Az öngyilkos gyík
Történt egyszer egy borongós őszi napon, hogy a gyík depresszióba esett… Gondolta, öngyilkos lesz, de ezt nem tudta véghez vinni egyedül, hát kinézett egy szép nagy kertet, ahol két macska is gyakran járkált… Pechére a két lusta macska nem foglalkozott vele.
Várt, várt, majd a tettek mezejére lépett: felmászott a ház emeleti teraszára, majd az ott pihengető Zseni elé dobta magát.
− Itt vagyok, egyél meg!
Zseni kicsit furán nézett a gyíkra, de mivel az nem mozdult, óvatosan a szájába vette és bevitte a lakásba.
– Nézd, gazdi, milyen ügyes vagyok, fogtam neked ebédet! – szólt, majd a még mozgó gyíkot letette a földre Anisse lábai elé.
– Ó, te istenátka, hol találtál te a teraszon gyíkot? – sóhajtott fel Anisse.
– Most kell ebéd, vagy játszhatok még vele? – kérdezte Zseni.
– Várj, hozom a telefonomat, ezt megmutatom mindenkinek! – válaszolta Anisse.
– O.K., én meg hívom azt a mamlasz Bercit, ő már három hete gyíkokra vadászik…, nem is értem, mit kell ennyit mozogni hozzá… Egy karthauzi például sose tesz felesleges mozdulatokat… Meg kell várni, amíg ő akar valamit… – mondta büszkén Zseni. Szegény gyík meg csak nézett, hogy foghatott ki két ilyen lusta macskát.
(Baranyai Attila (Anisse))