A Betlehemi Születés temploma, a csodálatos ókori bazilika vezeti át a zarándokokat az elkövetkező napok rendkívül gazdag, izgalmas programjához.
A város, – „A Város”, Jeruzsálem, mindössze 9 km-re van innen.
Szálláshelyük Jeruzsálemben lesz ma, holnap, holnap után!
2019. november 6-án, az utazás nyolcadik napjának délutánján érkeznek Jeruzsálem falaihoz. A várokozás, erre a napra az ideje tart, amióta igent mondott meghívóinak, s befogadta azt a különös érzést, hogy ismét Szentföldön lesz ezen a késő őszön. 19 esztendő telt el a két utazás között. Akkor úgy érezte, minden követ, minden fát megjegyzett a Betlehem és Jeruzsálem közötti rövid távolságon belül, annyira boldog és izgatott volt.
Az izgatottság és boldogság ma is jelent volt, de mint ha egyúttal álomköd vette volna körül. A két város közötti rozsdás domboldalakat fehér sziklakövek pettyezték, s fiatal növésű fenyőfélék gyéren lengedező ágai adtak itt-ott kalapnyi árnyékot, de ezúttal semmi nem maradt a fejében erről a látványról.
Megérkeztek. Csomagjaikkal együtt hagyták el a kényelmes fehér buszt, s elindultak a Jeruzsálemi falban sötéten várakozó méretes kapu felé. Úgy ment érzései szerint, mint aki becsípett, vagy éppen homályosan lát. A Damaszkuszi kapun megyünk be – hallotta a vezető hangját. Nagyot dobbant a szíve – hallod? – mondta magának, – a Damaszkuszi kapun.
Mosolyognia kellett. Mennyi minden történt vele a „Damaszkuszi kapuval” kapcsolatban a 19 év alatt. Annyi ajándék, annyi ajándék! – amit kaptam, – folytatta belső monológját! Hihetetlen!
A városkapun belül elfordult az út és a két oldalán az egymásba érő gyümölcs-, zöldség és rengeteg minden mást áruló standok kísérték a kerekes bőröndökkel vonuló társaságot. Nem győzte a fejét kapkodni, kissé lemaradva. Egy modern szemüveg esett nagy sebességgel a lába elé, mintha direkt elé dobták volna, – hallottad, hogy egy perccel korábban azt mondtam, – „mint aki homályosan lát” – ezért kaptam a szemüveget? – Egész mindene mosolygott már, kívül, belül. Majd körbekérdezte az előtte haladókat; – kitől „kaptam” a szemüveget? De senki jelentkezett.
A városkaputól is csak néhány tyúklépésnyi távolságot tettek meg, amikor megálltak. Az utca két irányban ment tovább. Felnézett, hogy miért torpantak meg, s ekkor újra körbekanyarodott testén az a finom hullámzás; a keskenyebb utcában folytatódó jobb oldali ház falán a Via Dolorosa utca táblája nézett vissza rá, megremegett tőle.
A fényesre, gömbölyűre, homorúra csiszolódott utcaköveken végigsimítottak szemei.
Ahol álltak, onnan pár lépcső vezetett fel a titokzatos, zárt kapuhoz. A lépcsőn fiatalok ültek, épp egy kicsit arrébb húzódtak, amikor látták a kilépő vezetőt csengetni. Ő Akkor vette észre a táblát a kapu melletti falon; – Austrian Pilárius Hospice – Via Dolorosa 37. Megint a – „hihetetlen” – szó suttogott benne!
