Irodalmi Kisokos 08.

A DRÁMA
(Petres Katalin)

A drámai műnem

A dráma (görög drán ‘cselekedni’ szóból), az az irodalmi műnem, amely főként színházi előadásra készül.

Alapvető jellemzője a dialogikus (párbeszédes) forma. Az ábrázolt események a szereplők párbeszédeiből bontakoznak ki előttünk.

A szereplők korát, külsejét, öltözékét, fontosabb mozdulatait, cselekedeteit és a cselekmény időpontját, helyszínét nem érzékletes leírások, hanem jelzésszerűen rövid szerzői utasítások közlik.

A drámai nyelv fő, megkülönböztető sajátossága az előadhatóság, a mondhatóság követelménye.

A drámai művek a cselekményt– a színpadi megjelenítés korlátozott időtartama miatt – vagy egyetlen, rövid időtartamú eseménysorba sűrítik, vagy főbb csomópontjait ábrázolják.

Alapvető jellemzője a feszültségteremtés, majd annak feloldása végső soron mindig a világrend egészére, annak kérdésessé válására és a helyreállítás igényére vonatkozik.

A dráma lényege, hogy az alkotó nem elbeszél egy történetet, nem személyes hangon szól, nemcsak maga beszél (epika és líra), hanem másokat beszéltet. Ugyanakkor ötvözi a másik két műfaj alapvető jellegzetességeit: a drámai műveknek is van története, illetve a dráma szereplői saját gondolataikat, érzéseiket közlik a dialógusokban és monológokban. A drámai műfajok két szinten bontakoznak ki: a cselekvésekben, tettekben – akció, illetve a beszédben – dikció.

A tragédia (görög tragódia ‘kecskeének’) olyan drámai mű, melynek cselekménye tragikus végkimenetelű konfliktust hordoz.

Arisztotelész értelmezésében a tragédia (a dráma) elsődleges célja félelem és szánalom ébresztése a nézőben, a befogadóban, ez a katarzis. Ennek kiváltó oka valamilyen, az egyén fölött álló erő vagy hiba, amelynek következménye a szerencséből a szerencsétlenségbe való zuhanásszerű változás.

Alfajainak hagyományos felosztása a tragikus konfliktus okát veszi alapul: a jellemtragédiában ez a hősök sajátos karakterbeli adottsága, a sorstragédiában (végzetdrámában) viszont tőlük jórészt független, kikerülhetetlen erő. A művek cselekményében mindig valamilyen jó szándék fordul a visszájára (tragikus vétség).

A drámajáték „jelen idejű”, a színpadon lezajló események „itt és most” történnek, függetlenül attól, hogy a téma nem jelenbeli. A néző, a befogadó szeme láttára történik minden, bontakozik ki a mű konfliktusa, nincs utalás arra, hogy amit lát, az réges-régen történt.

A drámai művek meghatározó eleme a konfliktus. A konfliktus két vagy több cselekvő (cselekvés), akarat szembenállása. A tragédia cselekményében az alaphelyzet az a kiindulási pont, melyből a mű konfliktusa kibontakozik. A tragédiában azonban nem elmondja, elmeséli valaki a történetet, hanem a néző szeme láttára zajlik le minden – a konfliktus szempontjából lényeges – esemény, hisz a szereplők cselekszenek, cselekvéseiknek célja van.

Az összeütközés a cselekvések összeütközése, az akaratok és szándékok szembenállása. A drámai mű tetőpontján bekövetkezik a nyílt szembesülés, s eldől, hogy milyen irányba fordulnak az események. Eddig a pontig azonban a drámaírónak nyilvánvalóvá kell tennie, hogy melyik akarat helyes, mely szereplő (tragikus hős) cselekvései a logikusak, helyesek, vagy mi az a döntő hiba, ok, mely a szerencsétlenségbe fordítja át az eseményeket. A fordulat, a változás bekövetkezhet egy véletlen folytán vagy a szereplők tudatos cselekvéséből, akaratából is. Lényege a váratlanság, egy addig nem ismert tény, ok felszínre kerülése, mely meghatározza a cselekmény további menetét.

A komédia a vígjáték ókori elnevezése (görög kommosz ‘gúnydal’ szóból). A komikum valamilyen értékhiány vagy álérték lelepleződése. A komikus hős nem kiemelkedő jellem, hibái és tévedései általánosak, típusát az ismétlődés eleme formálja (kicsinyes szenvedély vezérli, egy rögeszme megszállottja, előítéletének rabja stb.; nem személyiség, inkább emberi alakká formált fogalom: a fösvény, a hetvenkedő katona, a rászedett férj stb.); küzdelmét általában lelepleződés zárja. A nevetés az igazságosság nevében megtorolja az erkölcsi értékeken esett sérelmet.

 A komikum típusától függően a helyzetkomikum (csere, véletlen, hasonlóság, félreértés), a jellemkomikum a komikus jellemből fakad. A komédiában általában kisszerű emberek, kicsinyes tulajdonságok ütköznek össze. De komikus hatású az is, ha kisszerű célok megvalósításáért küzd a komédiahős.

Természetesen mindenképp folytatni fogom a drámáról szóló tájékoztatást, hiszen most csak az alapokat vázoltam fel. A dráma műneméhez még számos műfaj tartozik, sőt az irodalomtörténet során átalakulásokon ment át és új, sokszor átmeneti műfajok is keletkeztek. A modern és posztmodern korban már egészen különleges színpadi alkotásokkal találkozhatunk. Elég, ha utalok az abszurd drámára, a monodrámára, a tragikomédiára, avagy a népszínműre stb., róluk legközelebb próbálok egy összefoglalót készíteni.

Forrásaim voltak:

Irodalmi fogalomtár (NagyZoltán) Szalay Könyvkiadó, 1996.;

Irodalmi fogalomtár érettségizőknek http://toldygimnazium.hu/snips/20100516125846fogalomtar.pdf