Irodalmi Kisokos 12.

A SZABADVERS
(Petres Katalin)

A szabadvers átmeneti forma a kötött versformák és a tiszta próza között. Nevével ellentétben a szabadvers nem jelent teljes szabadságot, inkább csak a kötött ritmusformák következetes jelenlétének illetve a rímelésnek a hiányát. Kötöttségei azonban koronként és típusonként változnak.

Természetesen a szabadvers sem új a Nap alatt! Egyik előzménye az ősi költészet és a népköltészet, mivel ezeket a műveket az ismétlődés, a paralelizmus, az alliteráció vagy a gondolatritmus tette versszerűvé. Gondoljunk a népi siratókra, a ráolvasásokra vagy a kántáló énekekre. Másik előzménye a XVII. században található, amikor elkezdik először fellazítani a kötött vers formáit: egyes műveken belül a sorhosszúságok változtatása, többféle ritmus ötvözése egy versen belül, a sorfajták kötöttségének elvetése stb.

A nagy áttörés 1855-ben következik be az amerikai költő Walt Whitman Fűszálak című kötetének megjelenésével, melyet egy életen át folytatott. A költő fő törekvése volt, hogy szakítson az európai hagyományokkal és az azt utánzó epigonokkal, egész életét költeménnyé kívánta alakítani, önmagában összefogni és megnemesíteni nemzetének minden jellegzetességét és törekvését. Whitman bibliai előzményekre támaszkodva /Énekek éneke, zsoltárok/ a gondolatritmust tette meg verselése legfőbb ritmustényezőjének. Más jellemzői is vannak szabadverseinek: Whitman verssorai mindig gondolati, képi, zenei és nyelvtani egységet jelentenek és a verssor minden szempontból zárt egység. Hosszú soraihoz erős gyors dikció társul. Többszörösen összetett mondatokat ír, de a tagmondatokat egy-egy sorba tördeli, soha nincs áthajlás.

Természetesen a szabadversekben is felfedezhetők ritmusemlékek, törmelékek, de nem törekszenek a klasszikusan szabályos ritmusképletek megszólaltatására, gyakran ezek a ritmusemlékek keverednek egy költeményen belül. A ritmusemlékeknél is fontosabb a sorok és a szólamok (a sornál kisebb egységek), azaz a ritmus egységeinek jelenléte a szabadversben. Ritmustényező az is, hogy a nyelvtani egységek, a mondatok hogyan viszonyulnak a sorokhoz és a szólamokhoz. A sorelrendezés külön ritmustényezővé is válhat, mert a megszakítás vagy épp a folyamatosság zenei hatását eredményezi. (Pl. Majakovszkij lépcsős sortagolása)

A magyar költészetben a XX. század elején terjedt el, a század első felében Füst Milán és Kassák Lajos voltak a mesterei, műveikben egyben a szabadvers két típusát is elkülöníthetjük.

Nemes Nagy Ágnes Megjegyzések a szabadversről című eszmefuttatásából idézem azt a „hálót”, amely segítségével három, inkább négy tényezőt emel ki és így viszonyítva a szabadverset a kötött vershez lényeges jellemvonásokat különít el.Kiemeltség/eltérés: nagyobb                           Rendezettség: kisebb                                      Érzékletesség: másra (is) irányul, más eszközökkel

Németh László Gellért Oszkár kötetének ismertetésében a szabadvers jelentőségéről a következőket írta: „Magas esztétikai kultúra kell ahhoz, hogy az olvasó megrögzött versigényéről lemondva, Gellért játékába belemenjen, s a képzelet intim drámáin át megszeresse a költőt.” Szerinte a hagyományos díszeitől megfosztott vers, ha ihletett költő csendíti meg, sajátosan bensőséges hangulatot teremt, s a kötött versnél talán közvetlenebbül szárnyal „lélektől-lélelekig”

Végül egy tömör összefoglaló https://www.verslista.hu/muveszetek/fogalomtar/tar_s.htm

Szabadvers

Olyan versszerű sorokba tördelt költemény amelynek szabályozott versritmusa nincsen – verstanilag kötetlen formát jelent. Amit ma, szabad versnek nevezünk, valójában a mediterrán-kisázsiai kulturális térség hagyományos költői formanyelve; mindenki számára megközelíthető lelőhelye a Biblia, jelesen az Ószövetség; annak mögöttes téridejében földereng az ősiség kultúrája. Az óhéber verselésnek egyik formaeleme az a fajta gondolatritmus, amelynek két tagja a sorkezdeti szavak ismétlése a sorvégeken. Továbbá: a sorkezdeti szavak ismétlése a következő sor (mondat) elején. A hosszú századokon át uralkodó rímet kiiktatva, Whitman versnyelve alapeszközei közé sorolta az alliterációt, az úgynevezett strukturális betűrímet. Pl.: “Tegnap hőség volt. Kövér nők kóválygó fejjel, lihegve legyezték magukat. Sovány nők sápadtan hevertek hencsereken vagy lustán libegtek mint liliomok a langyos tó vizén.” A gondolatritmus és az ismétlés a retorika, az ékesszólás formaeszköze is. Whitman leleménye és fortélya abban áll, hogy az ősi formaelemekkel az időszerű, elméje, szeme, érzékszervei számára közvetlenül tapasztalható valóságot lényegítette verssé. Whitman hatása óriási, páratlan az újkori világlírában. A szabad vers neki köszönhetően lett a huszadik században a költészet köznyelve. Már a múlt század végén (1887) megjelenik Franciaországban Gustave Kahn szabad verseinek gyűjteménye, s nincs nemzeti irodalom Európában, ahol már az avantgarde robbanása előtt ne tűnt volna föl a szabadverselők, jelentős, nagy formátumú költőinek egész sora. Az elmúlt évszázad alatt a szabad vers szétágazott: a whitmani típusú parttalan mellett kialakult a kötött formaelemeket furfangosan rejtegető alakzat. De korántsem a formán fordult meg minden: “A régi fajta versben a ritmikai erő nagy mértékben befolyásolja a tartalmi jelentést; most ez utóbbi egy egyre szabadabbá váló ritmus formájában fejeződik ki, amely így fokozatosan alkalmazkodik az érzelemhez. E között a forma és a köznapi beszéd között ma már nem metrikai konvencióknak való alávetettség jelenti a különbséget, hanem az, hogy a szavak egy bizonyos elrendezéséből keletkező ritmus pontosan megfelel e szavak és tartalmak érzelmi árnyalatának.” Rég nyilvánvaló, a szabad vers is kötött forma, csak éppen mások a kötöttségei, mint a rímes-metrumos versalakzatoknak. A vers mindig egyfajta önként vállalt, sajátos fegyelem szerinti beszéd.

Forrásaim voltak:

Fenyő D. György: Poétai iskola      Krónika Nova, Budapest 1999.

Hegedűs Géza: A költői mesterség        Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1978

Gáldi László: Ismerjük meg a versformákat!    Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó Budapest 1987