Olyan kiváltságnak érezte ezt a helyzetet, amiben éppen volt, hogy gondolta kiált egyet, mert
tapasztalatból tudta, hogy ha álmában kiált az ember, akkor nem ébred fel többnyire. De ha hallja a saját kiáltását és felriad, akkor a valóság van vele. A kapu éppen kinyílt, elől megindultak a társai, felemelte ő is a bőröndöt, érezte, hogy nehéz, így azt is konstatálta, hogy a valóság van vele, – vagy ő van a valósággal? L-alakban forduló lépcsőn haladva, feltárult az épület egyszerű, de impozáns oromzata, boltíves, zsalus ablakokkal, árkáddal, és vadul, de mégis fegyelmezett növényzettel. Az első emeleten túl nyúló kaktusz-félétől a színes virágú bokrokig, kígyózó öreg fatörzsektől a selymes fűig, a kapu feletti apró teraszokig minden lenyűgöző volt számára. Az utca nyüzsgött odakint, de a kapun belül ebből semmi nem hallatszott. Pompás volt minden, a ház, a zöld, a csend. Igen, – nagyon el tudta magát képzelni, hogy egy ilyen helyen éljen, mint rendtag. Persze az időhatárt nem szabta meg, így szabadabbra festette a képzelt képet, mint amilyen formában egy kolostor, mondjuk 150 évvel ezelőtt működhetett.
A tágas, meghitt hallban, a recepciónál többen már a szobakulcsukat csörgették, így ő is visszahívta magát az álmodozásból, tudván, hogy ez nem az! Itt van. Jeruzsálemben van, a Via Dolorósán, és itt is tölti az éjszakát. De ez csak az első éjszaka. Négy napot töltenek itt. Négy napot Jeruzsálemben! Jeruzsálem – jelentése; „ A béke városa”. Hm, – annak kellene lennie – mindig, mindörökké!
Megkapta a kulcsát; 108. szoba. Folytatódnak a különlegességek – simította meg a számot.
Hosszú és kanyarral bővített lépcső vezetett fel az első emeletre. Úgy döntött, lifttel megy, amikor útirtása kinyitotta előtte a liftajtót. – Vacsoránál találkozunk – jelezték.
Az első emeleten széles, már homályba borult folyosóra lépett ki, ami két irányban futott végig. Szemben vele címer-képek régi időkből, – valószínű a ház története – talán lesz idő az épület felfedezésére is – lépett tovább az első ajtótól a következőig. Réztábla fénylett fel, – á „Réztábla a kapu alatt” – háború előtti könyv címe villant be, – nem egészen a kapu alatt, de azt hiszem, ez is regényes – zárta gondolatát. Abban a pillanatban felkapcsolták a patinás lámpákat. s álmos fényénél a barna, rusztikus ajtón; Donator … talán jól látja a félsort, – á én vagyok az „adományozó”? – a 108. szoba lakója. Tehát a lifttől jobbra kanyarodva, a bal első ajtó az övé. – A Viára néz – fújt megkönnyebbülten. Kinyitotta a széles ajtót, s belépett a jókora előtérbe. Egyik oldalt magas szekrénysor várta nyitott ajtókkal, hogy azonnal láthatóvá tegye, mennyi hely áll rendelkezésre. Jobbra, patinás fürdőszoba. Huh – egy zuhany rögtön, – mesés lesz, s belépett a tágas nappali-háló szobába. A boltíves ablak zsalui félig behajtva, hűvösen tartották a szobát. Átballagott az ablakhoz, kitárta. A szúnyogháló némileg zavarta, de a látványba lépő minaret tornya, a magasra nőtt kaktuszok, s a többi így is láthatóvá vált. Neki ez pompás látvány volt. Leült a széles ablakpárkányra, ahol a bőrönd is elfért, s pár percig szívta magába a város illatát, a park illatát, s tudta, hogy minden percét ki fogja élvezni itt tartózkodásuknak. Egy órányi pihenőt kaptak, hogy utána elinduljanak a stációk útján Moria hegyére, a Golgotára.
Elsőként szomját oltotta. A hűtőben víz, üdítő, mini-ital, csokik, kekszek. Miután ruháitól megszabadította magát, ledőlt a finom hófehér hímzett szélű takaróval borított ágyra. 15 percet adott magának erő-gyűjtésre.
