esély
/Balassi ősunokája akaratlanul lettem én/
én az örökké fogyó holddal élek,
a napot már régen másoknak hagyom;
álmaimban sokkal többet elérek,
mint a sivatagi fagyossá vált napon;
anyám édes emlőjéről leszakadva
máig iszom a fehér tej zsíros erejét,
megszáradt lelkem kenegetem vele,
mert nehéz értésére adni a szerencsétlennek,
hogy rég elmúlt a ’sosemvolt’, vélt szerelem;
hasonszőrű barátok nélkül éldegélni
a legnagyobb bűntett magam ellen,
ki fogja egyszer rendbe rakni az elvárt,
reménykedett, érdemleges isteni kegyelmet?
nekem csak egy Léda adatott életemben,
Török Sophie, Júliák, Tünde vagy éppen Csinszka,
estig sorolhatnám őket, a legjobb megértőket,
hisz örökös álomba ők csókolgatnak, ölelgetnek,
és féltve tartóztatnak e világtól engem…
(Bernáth Csaba)