Kezes-lábas
Már számoltam elégszer,
hányszor rúgtak belém,
nem állok útjába,
ki taposni vágyik,
de nem leszek
glória fején.
Miket útravalóul kaptam:
fűszálon gördülő harmatot,
csicsergést két mandulavirág között,
őszi levelek arcát,
azúr tavak csillámporát,
hozzá napsugarat,
s ha szürkébe öltözött az ég,
hópelyhek cifra fehér köntösét;
egytől egyig mindent kiállanak.
Az élet nem szokott bemutatkozni,
tőled vár pukedlit,
mire lábrugdosás helyett
hálával válaszolhatsz itt.
Mert az ember
szeretne rég önmaga lenni,
de sehogy se bír:
szorgos kis kezével
máig koporsóba ver szeget,
magának nekrológot ír.
(Dobrosi Andrea)