A PARAINÉZIS
(Keszy-Harmath Dániel)
A parainézis (görög ‘intés, megintés’) egy meghatározott személyhez intézett – szónoki beszéd, levél vagy végrendelet formájában írt – erkölcsi célzatú, buzdítást, intelmeket, oktatást, szellemi hagyatékot tartalmazó, általában rövidebb terjedelmű mű. Igen régi műfaj, legrégebbi ismert példája az ókori Mezopotámiában készült Parasztnaptár, mely Enlil istennek fiához, Ninurtához intézett intelmeit tartalmazza. Legrégibb európai példái Szókratész erkölcsi intelmei, melyek Platón, Xenophón feljegyzéseiben maradtak fenn. A magyar irodalomban a hagyomány szerint Szent István királynak fiához, Imre herceghez intézett intelmeit tartalmazza a Libellus de institutione morum ad Emericum ducem című munka (‘Intelmek könyve Imre herceghez’). A parainézis műfajába sorolható II. Rákóczi Ferencnek Réflexions sur les principes de la vie civile et de la politesse d’un chrétien (‘Egy keresztény elmélkedései a polgári élet és az udvariasság elveiről) című műve. Tisztán képviseli a műfajt Kölcsey Ferenc Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című, 1834-es írása.
Unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz intézte mintegy szellemi végrendeletül intelmeit, de azóta is sok-sok nemzedéket neveltek a Himnuszírójának bölcs tanácsai. Kölcsey nemcsak unokaöccsét (testvérének fiát), hanem az egész reformkori magyar ifjúságot kívánta a közösség, a haza szolgálatára felkészíteni.
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
– Részlet –
Higgy nekem, e szó: boldogság, egyike a legbizonytalanabb, a legszűkebb értelmű kifejezéseknek; s ki boldogságot vadász, árnyékot vadász. Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyúgalmat tenyészt; s ha e nyúgalommal, boldogság cím alatt, megelégszel: annak megnyerése szép, jó és erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos.
Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy főcél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt. Az emberiség, mint az Óceán, melynek évezredekig, myriádokig tartó élet rendelteték: egy ember, mint egy buborék, mely támad, ide s tova hányatik, s pillanat múlva széjjel pattan, a megmérhetetlen tömegben eltünendő.
Ez ellentételben vígasztaló gondolat fekszik. Mert saját kicsiny voltunk érzete, az egész nagyságára vetett tekintet által magasztaltatik fel; egyszersmind a kétségbeesés keserítő gyötrelmeit szenvedések közepette is elkerülhetjük. Ugyanis, bár minden küzdéseink mellett magunk számára jobb napokat nem vívhatánk ki: de tisztán érezve, hogy emberi rendeltetésünk főcéla nem is ez vala, nem nézünk átokkal vissza a pályára, mely ha nekünk töviset hozott is, nemünknek most vagy jövendőben virágot és gyümölcsöt teremhet.
Most pedig, szeretett gyermek, isten veled! Most még a gyermekkor bájos álmai kebeledhez gondot férni nem engednek; de eljön egyszer az idő, s a tapasztalás égető nappala tégedet is felébreszt. Ha majd e felébredés kínos óráiban e lapokat előveended, jusson emlékezetedbe: miképpen a felébredés kínos órájának gyötrelmeit én is teljes mértékben szenvedtem; azonban szerelmemet az emberiség s bizodalmamat az örök sors iránt híven megőrizni törekvém; s hidd el nekem, ki e kettőt bírja, az füstbe ment remények után sem fog vígasztalás nélkül maradni.
A mai olvasó számára egy kis nehézséget okoz a fenti részlet a Parainesisből. A 19. század íróin az értekező prózájára a körmondatos szerkesztés volt a jellemző, s ez nekünk ma már egy kissé szokatlan.
A körmondat művészi szerkezetű többszörösen összetett mondat. Szerkezeti sajátossága, hogy két főrészre oszlik: elő- és utószakaszra. A fő mondanivalót az utószakasz tartalmazza; az előszakasz előkészíti, megvilágítja a fő gondolatot, és felkelti az érdeklődést iránta. Az elő- és utószakaszt írásban kettősponttal, a fontosabb tagokat pontosvesszővel választjuk el egymástól.
Figyeljétek meg a közölt részletből kiemelt egyik körmondat szerkezeti felépítését!
[előszakasz]
„Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyúgalmat tenyészt; s ha e nyúgalommal, boldogság cím alatt, megelégszel:
[utószakasz]
annak megnyerése szép, jó és erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos.”
Ennek az ünnepélyes emelkedettségű körmondatnak lényege a következő: a kötelességteljesítés és a nemes törekvések biztos tudata (önérzése) megteremti a lélek békéjét, nyugalmát. Ezt a lelki békét nevezi Kölcsey boldogságnak. S ha ezt a felfogást valaki elfogadja, a becsületes, tiszta erkölcsű ember különösebb keresés nélkül is megleli a maga boldogságát.
Parainézis: meghatározott személyhez intézett – szónoki beszéd, levél vagy végrendelet formájában megírt -, buzdítást, intelmet, oktatást tartalmazó rövidebb terjedelmű alkotás.
Körmondat: többszörösen összetett mondat. Szerkezeti sajátossága, hogy két főrészre oszlik: elő- és utószakaszra. A fő mondanivalót az utószakasz tartalmazza; az előszakasz előkészíti, megvilágítja a fő gondolatot, és felkelti az érdeklődést iránta. Az elő- és utószakaszt írásban kettősponttal, a fontosabb tagokat pontosvesszővel választjuk el egymástól.
Forrás:
Fazekas Enciklopédia (enciklopedia.fazekas.hu)
Lukácsy Sándor: 200 éve született Kölcsey Ferenc: A Parainesis, 1990 (In: Alföld 1990.11.sz.).