A XÉNIA
(Keszy-Harmath Dániel)
A xénia (görög ‘vendégajándékok’) az epigramma műfajváltozata, az irodalmi-művészeti élet jelenségeit polemikus szándékkal bíráló epigramma. Az elnevezés Martialisnak (a Saturnália-ünnep alkalmából adott ajándékokat kísérő) epigramma-kötetének címéből ered.
Ironikus utalásként nevezte xéniának Goethe azokat a disztichonokat, amelyeket Schillerrel együtt írt, s amelyekben az általuk képviselt esztétikai felfogás ellenfeleit gúnyolták. A 19. században a xénia kifejezés az irodalomkritikai gúnyversek műfajmegjelölésévé vált; ilyen értelemben használta Heine, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Károly, Vörösmarty.
Ehhez kapcsolódóan egy érdekes cikk az Új szóból:
A rothadó almáktól a színházig
Állítólag rothadó almát szagolgatott, hogy megszállja az ihlet, és egyáltalán képes legyen az alkotásra. Nem sokkal halála előtt egy történelmi dráma megírása foglalkoztatta, bele is kezdett Demetrius című alkotásába, mely Rettegett Iván holtnak vélt fiáról szólt volna. A mű végül is torzó maradt.
Friedrich Schillert munka közben kétszáz éve érte a halál. Távozásával lezárult a weimari klasszicizmus korszaka is.
Gondolták volna, hogy első drámáit és verseit titokban kellett írnia? Nem is akárkinek szúrt szemet alkotótevékenysége, Károly Jenő württembergi herceg tiltotta el az írástól, mondván egy ezredorvosnak mégsem illenék holmi irodalommal foglalkoznia. Mert bizony Friedrich Schiller, a későbbi neves drámaíró kezdetben a hadsereg kötelékében szolgált. A herceg tisztiiskolájában, a stuttgarti katonai akadémián tanult jogot és orvostudományt.
Egyes krónikák szerint Karl Eugen herceget olyannyira felháborította ezredorvosának lázító „komédiája”, értsd első, alig huszonegy évesen írt színműve, mely a Haramiák címet kapta, hogy kaszárnyafogságra ítélte Schillert, mert titokban megnézte a darabja egyik előadását. Schiller, amint tehette, megszökött Württembergből.
1783-ban, 24 évesen egy bizonyos Henriette von Wolzogen asszony türingiai birtokán talált menedéket. A háziak 16 éves szőke lányáról mintázta, az iránta érzett reménytelen szerelem ihletésében alkotta meg még abban az évben az Ármány és szerelem című drámájának egyik női főhőse, Luise alakját.
Huszonöt évesen már egy Drezda melletti településen találjuk, ahol vendéglátói nagy szeretettel rajongják körül. Az itt eltöltött időben szerzett élményei is lepárlódtak egy alkotásában. A 16. századi spanyol udvari környezetben játszódó Don Carlos két főhőse, a spanyol királyfi, Carlos és Pósa márki barátságának rajzát az a bensőséges és emelkedett viszony ihlette, amely a darab születése idején Schillert vendéglátójához, Christian Gottfried Körnerhez fűzte.
Goethe városa, Weimar volt az áhított célja, a múzsaudvar pártfogása. Goethe kezdetben idegenkedett tőle, mikor először találkoztak, Schiller állítólag meglehetősen csapzott volt és – minő szemtelenség – paróka nélkül jelent meg az urambocsá piperkőc és tetszelgő sikermalac költőfejedelem színe előtt. Schillert megelőzte a híre, tudni vélték, rengeteget dohányzik, az italt sem veti meg, ráadásul hétalvóként volt ismeretes, igaz, olyasféle hétalvóként, aki lankadatlanul ontja a műveket. Ehhez még az a sok rohadt alma, hát pfuj.
Végül is egy nő révén találtak egymásra. Egy úrhölgy mindkettejüket meghívta szalonjába, egyszerre volt ugyanis Schiller és Goethe tisztelője. Úgy tudni, nem ismerték fel egymást, az első találkozó nem hagyott mély nyomokat egyikükben sem. A Weimarban kulturális intendánsként tevékenykedő Goethe hamarosan felkérte újsütetű barátját, legyen a város színházának munkatársa. Schiller a későbbiekben főrendezője lett az intézménynek. Mivel történelmi tudása a maga nemében páratlan volt és képessége is megvolt hozzá, a jénai egyetem – mely csakúgy, mint a weimari színház, szintén Goethe fennhatósága alá tartozott – történelemprofesszorává nevezték ki. Idővel a művészetelméleti tanszéken is oktatott, esztétikát. Közösen irodalmi és művészeti folyóiratot szerkesztett Goethével, a Hórák című lap az igényességével tűnt ki a többi korabeli művészeti sajtóorgánum közül. Hamarosan a boldog szerelem is rátalált, egyesek tudni vélik, Goethe közbenjárásával sikerült megnősülnie, a költőfejedelem szerzett neki ugyanis arát, Charlotte von Lengefeld személyében.
Házassága a nyugalom jegyében telt, bár ettől fogva inkább csak történelmi tanulmányoknak szentelte az idejét. Drámák helyett történetírói és esztétikai műveket alkotott. Az utóbbiakban fejtette ki, mit ért a naiv és a szentimentális költészet fogalmán. Úgy vélte, Goethe naiv költő, mivel lírája a természet és az ember szerves egységének lenyomata, saját magát szentimentálisnak minősítette, az ő költészetében ugyanis – saját megítélése szerint – már nyomát sem találni a két tényező hajdani, szoros összefonódásának. Az elveszett naiv harmóniát eszmékkel volt kénytelen pótolni.
Hogy hányan olvassák manapság Schiller alkotásait, megkockáztatom, kevesen. Korunk elsősorban az Európai Unió himnuszának is tartott Örömóda szerzőjeként tartja nyilván. Első alkotásai a Sturm und Drang művészeti irányzat jegyében csinnadratta stílusban íródtak. Fiatalos szertelenség, szenvedélyes fellobbanások, lázadás, szabadságvágy, harsány indulat és patetikus hangulat hatja át alkotásait pályája elején. A későbbiekben a lenyűgöző és felemelő teatralitás, az operai fenség és a sűrített drámaiság igénye ihlette műveit. Emellett erkölcsi-eszmei kérdéseket is feszegetett, főként politikai-történelmi drámáiban. Rengeteg gúnyos-kritikai hangú epigrammát írt a korszak irodalmi visszásságairól, némelyik rövid versikéről nem lehet tudni egészen biztosan, hogy ő vagy Goethe írta. Xénia címmel foglalta gyűjteménybe őket. Azóta a xénia irodalmi műfaj lett, nálunk elsősorban Kazinczy mester nyúlta le, lásd Tövisek és virágok. Átmeneti korszak gyermeke volt, ez tükröződik művészetében is.
A weimari színház-téren felállított, Goethe és Schiller kettős szobrán az örök munkatárs bal karját a kicsit horgas orral, távolba meredő tekintettel, szorosan összezárt ajkakkal ábrázolt Schiller vállán pihenteti, mintha a mozdulat azt sugallaná, megcsináltuk, öreg, meg bizony, a weimari klasszicizmust.
Kazinczy Ferenc: A nagy titok (Tövisek és virágok versciklus)
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.
Források: Fazekas Enciklopédia, Új szó (http://m.ujszo.com/cimkek/kultura/2005/05/09/a-rothado-almaktol-a-szinhazig)