Gondolataim szivárványpatakja
Gondolataim búvópatakja
szivárványt rajzol elém,
így születhet az orgonákból
egy áhítatos költemény,
s a remény indít a tavaszhoz,
hol vízesések hangja száll,
s egy platán, amely óriás,
tudja magáról, hogy király.
Te álltál fenn a csúcson éppen,
s belevésted nevemet,
Szivárvány volt a szemed selyme,
s átkaroltad a kék eget.
Kérlek, hogy maradj szivárványom,
és a Nap sző majd rád sugarat,
s most az arcod a szálló égen
gyönyörű aranypor Pillanat.
Kis hóvirággal köszön lelkem,
s neved, mint búvópatak,
s felszikrázik a szivárvány,
hogy aranyingben áldjalak…
(Bornemisza Attila)