Álmomra tettem pontot
Kövekre gyíksurranás csurog,
nap égette sorsban ünnepi,
bársony, mohás csend,
pohárkoccanást imitálnak
tiszteletemre
nemes borok.
Kökény kékjéből már ma is
másnapos melódia szól,
kanyargós utak meginganak,
én féllábon állok
a föld felett valahol,
de pontosan az égbolt alatt.
Bulit rendezett
szarvaslábnyomtól duzzadt,
léha némaság,
nem bírta nézni,
amint szép lassan összenyom
egy esdeklő nyárfaág.
De csak
álmomra tettem pontot,
ahogy nyöszörgésemre keltem,
ráncom lett ráncosabb,
nem az erdő partizott,
csak a lelkem
szakított magáról láncokat
(Dobrosi Andrea)