A KONSTRUKTIVIZMUS ÉS A KUBIZMUS
(Petres Katalin)
Elsősorban építészeti és képzőművészeti irányzat; célja a világ absztrakt újraépítése, a világállapotot jellemző rendezetlenség és káosz felszámolása. Ideálja az új ember konstruktív életmódja volt. Értékrendjében a célszerűséget és a társadalmi hasznosságot az esztétikum fölé helyezte. Feladatául vállalta az autonóm és az alkalmazott művészetek közti határvonal megsemmisítését is.
A konstruktivizmus közvetlen képzőművészeti előzménye a “szuprematizmus”, azaz síkfestészet: a természeti formák legegyszerűbb mértani síkidomokra való redukálása — a zártság, az egyszerűség és a tisztaság jegyében — fekete, fehér és vörös színek használatával.
A konstruktivizmus egyik ágazata a “Bauhaus” (‘építőház’) elnevezésű, funkcionalista szemléletű német művészeti iskola volt. A csoport Weimarban (1919—1926), majd Dessauban (1926—1933) működött. Célja: az igényeket magas szinten kiszolgáló produktumok létrehozása — korszerű technológiájával. Ez az irányzat rakta le a modern ipari formatervezés alapjait. Ideálja volt az összművészet is.
Malevics (Kazimir, 1878—1935) orosz festő volt a szuprematizmus” megteremtője.
Gropius (Walter, 1883—1969) német építész és iparművész alapította a “Bauhaus”-t.
A konstruktivizmus irodalmi megnyilvánulása csekély, néhol a lírában és a vegyes típusú prózában fordul elő. A konstruktivizmus hívei közé lépett — a jövőkép művészi megfogalmazásában — az 1920-as évtizedben Bécsben Kassák Lajos és Moholy-Nagy László, majd néhány vers erejéig József Attila is. Ennek a hatásnak a kései megnyilvánulása pl. A város peremén c. 1933-as költemény záró szakasza.
Ideje: 1910-1935
A szó eredete: ‘constructio’ (latin) = felépítés, szerkezet
Központjai: Oroszország, Németország, Hollandia
“…a mértani alak a rajz lényege. A mértan – a térnek, a tér arányainak és kapcsolatainak tudománya – mindig is a festészet alapvető szabálya volt. A mértan az a képzőművészetnek, ami a nyelvtan az irodalomnak.” (Apollinaire)
Fő törekvésük: a racionális rend, az egyensúly és a nyugalom megteremtése
Eszközeik:
- szigorú mértani formákból építkeznek (vonal, négyszög, kör)
- fehér + 3 alapszín felhasználása (kék, piros, sárga)
- zárt, arányos, világos szerkesztés
A konstruktivizmus végletes továbbfejlesztése: szuprematizmus
- csak geometria!
- kidolgozója: Malevics
Képviselői: Mondrian, Albers, Malevics, Liszickij
A kubizmus
A legelsőnek fellépő, Párizsból kiinduló avantgárd irányzat volt; az elindítója Picasso Avignoni kisasszonyok c. képe (1907). Jobbára csupán a festészet területére szorítkozott. Rövid ideig létezett, de a képzőművészetben így is megtermékenyítő hatást fejtett ki.
A név alapja a latin “cubus” (‘kocka’) szó: a kubista festők a valóságelemeket geometriai alapformákra egyszerűsítve ábrázolták. Elméleti hátterében Bergson áll, a teremtő értelem ideája, amely a dolgok belső szerkezetének megragadására is vállalkozhat.
A kubizmus az időbeliség új felfogását, a folyamatos idő meghódításának szándékát, az egyidejűség kifejezésének kísérleteit inspirálta. Az irodalomban, azaz az olvasmányélményben törvényszerűen uralkodó egymás utániság problémája kerül tehát ismét reflektorfénybe (vö. az esztétika történetéből például Lessing megállapításait). A valóság egyes elemeiről a szöveg — az olvasás sorrendjében — mindig egymás után közöl információkat, de az író-költő jelezheti, hogy a befogadásban ezeknek egymás mellé kell kerülniük.
