Védtelenül
Az őszbe fordulás rejtelmes utazás.
Reggel a köd permetez, nappal
Csendes esőben állsz.
Eláznak mind a parkban a padok,
Az erdő lombja is fázósan vacog.
Rövidülnek a hosszú nappalok,
A fény a sötéttel némán andalog.
Arany nap pihen az álmos dombtetőn,
Forgószél kürtjéből sivító hang fütyül.
A milliónyi levél mind a földön hever,
Avarrá öregszik színes könnyeivel.
Az ember élte is tűnő kép csupán,
Az idő sodrásában védtelenül áll.
Üzenet
Messze, tiszta fényű nap mesél az árnyas fák alatt.
Forrás szökik a tenger felé, a színes kövek alatt.
Édes, hajnali álom lepi el szemed,
míg kint eső suhintja a szép virágfejeket.
A szerelem ezernyi ága, ahogy a borostyán zöld
indája a falakra fut, mint egy halk lírában,
benne minden elmondatott…
Add nekem kincsedet! Hadd legyek édes,
őrült neked, hogy láthassam újra szépségedet!
Szívemben őrzöm neved, a bájaid, s minden
egyes helyet, hol jártam veled…
Az emlék kőbe zárva pihen,
s már nem tudom, mi az, amit érzek:
Remény-e vagy félelem?!
Mint lenge, szép vadrózsák a szélben,
lelkemben a szerelem úgy lebeg…
Elhalok, kihajtok, újraélek,
Az idő itt lent… egy pillanat veled.
Búcsú
A táj vörös és sárga színbe öltözött.
A sok színes levél mind a földre költözött.
Bágyadt fejét a Nap a Földre hajtja,
zizzen az avarban mind a száraz ág.
Szédülten fekszik aranyhaját kibontva
a nyár elmúlásából született világ.
Mintha valaki búcsúzna, s nem hallanánk szavát,
hangtalan sóhajt a szél ölébe hullva
ezernyi haldokló virág.
A hideg éjben lázadó remények,
izzanak, mint milliónyi apró parázs.
Elcsitulnak esőcseppek hátán, kihűlnek,
mint fehér szobában fénylő gyertyaláng.
Szétperegnek hát az emlékek?!
Kiket szerettem, elfelejtenek?!
Annyi dal volt, mi szép volt,
legyen mindenért köszönet!
Valaki itt sétál az éjben,
kezéből elhull egy virág,
elszállt a nyár, másé az álom,
és egy üzenet: Ne várj soha már!
A táj vörös és sárga színbe öltözött.
A sok színes levél mind a földre költözött.
Bágyadt fejét a Nap a Földre hajtja,
zizzen az avarban mind a száraz ág.
Szédülten fekszik aranyhaját kibontva
a nyár elmúlásából született világ.
(Áfra Piroska)