Éjszaka
Álmosan kúszott felém az éj, a sötét…
Reám villantva némán alélt tekintetét.
Köröttem alvók halk szusszanása.
Furcsa monoton zaj, senki se lássa,
Hogy véled most az éjben találkozom.
Múzsám, költészet, istenek álma!
…és jő andalogva, csendben a Gondolat…
Lopva, surranva jő, s te add meg magad…
közben jeges szél süvít az éjszakába…
De te csak tobzódj… megújult vágyakon…
s fennkölt gyötrelemmel várj a Múzsára!
Még látod, hogy rohan a perceken az idő…
de az agykéreg már tétova, feledő..
s lassan nehezülnek a szemek…
de nem! – riadok fel… én költő leszek,
s a kályhában még nem hamvad el a parázs…
s pislogva bámulja készülő versemet…
S írni késztet az éjben – egy titkos vágy – a Hang…
egy tv halkan felzeng itt, alant,
alkotni egyre, alkotni vágyom,
a Múzsa, a kedves egy székre állott,
hogy jobban lássak az éji világban…
tartja lámpának a holdvilágot…
(Bornemisza Attila)