A “szimultaneizmus” nyelvi eszközei: a laza mondatszerkezet, a mellérendelés és a kötőszóhiány (“aszindeton”), a montázstechnika.
Apollinaire a kubista festészet támogatójaként lépett fel a Kubista festők c. írásában (Les Peintres cubistes, 1913). Ilyen jellegű kubista eljárás figyelhető meg verseiben is (pl.: A Mirabeau-híd, Le pont Mirabeau, 1902), illetve képverseiben (Kalligrammák, Calligrammes, 1918).
Hasonló szimultán verstechnika jelentkezik Cendrars (Blaise, 1887—1961) egyes költeményeiben is; ő volt Kassák egyik fő ihletője.
Kubista verseket is írt a francia Cocteau és az orosz Burljuk is.
A magyar irodalomban a kubizmusnak számottevő jele nincs.
Ideje: 1907-1920
A szó eredete: ‘cubus’ (latin) = kocka
Központja: Franciaország
“Azt valljuk, hogy egy kép semmit ne utánozzon, nyújtsa tisztán a maga lényegét. Hálátlanok volnánk, ha bánkódnánk a tárgyak – virágok, tájak, arcok – hiányán; rossz esetben képünk e tárgyak puszta tükörképe lenne.”
Fő törekvésük: a véletlenszerű külső forma mögötti belső struktúra, tartalom feltárása
Eszközeik:
- végsőkig leegyszerűsített geometrikus formaelemek alkalmazása
“Mi, kubisták, oly módon tanulmányozzuk a tudatos ábrázolás lehetőségeit, hogy – az egyszerűség kedvéért – szétválasztjuk a megbonthatatlanul egységesnek vélt jelenségeket, formák és színek szerint rendezvén újra őket.”
- szimultán perspektíva: egyidejűleg több nézőpontból történő többsíkú ábrázolás
- látványtöredékekből épülő képek
- kezdetben gyakran fordul elő a korlátozott színvilág (barnásszürke színek vagy csak az alapszínek használata),
- kollázstechnika (több anyagfajta – pl. festék, papír, textil stb. kombinálása egy képben)
Képviselői:
- Picasso, Braque, Léger, Juan Gris (festészet)
- Picasso, Brancusi, Belling, Archipenko (szobrászat)
A kubizmus (1907-1914, 1920)
A kubizmus első képviselői Picasso, Braque, Juan Gris és Dufy voltak, majd 1910-ben állította ki Léger az “Aktok az erdőben” c. képét, ugyanekkor szerepel Delaunay “Eiffel-torony” c. vászna, Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepel kubista képekkel. Braque és Picasso mindig külön állítottak ki. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon.
1911 a dátuma a híres “Salon des Indépendants” 41. teremnek, ahol is Delaunay, Le Fauconnier, Albert Gleizes, Jean Metzinger és Fernand Léger szerepel kubista képekkel. Braque és Picasso mindig külön állítottak ki. Az 1911-es Őszi Szalonban csatlakozik hozzájuk André Lhote, Marcel Duchamp, Roger de la Fresnaye és Jacques Villon.
A kubizmus első próbálgatása az 1906-1907-es években figyelhető meg, Picasso “Avignoni kisasszonyok”-ja a határkő. Derain miatta szakított a fauvizmussal. Picassóval egy időben Braque is hasonló úton indul. Útkeresésüket segítette Cézanne művészetének mind jobb megismerése. Cézanne 1904-es, majd különösen 1907-es kiállítása elhatároló jellegű volt. A kubisták sokat hivatkoztak Cézanne megállapítására: “A természetben minden a gömb, a kúp és a henger szerint modellálódik”. A kubizmus első szakasza el is választhatatlan nevétől. Ugyancsak ösztönzően hatott Seurat 1905-ös retrospektív kiállítása: Seurat architektonikus útkeresése is a kubizmus kezdeményezését igazolta.