Legalább újra átfutom a négy nap programját – nyúlt a táskájáért, – hiszen egy óra múlva már
a Golgota felé tartunk, a Szent sír bazilikába, ahová a bejutás sem a megszokott lesz; mert az Etióp Koptok területén keresztül, felülről közelítjük meg a belső terét. Erre megkapta kis csapatuk az engedélyt. A tető magasában látják majd a kicsi /az ajtótól alig szélesebb kopt keresztények „celláit”, valamint a kápolnájukat. Zárás előtt remélhetőleg még meg tudjuk nézni a hatalmas templom éppen zajló szertartásainak egy részét, – reménykedett, – s feljutunk a Golgota sziklát megérinteni, ahol a kereszt állt. Úgy legyen – tette hozzá nyomatékot adva.
Ha minderre nem maradna idő, akkor holnap hajnalban, fél-5-órakor ismét feljövünk, nyugtatta meg hazai kísérőjük a társaságot, még a pihenő előtt! De a Szent Sírban lehet maradni éjszakára is – teszi hozzá! (Ő nem gondolta, hogy ez valóban lehetséges! Pedig valóban! Ez óriási kísértés, de….?)
Mindenre lesz idő – szögezte le magában Anna, s elkezdte átnézni a három rendkívüli napnak a programját; (az utazás 9. napja, a jeruzsálemi második nap.)
Jeruzsálem: a három monoteista vallás legfontosabb szent városa. A programban reggel kezdődik a nap, de már tudjuk, – lehet, hogy hajnaltól! A reggeli első úti cél az iszlám harmadik legszentebb helye, a Templomhegy és környéke. Azt követően a Zsidónegyeden vágnak keresztül, a Siratófal, – Hiszkija Kr.e. 8. szd-i fala, – majd a Sion hegye, ahol megtekintik az Utolsó Vacsora termét, előtte Mária elszenderedésének templomát, „Dávid sírját”, majd az örmény negyedben, klasszikus örmény templomban, késő délutáni liturgián vehetmek részt, – ilyenre még nem volt lehetősége a többségnek!
Egy szuszra olvassa tovább: a következő napon Jézus passiójára emlékező zarándok helyeket látogatunk, ezek egy része már ismerős, de nagyon kíváncsi leszek a változásokra, a feltárások újdonságaira, a 19 esztendő alatti történésekre – villan fel benne a számtalan korábbi utazás képeinek lepergő sora.
Majd továb ; – tehát az Olajfák hegye, a Miatyánk temploma, a Getsemáne kert, Nemzetek temploma, Szűz Mária sírja, a Szent Anna templom, közelében a Bethesda fürdő feltárt különlegessége, végig a Via Dolorosán Jézus keresztútján, Krisztus börtöne, Pilátus háza, Ecce Homo! Egek! Hogy lehetséges ezeket egy-egy nap alatt végigjárni, befogadni. Fantasztikus, fantasztikus – sóhajt fel, fújtatva.
Még röviden a harmadik napi Kidron völgy hellenisztikus sírjainak kietlen világa, ókori sírokkal, a Jézus után bezárt „Aranykapu” megtekintésével, Péter „kakasos” temploma a Gallicantu, a szír kereszténység spirituális központja, a Szent Márk Monostor megismerésével! Elképesztő! – nyújtózik egyet, készülni kell!
Előttük a mai hosszú este az „Út-al, – könnyebb lesz, nem déli melegben, kevesebb látogatóval, zarándokkal, felérkezni a Szent Sírhoz. Akkor már csak hárman képviselik a zarándoklatot – s erről a naplót is írni kell, valószínűleg éjszaka. Hiszen az eddig megtettek is az „ezeregy éjszaka” lapjairól meséltek, de a 4 koronás nap még megtoldja – már megint „szőnyegen szállok” – ne elmélkedjem, siessek a kapunál már várnak.
(részlet – készülő új könyvből)
(Bodó Csiba Gizella)