AZ ARS POETICÁK
(Keszy-Harmath Dániel)
A műfaj nevét kiejtés szerint és hagyományosan is írhatjuk. Nézzük, mit érdemes tudni a műfaj eredetéről. Melyek a leghíresebb ars poétikák az irodalomban?
Az ars poétika / poetica
Az ars poetica (latin ‘költői mesterség, költészettan’) a gondolati líra világosan elkülönülő költeménytípusa; azon művek elnevezése, amelyek a költészet szűkebb és tágabb szakmai céljaival és eszközeivel, a költői műalkotás lehetséges céljaival foglalkoznak. Két fő válfaját szokás megkülönböztetni. Az egyik terjedelmesebb, rendszeres áttekintést igyekszik nyújtani e problémakörről, a másik annak átfogó jellemvonását vagy valamely fő problémáját emeli ki, rövidebb formában. Az antikvitástól a romantikáig az ars poeticák összegző-tanító normatív jellegűek, szabályrendszert fogalmaznak meg, a romantika óta azonban egyértelmű a lírai jelleg, a vallomásosság. A modern költészetben sokféle ars poetica létezik, amelyek közt az egyes korszakokban, sőt egyes alkotói pályákon is határozott vonulatok különböztethetők meg. Legtágabb értelemben szinte minden költői mű belefoglalható, hiszen elmond valamit a költő költészeti nézeteiről. Szűkebben a költészetről, a költőlétről közvetlenül megnyilatkozó alkotások sorolhatók ide. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a mű más tárgyköröket is magába olvasszon, és nem zárja ki az áttételességet, a szimbolikusságot sem.
Az európai elnevezés a költeménytípus antik eredetére utal. A klasszikus ars poetica mindmáig élő, legjellemzőbb példája Horatius De arte poetica című költeménye (eredeti címén Epistula ad Pisones). Ez a műalkotás máig mintadarabja, követett vagy elutasított normája e műfajnak. A klasszicizmus korának végéig szinte kánonként szolgált, noha szerzője nem szigorúan normaképző alkotásnak szánta. Az episztolák második könyvében kapott helyet, tehát költői levélnek tekinthető. E mű két nagyobb részre tagolható. Az első általában szól a költészetről, a második pedig a művészről. Sok igazságot és bölcs tanácsot fogalmaz meg, amelyek közül néhány szállóigévé vált, s bár a latintanítás visszaszorulása óta ma már kevéssé említik őket, beépültek az irodalmi köztudatba.
Az európai kultúra másik nagy hatású, bár Horatiusét meg sem közelítő ars poeticáját a klasszicizmus jegyében alkotta meg a francia Nicolas Boileau. Art poétique című műve 1674-ben jelent meg, s úgy tartották számon, mint szabálygyűjteményt. Boileau műve azonban a korban közhelyszerűen elfogadott költészettani igazságokat gyűjtötte egybe olvasmányosan, közérthetően, olykor szatirikusan bírálva más szemléletmódokat. A 19-20. századi világlíra leghíresebb ars poeticái közé tartozik Keats Óda egy görög vázához, 1819; Gautier A Művészet, 1852; Baudelaire Az albatrosz, 1859; Kapcsolatok, 1857; Verlaine Költészettan, 1874; Whitman Hallom Amerika dalát, 1860; Rilke Archaikus Apolló-torzó, 1908 című műve.
A magyar irodalom híres ars poeticái között ugyancsak vannak tanító jellegűek, de a legtöbbjük vallomásos. Az előbbiek közül legismertebb Arany János Vojtina Ars poétikája, 1861 című műve, de ez is inkább a kétféle típus szintézise: a vallomásból vezet át a tanításba. Irodalmunk leginkább számon tartott, vallomásos ars poeticái: Janus Pannonius Pannónia dicsérete, 1465; Kazinczy Ferenc Tövisek és virágok, 1811 egyes epigrammái; Petőfi Sándor Dalaim, 1846; A XIX. század költői, 1847; Arany János Mindvégig, 1877; Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én…,1905; Új vizeken járok, 1905; Hunn, új legenda, 1913; Babits Mihály A lírikus epilógja, 1903;Jónás imája, 1939; Kosztolányi Dezső Költő a huszadik században, 1931; Esti Kornél éneke, 1933; József Attila Thomas Mann üdvözlése, 1937; Ars poetica,1937; Nagy László Ki viszi át a Szerelmet,1957.
A Barátok Verslista tagjai is gyakran élnek az ars poétika műfajával, amelyben a költő összegezni tudja a világban elfoglalt helyét, feladatát, küldetését. Ti is írtatok már ilyet?
Személyes kedvencem egyébként Petőfi Sándor XIX. század költői című remekműve, amely tartalmában és felépítésében is kiváló. És azt az örök érvényű gondolatot bontja ki, hogy a költő sosem állhat le, amíg lesz valaki vagy valami, aminek az érdekében felszólalhat, amíg van kiért tenni, cselekedni.
Forrás: Fazekas Enciklopédia, saját kútfő