a mondás. Feltűnő e rokonság,
Így hihető, kivetíti jövőt a vélt azonosság.
Nékem lett egy másod Anyum, ki segíti családom
Dolgai mellett, s mily türelemmel, azóta csodálom.
Főz ránk, s két unokát nevel is, míg távol a párom.
Mint veje tiszteletét bírtam, s megadja a rangot,
Hosszú távollét múltán telefonba’ ha hallod:
„Ó, jaj, Karcsi, de jó is hallani újra a hangod!”
——————————————————————.
– Legkedvesbről szólani várlak a kezdete óta.
Ez jó férjnek már elsőre ne lenne a dolga?
———————————————————————.
– A Nőm! Többet, mint én, írni lehetne-e róla?
Most legyen itt egyelőre csak öt-hatsornyi a strófa!
Meg nem előznek, tán te tudod megmondani nékem,
Így ismerheti bájait, árnyait más? Ki, ha én nem?
Kész csoda, még veszekedvén is feltölti az énem.
Könnyeden így fényíthetem: mindenem, éltemen ékem,
Ő társam, szeretőm, vitapartnerem; A feleségem.
———————————————————————.
– A drágám kiszaladt már gondoskodni jövőnkről.
Így szabadabb a szavunk, és mégsem előtte dörömböl
Mindenről, ami csak egy férfit izgat öröktől,
Szólj a mostani és a jóval előtte időkről!
– Ezt komolyan kéred, gondolva, kitelhet erőmből?
Szólhat-e elfogulatlanul, érett férfi a nőkről?
Kétlő válaszom: írva esetleg, nézve közönyből,
S még szintén feltéve, ne légyen a hölgy a körömből!
Büszke örömmel mondhatom azt, kedvelnek a hölgyek.
Tudva, hogy erre is inte anyám, hát tisztelem őket.
Ezt szeretik, mert – visszataszító falni a nőket –
Jobb a macsónál, és kényes dolgok se gyötörnek.
Szebb nincs is, mint ápolt nő testének a bája,
Összes részei, szép szeme és külön álmod… a szája.
Majd asszonnyá válva korán meghintve a maggal
Láthatod őket még gyönyörűbbnek némi pocakkal.
Már cseperedvén gondosak, ezt ámulva csodáljuk,
Mert hát férfi nem értheti, honnan jő e tudásuk.
Van néhány, akit én nem bírok so’se dicsérni,
Nem értem, mi is az, mit akarna miénkre cserélni.
Lejtenek utcán – sajna, hogy ez már része ürömnek –
Oly hölgyek, kik akár trágár tüntetve dühöngnek,
Ők, akik értelmet vetkőzve, üvöltve tülöngnek
Eldobván, amitől ők tőlünk messzi különbek.
Hallga csak, és még érhet esetleg téged is ily tán!
———————————————————————
Szép lány, festett barna hajában csillan a csillám,
Sminkelt, érett nőt alakít, de az alkata kislány.
Hallani, hogy káromkodik, oly, ha becsapna a villám.
Én szomorúan rája tekintek, s érezi nyilván
A rossz fát, betetéz hát: – Hé, öreg, kéne a pi… llám?
———————————————————————-
– Biz a jó emlékezet olykor sokba kerülhet,
S elménknek jár hála; a rossz feledésbe merülhet.
– A szavatok kinn járt, hittétek, hogy kirekedtem?
És voltam tüntetni biz’ én is, egész berekedtem.
Végül az egyenlőség híja olyan hihetetlen?
– Jómagam egyenlőségért soha nem tülekedtem.
És szentül hiszem, ez butaság, hát mit fenekedjem,
Mert hisz természettel ellenes, így lehetetlen.
– Pisszt, nincs vita! Persze, ugyan már, meg hogy is ott volt,
Higgyük, mintha nem ismernénk, nem szíve e hóbort!
Huh, hűs este van, jó lesz vinni az ágyhoz a forr bort,
A havazás szaga itt vagyon, így az éjszaka hoz hó’t.
Végszó. Hagyjanak itt még nékünk Igazi nőket!
Mert mi csodálva szeretjük és tiszteljük is őket.
Csakis őket!
(Záruba Károly Valér)