Az egyetlenhez
Lomb neszez.
Illatot sodor a szél.
Téged idéz, Anya.
A tavasz csodákat ígér,
bomlanak a vágy-szirmok,
s minden virág szemed
ragyogását tükrözi.
Sóhajom utánad száll
a csillagok közé.
Jó volna most
egy ölelés,
egy jó szó.
Erős vagyok,
a te érdemed.
Mégis, gyermeki lelkem
érted esedez.
Reggel
reggeli napfény
csurog éj-gyűrt arcomra
elcsitult álmok
Születésnapomon /visszanéző/
(Parafrázis József Attila nyomán, szabadon)
hatvannyolc éves lettem én
jöhet egy újabb költemény
irka-
firka
megjártam rögös utakat
magam mögött hagyva nyomokat
kevés
vetés
elhagytam három férjemet
kérdés, ki hogyan szeretett
az ám
babám
átéltem lelkem poklait
ledöntöttem gátak falait
mindez
vértez
megszültem két fiamat
unokák állnak sorfalat
hálás
áldás
voltak szárnyaim repültem
óceán habjába merültem
extrém
bohém
kiadtam három könyvemet
a negyedik csak felsejlett
jövő
idő
most itt állok a vártán egyedül
remény áll mellettem, hegedül
az ám
(csak) lazán
(Czégény Nagy Erzsébet)