Ballada fiamnak
(újszövetségi szárnyas szavaim Márknak)
Agyam megfáradt golyóbissá szelídül,
tétova mondatok kimondása sem csendül
ajkamon, tudom, egy januári zuzmós alkonyon
márais szemekkel szemem szomjat koldul,
igaz hittel apai csókom fiam felé fordul,
s fagyban rázkódó házunk zsindelye
hósarában tavasszal reményteli jövőre gondol.
Ajánlás
Mikor a fejsze immár a fák gyökerére vettetett,
távozz tőle, Sátán!
Fals hegyi beszédben elhangzó
boldogok az együgyűek,
mert övék a mennyeknek országa,
tanácsom nem lehet véka alá rejteni!
Egy jottányit se engedj, hisz
nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb!
Legyen meg a Te akaratod,
legyen mindennapi kenyered,
s bocsásd meg apád vétkeit,
de vésd eszedbe –
te sem szolgálhatsz két úrnak,
Mammont meg pláne.
Ne ítélj, hogy ne ítéltessél!
Lásd meg más szemében a szálkát!
Kérj, és adatik neked,
keress, és találsz,
zörgess, és megnyittatik néked!
Aki keres, talál!
Kerüld a hamis prófétákat,
báránybőrbe bújt farkasoktól óvakodj,
gyümölcséről ismered meg a fát.
Kétkedj, nem hiába –
vajon a tövisről szednek-e szőlőt,
vagy a bojtorjánról fügét?
Soha ne mondd azt, hogy
nem vagy méltó, hogy a mi hajlékunkba jöjj!
Kérj, és adatik neked,
keress, és találsz,
zörgess, és megnyittatik néked!
Életedben lesz sírás és fogaknak csikorgatása,
de mindennap kelj föl és járj;
hordozd Jézus keresztjét,
s ne Belzebubbal űzd ki az ördögöt!
Bátran hidd, aki nincs velem – ellenem,
aki nincs ellenem, mellettem van és / vagy lesz,
tanuld meg!
Kérj, és adatik neked,
keress, és találsz,
zörgess, és megnyittatik néked!
Senki sem próféta a maga hazájában,
vagy vak vezet világtalant?
Ne búsulj hiába, mert biztos,
eltévedt bárányként ekképpen leszel
az utolsóból az első, és az elsőből az utolsó;
mert sokan vannak a hivatalosak,
de kevesen a választottak.
És lesz idő, amikor
kő kövön nem marad,
szó szavon sem marad.
Higgy, hisz aki hisz – üdvözül!
Békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Földi tékozló fiúként
elnyered a hitet, a reményt, a szeretetet.
Légy hű elveidhez, Isten-Jézushoz,
légy hű mindhalálig!
Légy jó mindhalálig, s
én egyedül a világon akkor a
legboldogabb ember leszek.
Kérj, és adatik neked,
keress, és találsz,
zörgess, és megnyittatik néked!
Szeretnék
/szeretném, ha szeretnének/
mint a lefagyott gyümölcs virága,
szeretnék újra zamatosnak beérni,
mint a kiszáradt kanyargós folyómeder,
sikamlós pisztrángoknak élettere lenni;
mint letépett rózsa helyett újra csábítani,
szeretnék csúnyácska lányok kerítőjévé válni;
félénkebb ifjúkat idejében megnősíteni,
vitorlásnak kedvező szelet bebiztosítani;
mint Jézus tette az éhező és szomjazó néppel,
szerzett tudásommal és tapasztalásommal áldani;
szomjazó vetéseknek esőért bőszen imádkozni,
szeretnék munka után kicsikét otthon megpihenni;
mint szorgos méhecske világ virágait beporozni,
Ady – Babits – József Attila unokájaként
a mindenséggel mérettetni meg magam,
szeretném, ha szeretnének, legalább, míg élek,
mert ma is csak mások szeretetéből élek.
Könyörület
/… a természet a szegényt
Maga arra szánta, hogy szülessen, éljen,
Dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és –
Meghaljon. /
Elindultam valaha az életnek nevezett
göröngyös autópályán százhatvannal;
sokáig száguldottam volna roncsautómmal,
ha nem kelek fel rémálmomból gyötrelemmel
életre szólóan.
Mit is gondoltam volna a nagybetűsről, én, balga,
kinek gyerekkorában egy gurulós paci is megadatott;
igaz, még aznap ráült és összetörte a szomszéd gyerek,
gyermekeimnek, unokámnak azóta sokkal több jutott
szerencsére.
Kamaszkoromban magyarságomért törték arcomat,
bűnöm annyi volt csak, kívül estem az anyaföldtől;
mégis ugyanazt a jogosítványt kaptam, mint ők,
az ellenem merényletet büntetlenül elkövetett
magyargyűlölők.
Kétévi szovjet bakaság elrabolta legszebb időm,
nem tudja pótolni az a bajtársi szeretet sem;
amit az oroszoktól kaptam nyelvtudásom iránt,
s a tőlük adott-kapott kiváltságok, tisztelet miatt
minduntalan.
S a nagy unió mindegyik köztársasága adott
több katonát ezredembe messzi szolgálatra;
velük meg a közös orosz nyelv kötött össze,
közös utálatunk az idegen elnyomónak,
kizsákmányolónak.
Nagyon furcsa volt kiváló katonának lenni,
mikor szenvedő társaim kérdeztem, mondják meg
nemzetiségem, csak nyögtek, mindenfélének
neveztek, ám a magyart csak én tudtam mondani
könnyek közt.
A két év leszolgálása után tudtam elérni, mivel akartam,
hogy majd csak otthon fogok a nagy pártba belépni;
közben eszemben sem volt zsarnokokhoz tartozni,
kályhánkban elégtek az ajánlások, szabad akaratomban,
döntésemben.
Hat évig tanultam az egyetemen, sokszor,
mint például a kommunista párt történelmét;
egy évig boncolgattuk mindegyik kongresszus
felszólalásait, kitörő tapsos – hol ülve, hol felállva –
megnyilvánulásait.
Futballkarrierem kettétörte lábammal az
ellenfél nem nagyon okos kapusjátékosa,
tizenkét év után kellett abbahagynom az
aktív sportolást, azóta csak lábaim 7-szer
operálták.
Fejemben 3-szor tett rendet földim, professzorom,
s hogy legyen végesnek vélt műtéseim sora, 2-szer
javított megfáradt jobb karomon doktorom,
nyitott hátgerincem csak pont az i betűn
könyörtelenül.
Az állandó ízületi fájdalom minden napomat
gyötrelemmé teszi, hiába a napi 14 (s még több)
pirula, különböző kenceficék sem csillapítanak,
s van, bizony én is a pohár aljára látogatok, hol
elfolyik az idő könyörületesebben.
S ha nem lenne népes szerető családom, tudom,
már rég drága szüleim után epekedem menten;
unokám mosolya, megmaradt barátaim biztatása,
a világ legjobb nővére és az ő kedves családja,
maga a betűvetés, az éjjelente megálmodott világom
marasztal csupán.
(Bernáth Csaba)