A kubizmus új plasztikai nyelvet próbált teremteni, s szakított a reneszánsz óta a képzőművészetben uralkodó empirikus látványszerűséggel; elvetette a képzőművészet atmoszférikus problémáit. Azt vallotta, hogy a festészetnek nem látott valóság festői utánzása a feladata, hanem az alkotás, ezért véleményük szerint szakítottak azzal az esztétikai magatartással, amelyet még az arisztotelészi “mimézis”, a valóság művészi utánzásának a vállalása határozott meg. Úgy vélték, hogy mivel nem a látott, hanem az elképzelt valóság-összefüggéseket ábrázolják, túllépnek az eddigi művészet utánzó jellegén. A kubizmus egyik legjelentősebb képviselője, a spanyol Juan Gris szerint a kubizmus célja: “ismert elemekből új egységeket alkotni tisztán plasztikai metaforákkal vagy célzásokkal szerkesztvén meg őket.”
A kubizmus hatalmas vállalkozás volt, s a képzőművészet fejlődésének szükségszerű állomása. Mint ahogy az impresszionizmus és a pointillizmus elment a végsőkig a látvány-elemzésben, a tapasztalati illuzionizmus művészi rögzítésében – úgy a kubizmus a végsőkig fokozta a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. Jelentős állomás volt, de értéke inkább csak mint heroikus kísérlet maradandó, nem véletlen, hogy legtehetségesebb képviselői, mint Braque és Picasso nem is tekintették másnak, mint átmenetnek.
A kubizmus hatása eltörölhetetlen, az építészet mellett a modern iparművészet, az ipari forma és az alkalmazott grafika máig is benne gyökeredzik. A legnagyobb jelentősége pedig abban rejlik, hogy architektonikus szemléletével, az építészetre gyakorolt hatásával, majd a későbbi periódusában a táblakép-koncepció elvetésével a festészet és az építészet kapcsolatának az ösztönzőjévé vált.
A kubizmus történetét általában három szakaszra szokták bontani; a költő Apollinaire, a kubizmus egyik teoretikusa, négy csoportot jelöl meg: a tudományos; a fizika (természeti), az orfikus (zenei) és az ösztönös kubizmust.
- Az első, plasztikus vagy“cézanne-i” periódus (1907-1909; a cézanne-i intenciónak megfelelően a forma geometrikus, kubisztikus átfogalmazása történik meg, de még nem szakítanak teljesen a klasszikus távlattannal. A színt, mint az illuzionizmus legfőbb eszközét, már ekkor is redukálják, ezzel pedig elszakadnak Cézanne-tól. Juan Gris: “Cézanne az architektúra felé megy, én távolodom tőle.”);
- a második ún. analitikus (1910-1912; a “szimultanizmus” jellemzi, azaz ugyanazon a képen többféle nézőpontot egyesítenek, ugyanazt a tárgyat különféle nézőpontból vizsgálják meg, mintegy kiterítik a felületre, széttördelik. A tömeg elveszíti jelentőségét a felülettel szemben. Az uralkodó szín a barnásszürke. A művészek, ha táblaképet festenek is, szakítanak a táblakép-koncepcióval, a kép szerkezete túlkívánkozik a kép lezárt határain. A tárgyakat analizálják tehát, felbontják, innen is kapta e fázis a nevét.)
- és a harmadik a “szintetikus”(1913-1914; már teljesen szakítanak a naturális tárgyakkal, a tárgyak utánzását a teljesen szabadon kitalált képzőművészeti “jelek” használata helyettesíti. A harmadik stádiumot is a több perspektivikus nézőpont jellemzi, a tömegek még inkább felszívódnak a síkban. A második korszak szürkés-barnás tónusa helyett gazdagodnak a színek. Mozgalmas ritmus hatja át a kompozíciókat. A statikusság helyett a mozgás hangsúlyozódik, s ezzel – a kubisták esztétikái szerint a reneszánsz térformálása helyébe az időbeli forma lép. A különféle térmetszetek a felületen ritmikus egységbe fonódnak.)
