Igazán
Beleszerettem hosszú fekete hajába,
csillogott az estén s belehabarodtam;
igéző mosolya rabul ejtett egy pillanatra,
melyből lett perc, óra, nap, évek sokasága.
Ajkam könnyedén rátalált ízletes telt ajkára,
hamarosan nyelvünk is találkozott párszor,
közben cidrizett mindenünk, minden érzetünk,
a sötétség ránk borította az igazi vér-végzetünk.
Szorosan öleltem, szinte nem is kapott levegőt,
karjaimmal kapaszkodtam formás testébe újra;
a falu fölött messze összeütközött két fénylő csillag,
vágyaimban már magamévá éreztem egyszerre Őt.
Ahogy a Latorca ringatja halait hűs vizében,
úgy próbáltam ficánkolni örömömben hazafelé;
magam sem hittem, hogy ez a találkozás lesz
kezdete szerelmünknek, hét év múlva törvényesen.
Sok víz lefolyt azóta a Kardoson új falunk szélén,
megáldott minket három gyermekkel a Jóisten;
még egyetlen unokánk betölti megfáradt napjaink,
naponta imádkozom, hogy megérjük a többieket.
Szülessenek az unokák,
gyarapodjon családunk,
erős lábakon álljon a nemzet,
most és mindörökké, Ámen!
Kettőszáz
Elvesztettem szerelmemet,
sehol sem keres, nem is találom;
talán csak véletlen volt egészen,
mikor találkoztunk azon a sarkon;
nagyon sokszor belebotlottam
mindenféle vélt vagy valós kalandba,
csak egyet nem ismertem, hogy ki a csalfa;
csavargóként sosem szerettem a cicomát,
bár többen bűnözni szerettek volna velem,
a tiszta szerelmet így sohasem érhettem meg,
pedig valahol nagyon messze, még annál is messzebb
azt ígérték nagyon sokan mások / idegenek és a ro-konok,
hogy mindenki megkapja saját jussát duplán is juttat-va,
minden balga és dőre tanuló megkapja hamarosan,
egykoron;
s ha már régóta van a vénasszonyoknak dús ökör-nyálas
nyara,
akkor bizton tudom, létezik a vénembernek is apró éji
aranya;
kettőszáz évig még felismerik a volt és elismertnek vélt
halandót,
utána az enyészeté lesz neve, lehet családja ismeret-len
földünkön.
Ennyi esztendő kell ahhoz, hogy végleg / örökre
elporladjunk,
új virágnak, új virágföldnek, új utcarésznek új nevet
adjunk.
Napfény
Naptól sápadt ország újra pöröl velem,
nem akarja a színtiszta igazságot portáján;
he kel a nap, majd újra lenyugszik attól távol,
igazságáról hiába papol naphosszat balgán.
Irigység és megvetés sápadtságának fő oka,
melyet egy-ketten birkán tűrünk rég idestova;
hamarosan fellázadunk mindenféle ferdítés ellen,
lubickolunk újra az előkészített nagy medencében.
Szikár felhő jár vad táncot a forróra főtt azúrégen,
elpárolog, mint egykori vonzódásunk egykor régen;
kívánja a lopott csókot, harapásaitól sem kímélve,
bár ma is vágyom tanulni kívánó ajka forró forrásá-ra.
Vihar kergült, eleredt az eső, ráfeküdt az útra,
kéretlenül szivárványt vont volna, ha engedem,
mennydörgések sem tántorítottak el akaratomtól,
ha sikerül nekem, mindörökre a Bibliát követem.
(Bernáth Csaba)