Ősz
Lomhán bandukol a kései nyár,
olvadt arany-fény csurog a falon.
Megannyi emlék közt szeretet didereg,
nincsen számára immár irgalom.
Rőt avar közt, mélán elmerengve,
bizalom bukdácsol, lábát húzza, véres.
Elgyengülve dől őszi vánkosára,
üszkös sebeiben hazug ígéret.
Lomhán bandukol a kései nyár,
olvadt arany-fény csurog a tájra.
Téli álomra készül a holnap.
A ma gyengéd fészket rak alája.
(Czégény Nagy Erzsébet)