Pablo Picasso (1881-1973)
Szakít a klasszikus kép alapvető koncepciójával, s ennek megfelelően tagadja az egy nézőponttól meghatározott, perspektivikus teret. A téranalízisnek megfelelően több nézőpontot vezet be, ezért alakjai a klasszikus értelemben torzzá, szervetlenné válnak, milyenségüket nem a látványhoz való hasonlóság, hanem egészen más belső esztétikai szükségszerűség szabja meg. Tördelt síkok, geometrikus metszetek jellemzik a néger periódus képeit, s ezzel lényegében megnyílt az út a modern képzőművészet hatalmas horderejű vállalkozása, a kubizmus felé.A néger faszobrászat, a primitív ibériai művészet és a Közép-Kelet művészeti emlékeinek hatása érződik művészetén. A primitív művészet revelációként hat: a klasszikus görög és reneszánsz formanyelvvel ellentétes úton az európai szépségeszménytől távol is lehet nagyszerűt alkotni. A nagy szakítás az európai művészet tradicionális természetszemléletével a negroid korszakban és különösen az “Avignoni kiasszonyok” c. festményben történt meg.
A klasszikus tradícióval való szakítás tette fogékonnyá a festőket a görög-reneszánsz szépségeszménytől távolálló alkotások esztétikai értékének a megértésére is. E fogékonyságnak volt a következménye a néger plasztika megismerése és kultiválása, de lényegében ebben gyökeredzett a mindenféle naiv, primitív művészethez való vonzódás is. Ekkor fedezik fel a gyermekrajzok primitív báját és ekkor jutnak világsikerre az olyan autodidakta művészek, mint Henri Julien Féliz Rousseau. Apollinaire és Picasso köre rendkívül tiszteli képei naivitását, valamint azt az önállóságot, amellyel a látványhűséget meghaladva, szuverén módon megteremti képei sajátos zárt világát; nem másol, hanem alkot.
1905-ben a Vadakkal állít ki, ekkor ismeri meg a fiatal festők körét, akik 1908-ban már bankettet rendeznek tiszteletére. Sajátos, naiv stílusát gazdag dekoratív fantázia jellemzi, képei szerkezetének súlyossága mozdíthatatlan erőt és nyugalmat sugároz.
Labdajátékosok (1908; olaj, vászon; Solomon R. Guggenheim Museum)
Georges Braque
A kubizmus főalakja Picasso mellett Georges Braque a fauvizmusban és a kubizmusban, s a kubizmuson belül is végigjárja mindegyik szakaszt. Az ő képei nyerték el a “kis kubusok” lekicsinylő jelzőjét is. 1910-1911-ben monokróm képeket fest, és ő vezeti be először a nyomtatott betű applikálását is, s az ő festményein jelenik meg a modern művészetben oly gyakori motívum a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem élteti. A XX. század egyik legintellektuálisabb, legfranciásabb festője. “Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet.”
Juan Gris (1887-1927)
Picasso és Brague mellett a kubizmus alapítójaként tisztelik a spanyol Grist, aki mindvégig hű maradt a kubista eszmékhez, s különösen a kubizmus harmadik stádiumának a problémaköre foglalkoztatta. Rajtuk kívül még Delaunay, Léger és Villon tartoztak a kubista festők élvonalába.
Robert Delaunay (0885-1941) és az ún. “orfizmus
Delaunay festészete már bizonyos értékig a kubizmus túlhaladása is a teljes absztrakció felé, amelynek Kandinszkij mellett ő az első jelentős képviselője.
