Elrepülnek a fecskék
Kellemes langymeleg este volt,
a sötétségben nagy csend honolt.
A fiókák apjukat kérték,
meséljen az otthonáról még.
„Nem emlékezhettek ti már arra,
régen volt” – mondta fecskepapa.
„Kék volt az ég, sokáig sütött a nap,
sok hűvös, árnyékos hely volt a fák alatt.
Két szép fészek lóg az ereszen,
mind a kettő lakóhely a miénk odafenn.
Szép nagy lova van az itt lakónak,
Almafája is van biztos az lónak.
Nincsen út, sár van a helyén,
ebből építettem a fészkeket én.
Sok a szúnyog, sok az élelem,
rengeteg csoda van ezen a helyen.
A fecskék egy szép nap elindultak,
nekivágtak a többnapos útnak.
Mikor odaértek, nagy csalódás volt,
az egész hely nagyon megváltozott.
Eltűnt az eresz és a fészkek,
sáros útból betonos út lett.
Nem voltak ott már se fák, se bokrok,
mindegyik helyén egy-egy ház állott.
Eltűnt az eresz, modern lett minden,
Nem volt már hová és miből építeni fészket.
Helikopterek szálltak a magas égen,
nem volt ott már szúnyog többet.
Dróton ül szomorúan a fecskecsalád,
nincs meg már a régi kis ház.
Nem tudják, hogy mihez kezdjenek,
ezért innen nagyon távol mennek.
(Benedek-Nikli Hunor)