1910-ben festi az “Eiffel-torony” c. erőteljes színvilágú képét, amelyben a látott kép felbontása és a színkontraszt segítségével megpróbálja a tér és az idő egységét éreztetni. 1911 “A szimultán ablakok”, amelyben szakít a kubizmussal és az ún. “orfizmus” megalapítójává válik. A festmény színes felületek egymás mellé helyezéséből épül össze, és lényegében már absztrakt kompozíció. Delaunay a mozgás és a ritmus érdekében lemond a perspektíváról, a tömegről. Az egyidejű kontrasztot erős ritmussá fokozta az 1912-es “Kozmikus cirkuláris formák” és az 1914-es “Szimultán forgás” és “Blériot emlékére” című absztrakt kompozíciójában. Az olasz futurizmussal rokon “orfizmus” mozgalmához az amerikai Bruce, Morgan Russel, Wright és Delaunay felesége, az orosz Sonja Terk csatlakozott. Delaunay nagy hatással volt a kortárs német mozgalmakra, Franz Marc; és Auguste Macke tanul tőle, Klee fordítja németre a cikkeit, sőt Delaunay maga is részt vett a “Der Blaue Reiter” mozgalmaiban.
Jacques Villon és a Section d’Or
1910 után bontakozik ki a kubizmus másik továbbfejlesztőjének, a “Section d’Or”-nak (Aranymetszés) a mozgalma is. Jacques Villon (1875–) a klasszikus művészet arányproblémáival tudományos szabatossággal foglalkozott (Vitruvius ide vonatkozó nézeteivel és a reneszánsz arányproblémáival.) Úgy vélte, hogy egyetlen részekre osztott egység sem lehet harmonikus, csak ha ugyanolyan viszony van a nagy és a kis részek között, mint a nagy részek és az egész között. Felhasználták a klasszikus gúla elméletét, amely szerint egy tárgyat és annak részeit a gúlának megfelelően látjuk, azaz a gúla csúcsa a szemünkben van, míg alapja a tárgyban vagy a tárgy metszetében. Villon ezt az elvet mérnöki precizitással alkalmazta igen finom színű kompozícióiban. (“Tálaló-asztal” 1912; “Menetelő katonák” 1913; “A játék” 1919.)
A mozgalom jellemző terméke még Marcel Duchamp “Lépcsőn jövő akt” (.1912), Albert Gleizes “Táj szélmalommal” (1913) és Francis Picabia “Sevillai körmenet” (1922) c. képe. Picabia az absztrakt művészet egyik első képviselője.
A kubizmust a 20. század, a gép korszakának sajátos termékével, a gépszerű, mechanikai formázással kötötte össze Fernand Léger (1881-1955), a geometrikus, majd a mechanikus szemlélet egyik jellegzetes képviselője. A tájat, a tárgyakat geometrikus szkémává mezteleníti, 1917 körül erős dinamizmus jellemzi festészetét, majd az absztrakt, autonóm architektúra válik uralkodóvá képein.
Jean Metzinger (1883) és Albert Gleizes (1881-1953), 1912-ben már könyvet is írtak a kubizmusról. A kubizmusnak igen nagy volt az elméleti tevékenysége. Hozzájárult ehhez az is, hogy a kubizmus mozgalmában az élén Apollinaire-rel igen sok író is részt vett. Igen nagy jelentősége volt ebből a szempontból a “Les Soirées de Paris”-nak, amely 1912 februárjában jelent meg, s ebben fejtették ki az avantgárd törekvések esztétikáját.
A kubizmus mellékterméke volt az ún. “papiers collés” (ragasztott papír) próbálkozás is. Picasso, Braque és Juan Gris betűket, újságkivágásokat, majd más anyagot applikáltak festményeikbe, ezzel új plasztikai hatást akartak elérni, a festéknél keményebb anyagokkal új formai viszonyokra törekedtek. A mozgalom azonban csak periférikus kísérletnek bizonyult, bár az alkalmazott grafikában maradandó alkotása.